napiTopik

Michelisz Olaszországban tesztelte a Hondát

A Zengő Motorsport az olaszországi Cremonában tesztelte a gyári Honda Civicet, amellyel Michelisz Norbert fog versenyezni a 2013-as világbajnoki idényben. 



Előzetesen arról volt szó, hogy Monzában fog tesztelni Michelisz Norbert, de végül a monzai teszt nem jött össze.

Így került a csapat Cremonába, ahol a tavalyi prototípussal autózhatott a magyar versenyző. A 2013-as autó március közepére fog elkészülni.

A Zengő Motorsport 8 × 30 percet tesztelhette a Honda Civicet. 

Michelisz Norbert úgy fogalmazott: "Azt kaptam, amit vártam..."



forrás: sport365.hu 

NHL: Továbbra is megállíthatatlan a Chicago

Az észak-amerikai profi jégkorongligát (NHL) toronymagasan vezető Chicago továbbra is megállíthatatlannak tűnik, igaz ezúttal „csak” hosszabbításban tudott nyerni a Columbus ellen. 



A Chicago szezonbeli 21. meccsén is (vagyis eddig az összes találkozóján) pontot szerzett, ráadásul a Columbus elleni 4–3-as hazai sikerrel egymás után a nyolcadik alkalommal ünnepelhetett győzelmet. 

Igaz, ezúttal a szokottnál nehezebb dolga volt a csapatnak, ugyanis a Blue Jackets kétszer is vezetett a meccsen – 1–0-ra, majd 2–1-re – a rendes játékidő pedig 3–3-as döntetlennel zárult. 

A találkozót végül Brent Seabrook szezonbeli harmadik gólja döntötte el egy kontratámadás végén, miután Jonathan Toews a bal szélen egy palánkra pattintott koronggal megindult, majd mesterien középre tálalt – az érkező társnak már „csak” értékesítenie kellett a ziccert.  

A Chicago eddig 39 pontot szerzett, míg a legeredményesebb „üldözők” közül a Montreal és az Anaheim 29-et, vagyis tízpontos a Blackhawks előnye.

Az említett üldözők közül a Ducks 3–2-re megverte a Minnesotát.

A St. Louis négy meccsből hármat elveszített az Edmonton elleni találkozót megelőzően, de most egy 4–2-es sikerrel javítani tudott mérlegén. 

ALAPSZAKASZ, 42. JÁTÉKNAP
 
Chicago Blackhawks–Columbus Blue Jackets           4–3 – hu.

 
St. Louis Blues–Edmonton Oilers                               4–2


Anaheim Ducks–Minnesota Wild                                3–2


forrás: NSO.hu

NBA: Ismét nyert a Miami, 130 Spurs-pont, vesztes Oklahoma

Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) legutóbbi játéknapján a sorozatban 13. sikerét arató bajnoki címvédő Miami megverte a Memphist, míg a ligaelső San Antonio 130 pontot dobott és 28 ponttal nyert a Sacramento ellen. 



A Denver–Oklahoma nyugati rangadó Wilson Chandler és Russel Westbrook dobópárbaját hozta – ezt a vendégek játékosa nyerte 38–35-re, a kiélezett meccs végén viszont a Nuggets örülhetett.

 ALAPSZAKASZ, 112. JÁTÉKNAP

Toronto Raptors–Indiana Pacers              81–93


Washington Wizards–New York Knicks      88–96 


Orlando Magic–Houston Rockets              110–118


Boston Celtics–Golden State Warriors        94–86


Miami Heat–Memphis Grizzlies                    98–91


Cleveland Cavaliers–Los Angeles Clippers   89–105


Brooklyn Nets–Dallas Mavericks                  90–98


New Orleans Hornets–Detroit Pistons          100–95


San Antonio Spurs–Sacramento Kings          130–102


Utah Jazz–Charlotte Bobcats                        98–68


Phoenix Suns–Atlanta Hawks                        92–87


Denver Nuggets–Oklahoma City Thunder     105–103 


forrás: NSO.hu

Marussia: Jules Bianchi veszi át Razia helyét

A Marussia hivatalosan is megerősítette, idén a Max Chilton-Jules Bianchi párossal vág neki a szezonnak, így Luiz Razia nem kap lehetőséget arra, hogy újoncként bemutatkozzon a Forma-1-ben. 


A csapat eredetileg Chiltonnal és Raziával vágott volna neki a 2013-as szezonnak, azonban az elmúlt napokban kiderült, utóbbi pilóta szponzorai nem fizettek időben – ezért Razia már a tervezett tesztnapokon sem vezethetett.

Így bizonytalanná vált, hogy a brazil versenyző rajthoz állhat-e idén – péntek este a Marussia azonban hivatalosan is bejelentette, Chilton mellett idén Bianchi versenyezhet majd a csapatnál.

Bianchinak lehetősége lett volna arra, hogy a Force India egyik ülését megkapja, az istálló azonban végül Adrian Sutil mellett döntött.

A fiatal versenyző rendkívül boldog, hogy mégis lehetőséget kap a Forma-1-ben, és Ausztráliában a mezőny tagjaként ő is elrajtolhat majd.

„Nagyon örülök, hogy helyet kaptam a Marussia F1 Teamnél” – nyilatkozta Bianchi. „Az volt a célom, hogy a Forma-1-ben versenyezhessek, és nagyon izgatott vagyok, hogy megkaptam ezt a lehetőséget és bebizonyíthatom, hogy készen állok versenyzői karrierem következő lépésére. Nagyon hálás vagyok a Ferrari Versenyzői Akadémiájának, amely mindig támogatott, és megadta a lehetőséget számomra, hogy érett versenyzővé váljak. Nagyon sűrű lesz a következő két hetem, de készen állok a holnapra, az első napomra az MR02-essel.”


forrás: hírado.hu

Vége a kerekes pályafutásának, érvényes a 12 éves eltiltás

Elutasította Riccardo Ricco keresetét a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS), azaz helyben hagyta a kerékpáros 12 éves eltiltását. 




A döntés tulajdonképpen véget vetett az olasz  sportoló pályafutásának, ugyanis eltiltása 2024 áprilisában jár le, amikor már 40 éves lesz. 


Ricco 2011 februárjában saját, korábban levett vérét adta be magának.

Azért bukott le, mert rosszul lett, ugyanis - mint kiderült - helytelenül tárolta a tasakokat. Később sokáig tagadta a vádakat, vírusos megbetegedésre hivatkozott, ám végül bevallotta az öntranszfúziót. 

A fellebbezését eljárási hibákra alapozta, de ezt nem sikerült igazolnia. 

A kerekes, aki öt éve második lett a Giro dÍItalián, másodszor bukott le doppinggal, ugyanis a 2008-as Tour de France-on - amelyen megnyert két hegyi szakaszt - egyszer már fennakadt az ellenőrzésen, akkor 20 hónapos eltiltást kapott. 

forrás: MTI

Remekül van Asha, a kiselefánt

Éli a kiselefántok megszokott életét és jó egészségnek örvend a Fővárosi Állat- és Növénykert új kedvence, Asha, a két hete született ázsiai elefánt.
    
Délutánonként néhány órán át kifutójában már bárki megnézheti az anyja, Angele mellett vígan futkározó állatot. A látogatási idő rövidségére azért is szükség van, mivel a kiselefántoknak az embergyerekekhez hasonlóan pihenniük kell délután - mondta el Persányi Miklós, az intézmény főigazgatója pénteken az MTI-nek.
    

Születése után az egész ország aggódott a kiselefánt egészségéért, illetve azért, hogy kialakuljon végre közvetlen kapcsolata anyjával és szopni kezdjen, mostanra viszont a páros tökéletes viszonyban van, elválaszthatatlanok. A mesterségesen táplált elefántok egytizede elpusztul, ezért az első 48 órában aggodalomra adott okot, hogy az állat ignorálta anyját - fejtette ki a főigazgató.
    

Angele-t a szekértők megfigyelés alatt tartják, az anyaméh egy része ugyanis még nem távozott el. Persányi szerint akár hetekig is eltarthat, míg a folyamat befejeződik. Legvégső megoldás lehet a műtéti út, ezt azonban mindenképpen szeretnék elkerülni.
    

A főigazgató utalt arra, hogy a közeljövőben több új állattal is gyarapodhat az állatkert állománya. Kiszsiráf születik, új orángután érkezik, sőt, egy gundi is ideköltözik. A budapesti állatkertben még sohasem járt faj egy különleges észak-afrikai rágcsáló, a Szavannaházban kap helyet.
    

Persányi szerint elképzelhető, hogy a Moor-gazellák és a kuszkuszok után tavasszal a nyala antilopok is szaporodásnak indulnak. Heteken belül kikelnek a szürke gém, a flamingó és a pelikánok fiókái. Utóbbiakból a tervek szerint a Hortobányi Vadasparkba is kihelyeznek példányokat, hogy önfenntartó állományt alakítsanak ki.
    

Persányi Miklós utalt arra is, hogy esély van az ázsiai oroszlánok állományának gyarapodására is, részleteket azonban nem árult el.

forrás: MTI

Hétfőtől egyirányú lesz a budapesti Nagytétényi út egy szakasza

Az M0-s autóút bővítése miatt hétfőn egyirányúvá válik a XXII. kerületi Nagytétényi útnak a Dózsa György út és a Minta utcai vasúti átjáró közötti szakasza - közölte a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. pénteken az MTI-vel.
    
A forgalmi változás hétfő reggel 9 órakor lép életbe és várhatóan április 21-éig tart. Hozzátették, hogy a terelést az M0-s híd építése, valamint a Növény utcai kapcsolat összekötő ágának a kiépítése teszi szükségessé.
    

A Nagytétényi út érintett szakasza a vasúti átjáró felé lesz egyirányú.

forrás: MTI

Friss / Extra