napiTopik

Magyar Nagydíj - Minél előbb szeretne szerződést hosszabbítani Magyarország




Magyarország minél előbb szeretné megkötni azt a szerződést, amely 2026-ig garantálja, hogy a Hungaroringen legyen Forma-1-es futam - jelentette ki szombaton Szijjártó Péter külügyminiszter a 30. Magyar Nagydíj helyszínén.

 
A politikus rövid megbeszélést folytatott az F1 kereskedelmi jogait birtokló Bernie Ecclestone-nal, majd azt mondta, jelezte a brit üzletembernek: Magyarország készen áll arra, hogy a mogyoródi létesítményt a legmodernebb versenypályák egyikévé tegye.
 
"Van egy elképzelés, amelyet a Hungaroring vezetői készítettek el, s amely egy hároméves időszak alatt megvalósuló, 25 milliárd forintos fejlesztési programról szól" - mondta a külügyminiszter, hozzátéve: mindezt úgy akarják végrehajtani, hogy az a 2024-es olimpiai pályázatban foglaltakkal is egybevágjon, s a különböző fejlesztések kölcsönösen erősítsék egymást.
 
"Magyarországnak gazdasági érdeke, hogy itt tartsa a Forma-1-et, hiszen minden egyes ilyen hétvége 17-17,5 milliárd forinttal növeli a magyar GDP-t" - nyilatkozta Szijjártó Péter, s hangsúlyozta, tavaly 169 ezer néző volt kint Mogyoródon, az idén ez a szám nagyjából 10 százalékkal nőtt, s a kilátogatók 83 százaléka külföldi, akik a három nap alatt fejenként több mint 230 ezer forintot költenek el Magyarországon.
 
"A kormány elkötelezett abban, hogy az immár 30 éve tartó megállapodást minél tovább meghosszabbítsa" - mondta a külügyminiszter. "Büszkék vagyunk az elmúlt 30 évre, Magyarország ugyanis az egyetlen állam, amelynek a leghosszabb megszakítatlan együttműködése van a Forma-1 világával."
 
Szijjártó Péter hozzátette, 1986 óta kialakult egy olyan bizalmi viszony az F1 jogtulajdonosaival, amely megfizethetetlen, s a szerződéshosszabbítás kérdésében erre a kapcsolatra lehet alapozni.
 
A jubileumi Magyar Nagydíjat vasárnap 14 órától rendezik.

Vb-2018 - A portugálokkal egy csoportban a magyarok

A magyar labdarúgó-válogatott Portugáliával, Svájccal, Feröer-szigetekkel, Lettországgal és



Andorrával szerepel azonos csoportban a 2018-as oroszországi világbajnokság selejtezőjében.

 
A szombati, szentpétervári sorsoláson az 52 európai válogatottat hét hat- és két ötcsapatos csoportba sorsolták. A kilenc csoportgyőztes kijut a 2018-as vb-re, míg a nyolc legjobb csoportmásodik - úgy, hogy a hat együttest számláló csoportok esetében az utolsók elleni párharcokat nem veszik figyelembe - pótselejtezőt játszik a maradék négy kiadó helyért.
  
A hat kiemelési kalapot a júliusi FIFA-világranglista alapján állították össze, a magyar válogatott a harmadikból várta a sorsolást. Az elsőből a portugálokat, a másodikból pedig a svájciakat kapta, míg az alacsonyabban rangsorolt együttesek közül az aktuális Eb-selejtezős sorozatban is ellenfél feröeriek, valamint a lettek és az andorraiak lettek riválisok.
  
Azt már korábban eldöntötték, hogy a televíziós közvetítési jogok miatt Anglia, Franciaország, Németország, Olaszország, Spanyolország és Hollandia válogatottja csakis hatcsapatos csoportban szerepelhet. A feszült politikai helyzet miatt Azerbajdzsán és Örményország nem kerülhetett azonos csoportba.
  
Az európai selejtezők hivatalosan 2016. szeptember 4-én rajtolnak.
  
"Az én megbízatásom négy mérkőzésre szól, a világbajnoki selejtezők pedig még távol vannak, de sportigazgatóként is úgy gondolom, összességében jónak mondaható a sorsolásunk, hiszen a negyedik, ötödik és hatodik kalapból olyan ellenfeleket kaptunk, amelyek ellen nyernünk kell majd a sorozatban - idézte az mlsz.hu Bernd Storckot, a magyar válogatott megbízott szövetségi kapitányát. -  Feröerrel a mostani Eb-selejtező sorozatban, Andorrával az előző vb-selejtező sorozatban voltunk egy csoportban, ezért aktuális képünk van mindkét válogatott játékerejéről. A portugál csapat kiemelkedik a csoportból, de két éve még Svájc is a nyolcadik helyen állt a FIFA világranglistáján, tehát nem kérdés, hogy mindkét együttes előttünk jár jelenleg. Ezzel együtt hazai pályán, egy jól szervezett magyar válogatottnak egyik rivális ellen sem kell majd esélytelenül felmennie a pályára".
  
A csoportok:

    A csoport:
Hollandia, Franciaország, Svédország, Bulgária, Fehéroroszország, Luxemburg

    B csoport:
Portugália, Svájc, MAGYARORSZÁG, Feröer-szigetek, Lettország, Andorra

    C csoport:
Németország, Csehország, Észak-Írország, Norvégia, Azerbajdzsán, San Marino

    D csoport:
Wales, Ausztria, Szerbia, Írország, Moldova, Grúzia

    E csoport:
Románia, Dánia, Lengyelország, Montenegró, Örményország, Kazahsztán

    F csoport:
Anglia, Szlovákia, Skócia, Szlovénia, Litvánia, Málta

    G csoport:
Spanyolország, Olaszország, Albánia, Izrael, Macedónia, Liechtenstein

    H csoport:
Belgium, Bosznia-Hercegovina, Görögország, Észtország, Ciprus

    I csoport:
Horvátország, Izland, Ukrajna, Törökország, Finnország

       A meccsnapok:
2016. szeptember 4-6.
2016: október 6-8.
2016. október 9-11.
2016. november 11-13.
2017. március 24-26.
2017. június 9-11.
2017. augusztus 31.-szeptember 2
2017. szeptember 3-5.
2017. október 5-7.
2017. október 8-10.

    pótselejtezők:
első mérkőzés: 2017. november 9-11.
visszavágók: 2017. november 12-14.

Hőség - Többfelé még a hétvégén is 35 foknál melegebb lesz



A hétvégén már többfelé lehetnek záporok, zivatarok, de még így is sok helyen 35 Celsius-fok feletti maximumhőmérséklet várható. Vasárnap már jobban mérséklődhet a kánikula - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat MTI-hez eljuttatott csütörtöki országos, középtávú előrejelzéséből.

Pénteken a napsütés mellett főként délután várható többfelé erős gomolyfelhő-képződés. Nagyobb eséllyel keleten, északkeleten lehetnek záporok, zivatarok, egy-egy hevesebb zivatar is kialakulhat. Több helyen megélénkül, zivatarok környezetében átmenetileg viharossá is fokozódik a szél. A legalacsonyabb hőmérséklet 18-23, a legmagasabb hőmérséklet 30-36 fok között valószínű. A tartós hőség miatt még péntekre is az egész országra másod-, vagy harmadfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat.

Szombaton a napos időt követően délután főként a nyugati és északi országrészben valószínű zápor, zivatar. A Dunántúlon megerősödik, néhol viharossá fokozódik a szél. A leghidegebb órákban 17-23 fok lehet. Napközben 33-37 fokig melegszik a levegő.

Vasárnap kezdetben keleten még több helyen alakul ki zápor, néhol zivatar, majd megszűnik a csapadék, kisüt a nap. Időnként erős, helyenként és zivatarok környezetében viharos széllökések is lehetnek. A minimumhőmérséklet 17-22, a maximumhőmérséklet 24-30 fok között alakul - olvasható az előrejelzésben.

Az atomóránál is pontosabb órát fejlesztettek ki

Az atomóránál is pontosabb órát fejlesztettek ki francia kutatók, akik szerint optikai rácson alapuló szerkezetük 300 millió évente késik vagy siet egy másodpercet.  
 


A Nature Communications című szaklapban ismertetett tanulmányukban azt állítják, hogy órájuk nemcsak a másodperc egységét határozza meg újra, hanem az időmérés - a világidő - nemzetközi alapjául is szolgálhat.
    
Valaha az emberiség az idő múlását a Föld forgásához kötötte: egy napnak az az egység számított, amely alatt a bolygó megfordult a tengelye körül. Ám mivel a Föld keringés közben imbolyog a tengelye körül, az egyik nap rövidebb, a másik pedig hosszabb lett. Később hasonló problémákkal küzdöttek a mechanikus szerkezetek is, amelyek - bármennyire pontosak is - hol késnek, hol sietnek.
    
Az atomórák, amelyek az atomok szabályosan ismétlődő rezgésszámát használják fel egy alapidőegység (frekvencia) előállítására, hatalmas ugrást jelentettek az időmérés történetében. Az első, már cézium-133 atommal működő szerkezetet 1955-ben Louis Essen építette meg Angliában a Nemzeti Fizikai Laboratóriumban (National Physical Laboratory). Ezt követően fogadták el a másodperc meghatározását: a Nemzetközi Mértékegység-rendszer (SI) 1967-ben a másodperc fogalmát úgy rögzítette, mint a "cézium-133 atom 9 192 631 770 rezgésének időtartama alapállapotban, két hiperfinom energiaátmenet között". A definíció a céziumon alapuló, 100 millió évente egy másodpercet tévedő atomórát tette meg az idő- és frekvenciamérések elsődleges forrásául.
    
A jelenlegi rendszerben a céziumatomok felhőit mikrohullámokkal késztetik rezgésre. "Mi viszont lézersugarakat alkalmazunk, amelyek sokkal gyorsabb rezgéseket képesek generálni, mint a mikrohullámok. Ennek köszönhetően az időt jóval rövidebb szakaszokra tudjuk felosztani, ami azt jelenti, hogy módszerünkkel magát az időt is pontosabban mérhetjük" - fejtette ki Jerome Lodewyck, a Párizsi Csillagvizsgáló tudósa.
    
A francia kutatók meggyőződése, hogy az általuk kifejlesztett optikairács-óra standardként szolgálhat a világidő mérésére, hiszen háromszor precízebb, mint az atomóra. Feltevésük bizonyítására összevetették két új típusú szerkezet működését: kiderült, hogy nemcsak tökéletes összhangban mutatják az időt, hanem rendkívül stabilak is. Utóbbi azt jelenti, hogy pontosságuk "folyamatos", nem úgy, mint például a közönséges karóráké, amelyek egyik nap késnek, a másikon meg sietnek, hogy "behozzák" a lemaradást.
    
A pontos időmérésnek egyre nagyobb szerepe van a mindennapi életben, kezdve a telekommunikációtól a műholdak irányításáig - de még a tőzsdék működésében is.
    
A BBC News hírszolgálat úgy tudja, hogy kifejlesztés alatt áll egy másfajta, még precízebb időmérő szerkezet: az ionóra csupán több milliárd év alatt késne vagy sietne egy másodpercet. Ám mivel egyetlen ionon alapul, egyelőre nem tartják elég stabilnak, hogy széles körben alkalmazzák.

    (http://www.bbc.co.uk/news/science-environment-23231206)

forrás: MTI

Pepsi vs Coca - a terror....


Vitorlázó repülőgép zuhant a vízbe Balatonberénynél




Vitorlázó repülőgép zuhant a vízbe Balatonberénynél szombaton, a gépen ketten voltak, nem sérültek meg - tájékoztatta a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata szóvivője az MTI-t.

   
Tar Mihály közleményében azt írta: egy vízi mentő jelezte, hogy vitorlázó repülőgép zuhant a vízbe a parttól körülbelül 500 méterre, a naturista strand közelében.
   
Vonyarcvashegyről mentőhajó indult a helyszínre, és a strand vízi mentője mentőkatamaránnal indult segíteni.

Magyar Nagydíj - Hamiltoné a jubileumi pole pozíció




A világbajnoki címvédő Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte a 30. Forma-1-es Magyar Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő indulhat az első rajtkockából.


A Hungaroringen korábban négyszer győztes, 30 éves versenyző mögött csapattársa és összetettbeli legnagyobb riválisa, a német Nico Rosberg végzett a második, míg a négyszeres vb-győztes Sebastian Vettel, a Ferrari német pilótája a harmadik helyen.
 
Hamiltonnak ez az idei kilencedik, pályafutása során pedig a 47. pole pozíciója, Mogyoródon pedig ötödször rajtolhat az élről.
 
Az időmérőre 32 Celsius fokos hőségben került sor, az aszfalt 53-54 Celsius fokos volt. A nagy meleg ellenére sok néző követte végig a helyszínen a kvalifikációt.
 
Az edzés első, 20 perces szakaszában a hétvége korábbi részében látottaknak megfelelően a két Manor Marussia és a két Sauber búcsúzott, ám a szabadedzéseken egészen jól szereplő Jenson Button (McLaren) kiesése valamelyest meglepő volt. A leggyorsabb kört ebben a szakaszban is Hamilton teljesítette.
 
A második, 15 perces etap feléhez közeledve a spanyol Fernando Alonso McLaren-Hondája a boxbejárat előtt - vélhetően műszaki hiba miatt - megállt, s a versenybíróság annyira balesetveszélyesnek ítélte meg a helyzetet, hogy piros zászlóval félbeszakította az időmérőt. Alonso nagyjából fél percig egymaga próbálta a boxutca felé tolni a versenyautót, majd megérkeztek a pályamunkások is, akiknek a segítségével aztán rövid idő alatt a garázsba került a McLaren.
 
A döntő szakasz kezdetére egyértelművé vált, hogy vagy az egész hétvégén fölényben lévő Hamilton, vagy csapattársa, Rosberg lesz az, aki megszerzi az első rajtkockát. A pole pozícióról döntő 12 percben aztán a brit vb-címvédő egy tökéletes, 1:22.020 perces kört futott, több mint fél másodperccel volt gyorsabb Rosbergnél, így kétség sem férhetett a sikeréhez.
 
A jubileumi, 70 körös Magyar Nagydíjat vasárnap 14 órától rendezik.
 
A teljes rajtsorrend:

    1. sor:
Lewis Hamilton (brit, Mercedes)
Nico Rosberg (német, Mercedes)
    2. sor:
Sebastian Vettel (német, Ferrari)
Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull)
    3. sor:
Kimi Räikkönen (finn, Ferrari)
Valtteri Bottas (finn, Williams)
    4. sor:
Danyiil Kvjat (orosz, Red Bull)
Felipe Massa (brazil, Williams)
    5. sor:
Max Verstappen (holland, Toro Rosso)
Romain Grosjean (francia, Lotus)
    6. sor:
Nico Hülkenberg (német, Force India)
Carlos Sainz Jr. (spanyol, Toro Rosso)
    7. sor:
Sergio Perez (mexikói, Force India)
Pastor Maldonado (venezuelai, Lotus)
    8. sor:
Fernando Alonso (spanyol, McLaren)
Jenson Button (brit, McLaren)
    9. sor:
Marcus Ericsson (svéd, Sauber)
Felipe Nasr (brazil, Sauber)
    10.sor:
Roberto Merhi (spanyol, Manor Marussia)
Will Stevens (brit, Manor Marussia)

    A további program:

    vasárnap:
futam 14.00

Friss / Extra