napiTopik

Stabil Psota Irén állapota

Stabil Psota Irén kétszeres Kossuth-díjas színművész állapota, aki szombat éjjel került súlyos akut keringési betegség következtében a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézetbe - közölte az egészségügyi intézmény hétfőn az MTI-vel.

A közlemény szerint a nemzet színészének állapota az azonnali orvosi beavatkozást követően stabil.
   
Az intézet kiemeli, hogy a "művésznő gyógyulásához a számára biztosított nyugalom elengedhetetlenül szükséges", ezért kérik a sajtó megértését.
   
További tájékoztatást az intézet később ad Psota Irén állapotáról - tartalmazza a közlemény.

Segíti a fogyatékkal élő diákok sportolását a Klik

A fogyatékkal élő diákok jobb sportolási lehetőségei érdekében együttműködési megállapodást kötött a Fogyatékosok Országos Diák- és Szabadidősport Szövetsége (FODISZ) és a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) - tájékoztatta a Klik hétfőn az MTI-t.

Mint kiemelték: közös céljuk a fogyatékkal élő tanulók mozgással és sportolással kapcsolatos lehetőségeinek bővítése, az integrált oktatási intézményekben tanuló több mint 80 ezer fogyatékos diák diákolimpiai versenyrendszerének és szabadidősport tevékenységének képviselete.
   
A FODISZ - Magyarország legnagyobb, a fogyatékkal élő diákok sportját koordináló sportszervezete - szakemberei a jövőben részt vesznek a Klikkel közös szakmai projektek megvalósításában, és segítenek az intézményfenntartónak a diákok sportolási, testnevelési lehetőségeit támogató képzések megszervezésében.
   
Az együttműködési megállapodás értelmében a versenyhelyszíneket, valamint a fenntartásában lévő köznevelési intézmények részvételét a Klik biztosítja - olvasható a közleményben.

Rendőrautó és személyautó karambolozott a XVII. kerületben

Összeroncsolódott rendőrautó a XVII. kerületi Pesti úton 2014. március 24-én, amely összeütközött egy személyautóval. A baleset következtében a rendőrautó egy családi ház kertjébe csapódott, a személyautó pedig egy buszmegállóba sodródott. A balesetben egy középkorú nő súlyos sérüléseket szenvedett. Két fiatal férfit és egy fiatal nőt könnyű sérülésekkel vittek kórházba további vizsgálatokra. 




Fotó: Lakatos Péter

Zavarja a bálnákat a tengeralattjáró szonárja

A kék bálnák és a csőrös cetek viselkedését is megzavarta a tengeralattjárók víz alatti navigációs rendszere két új kutatás eredménye szerint.  

A kutatóknak sikerült nyomkövető és hangrögzítő szerkezetet erősíteniük tizenhét kék bálnára és két csőrös cetre. Ezután szonárhangot játszottak le nekik egy víz alatti kihangosítón át, és megvizsgálták, miként reagálnak az állatok - idézte a BBC hírszolgálata két szaklapban, a Proceedings B-ben és a Biology Lettersben megjelent tanulmányt.

A csőrös cetek tömeges partra vetődését és halálát korábban a katonai gyakorlatokon használt, közepes frekvenciájú szonárok számlájára írták. Most ezt az összefüggést igyekeztek kideríteni.

A kutatás nem magyarázta meg a tengeri emlősök tömeges pusztulását, ám Patrick Miller, a St. Andrew's Egyetem tengeri emlősöket kutató intézetének (SMRU) bálnaszakértője szerint jobb lenne, ha a tengeri hadgyakorlatok elkerülnék a cetek élőhelyeit.

Az SMRU által vezetett kutatás megerősítette a tudósok gyanúját. A csőrös cetek hangok segítségével vadásznak és kommunikálnak, ezt pedig megzavarják az ember keltette zajok. Amint a két csőrös cet meghallotta a szonár hangját, azonnal abbahagyta a vadászatot, és csendben, gyorsan messzire úszott.

A kék bálnák nagyon alacsony frekvenciájú hangot bocsátanak ki, és mivel vadászathoz ezt nem használják, feltételezték, őket nem károsítja a szonár. Ám a másik tanulmány, amelyet Washington állam Cascadia kutatóközössége vezetett, úgy találta, sok kék bálna hasonlóan reagál az emberi zajra. A bálnák viselkedése eltérő volt: a vízfelszín közelében úszók szinte egyáltalán nem vették figyelembe, a világítórák után a mélybe merülők viszont a hangra azonnal abbahagyták a táplálkozást és elmenekültek.

"Úgy számítottam, ez alkalommal egy állat egy tonnányi ráktól esett el. Ha ez gyakran történik velük evés közben, annak komoly következményei lehetnek" - magyarázta a kutatás vezetője, Jeremy Goldbogen.

A megfigyelt állatok Kalifornia part menti vizeiben táplálkoztak 2010 nyarán és őszén, itt halmozták fel a tartalékokat a szaporodási helyükre vezető hosszú vándorút előtt. Ugyanitt tart rendszeres hadgyakorlatot az USA tengerészete. A nyomkövető eszköz, amelyet az állatokra erősítettek, hasonlít sok okostelefon szenzorához. Segítségükkel mindegyik állat pozícióját, mozgását és sebességét is pontosan lehetett követni.

Nagy feladat volt a kutatók szerint a szenzor rákapcsolása az állatra. Minden egyes tengeri emlős mellett egy kisebb hajóval kellett haladni, hogy a csapat egyik tagja egy bottal az állatra tudja erősíteni a szerkezetet. A kék bálna hatalmas, tehát vele egyszerűbb dolguk volt, ám a csőrös cet kisebb, és egy órán át is úszik egyfolytában.

Noha mindkét tanulmány kimutatta, az ember által keltett hang befolyásolja a bálnák viselkedését, mégis további, a hosszú távú hatásokat vizsgáló kutatást tartanak szükségesnek, hogy eldöntsék, szükséges-e a ritka állatok fokozottabb védelme.
forrás: MTI

Schumi mondta: - Hogy jó győztes légy...

 Hogy jó győztes légy, még jobb vesztesnek kell lenned.
forrás: Michael Schumacher

A Renault-Nissan-AvtoVAZ nem érzi meg a rubel gyengülését

A legkevésbé a Renault-Nissan-AvtoVAZ autóipari együttműködés szenvedi meg az orosz rubel ukrán válság miatt bekövetkezett gyengülését - írja az Automotive News Europe hírportál.

Elemzők véleménye szerint az Oroszországban működő külföldi autógyárak között, beleértve a Ford és a Volkswagen konszerneket is, a Renault-Nissan-AvtoVAZ van a legjobb helyzetben a rubel gyengülésének az átvészeléséhez. A rubel gyengülése, valamint a belföldön gyártott alkatrészek pótlására megnövelt import együttesen nagyban visszavetheti az idén a külföldi autógyártók eredményét Oroszországban.
   
A Renault-Nissan együttműködés többségi részesedéssel rendelkezik a legsikeresebb oroszországi márka, a Lada tulajdonosában, az AvtoVAZ vállalatban. Az Oroszországban eladott minden három autó közül egy a három autógyár egyikétől származik.
   
"A Renault egyenesen hasznot is húzhat a kisebb belföldi beszerzési aránnyal rendelkező konkurensekre nehezedő árnyomásból" - írta a Barclays múlt héten kiadott elemzése. "A Renaultnak kedvez a magas belföldi beszerzési arány, ez védelmet biztosít a rubel árfolyamvesztésével szemben" - jelentette ki a Renault szóvivője az Automotive News Europe hírportálnak.
   
A Boston Consulting Group tavalyi tanulmánya szerint az Oroszországban tevékenykedő autógyáraknál a belföldi beszállítói arány ritkán lépi túl a 25 százalékot. Mivel azonban az autógyárak jóval nagyobb készleteket tartanak mint Európában, alkatrészhiányra egyelőre nem kell számítani.
   
A Volkswagen szóvivője Christoph Adomat szerint a Volkswagen 60 százalékos belföldi beszállítói aránnyal dolgozik. A Ford hagyományosan nem teszi közzé a belföldi beszállítói arányt. Szóvivője nem kommentálta azokat az értesüléseket sem, hogy a vállalat a rubel árfolyama miatt a termelés leállítására kényszerülhet.
   
A válság leginkább az Oroszországot egyik legfontosabb piacának tekintő Opel autógyárat érinti hátrányosan. "Nagyon is megéreztük a rubel gyengülésének a hatását" - mondta Karl-Thomas Neumann, az Opel vezérigazgatója az Automotive News Europe testvérkiadványának, az Automobilwoche lapnak. Meggyőződését fejezte ki ugyanakkor, hogy a helyzet normalizálódik és Oroszország idővel átveszi Németországtól a régió legnagyobb autópiacának a rangját. "Biztos vagyok benne, hogy 2020-ra Oroszország lesz a régió legnagyobb autópiaca. Addig azonban ugyanúgy lesznek mélypontok, ahogy csúcspontok is" - fogalmazott.
   
A gyenge rubel és a lanyha belföldi kereslet akkor is megterhelheti az évi 2,8 millió orosz autópiacot, ha Európa és az Egyesült Államok nem jelent be az iránihoz hasonlóan szigorú szankciókat Oroszország ellen.
   
Az IHS Automotive idei orosz autópiaci előrejelzését 3 százalék növekedésről 7 százalék csökkenésre módosította még az ukrajnai válság eszkalálódása előtt. Az eladások tavaly 6 százalékkal csökkentek Oroszországban.
   
A Renault-Nissan-AvtoVAZ az idei első két hónapban 32 százalékos piaci részesedést ért el Oroszországban, a Volkswagen Csoport 11 százalékosat, a General Motors pedig 9 százalékosat a moszkvai Association of European Businesses in Russia szervezet számításai szerint.
   
A Volkswagen csoport 2006 óta mintegy egymilliárd eurót fektetett be az oroszországi autógyártásba és további 850 milliós beruházást tervez a 2013-2015-ös időszak végéig. Martin Winterkorn, a konszern vezérigazgatója még a múlt héten közölte, hogy akkor is folytatják ambiciózus beruházási terveiket, ha az EU további szankciókat léptet életbe Oroszországgal szemben.
   
A külföldi autógyárak együttesen 10 milliárd dollár beruházást terveztek Oroszországban 2020-ig, részben ösztönzőknek, és engedményeknek köszönhetően, illetve az ezer európai lakosra jutó 750-nek alig felét kitevő autópiaci telítettségben rejlő lehetőségek kiaknázására.

Több mint másfélezer kilométer út újul meg

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. három párhuzamosan futó programban, országszerte összesen közel 1600 kilométer utat újít fel mintegy 165 milliárd forintból, Komárom-Esztergom megyében idén és jövőre összesen több mint 46 kilométernyi szakaszt hoz rendbe az állami közútkezelő 5 milliárd forintot meghaladó keretösszeggel - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium hétfőn az MTI-vel.

Az adatokat Völner Pál, a tárca infrastruktúráért felelős államtitkára ismertette hétfőn Esztergomban.
   
Az államtitkár abból az alkalomból látogatott a helyszínre, hogy a Magyar Közút Nonprofit Zrt. elkezdte a Budapest-Esztergom-Tát főút esztergomi szakaszának a felújítását.
   
A közbeszerzési eljárásban kiválasztott kivitelező elvégzi a pályaszerkezet lokális cseréjét, a teljes felületen új kopóréteget épít be, új burkolati jeleket fest fel. A munka ellenértéke 32,8 millió forint.

Friss / Extra