napiTopik

MK: Siófok - Vasas: nézők nélkül 2-1

Az FGSZ Siófok - Vasas Magyar Kupa negyeddöntő visszavágót a pálya alkalmatlansága miatt nézők nélkül játszották, a hazaiak nyertek ugyan de a Vasas jutott tovább.



A bfc-siofok.hu tájéloztatása szerint mérkőzést a stadion pályályának alkalmatlansága miatt, a Csárdaréti Úti Műfüves pályán nézők nélkül játsszották. 

A Siófok 2-1 arányban győzött, de a Vasas jutott tovább mivel az első mérkőzésen 3-1 arányban nyert. 

Magyar Kupa, negyeddöntő, visszavágó:
FGSZ Siófok-Vasas (II. osztályú) 2-1 (0-0)
Továbbjutott: a Vasas, 4-3-as összesítéssel.

Videoton FC - Dunakanyar-Vác (II.) 18.00
Győri ETO FC-Budapest Honvéd 18.00 (az első mérkőzésen: 1-0)
  
A Dunakanyar-Vác (II.)-Videoton párharc első mérkőzése elmaradt, a hazaiak nem vállalták a találkozót.


A DVSC-TEVA már korábban bejutott a legjobb négy közé.


forrás: telesport.hu

Balotelli szobrot rendelt magáról új háza udvarára

Az életnagyságú alkotás munka, azaz gólszerzés közben ábrázolja majd Mariót, méghozzá az antik hősök mintájára.


A Giornale di Brescia című napilap számolt be arról, hogy Mario Balotelli nagyszabású letelepedési programba kezdett hazájában.

A Manchester Citytől januárban az AC Milanhoz igazoló futballista házat építtet Bresciában, az udvarra pedig szobrokat rendelt – köztük egy életnagyságút saját magáról.


„Már megkaptam a felkérést, de magával Mario Balotellivel még nem találkoztam – mondta el a lapnak Livio Scarpella, helyi szobrászművész. 

– Fényképek alapján fogok dolgozni. Már több tervet is készítettem, egyelőre csak papíron, Mariónak azonban egyértelmű a kérése: azt szeretné, ha gólszerzés közben ábrázolná a szobor. Látszódjanak az izmai és az a dac, amivel mindennel szembeszegül.”

Míg Mariónak az örökkévalóság számára megörökítendő pózról van határozott elképzelése, addig a művésznek a konkrét megjelenítésről is.

„Úgy képzelem el Mariót, mint egy ókori atlétát. Ezt a stílust szeretném vegyíteni a modern popkultúrával: a bronz szobor szemeit színes drágakövekből fogom kirakni.”

Livio Scarpella elismert helyi szobrász: legutóbb a Premio Faenza művészeti pályázatán hirdették győztesnek (Fausto Salvival egyetemben) Fekete lélek (Black Soul) címet viselő munkájáért (a cím ezúttal is találó lenne...).

Mint említettük, a szobor nem egyedüliként fog állni, és nem a Balotelli szülők ugyancsak bresciai házában. Mario saját kecót építtet Roberto Falconi építésszel.

forrás: NSO.hu/Sportszelep

Vissza a gyökerekhez, a címvédő újra a SEAT-nál

A túraautó-világbajnokság (WTCC) címvédője, Robert Huff megtalálta „új" csapatát: a 33 esztendős brit pilóta a Münnich Motorsport versenyzője lesz 2013-ban, így egy SEAT Leónt vezethet.


Huffnak a Chevrolet-sorozatból való kivonulása miatt kellett új csapatot keresnie magának. 

Huff első bajnoki címét 2003-ban szerezte, éppen egy SEAT-ot (Cupra) vezetve a brit bajnokságban. 

Ezután nyolc évet töltött a Chevrolet-nál, amellyel kétszer harmadik, egyszer második helyen zárt összetettben, 2012-ben pedig vb-győztes lett.

A 33 éves brit csapattársa Marc Basseng és René Münnich (a csapat tulajdonosa) lesz. 

A Münnich Motorsport tavaly megnyerte a FIA GT1 sorozatot.

forrás: NSO.hu

NBII: A fegyelmi bizottságnál a Vác ügye

A Magyar Labdarúgó Szövetség versenybizottsága a fegyelmi bizottság hatáskörébe rendelte a Dunakanyar-Vác ügyét; a csapat nem állt ki múlt szombaton a Videoton elleni Magyar Kupa-mérkőzésre. 



Az MLSZ szerdán honlapján jelezte, hogy a másodosztályú váciak "a Magyar Kupa szellemiségével össze nem egyeztethető módon" nem álltak ki az összecsapásra. 

Tekintettel a fegyelmi bizottságnak a fegyelmi szabályzatban foglalt ügymenetére, és arra, hogy az első mérkőzésen meg nem jelent Dunakanyar-Vác csapatának fellebbezésre is lehetősége lesz a döntést követően, az idő rövidsége miatt a szerdai visszavágó előtt jogerős fegyelmi döntés nem születhetett. 

Az MLSZ, a fegyelmi bizottság későbbi döntésétől függetlenül, az eredeti időpontra (18.00 óra) tűzte ki a mérkőzést. Ezen kívül a szövetség illetékes bizottsága rendkívüli licencvizsgálatot tart a másodosztályú klubnál. 

A Vác korábbi tulajdonosa által működtetett egyesületi honlapon kedden tette közzé: levélben tájékoztatták a labdarúgókat arról, hogy fegyelmi következményei lesznek rájuk, illetve a klubra nézve is annak, ha ismételten nem lépnek pályára. Sajtóinformációk szerint a váci futballisták azért nem vállalták a szombati találkozót, mert a klub tartozik nekik, emellett pedig még a papírjaik sincsenek rendben. 

Az 1994-ben bajnokságot nyert csapat várhatóan a tavaszi szezonban sem lép pályára. Az ügy hátterében tulajdonosi vita áll Héger József és az új befektető, az angol John Marshall között. 

A Videoton szintén kedden jelentette be: mindenképpen lesz meccs a Sóstói Stadionban. Ha a Vác ellen, akkor az 18.00 órakor kezdődik. 

 Amennyiben a rivális nem áll ki, akkor az NB II Nyugati-csoportjának listavezetőjével, a Puskás Akadémiával vív barátságos összecsapást várhatóan 18.45-ös kezdettel a fehérvári csapat.

A Force India Sutilt választotta?

Csütörtöktől kezdetét veszi az utolsó téli Forma–1-es teszt, így a mezőnyben utolsóként már a Force Indiának is döntenie kell arról, ki lesz a második versenyzője. Német lapértesülések szerint biztosra vehető Adrian Sutil visszatérése. 


Az indiai színekben versenyző csapat a végsőkig húzza a döntést arról, ki lesz Paul di Resta idei csapattársa. 

Miután múlt héten Barcelonában mindkét potenciális jelöltnek, Adrian Sutilnak és Jules Bianchinak is lehetőséget adtak, az érintettek előrevetítették, ezen a héten kiderül, melyikük lett a befutó.

A Sport Bild egy mai cikkében tényként közli, hogy a Force India Sutil mellett döntött. A németek azt írják, a döntő érvet végül a Mercedes jelentette: a stuttgartiak a 2014-es motorszerződésért és a német versenyző alkalmazásáért cserébe hajlandóak voltak csökkenteni erőforrásaik (továbbá váltójuk és KERS-ük) árát, amiért a Force Indiának ugyanannyit kell fizetnie, mint a Ferrarinak kellett volna – Bianchi szerződtetése esetén.

A korábbi hírek arról szóltak, a Mercedes 21, a Ferrari 17 millió euróért adná motorjait.

A Bild arról is tényként ír, hogy Sutil a héten a McLaren szimulátorában dolgozott, amelyet a Force India bérelt ki, hogy felkészüljön a holnaptól kezdődő tesztre – valamint az idénynyitó Ausztrál Nagydíjra.

Ezen hírt ugyanakkor érdemes óvatosan kezelni, mivel egyrészt a csapat részéről semmiféle hivatalos bejelentés nem érkezett még, másrészt pedig a szerződés tényét egyelőre Sutil menedzsere, Manfred Zimmermann is cáfolta.

„Semmit sem erősítettek meg. Továbbra is várjuk a döntést.” – reagált a menedzser a Motorsport Magazinkérdésére.  


forrás: hírado.hu

Real: Mourinho nem ment a sajtótájékoztatóra - Casillast küldte

Érdekes döntést hozott a Real Madrid vezetőedzője, José Mourinho, aki maga helyett a sérülés miatt nem is játszó csapatkapitányt, Iker Casillast küldte el a Barcelona 3–1-es legyőzését követő sajtótájékoztatóra. A hazaiakat irányító Jordi Roura szerint a Barcelona nem volt elég körültekintő, a Real pedig gyilkos hatékonysággal futballozott.


Iker Casillas röviden azzal indokolta, hogy Mourinho helyett ő vett részt a sajtótájékoztatón, hogy úgy érezték, itt az ideje, hogy a csapatkapitány beszéljen a szurkolókhoz.

„Tisztában vagyunk vele, hogy nem fogunk bajnokságot nyerni, de ez egy jó pillanat arra, hogy nyilvánosan is elmondjuk a blancók szurkolóinak, hogy mi még mindig képviselünk egy bizonyos szintet. Ez megnyugtat minket a szezon hátralévő részében, mert a Barcelona nem tűnt olyan jónak, mint a Madrid. Briliáns volt a védelmünk és Cristiano Ronaldo is meghatározó volt" –  értékelt a továbbra is sérüléssel bajlódó kapus.

„Taktikailag múltuk felül a Barcelonát. Cristiano Ronaldo megmutatta, milyen fontos szerepe van a csapatban, ő a legértékesebb játékosunk, és ismét bizonyította, miért. De az egész csapat kitűnő volt, ez a játék és hozzáállás kell majd az Old Traffordon is” – tette hozzá. 

„Nagyszerű mérkőzést játszottunk, az első perctől az utolsóig igen jól futballoztunk és remekül koncentráltunk. Jó volt a hozzáállásunk és jobban is játszottunk. Három gólt szerezni a Camp Nouban nagyon nehéz dolog – gratulálok minden csapattársamnak, hiszem fantasztikus mérkőzésen vagyunk túl. 

Az utóbbi időben jól futballozunk a Camp Nouban, szinte jobban, mint hazai pályán – a legtöbb játékos egyébként is szeret is itt játszani, ráadásul a Barcelona ellenfélként mindig extra motivációt jelent. Ezzel a lendülettel kell folytatnunk" – vonta meg a mérleget Cristiano Ronaldo, aki már a hatodik Barcelona elleni mérkőzésén talált be az ősi rivális pályáján.

„El kell felejtenünk ezt a mérkőzést, és a megmaradt céljainkra kell összpontosítanunk. Nagyon fontos kihívások várnak ránk, és a végsőkig fogunk harcolni, hogy megfeleljünk nekik. Összességében a Madrid sokkal hatékonyabban futballozott, mint mi" – fogalmazott a beteg Tito Vilanovát ezekben a hetekben helyettesítő Jordi Roura a Barcelona részéről. 

„A futballban nem uralhatod az összes mérkőzésedet, a játékban benne vannak a hibák. Tudtuk előre, hogy a Madrid nagyon jó az ellentámadásokban, próbáltuk is őket féken tartani, de nem voltunk elég körültekintőek. Ezt pedig a Madrid kihasználta."

Roura elismerte, hogy a vereséget nehéz lesz megemészteni, de nem hiszi, hogy játékosai ne boldogulnának a feladattal.

„Amikor kiesel egy versenysorozatból, a játékosok természetesen szomorúak, de a küzdőszellemük nem törik meg. Talpra kell állnunk. A hozzáállásukon semmit sem kifogásolhatok, túl fogunk jutni ezen a döccenőn. Bízom a csapatban, és biztos vagyok benne, hogy nagyszerű közönségünk sem fordul el tőlünk" – mondta Roura, aki igyekezett meglátni a rosszban a jót: hazai fronton már csak a bajnokságra kell összpontosítaniuk, amelyben bár jó a helyzetük, még nem értek fel a csúcsra.

„A Király-kupát elveszítettük, de a bajnokságbeli pozíciónk nagyon kedvező, és most számunkra ez a lényeges. S ne feledkezzünk meg a Milan elleni párharcról sem. Akárcsak a bajnoki címért, a Bajnokok Ligája-továbbjutásért is harcolni fogunk" – ígérte a tréner, a BL-csatára taktikai változtatásokat jövendölve, „ami normális egy vereség tanulságainak levonása után".

forrás: NSO.hu

Talmácsi nem is emlékszik a hatalmas bukásra

Talmácsi Gábor kedden hazatért Ausztráliából, ahol a supersport-világbajnokság nyitó futamának szabadedzésén hatalmasat esett. Elvesztette az eszméletét, úgyhogy kórházba szállították. Kiderült, vérömleny keletkezett a koponyájában, megzúzta a bokáját, lehorzsolódott a bőr a válláról, és eltört az állkapocscsontja.



– Nagy bukás volt?
– Azt mondják. 


– Azt mondják?
– Én nem emlékszem semmire. Illetve ez így nem igaz. Emlékszem, hogy mentem az első körben, aztán meg elkezdtem gyorsítani a másodikban, de nem ész nélkül, mert új volt a Hondámban a motorblokk, vigyázni kellett rá.

Arra eszméltem, hogy a pályakórházban vagyok és azt kérdezem, mi történt velem. Elkezdték mesélni. De közben megláttam, hogy nyakmerevítő van rajtam, úgyhogy azonnal próbáltam mozgatni a kezemet, lábamat. Megnyugodtam, amikor mindkettő mozgott. 


– Meddig volt eszméletlen?
– Huszonöt másodpercig. De ezt is csak mondták. 


– Megijedt?
– Meg. De az ijedtség más és más – attól függ, milyen lelkiállapotban van az ember. Én nagyon rendben voltam, mert tökéletesen felkészültem, és az előző szezonban nyolc versenyt mentem minden gond nélkül, ráadásul a szezon előtti tesztek is remekül sikerültek. Aztán elestem. Valamiért ennek így kellett történnie. 


Nem tudom, miért, talán csak rossz időben voltam rossz helyen... 

forrás: NSO.hu

Friss / Extra