napiTopik

Brit leányvállalatot alapított a Waberer's

Az Egyesült Királyság legnagyobb konténerkikötőjének otthont adó Felixstowe-ban alapított leányvállalatot a Waberer's, Európa egyik legnagyobb közúti fuvarozó vállalata - közölte a cég csütörtökön az MTI-vel.
    

A Waberer's kamionjai hetente átlagosan 700 komplett rakományt fuvaroznak angliai úti céllal, illetve kiindulóponttal és évi több mint 35 ezer rakományt rakodnak a szigetország ipari és kereskedelmi központjaiban. A fuvarok csaknem 80 százaléka angliai, 15 százaléka walesi, 5 százaléka skóciai és néhány százaléka észak-írországi rendeltetésű, illetve feladású.
    
A cég szolgáltatásai iránti igények a brit szigeteken az elmúlt években mindig kétszámjegyű növekedést mutattak és az elmúlt évben 15 százalékkal haladták meg a megelőző év forgalmát. Az Egyesült Királyság jelenleg a Waberer's egyik legnagyobb piaca, a cég árbevételének több mint 15 százaléka köthető a szigetország gazdaságához. A Waberer's a növekvő igényekre reagált a leányvállalat megalapításával - olvasható a közleményben. A Waberer's UK Limited élére Douglas French-et nevezték ki.
    
Lajkó Ferenc fuvarozási és szállítmányozási vezérigazgató-helyettes a közlemény szerint elmondta, hogy a cég szerelvényei évente csaknem 30 millió kilométert futnak brit utakon.
     
A nemzetközi fuvarozással foglalkozó Waberer's International Zrt. múlt évi árbevétele meghaladta a 452 millió eurót, ami 20 százalékkal több a 2012. évinél. Az EBITDA - a kamatfizetés, adózás és értékcsökkenés leírás előtti eredmény - 64 millió euró volt. A cég 2013-ban csaknem 100 millió euró értékben hajtott végre beruházásokat, több mint ezer nyerges vontató és 750 pótkocsi beszerzésével frissítette, illetve növelte flottáját; kamionjainak száma meghaladja a 3 ezret.
    
A Waberer's-nek az Egyesült Királyságban mellett Franciaországban, Lengyelországban, Németországban, Romániában és Szlovákiában működnek leányvállalatai.

forrás: MTI
kép: www.tozsdeforum.hu

További egy évre szponzorálja a Győri Audi ETO KC-t a Digi

Újabb egy esztendővel meghosszabbították azt a megállapodást, amelynek értelmében a Digi támogatja a Győri Audi ETO női kézilabdacsapatát - hangzott el az egyesület és a távközlési társaság sportcsatornája vezetőinek csütörtöki sajtótájékoztatóján.
    

"Magyarországon a győri csapat egy márka, egy sikertörténet évek óta" - mondta Faragó András, a Digi Sport főszerkesztője, nagyon könnyű döntésnek nevezve, hogy a negyedik évben is támogassák-e a Bajnokok Ligája-címvédő együttest.
    
Hozzátette: a csatorna a csapat minden hazai mérkőzését élőben, HD-minőségben közvetíti, ahogy eddig is, a felek közötti jó viszonyra utalva pedig megjegyezte: szakembereik nagyon sokat segítettek abban, hogy az új győri multifunkcionális csarnok televíziós szempontból is kiváló legyen.
    
Az MTI érdeklődésére a szerződés összegéről - konkrét szám említése nélkül - úgy nyilatkozott: magyar szinten a női kézilabdában kiemelkedő, több tízmilliós összegről van szó, amivel mindkét fél elégedett lehet.
    
Kelecsényi Ernő klubelnök kiemelte, komoly múltra tekint vissza a felek együttműködése, ők pedig szeretnek az évek során bejáratott partnerekre támaszkodni, azt ígérve, "minden mérkőzésen meg fogunk halni azért, hogy győzelem legyen".

forrás: MTI
kép: jochapress.hu

Törvénytervezet az egységes elektronikus-kártya kibocsátási rendszerről

A kormány jövő augusztustól egységes elektronikus-kártya kibocsátási rendszert kíván működtetni, az ennek felépítését és működését szabályozó törvény tervezete szerdán jelent meg a kormány honlapján.
    

A tervezet indoklása szerint az állam nem tesz mást, mint meghatározza a kártyakibocsátás kereteit. A NEK-nek nevezett egységes elektronikus-kártya kibocsátási rendszer egyik célja az, hogy beazonosítsa a kártyabirtokosokat. Ezt a lakcímnyilvántartás alapján, az arckép és az aláírás felismerésével teszi meg. Emellett műszaki előírásokat is tartalmaz a rendszer, de kártyakibocsátást nem végez.
    
A NEK működtetője - hatósági jogkörrel felruházott - államigazgatási szervezet lesz.
    
Az egyes kártyakibocsátók önként csatlakozhatnak a NEK-hez, amely azzal az előnnyel jár, hogy az általuk kibocsátott kártya szélesebb körben lesz alkalmazható. Jelenleg ugyanis szigetszerű fejlesztések zajlanak, különböző platformokra, míg a NEK egységesíti a platformokat.
    
A kibocsátók saját azonosítót adnak az ügyfeleiknek a kártyahasználathoz, a NEK nem tesz mást a kártya használatakor, mint az említett háttér nyilvántartásból azonosítja a kártyabirtokosokat.

forrás: MTI
kép:  iveszprem.hu

Magyarország is részt vesz az első világháborúról rendezett vatikáni konferencián

Az Értelmetlen mészárlás. A katolikusok és a Szentszék az I. világháborúban címmel kezdődött nemzetközi történész konferencia szerdán Rómában a Vatikán és a Római Magyar Akadémia (RMA) közös szervezésében - számolt be Molnár Antal történész, az RMA igazgatója az MTI-nek.
    

Az első világháború kirobbanásának századik évfordulójáról emlékezik meg a Történettudományok Pápai Bizottsága, a kereszténység történetét tanulmányozó nemzetközi bizottság (CIHEC) és az RMA által október 15-17. között közösen szervezett konferencia. A tizennégy, többnyire a világháborúban részt vett európai országból érkezett történész a katolikus egyház és a szentszék világháborús szerepét vizsgálja meg. Az "értelmetlen mészárlás" kifejezés a világháború idején az egyházat vezető XV. Benedek pápától származik 1917-ből.
    
A konferenciát szerdán a Vatikánban mások mellett Pietro Parolin szentszéki államtitkár, valamint Molnár Antal, az RMA igazgatója nyitotta meg. A konferencia harmadik napján a résztvevőket az RMA látja vendégül, a rendezvényen közép-kelet-európai tudósok szólalnak fel. A Magyar Tudományos Akadémia Történelemtudományi Intézetét Fejérdy András képviseli a Prohászka Ottokár székesfehérvári püspök és a Nagy Háború című előadásával.
    
Molnár Antal az MTI-nek elmondta, a mostani konferencia folytatása a tervek szerint 2018-ban lesz az első világháború és az ezt követő béke következményeinek elemzésével.
    
A Vatikán nem első alkalommal szervez közös konferenciát az RMA-val. A római magyar kulturális intézetben legutóbb szeptember végén rendezték meg a Vatikán kelet-európai politikájáról szóló konferenciát.

forrás: MTI
kép:  ujszo.com

Citibank: megmarad a vállalati és intézményi, valamint kkv-üzletág Magyarországon

A Citi Magyarország a jövőben is a Citibank Europe plc Magyarországi Fióktelepeként fog működni, és megmarad a vállalati és intézményi, valamint a kis- és középvállalkozási (kkv) üzletág, amely területeken további növekedést terveznek - mondták el a Citi Magyarországnál az MTI-nek szerdán.
    

"Ügyfeleink a megszokott módon intézhetik a pénzügyeiket, legyen szó bankszámlákról, megtakarításokról, befektetésekről, hitelkártyákról, vagy személyi hitelekről. Személyi bankáraink a továbbiakban is változatlanul támogatják ügyfeleinket" - mondta Hencz Éva, a Citibank szóvivője az MTI-nek.
    
A Citigroup kedden bejelentett stratégiai döntése a globális lakossági üzletága átalakításának felgyorsítását célozza. Ennek a kezdeményezésnek a keretében a Citi világszerte 11 országban értékesíteni kívánja lakossági üzletágait. Az értékesítések megvalósulása a piaci körülmények, a felügyeleti és egyéb jóváhagyások függvénye,  jelenleg várhatóan 2015. év végéig nagyrészt lezárulnak. A Citibank magyarországi lakossági üzletágát is érinti ez a döntés.
    
A magyarországi Citibank-fiókok, az internet és a mobilbank, a telefonos ügyfélszolgálat, az ATM-ek a továbbiakban is változatlanul, a rendes ügymenet szerint működnek, és a termékek értékesítését is tovább folytatják - mondta a szóvivő.
    
Míg az új globális lakossági banki hálózatban 57 millió ügyfelet fognak kiszolgálni 24 országban, amelyek a Citi jelenlegi globális lakossági banki bevételeinek több mint 95 százalékát adják, addig a Citi vállalati és intézményi üzletága változatlanul, továbbra is 160 országban, illetve közigazgatási területen működik tovább.
    
Ezek a lépések összhangban vannak a Citi globális stratégiájával, amelynek célja, hogy a vállalat erőforrásait azokra a piacokra összpontosítsa, ahol a legnagyobb mérettel és növekedési potenciállal rendelkezik, és ahol a legnagyobb megtérülést érheti el.

forrás: MTI
kép: www.businesskorea.co.kr

Ebola - Szombattól ellenőrzik az utasokat a párizsi repülőtéren

Az ebolafertőzés veszélye miatt szombattól ellenőrizni fogják a párizsi Roissy repülőtéren a guineai Conakcryból érkező utasokat - jelentette be Marisol Touraine francia egészségügyi miniszter.
    

"Érkezéskor az egészségügyi személyzet meg fogja mérni az utasok testhőmérsékletét a kiszálláskor, azaz még a repülőtérre való belépés előtt" - mondta csütörtök reggel a tárcavezető az LCI hírtelevízióban. Azt is jelezte, hogy még a fedélzeten minden utasnak ki kell majd töltenie egy egészségügyi kérdőívet, valamint azt, hogy a Conakryba induló járatokon is megerősítik az ellenőrzéseket.
    
Francois Hollande államfő ezt megelőzően közleményben jelentette be, hogy "Franciaország egészségügyi ellenőrzést léptet életbe a vírus által sújtott térségből érkező járatoknál". Arra is kitért, hogy Franciaország a guineai hatóságok kérésére újabb központokat fog létrehozni az ebolajárvány kezelésére. Az első ilyen központot Macentában nyitották meg a francia egészségügyi szervek. Ezenkívül Párizs olyan egészségügyi dolgozókat küld az országba, akik a guineai illetéseknek tartanak továbbképzéséket a polgári lakosság védelme érdekében.
     
Az ENSZ Egészségügyi Világszervezetének (WHO) szerdán kiadott, az október 12-i állapotokra vonatkozó adatai szerint az ebolába 8997 fertőzött közül 4493 halt bele.

forrás: MTI
kép: http://i.huffpost.com/

Szombaton kezdődik a Játék határok nélkül című vetélkedő

Szombaton indul újra a 1990-es évek nagysikerű tévéműsora, a Játék határok nélkül című vetélkedő az M1 műsorán.
    

A vetélkedő új szériáját egy nemzetközi stáb forgatta májusban Budapesten, és minden résztvevő ország ebből készítette el saját változatát. A műsorban ezúttal nem városok, hanem országok, Magyarország mellett Oroszország, Indonézia, Franciaország, Egyiptom és az amerikai kontinens csapata verseng egymással.
    
A műsort egy 4500 méteres stúdióban vették fel, minden adásban hat versenyszám kap helyet. Az új szériából 13 epizódot készített a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA).
    
A magyar csapatnak 48 tagja van, egy műsorban tizenketten szerepelnek, köztük olyan ismert személyiségek, mint a Rippel-fivérek, Puskás Peti énekes, Kozmann György és Zala György világbajnok kenusok, Pulai Imre olimpia bajnok kenus, Szőnyi Ferenc amatőr triatlonista és Kovács Nikolett motorversenyző. A csapat kapitánya Csapó Gábor olimpiai bajnok vízilabdázó.
    
Varga Edit és Harsányi Levente vezeti a vetélkedőt, a kilencvenes évek szériájának műsorvezetője, Gundel Takács Gábor ezúttal narrátorként szerepel a műsorban.
    
Harsányi Levente a műsor szerdai budapesti sajtóeseményén az MTI-nek elmondta: bízik abban, hogy a képernyőn is érezhető lesz az a vidám hangulat, amelyben a forgatás zajlott. A műsorhoz olyan vicces, nagyméretű díszleteket használtak, mint például egy három méter magas káposzta vagy egy kétméteres teáskanna.
    
A műsorvezető elmondta: a magyar csapat tagjaiban elég erős volt a drukk, ezt humorral próbálták oldani, hogy megfelelően teljesítsenek a következő megmérettetésben.
    
Harsányi Levente hangsúlyozta: a játékosok nem tudták előre, hogy milyen típusú feladatban fognak részt venni. A 48 magyar résztvevőből versenyszámonként választották ki a szereplőket, egy játékos azonban több megmérettetésben is szerepelhetett.
    
A műsorvezető megjegyezte, hogy az orosz csapat tagjai például úgy készültek a versenyre, hogy külön meghívtak a vizes sportágra vagy erőnléti feladatokra specializálódott sportolókat.
    
A játékban tematizált feladatok szerepelnek a vizes megmérettetések között, például volt olyan versenyszám, amelyben egy ellenáramoltatott medencében kellett úszniuk a játékosoknak. A magyarok közül ezt Pulai Imre olimpiai bajnok teljesítette - árulta el a műsorvezető.
    
Harsányi Levente szerint az elsőre könnyűnek tűnő versenyszámokban is volt valamilyen váratlan csavar, amely nehezebbé tette a teljesítést. "Sokszor furmányosságra és fifikára is szüksége volt a játékosoknak ahhoz, hogy jól szerepeljenek az egyes feladatokban" - fogalmazott a műsorvezető.
    
A Játék határon nélkül az egyik legsikeresebb európai tévés vetélkedő volt, amelyet 1965-től 1999-ig a közszolgálati televíziókat tömörítő EBU (European Broadcasting Union) szervezett. A műsor jogait később a francia Mistral Production vette meg, a cég további tíz évadot készített.

forrás: MTI
kép:  www.bevezetem.eu

Friss / Extra