Vb-2018 - A portugálokkal egy csoportban a magyarok

A magyar labdarúgó-válogatott Portugáliával, Svájccal, Feröer-szigetekkel, Lettországgal és



Andorrával szerepel azonos csoportban a 2018-as oroszországi világbajnokság selejtezőjében.

 
A szombati, szentpétervári sorsoláson az 52 európai válogatottat hét hat- és két ötcsapatos csoportba sorsolták. A kilenc csoportgyőztes kijut a 2018-as vb-re, míg a nyolc legjobb csoportmásodik - úgy, hogy a hat együttest számláló csoportok esetében az utolsók elleni párharcokat nem veszik figyelembe - pótselejtezőt játszik a maradék négy kiadó helyért.
  
A hat kiemelési kalapot a júliusi FIFA-világranglista alapján állították össze, a magyar válogatott a harmadikból várta a sorsolást. Az elsőből a portugálokat, a másodikból pedig a svájciakat kapta, míg az alacsonyabban rangsorolt együttesek közül az aktuális Eb-selejtezős sorozatban is ellenfél feröeriek, valamint a lettek és az andorraiak lettek riválisok.
  
Azt már korábban eldöntötték, hogy a televíziós közvetítési jogok miatt Anglia, Franciaország, Németország, Olaszország, Spanyolország és Hollandia válogatottja csakis hatcsapatos csoportban szerepelhet. A feszült politikai helyzet miatt Azerbajdzsán és Örményország nem kerülhetett azonos csoportba.
  
Az európai selejtezők hivatalosan 2016. szeptember 4-én rajtolnak.
  
"Az én megbízatásom négy mérkőzésre szól, a világbajnoki selejtezők pedig még távol vannak, de sportigazgatóként is úgy gondolom, összességében jónak mondaható a sorsolásunk, hiszen a negyedik, ötödik és hatodik kalapból olyan ellenfeleket kaptunk, amelyek ellen nyernünk kell majd a sorozatban - idézte az mlsz.hu Bernd Storckot, a magyar válogatott megbízott szövetségi kapitányát. -  Feröerrel a mostani Eb-selejtező sorozatban, Andorrával az előző vb-selejtező sorozatban voltunk egy csoportban, ezért aktuális képünk van mindkét válogatott játékerejéről. A portugál csapat kiemelkedik a csoportból, de két éve még Svájc is a nyolcadik helyen állt a FIFA világranglistáján, tehát nem kérdés, hogy mindkét együttes előttünk jár jelenleg. Ezzel együtt hazai pályán, egy jól szervezett magyar válogatottnak egyik rivális ellen sem kell majd esélytelenül felmennie a pályára".
  
A csoportok:

    A csoport:
Hollandia, Franciaország, Svédország, Bulgária, Fehéroroszország, Luxemburg

    B csoport:
Portugália, Svájc, MAGYARORSZÁG, Feröer-szigetek, Lettország, Andorra

    C csoport:
Németország, Csehország, Észak-Írország, Norvégia, Azerbajdzsán, San Marino

    D csoport:
Wales, Ausztria, Szerbia, Írország, Moldova, Grúzia

    E csoport:
Románia, Dánia, Lengyelország, Montenegró, Örményország, Kazahsztán

    F csoport:
Anglia, Szlovákia, Skócia, Szlovénia, Litvánia, Málta

    G csoport:
Spanyolország, Olaszország, Albánia, Izrael, Macedónia, Liechtenstein

    H csoport:
Belgium, Bosznia-Hercegovina, Görögország, Észtország, Ciprus

    I csoport:
Horvátország, Izland, Ukrajna, Törökország, Finnország

       A meccsnapok:
2016. szeptember 4-6.
2016: október 6-8.
2016. október 9-11.
2016. november 11-13.
2017. március 24-26.
2017. június 9-11.
2017. augusztus 31.-szeptember 2
2017. szeptember 3-5.
2017. október 5-7.
2017. október 8-10.

    pótselejtezők:
első mérkőzés: 2017. november 9-11.
visszavágók: 2017. november 12-14.