napiTopik

A CNBC a Lotus üzleti partnere lett

A CNBC bejelentette, hogy a jövőben a Lotusszal fog együttműködni.



A CNBC, vezető hírszolgáltatási cég a Lotusszal kötött megállapodást, hogy a 2013-mas idénytől kezdve a csapat üzleti partnere lesz.  A logó az autó orrán, és a csapattagok ruházatán fog megjelenni.

„CNBC egy fantasztikus lehetőség a csapatnak üzleti szempontból, és nagyon jó alkut sikerült kötnünk velük.” – mondta Eric Boullier, a Lotus F1 Team csapatfőnöke, amikor az új egyezségről kérdezték. „A CNBC segíteni fog nekünk, hogy jól terjeszkedjünk az üzleti világban, és az élet e pontján is sikeres legyen a Lotus.”

A CNBC nem az egyetlen amerikai cég, ami a Lotust támogatja, olyan márkákhoz csatlakozott, mint a Coca Cola, az Unilever és a Microsoft.

forrás: formula.hu

RML: Chilton Brands Hatchben tesztelte a Cruze-t

Az RML új szerzeménye, Tom Chilton csütörtökön Brands Hatchben körözhetett a Chevrolet Cruze-zal – igaz, az időjárás nem volt kegyes hozzá, ugyanis nedves pályán tesztelhetett csak.



Az RML hétfőn jelentette be, hogy a Chevrolet gyári csapatként való tavaly év végi kivonulása után két privát Cruze-t indít, amelyeket a háromszoros világbajnok Yvan Muller, valamint az újonnan igazolt Tom Chilton terelgetnek majd a 2013-as szezonban.

A két versenyző már kedden kipróbálhatta az autót, ugyanis a csapat aznap Snettertonban tesztelt, csütörtökön pedig Chilton újabb lehetőséget kapott, hogy hozzászokhasson a kocsihoz, ugyanis a 27 éves brit tegnap Brands Hatchben gurulhatott pályára. 

A gyakorlás olyan szempontból mindenképp hasznos volt, hogy a pilóta nedves körülmények között is kipróbálhatta a Chevy-t (tavaly még Forddal versenyzett az azóta megszűnt Arena International Motorsport, rövidebb nevén Team Aon alakulatnál), ugyanis jó brit szokás szerint eső fogadta az odalátogatókat.

A teszten egyébként nem egyedül csak az RML volt jelen, hanem többek között például a brit túraautó-bajnokságban induló Motorbase istálló is, amely most azt a Ford Focust használja, amellyel Chilton 2010-ben megnyerte abban a sorozatban a privát bajnoki címet.

forrás: P1Race.hu

WRC: Hirvonen nyerte az időmérőt Mexikóban

A Citroen finn pilótája, Mikko Hirvonen autózta a leggyorsabb idõt a Mexico Rally csütörtöki idõmérõ szakaszán. A finn tempóját egyedül az orosz rakéta tudta valamelyest tartani, Jevgenyij Novikov hét tizedmásodperccel maradt el a hat kilométeres szakaszon. A dobogó harmadik fokán holtverseny született, a két Ford pilóta, Thierry Neuville és Mads Ostberg tizedre azonos idõvel érkezett célba. 



A világbajnokság elsõ két futamán domináló, a vadonatúj Volkswagen Polo R WRC-t kormányzó Sebastien Ogier némi meglepetésre csak az ötödik helyet szerezte meg a rajtpozíció választóban, hátránya majd 4 másodperc Hirvonennel szemben.

A Mexico Rally csütörtöki programjában két még rövid szelektív szakasz szerepel.

Rally Mexico idõmérõ eredmények:
1. Hirvonen/Lehtinen, Citroen DS3 WRC 3.57,2
2. Novikov/Minor, Ford Fiesta RS WRC +0,7
3. Neuville/Gilsoul, Ford Fiesta RS WRC +3,2
4. Ostberg/Andersson, Ford Fiesta RS WRC +3,2
5. Ogier/Ingrassia, Volkswagen Polo R WRC +3,2
6. Sordo/Del Barrio, Citroen DS3 WRC +4,0
7. Latvala/Anttila, Volkswagen Polo R WRC +4,3
8. Atkinson/Prevot, Citroen DS3 WRC +4,4
9. Al-Attiyah/Bernacchini, Ford Fiesta RS WRC +4,4
10. Block/Gelsomino, Ford Fiesta RS WRC +9,4
11. Guerra/Rozada, Citroen DS3 WRC +12,2
12. Prokop/Ernst, Ford Fiesta RS WRC +15,0
13. Kosciuszko/Szczepaniak, MINI JCW WRC +17,0


forrás: Rallysport.hu

Az ETO már csak Bulatovics válaszára vár

A montenegrói és a román sajtóban az FTC-Rail Cargo Hungaria elleni sorsdöntő szombati Bajnokok Ligája-középdöntős meccs előtt ismét téma lett a Valcea klasszis jobbátlövőjének, Katarina Bulatovicsnak a nyári Győrbe távozása. 



Bulatovics szerződése az idény végén lejár a Valceánál, és bár a kontraktusában szerepel hosszabbítási opció is, kevéssé valószínű, hogy a közelmúltbeli anyagi problémák tudatában maradna a csapatnál. 

Sajtóhírek szerint a Győr megtette neki az ajánlatát, és legkésőbb májusig várja a válaszát. A hírek szerint két évre írhat alá az ETO-hoz. 

Bulatovics korábban úgy nyilatkozott, hogy a Bajnokok Ligája lezárultáig nem foglalkozik a jövőjével, ugyanakkor a háttérben minden bizonnyal zajlanak a tárgyalások. Mint korábban beszámoltunk róla, a győriekkel szóba hozott másik jobbátlövő, Camilla Dalby végül a Buducsnoszt Podgoricában kötött ki.

A Valcea szempontjából a legrosszabbkor került elő újra a téma, hiszen szombaton az FTC ellen játszik sorsdöntő meccset, immár Ionela Stanca nélkül, akivel szerződést bontottak.

Amennyiben az FTC pontot szerez, biztosan bejut a legjobb négy közé, és ebben az esetben először fordulhat elő, hogy két magyar együttes is elődöntős lesz a legrangosabb nemzetközi kupában. 

forrás: NSO.hu

Fury szétkapja Cunninghaméket, aztán Klicskót!

Április 20-án a korábbi cirkálósúlyú világbajnok Steve Cunningham ellen debütál az Egyesült Államokban a britek nehézsúlyú reménysége, Tyson Fury. A veretlen ökölvívó, amennyiben megoldja a Cunningham elleni feladatot, legközelebb Kubrat Pulevvel bokszolhat az IBF kötelező kihívói posztjáért.


Fury természetesen biztos a sikerében: „Amerika végre megismeri Tyson Furyt. Lerendezem Cunninghamet, aztán szétkapom Pulevet, majd Vladimir Klicskót is. Cunningham rohangál majd előlem, de nem baj, levadászom őt. Gyorsabb vagyok, mint akármelyik cirkálósúlyú és főleg nehézsúlyú. Futhat, de nem menekülhet, vajon hova is rejtőzne előlem? Klicskóék meg folyamatosan a pudingokat keresik. Megmondtam, hogy nagyon is kész vagyok kiállni ellene, de inkább ezt a talján pofát választotta magának. 

Akkor mit csináljak? Hát vívok most egy eliminátori meccset, aztán jön még egy, aztán Klicsko meg majd szépen visszavonul inkább, így meg is szabadulunk tőle. Amúgy is csak szét....ák a súlycsoportot, a zsét látják benne, semmi mást. Én leszek az, aki visszahozza a nehézsúly aranykorát. Ha világbajnok leszek, onnantól mindenkit elintézek majd, aki jön. Itt van ez a két rozzant vén kecske, Klicskóék, negyven, meg harminchét-harmincnyolc évesek, és elkerülik az olyan fiatal, erős embereket, mint én. 

Akárhol bokszolok Vladimirrel, lehet az a németeknél, a belgáknál vagy a norvégoknál is, nem érdekel, úgyis csak egy győztes lehet, aki nem más, mint én leszek. Szétkapom Cunninghamet, aztán megmutatom, hogy kell legyalulni egy Klicskót.” 

forrás: profiboksz.hu

Nyár végén avathatják a logisztikai parkot

Nyár végén avathatják fel az Audi új győri gyárához kapcsolódó logisztikai parkot - közölte az MTI érdeklődésére a létesítményt építő és bérbeadó A-K Építőipari Kft. tulajdonos-ügyvezetője.
   
Tallosi Károly elmondta: december végére véglegesítették a 9-10 milliárd forint értékű logisztikai park terveit a bérlővel, nem sokkal később elindultak a nem engedélyköteles földmunkák, most pedig már az épületeken dolgozik a 60-80 munkás, zömük győri és környékbeli alvállalkozók alkalmazottja. A munkák előrehaladtával ez a létszám 600 fő közelébe emelkedik majd.
  
A tulajdonos-ügyvezető közlése szerint a végső változatban a csarnokok, tárolók és előtetők összterülete 74 ezer négyzetéter. Utalt arra: nem először építenek logisztikai parkot úgy, hogy bérlőnek adják ki a létesítményt, példaként az amerikai Dana, az
Audi-beszállító, német Rudolph Logistik Gruppe új győri telephelyét említette.
  
Tallosi Károly elhárította az MTI azon kérdését, milyen távra veszi bérbe a létesítményt az Audi, Erről egy tavaly szeptemberi interjúban is csak annyit árult el, "a beruházás értékének megfelelően hosszú távú" bérleti szerződést kötöttek, "mai, sztenderd piaci áron", az összeg és az időtartam azonban üzleti titok.
  
Az A-K Kft. 13 éves, csarnoképítésre és -bérbeadásra szakosodott, magyar tulajdonú vállalkozás. A járműgyár egyik elvárása volt, hogy a logisztikai park a győri gyárból fél óra alatt elérhető legyen.
  
Az Audi győri üzemének teljes vertikumú gyárrá fejlesztéséhez mintegy 900 millió eurós beruházással kezdett neki tavaly nyáron a társaság. A logisztikai park (amelyben beszállítói telephelyek is létesülnek) helyszínére korábban három aspiráns - Győr mellett Gönyű és Pozsony - került szóba. Az Audi június végén jelentette be, hogy Győrben valósul meg a beruházás, a döntést gazdaságossági szempontokkal indokolták.

forrás: MTI

Két repülő...

Miért ütközik össze két repülő?
Mert egy nemtud...

forrás: Gyuszika100

Friss / Extra