napiTopik

Dakar: Elutaztak a magyar versenyzők

Az idei Dakar-rali magyar indulói szerdán útra keltek Limába, ahol január 5-én elrajtol a világ leghosszabb és legnehezebb terepversenye. Immár ötödször Dél-Amerikában – „négy és fél” magyar egységgel a mezőnyben. 


Tíz versenyzőből kilenc azt mondja, a Dakar-raliban a vége a legjobb. Mégis, aki egyszer elindul rajta, majdnem biztosan visszatér, mert rabul ejti a sivatag, a kihívás, a világ leghosszabb és legnehezebb terepversenye, no és a kaland, amelyhez fogható kevés van a világban.

A klasszikus Dakar Afrikában zajlott, Thierry Sabine hívta életre, s talán maga sem gondolta, hogy hagyományt teremt – pedig fogadásból „írta ki” az első Dakart, amelynek mezőnye 1978. december 26-án rajtolt el a párizsi Trocadéro térről.

A viadal különleges utat járt be, mára a Dakar név már nem feltétlenül kötődik a szenegáli fővároshoz (egyébként az afrikai években is előfordult, hogy a mezőny nem érintette az országot), önálló életet él – immár ötödik éve Dél-Amerikában, ahol a 2013-as viadalt is rendezik.


Ami a magyar indulókat illeti: Szalay Balázs immár 12. alkalommal vág neki a Dakar távjának (Bunkoczi Lászlóval közösen hetedszer), nem titkolt célja, hogy megjavítsa eddigi legjobbját (20. hely tavalyról). Csapata új autót épített, az Opel Mokkában benne van mindaz, amit a fiúk az elmúlt több mint másfél évtizedben tanultak a homokdűnékről, a sivatagi száguldásról. Szalay hisz az elvégzett munkában, s bízik benne, hogy a legjobb tíz közé kerülhet a 2013-as Dakaron, ami a gyári indulók számát (majd' húsz) tekintve merész terv, az utóbbi évek tapasztalatait figyelembe véve mégsem ördögtől való.

Sebestyén Sándor és Bognár József tavaly tapasztalta meg először a Dakar-érzést, s bár a sivatag akkor nem engedte át őket (nagyon keveseknek adatik meg, hogy elsőre célba érjenek), nem szegte kedvüket. A túrkevei versenyző talán még elszántabban, még nagyobb lendülettel készült a viadalra, Marokkóban tesztelt, a Toyotáján megváltoztatta, amit meg kellett, s mindent megtesz azért, hogy célba érjen. Egyelőre ez a legfőbb célja. 



Mindkét csapatot elkíséri egy-egy „hátvéd”. Szalayék mögött ezúttal is ott lesz afféle mentőangyalként a Darázsi Zsolt, Szalai Norbert, Vörös Ferenc kamionos trió, amelynek nem csupán a versenyzés a feladata, hanem az is, hogy szükség esetén segítsen az Opel-párosnak. 

Sebestyénék is belátták, hogy szükség van háttércsapatra, így a Pócsik László, Farkas Nándor, Szaller Zoltán trió ugyanolyan Toyotával rajtol, mint ők. Pontosabban ugyanolyannal – telepakolva alkatrésszel. A hármas nem ismeretlen a Dakar-rajongók előtt, övé a valaha volt legjobb magyar eredmény a sivatagi show-n: 2009-ben a tizedik helyen végzett (és kategóriagyőzelmet aratott) a kamionos mezőnyben. 


S hogy miért írtunk a bevezetőben négy és fél magyar egységről? 

Mert a kétszeres magyar bajnok navigátor, Horn Albert afféle „vendégművészként” egy orosz versenyzőnek (Andrej Cserednyikovnak) diktálja az itinert a több mint 8500 kilométeres versenytáv során. 

A visszaszámlálás elkezdődött, sőt inkább úgy fogalmaznánk, célegyenesébe ért, hiszen csütörtökön már az utolsó adminisztratív és technikai ellenőrzésen van jelenésük a csapatoknak. Hogy aztán szombaton a tengerparton elrajtoljon a viadal, elkezdődjön a több mint két hétig tartó versenyfutás az idővel – miközben a világ legszárazabb, legforróbb sivatagja, az Atacama lesz az ellenfél.



forrás: NSO.hu

Az újságírók szerint Djokovic és Ennis az év európai sportolója


A Nemzetközi Sportújságíró Szövetség (AIPS) szerint a teniszező Novak Djokovic és a többpróbázó Jessica Ennis volt a tavalyi év legjobb sportolója Európában.

A Frank Taylor-díjat a szerb teniszező már 2011-es teljesítményéért is elnyerte, ezúttal pedig 39 vokssal végzett a szavazás élén, megelőzve a londoni olimpián 5000 és 10 000 méteren is győztes brit hosszútávfutót, Mo Farah-t, aki 28 szavazatot kapott.

A nőknél ennél is egyértelműbb volt az ötkarikás játékokon hétpróbában aranyérmes Ennis sikere, ugyanis a brit atléta 62 voksot kapott, míg a második helyen végzett norvég sífutó, Marit Björgen csak 23-at.

forrás: MTI

Megműtötték a Vác válogatott kézilabdázóját


Kézműtéten esett át a BSE elleni hétvégi bajnoki mérkőzésen megsérült Klivinyi Kinga, a Váci NKSE válogatott kézilabdázója.
 
"Faultolni próbáltam a BSE lövőjét, az ő keze rácsapódott az én kézfejemre, és már éreztem, hogy reccsent a kezem" – idézte fel a történteket a játékos a Vác hivatalos honlapjának, hozzátéve: az orvosok szerint jól sikerült a műtét, úgyhogy ha minden jól megy, három hét múlva edzhet újra, addig pedig fut, erősít és speedfitnessre jár.
 
A válogatott átlövő játéka ezzel együtt kérdéses a horvát Podravka Koprivnica elleni, februári KEK-nyolcaddöntőben.

forrás: MTI

Élő tv-sportközvetítések: csütörtök, péntek


A csütörtöki és pénteki élő sportközvetítések a hazai televíziókban:

    január 3., csütörtök:
 
    Eurosport
12.00: Sífutás, Világkupa, Tour de Ski
13.45: Síugrás, Négysáncverseny, Innsbruck, selejtező
15.15: Sífutás, Világkupa, Tour de Ski
17.15: Biatlon, Világkupa
19.00: Tenisz, ATP-torna, Doha

    Eurosport 2
13.30: Tenisz, ATP-torna, Doha

    Digisport 1
2.25: Amerikai futball, NCAA, Sugar Bowl

    Digisport 2
16.55 és 20.40: Kosárlabda, férfi Euroliga

    január 4., péntek:

    Sport 1
3.00: Kosárlabda, NBA, alapszakasz, Denver Nuggets-Minnesota Timberwolves
14.00: Jégkorong, KHL, alapszakasz, SZKA-Lokomotiv
21.30: Labdarúgás, spanyol bajnokság, Real Zaragoza-Betis

    Sport 2
2.30: Tenisz, ATP-torna, Brisbane
12.30: Tenisz, ATP-torna, Chennai

    Sportklub
19.00: Jégkorong, osztrák liga, SAPA Fehérvár AV19-Red Bull Salzburg

    Eurosport
11.15 és 12.00: Sífutás, Világkupa, Tour de Ski
13.30: Síugrás, Négysáncverseny, Innsbruck
15.45: Alpesi sí, Világkupa, Zágráb, női műlesiklás, 1. futam
17.15: Biatlon, Világkupa
19.00: Alpesi sí, Világkupa, Zágráb, női műlesiklás, 2. futam
20.15: Snooker, Európa Torna, Németország, 1. nap

    Eurosport 2
13.00: Snooker, Európa Torna, Németország, 1. nap
14.30: Tenisz, ATP-torna, Doha
18.30: Snooker, Európa Torna, Németország, 1. nap
20.45: Csocsó, Világkupa, Franciaország

    Digisport 1
2.25: Amerikai futball, NCAA, Fiesta Bowl
18.15: Jégkorong, MOL Liga, Újpest-ASC Corona Brasov

    Digisport 2
18.40 és 20.45: Kosárlabda, férfi Euroliga

forrás: MTI

NFL: Visszavonul a Ravens legendája

A szezon végén befejezi pályafutását Ray Lewis, a profi amerikaifutball-ligában (NFL) szereplő Baltimore Ravens játékosa, minden idők egyik legjobb védője. 


A 37 éves játékos szerdán elmondta, hogy az Indianapolis Colts elleni vasárnapi összecsapáson, a rájátszás első fordulójában lép pályára utoljára hazai közönség előtt. Lewis a hatodik forduló óta nem játszott, mivel a Dallas Cowboys elleni mérkőzésen elszakadt a tricepsze. 

Lewis 1996-ban, a klub alapításakor lett a Ravens játékosa, az együttessel 2000-ben Super Bowlt nyert, ráadásul a New York Giants elleni fináléban a találkozó legjobbjának járó MVP-címet is elnyerte. Karrierje során kétszer választották az év legjobb védőjének, 12-szer választották be a Pro Bowlba, hét alkalommal pedig az Év csapatába.

A kőkemény védő fantasztikus játéka mellett rendszeresen jótékonykodik, s a szurkolók egyik legnagyobb kedvence, Baltimore-ban már sugárutat is elneveztek róla.

forrás: MTI

NBA: Hosszabbításban nyert a Heat

A címvédő Miami Heat hosszabbításban nyert 119-109-re a vendég Dallas Mavericks ellen az NBA szerdai játéknapján. 


A 2010-2011-es szezon nagydöntőjének visszavágóján - akkor a Mavericksé lett a bajnoki cím - a Heat csak a ráadásban tudta legyőzni a Dallast úgy, hogy LeBron James 32 pontig és 12 lepattanóig, vagyis dupla-dupláig jutott.

Pedig az első negyedet a vendégek nyerték, ám a címvédő a harmadik játékrészre megfordították az állást, majd ismét a Dallas percei következtek, és az utolsó pillanatokban Nowitzki duplájával egyenlítettek.

A hosszabbításban a Heat volt a jobb, 16-6-ra hozták az extra időt, így végül 119-109-re nyertek, és már zsinórban 15 hazai sikernél járnak.


Eredmények:

Toronto Raptors-Portland TrailBlazers 102-79
Orlando Magic-Chicago Bulls 94-96
Cleveland Cavaliers-Sacramento Kings 94-97
Indiana Pacers-Washington Wizards 89-81
Boston Celtics-Memphis Grizzlies 83-93
Miami Heat-Dallas Mavericks 119-109, hosszabbítás után
Milwaukee Bucks-San Antonio Spurs 110-117
Houston Rockets-New Orleans Hornets 104-92
Oklahoma City Thunder-Brooklyn Nets 93-110
Utah Jazz-Minnesota Timberwolves 106-84
Phoenix Suns-Philadelphia 76ers 95-89
Golden State Warriors-Los Angeles Clippers 115-94


forrás: sport24.hu 

Ma választ kapitányt a pólószövetség

Csütörtökön választja meg a magyar férfi vízilabda-válogatott új szövetségi kapitányát a hazai szövetség elnöksége. 


A posztért hárman vannak versenyben. A szövetség újonnan megválasztott elnöke, Kemény Dénes szerint az elnökségnek egységes álláspontot kell képviselni a döntésnél, ez pedig az eredményesség kérdése. "Lehet látni, hogy az elmúlt négy évben az általam vezetett válogatott gyengébb eredményei milyen helyzetbe hozták a sportágat. Annál jobban az elnökség nem tud segíteni a sportágon, hogy egy győztes szövetségi kapitány választ." 

Az egyik jelölt, a háromszoros olimpiai bajnok Benedek Tibor megbízott kapitányként két győzelemmel debütált a válogatott kispadján. "Az a munka, amit elvégeztem játékosként és akár másodedzőként is, az megadja azokat az alapokat, amik egy ilyen nagyon fontos és felelősségteljes munkához szükségesek" - nyilatkozta Benedek a TeleSportnak. 



Az Európa-bajnok és nyolc éve edzősködő Vincze Balázs két Magyar Kupa-győzelmet is ünnepelhetett a Szegeddel, és konkrét elképzelései vannak. "Fiatalokat kell beépíteni, de nem csak négyéves távlatban kell gondolkodni, hanem már az idei világbajnokságra, már az idei Világligára a lehető legjobb eredményt kellene elérni." 



A meglepetésre harmadikként pályázó Gyöngyösi András - aki jelenleg a Debrecen vezetőedzője - világbajnoki aranyéremben gondolkodik. "A Világligára csinálnék egy olyan csapatot, ahol az olimpiai bajnokok nem játszanának, mellette pedig különböző kisebb műhelyeket csinálnék, ahol center-, bekk- és kapusposztokon külön csoportokban tartanék edzéseket." 

Az új szövetségi kapitány január 10-én kezdi meg munkáját.

forrás: M1 - TeleSport

Friss / Extra