napiTopik

Mayweather vs. Guerrero: Az édesapák is verést ígérnek egymásnak!

Május 4-én kerül megrendezésre a Floyd Mayweather Jr. vs. Robert Guerrero mérkőzés, amelynek kicsit különleges ízt ad az is, hogy mindkét ökölvívónak az édesapja lesz a ringsarkában. Mayweathert Jr. hosszú évek után dolgozik ismét apjával, aki nem éppen a visszafogott stílusáról híres.


 Egy interjúban nemrég felhívta rá a figyelmet, hogy jobb lesz, ha Ruben Guerrero, Robert apja  nem nagyon ugrál a sajtóeseményeken, különben simán neki fog menni: "Guerrero jó nagy sz.rban van, ha úgy véli, akármit is kezdeni tud a fiammal és azt is megmondom, hogy nem érdekel, milyen idős az apja, ha átlép egy bizonyos határvonalat, beverem a képét. A Szellem tehát megkapja a zakót a fiamtól, én pedig az apját verem bucira."

Ruben Guerrero természetesen nem maradt adós a válasszal:

"Akármikor kimegyek vele az utcára, kettesben, aztán meglátjuk, melyikőnk jön vissza. De akár mindkettő jöhet, nem kell oda Robert sem. Szívesen megkínálom mindkettőt egy brióssal. Ha forró hangulatot akarnak, hát legyen. Veretlen vagyok a sikátorokban. Utcai bunyós vagyok. Öt éves kora óta dolgozom a fiammal. Soha nem kezelt úgy, mint egy darab szart, ráadásul nyílt TV adásban, ahogy vele tette a fia. Nem fosok be ettől a baromtól."

 És végül a viszontválasz így hangzott idősb Mayweathertől:

 "Meglátjuk a sajtótájékoztatón mi lesz. Bár megpróbálna nekem esni ez a f.szkalap. Akár az ajtót is bezárhatják, olyat bemázolok neki, hogy a padlóról kell felvakarni. Ne az érdekelje, mi volt a fiam és köztem, aggódjon csak a saját porontyáért és a saját pofájáért, ha esetleg úgy dönt, nekem esik.
Nem tudom, melyik részén lőhették meg ezt a hülyét, de biztos nem volt súlyosabb, mint az én lőtt sebem. 

Aszongya, hogy veretlen az utcán? Akkor készüljön fel, hogy ez nem sokáig lesz így, mert én nem b.szakodok vele. Hatvan éves leszek hamarosan, de lefogadom, hogy akármikor lecsapom ezt az ötvenixes barmot.
Ott leszek a sajtókonferencián, és jobb, ha azonnal kész lesz, amint találkozunk. Ezzel az utcaszéli dumával engem nem szarat be. Inkább nézzen utána a múltamnak. Ahogy mondtam, be is lehet majd zárni az ajtót, csak adjanak majd elég teret az ürgének, hogy legyen hova zuhannia, ha tényleg megpróbál belemászni a képembe.". 

forrás: profiboksz.hu

A Nissan 2014-ben visszatér a Le Mans-i autóversenyre

A Nissan a 2014-es Le Mans-i 24 órás autóversenyre egy innovatív projekttel tér vissza, amely a tavalyi évben díjnyertes Nissan DeltaWing kísérleti versenyautó úttörő szellemiségét kívánja tovább vinni.



A Nissan vezérigazgatója, Carlos Ghosn ma a japán Yokohamában a Nissan sportmodellekre és motorsportra specializált globális márkája, a Nismo új központjának megnyitóján mondta el, hogy ismét részt kívánnak venni a Le Mans-i autóversenyen.

Ghosn utalt arra, hogy a projekt alapja az innováció és az élmény teljesen új megközelítése, valamint megerősítette, hogy a cég ismét részt vesz a versenyen a kísérleti autóknak fenntartott 56-os boxból indított, radikálisan új versenyautóval, amely elektromos technológiai újításokat is felvonultat majd.

A verseny során tesztelik az új, innovatív erőátviteli technológiát, és az adatokat megosztják majd az Automobile Club de l Ouest (ACO) szervezettel és a Nemzetközi Automobil Szövetséggel (Federation Internationale de l Automobile - FIA), hogy értékelhessék az áttörést jelentő technológiát az LMP1 kategóriájú versenyautók közé történő esetleges visszatérést megelőzően.


„Le Mans-ba olyan autóval térünk vissza, amely mind a közúti, mind a versenyautóinkban alkalmazott elektromos technológia nagysebességű tesztrendszereként működik majd a legkeményebb körülmények között" - mondta Ghosn.

A vezérigazgató bejelentésével kifejezte a Nissan további, a teljesítmény és az autósport iránti elkötelezettségét, valamint azt a merész ambíciót, hogy megváltoztassák az elképzeléseket arról, mi minden lehetséges a teljesítményben.

A Nissan rövidesen további részleteket is közzétesz az új projekttel kapcsolatban.

forrás:  Nissan Magyarország

Vb: Majd 20 millió forintot ér a 8. helyezés

A Nemzetközi Kézilabda Szövetség összesen 77 600 svájci frankot (közel 19 millió forint) ad a magyar szövetségnek azért, mert a férfiválogatott negyeddöntős volt a januári spanyolországi vb-n. 


Az IHF keddi közleménye szerint az 5-8. helyen záró csapatok 20 ezer frankot kaptak, ehhez járult még a vb-n eltöltött napok száma alapján úgynevezett kompenzációs díj. 

A magyarok összesen 12 napig voltak versenyben a tornán, ezért naponta játékosonként 300 frank járt, ami - 16 kerettagra vetítve - összesen 57 600 frankot jelent.

Borsos Attila, az MKSZ válogatott ügyekért illetékes elnökségi tagja az MTI-nek elmondta, a kompenzációs összeget - mihelyst az beérkezik a számlára - a szövetség arányosan szétosztja a válogatottba játékosokat adó klubok között, míg a 20 ezer frankos jutalom sorsáról később dönt az elnökség.

forrás: MTI

WWE: Cena legyőzte Punkot, Triple H véresre verte Lesnar-t!

Dallasban rendezték meg a hétfő esti Raw 1031. adását, amelyben John Cena megverte CM Punkot, míg Triple H visszatért és megtámadta Brock Lesnar-t. 


Vince McMahon nyitotta meg az adást. Mint ismert a WWE első embere a múlt heti Raw-ban bejelentette, hogy összecsap Paul Heymannel. Érdekesség, hogy az elnök csak két mankóval tudott közlekedni. McMahon elmondta, hogy a WrestleMania-ig minden egyes héten komoly dolgok történnek majd a Raw adásában, majd kijelentette, hogy három héttel ezelőtt volt neki egy csípő műtétje, de a Heyman elleni harcot ennek ellenére akarja. Az elnök felkonferálta a menedzsert. Heyman elárulta, hogy egész karrierje során erre az ütközetre vágyott.

Az ügynök még beszélt egy kicsit, majd megtámadta McMahon-t. Az elnök nagy nehezen összeszedte magát és elkezdte ütni Heyman-t az egyik mankójával. A bajban lévő menedzsernek Brock Lesnar sietett a segítségére. Pár pillanattal később felcsendült a ”Game”, azaz Triple H bevonulózenéje is. A két harcos természetesen összeverekedett egymással. A hatalmas csatában Lesnar egy kisebb sérülést szenvedett (felszakadt a bőr a fején). Biztosra vehető, hogy Lesnar és H a WrestleManián összecsap egymással.

Dolph Ziggler és Ryback mérkőzése volt az első igazi összecsapás az adásban. A találkozó közben Big E Langston megtámadta Rybacket, ennek ellenére az ”Emberi Romboló Gépezet” legyőzte Ziggler-t. CM Punk érkezett a ringbe. A ”Second Sity Savior” elmondta, hogy erről az estéről mindenki mesélni fog majd az unokáiknak. Kijelentette, hogy az adásban a nézők szemtanúi lehetnek a John Cena – CM Punk mérkőzésnek, de az este nem az összecsapás, Cena, vagy a Rock miatt lesz feledhetetlen, sőt nem is a WrestleManiáról és az emberekről fog szólni.




Ez a dolog mindennél nagyobb, majd közölte, hogy ez az este csakis róla fog szólni. Punk elmondta, hogy végre elfoglalja az igazi helyét, azaz ő lesz a WrestleMania főeseménye. Arról is beszélt, hogy már többször is legyőzte Cenát, ezen felül az elmúlt három hétben kétszer is kikopogtatta a Rockot. Punk a fényezésének a végén nemes egyszerűséggel Istennek nevezte magát! Bejelentésre került, hogy a milliárdos, Donald Trump is bekerül idén a WWE Hall of Fame-jébe.

Mark Henry és a Great Khali összecsapásával folytatódott a Raw. A rövid találkozót Henry nyerte meg a World’s Strongest Slammel. A Miz következett, aki a műsorában a Nehézsúlyú világbajnokot, Alberto Del Riót és annak kihívóját, Jack Swagger-t látta vendégül. Swagger mellett természetesen ott volt Zeb Colter is. A Miz először az ”amerikainak” adta meg az esélyt arra, hogy elmondják, miért utálják Del Riót. A szokásoknak megfelelően Colter a bevándorlókról szónokolt. Kijelentette, hogy azok az emberek átsurrannak a határon és elveszik a munkát az amerikaiaktól.

Colter arra volt kíváncsi, hogy Del Rio mitől fél és mi baja van a mexikói embereknek. Colter szerint Del Rio a sikeres embert képviseli és erről álmodnak az amerikaiak is, de a bevándorlók átjönnek a határon és tönkreteszik ezt az álmot. Az ügynök kijelentette, hogy azokat az embereket, akik illegálisan tartózkodnak az országban, bűnőzöknek nevezik, ekkor Del Rio kiakadt. A bajnok szerint az Egyesült Államok a föld legjobb országa, mert az USA mindenkié. A szegmens végén Del Rio harcolni akart Swaggerrel, de a kihívó kijelentette, hogy majd a WrestleManián fognak összecsapni.


A mostani szegmensből is kiderült, hogy Swagger harmatgyengén promózik, pedig csak két mondata volt neki, ezen felül az embereket egyáltalán nem mozgatja meg ez a viszály, pedig a szervezet egyik legfontosabb öve a tét. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy Swagger-t múlt héten letartóztatták és március 12-én lesz majd a tárgyalása. Érdekesség, hogy a reklámozás alatt Swagger megtámadta a Miz-t, igaz ehhez kellett Colter segítsége is. Randy Orton egy hatalmas RKO-val fektette két vállra az amerikai bajnokot, Antonio Cesarót.
A háttérben Daniel Bryan elmondta, hogy bekötött szemmel is elintézné a Team Hell No mai ellenfelét, erre Kane kijelentette, hogy ő egy kézzel is megnyerné a találkozót. Nos, Brad Maddox (Vickie Guerrero asszisztense) a szavukon fogta a pankrátorokat! Sheamus ”átadta” az ő Oscar-szobrocskáját. A ”Kelta Harcos” szerint Wade Barrett az elmúlt évek legjobb színésze. A brit pankrátor szerepel a Dead Man Down filmben. Sheamus kifigurázta Barrett alakítását. Megjelent Barrett, aki megvédte magát. A szegmens végén Sheamus megpróbálta bevinni a Brogue Kicket, de Barrett a film premierje miatt inkább elhagyta a ringet.



 R-Truth legyőzte Cody Rhodesot, majd a győztest megtámadta Damien Sandow, de a korábbi US bajnok őt is elintézte. A Team Hell No (Daniel Bryan, Kane) egy érdekes mérkőzésen verte meg a Prime Time Players-t (Titus O’Neil, Darren Young). A csapattalálkozó után a Shield (Dean Ambrose, Seth Rollins, Roman Reigns) következett. A csapat tagjai arról beszéltek, hogy mindegyik szuper teamet legyőzték, ezen felül megoldották a John Cena problémát. Sheamus zavarta meg a csapatot. Ambrose és Reigns elindult a ”Kelta Harcos” felé, míg Rollins a ringben maradt. Randy Orton is megjelent, sőt kiosztott egy RKO-t Rollins-nak.
Jack Swagger a Patriot Lockkal feladásra kényszerítette a Miz-t. John Cena egy háttérinterjúban elmondta, hogy a CM Punk elleni mérkőzésével elhallgattatja, majd a kritizálóit, ezen felül bebizonyítja, hogy visszatért és ez az ő ideje. Az adás főmérkőzése következett, azaz Cena összecsapott Punkkal. A találkozó tétje hatalmas volt, ugyanis a győztes lesz a WWE bajnok, a Rock ellenfele a WrestleManián. A fantasztikus mérkőzést Cena nyerte meg, méghozzá nem is akárhogyan. Egy Hurricanrana (high-flyer mozdulat) után Cena végrehajtotta az AA-t, majd kikopogtatta Punkot. Ezzel hivatalosan is eldőlt, hogy az idei WM-en megrendezik a Rock – John Cena mérkőzés visszavágóját.


forrás: sport365.hu

Domenicali: Nem a miénk lesz a leggyorsabb autó Melbourne-ben

Nem valószínű, hogy a Ferrarié lesz a leggyorsabb versenyautó a 2013. évi Forma-1-es világbajnoki sorozat első hétvégéjén, Ausztráliában – állítja a maranellói gárda csapatfőnöke, Stefano Domenicali. 


Szűk három hét múlva elrajtol a száguldó cirkusz idei szezonja, és bár a téli tesztek eredményeiből messzemenő következtetéseket nem lehet levonni, feltételezhető, hogy 2013-ban is a tavalyi szezon élcsapatai harcolhatnak majd a legjobb pozíciókért.

Stefano Domenicali
, a Ferrari csapatfőnöke azonban úgy véli, nem az övüké lesz a leggyorsabb versenyautó Melbourne-ben, noha reméli, versenyzőik, Fernando Alonso és Felipe Massa esélyesek lesznek az ausztrál hétvégén.

„Jelenleg úgy tűnik, rendben vagyunk – a programunkat illetően mindenképp” – fogalmazott az olasz szakember a Reuters hírügynökségnek adott interjújában hétfőn. „A cél az, hogy közel legyünk az élcsapatok autóihoz… meg lennék lepve, ha a miénk lenne a leggyorsabb autó az első versenyen.”

„Ha viszont néhány tizeden belül leszünk egymáshoz képest, akkor minden lehetséges – a szezon pedig hosszú.”

A Scuderia nehéz idénykezdetet élt át 2012-ben, autója ugyanis a téli teszteken kiábrándítóan szerepelt, ráadásul a bajnokság első versenyein is küszködtek vele pilótái. A folyamatos fejlődésnek, illetve Fernando Alonso rendkívüli következetességének hála azonban egészen az utolsó versenyig harcban voltak az egyéni világbajnoki címért.

Domenicali elmondta, idén teljesen más helyzetben vannak, mint 12 hónappal ezelőtt, amikor is Felipe Massa az F2012-es első tesztjét követően telefonon kereste fel a Ferrari elnökét, Luca di Montezemolót, hogy közölje vele a rossz hírt.

„Ez egy más világ. Teljesen más helyzetben vagyunk most, de persze nem becsülhetjük alá a többiek munkáját sem – a tesztek alapján mindenki jól végzi a dolgát, így nem hinném, hogy olyan sokat változnának az erőviszonyok tavaly év végéhez képest.”


forrás: hírado.hu

NHL: Kopecky első mesterhármasa

A Florida Panthers elsősorban Tomas Kopecky mesterhármasának és gólpasszának köszönhetően 6-4-re verte a vendég Pittsburgh Penguinst az észak-amerikai profi jégkorongligában. 


A szlovák csatár NHL-es pályafutása első tripláját ütötte, míg csapata öt hazai vereség után nyert ismét. 

 Eredmények:

New York Rangers-Winnipeg Jets 3-4

Washington Capitals-Carolina Hurricanes 3-0


Columbus Blue Jackets-Dallas Stars 4-5, hosszabbítás után


New York Islanders-Boston Bruins 1-4


Tampa Bay Lightning-Buffalo Sabres 1-2


Florida Panthers-Pittsburgh Penguins 6-4


Minnesota Wild-Calgary Flames 2-1, h. u.


Vancouver Canucks-Phoenix Coyotes 2-4


San Jose Sharks-Colorado Avalanche 3-2, szétlövés után


forrás: MTI

NBA: Kétszeri hosszabbításban nyert a címvédő

A címvédő Miami Heat kétszeri hosszabbítás után győzte le a vendég Sacramento Kings együttesét az észak-amerikai kosárlabdaliga legutóbbi játéknapján. 


A hazaiaknál LeBron James és Dwayne Wade együtt 79 pontot szórt, több mint a felét annak, amennyit a csapat az egész meccsen dobott. James ráadásul 40 pontja mellett 16 gólpasszal vette ki a részét a sikerből. A Miami sorozatban 12. alkalommal nyert, s továbbra is vezeti a Keleti-főcsoportot.  


Eredmények:

Philadelphia 76ers-Orlando Magic 84-98


Indiana Pacers-Golden State Warriors 108-97


Miami Heat-Sacramento Kings 141-129, kétszeri hosszabbítás után


Chicago Bulls-Cleveland Cavaliers 98-101


New Orleans Hornets-Brooklyn Nets 97-101


Dallas Mavericks-Milwaukee Bucks 90-95


Phoenix Suns-Minnesota Timberwolves 84-83, hosszabbítás után


Los Angeles Clippers-Charlotte Bobcats 106-84


forrás: MTI

Friss / Extra