Real: Mourinho nem ment a sajtótájékoztatóra - Casillast küldte

Érdekes döntést hozott a Real Madrid vezetőedzője, José Mourinho, aki maga helyett a sérülés miatt nem is játszó csapatkapitányt, Iker Casillast küldte el a Barcelona 3–1-es legyőzését követő sajtótájékoztatóra. A hazaiakat irányító Jordi Roura szerint a Barcelona nem volt elég körültekintő, a Real pedig gyilkos hatékonysággal futballozott.


Iker Casillas röviden azzal indokolta, hogy Mourinho helyett ő vett részt a sajtótájékoztatón, hogy úgy érezték, itt az ideje, hogy a csapatkapitány beszéljen a szurkolókhoz.

„Tisztában vagyunk vele, hogy nem fogunk bajnokságot nyerni, de ez egy jó pillanat arra, hogy nyilvánosan is elmondjuk a blancók szurkolóinak, hogy mi még mindig képviselünk egy bizonyos szintet. Ez megnyugtat minket a szezon hátralévő részében, mert a Barcelona nem tűnt olyan jónak, mint a Madrid. Briliáns volt a védelmünk és Cristiano Ronaldo is meghatározó volt" –  értékelt a továbbra is sérüléssel bajlódó kapus.

„Taktikailag múltuk felül a Barcelonát. Cristiano Ronaldo megmutatta, milyen fontos szerepe van a csapatban, ő a legértékesebb játékosunk, és ismét bizonyította, miért. De az egész csapat kitűnő volt, ez a játék és hozzáállás kell majd az Old Traffordon is” – tette hozzá. 

„Nagyszerű mérkőzést játszottunk, az első perctől az utolsóig igen jól futballoztunk és remekül koncentráltunk. Jó volt a hozzáállásunk és jobban is játszottunk. Három gólt szerezni a Camp Nouban nagyon nehéz dolog – gratulálok minden csapattársamnak, hiszem fantasztikus mérkőzésen vagyunk túl. 

Az utóbbi időben jól futballozunk a Camp Nouban, szinte jobban, mint hazai pályán – a legtöbb játékos egyébként is szeret is itt játszani, ráadásul a Barcelona ellenfélként mindig extra motivációt jelent. Ezzel a lendülettel kell folytatnunk" – vonta meg a mérleget Cristiano Ronaldo, aki már a hatodik Barcelona elleni mérkőzésén talált be az ősi rivális pályáján.

„El kell felejtenünk ezt a mérkőzést, és a megmaradt céljainkra kell összpontosítanunk. Nagyon fontos kihívások várnak ránk, és a végsőkig fogunk harcolni, hogy megfeleljünk nekik. Összességében a Madrid sokkal hatékonyabban futballozott, mint mi" – fogalmazott a beteg Tito Vilanovát ezekben a hetekben helyettesítő Jordi Roura a Barcelona részéről. 

„A futballban nem uralhatod az összes mérkőzésedet, a játékban benne vannak a hibák. Tudtuk előre, hogy a Madrid nagyon jó az ellentámadásokban, próbáltuk is őket féken tartani, de nem voltunk elég körültekintőek. Ezt pedig a Madrid kihasználta."

Roura elismerte, hogy a vereséget nehéz lesz megemészteni, de nem hiszi, hogy játékosai ne boldogulnának a feladattal.

„Amikor kiesel egy versenysorozatból, a játékosok természetesen szomorúak, de a küzdőszellemük nem törik meg. Talpra kell állnunk. A hozzáállásukon semmit sem kifogásolhatok, túl fogunk jutni ezen a döccenőn. Bízom a csapatban, és biztos vagyok benne, hogy nagyszerű közönségünk sem fordul el tőlünk" – mondta Roura, aki igyekezett meglátni a rosszban a jót: hazai fronton már csak a bajnokságra kell összpontosítaniuk, amelyben bár jó a helyzetük, még nem értek fel a csúcsra.

„A Király-kupát elveszítettük, de a bajnokságbeli pozíciónk nagyon kedvező, és most számunkra ez a lényeges. S ne feledkezzünk meg a Milan elleni párharcról sem. Akárcsak a bajnoki címért, a Bajnokok Ligája-továbbjutásért is harcolni fogunk" – ígérte a tréner, a BL-csatára taktikai változtatásokat jövendölve, „ami normális egy vereség tanulságainak levonása után".

forrás: NSO.hu