napiTopik

A birkózók új elnöke szerint a régi tehet a kiszavazásról

A Nemzetközi Birkózó Szövetség ügyvezető elnöke szerint a szervezet éléről szombaton lemondott Raphael Martinetti tehető felelőssé azért, hogy a FILA és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság között megromlott a viszony. 


Nenad Lalovic a Magyar Szó című vajdasági lapnak adott interjújában beszélt az eddigi elnök NOB-bal szemben elkövetett, és a sportág olimpiai jövőjét veszélybe sodró hibáiról. Szerinte Martinetti miatt mérgesedett el a viszony a FILA és bizottság között.  

"Talán nem is jó szó az, hogy elmérgesedés, hiszen Martinetti egyszerűen nem volt hajlandó tárgyalni a NOB vezetőivel" - mondta Lalovic, hozzátéve, hogy ő maga is kifejezetten rosszban volt a svájci elnökkel az utóbbi időszakban. Lalovic ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy a múltnál sokkal fontosabb, hogy Martinetti búcsúja után megindult az építő jellegű munka a FILA-ban. 

"Már ott, Phuketben érezhető volt az erőteljes változás, hiszen mindenki munkához látott, s egységesen dolgozunk azon, hogy a birkózás Szentpéterváron jól mutatkozzon be a NOB végrehajtó bizottsága előtt." 

Lalovic március 7-én találkozik Jacques Rogge NOB-elnökkel, majd Thomas Bach alelnökkel. "Meglátjuk, nekik milyen javaslataik vannak, de nekik nem a szabálymódosítás a fontos, abba nem akarnak beleszólni" - mondta Lalovic. 

"Thaiföldön alakítottunk egy ellenőrző bizottságot is, amely nemcsak a FILA pénzügyeit kíséri majd figyelemmel, hanem az egész munkáját" - beszélt Lalovic a krízisbizottságról.
A birkózást a NOB végrehajtó bizottsága múlt kedden törlésre javasolta a 2020-as nyári játékok műsoráról. Ezt követően szombaton mondott le a FILA vezető testületének phuketi ülésén Raphael Martinetti elnök. 

A sportág vezetői most azon dolgoznak, hogy a NOB vb május végi, szentpétervári ülésén olyan prezentációt mutassanak be, melynek hatására a végrehajtó bizottság javasolja majd a sportág visszakerülését a 2020-as programba. 

forrás: MTI

Az Opel a Corsával száll be az R5 bizniszbe

Az Adam után a Corsából is raliautót épít az Opel Motorsport, egy R3-as mellett egy R5-ös változat is elkészül a hamarosan bemutatkozó új Corsa alapjain.



Az R5-ös kategória ugyan még gyerekcipõben jár, de már most egyre több márka szemezget egy olyan modellel, mely megfelel a kategória elõírásainak. A napokban az Opellel kapcsolatban röppent fel a hír, hogy az új projektjük egy R5-ös autóról fog szólni.

A német gyár tavaly novemberében már bejelentette, hogy vissza szeretne térni a ralis pályákra -ezt elsõ körben pedig az Opel Adam-mal szeretnék megvalósítani, mely az R2-ben bizonyíthatna. Jövõre egy R3-as Corsa leleplezésére készülnek, míg 2015-ben szintén egy Corsa alapjaira épült autóval tûnnének ki a ralis mezõnybõl. A típusok közül pedig a legutóbbit tervezik a mérnökök mint R5-ös modellt.

A márka egyébként szép múltra tekint vissza -gondoljunk csak az 1982-es gyõzelemre, ahol Walter Röhrl egy Asconával a bajnoki címet hódította el. Emellett Európa bajnok lett a márka 1974-ben és ’79-ben.

"Táplálkozunk a múltból, és a korábbi sikerek nagy lendületet adnak a terveinkhez. Nemsokára visszatérünk a ralisok közé, és a csapat profilját teljesen átszerveztük ennek megfelelõen.” – mondta Dr. Thomas Sedran, az Opel menedzsere.

A német autóklub kifejezetten örült a hírnek, hogy egy számukra hazai márka szeretné kivenni a részét a versenyzésbõl: "Örömmel fogadtuk tavaly a hírt, mikor az Opel bejelentette terveit az Adam-mal. Kiváló partnerre leltünk egymásban, és bízom benne, hogy a közös nézet elõrébb viszi a márkát egészen az elsõ helyig..."- mondta el az ADAC elnöke, Hermann Tomczyk.

Rendesen fel kell kötni a nadrágot az Opelnek, ha versenyben szeretnének maradni a leendõ R5-ös modellel, hiszen olyan ellenfelekre számítatnak majd a kategóriában, mint a Peugeot, a Citroen a Ford és talán a Honda is.

forrás: Rallysport.hu

Ducati: Nem cserélik le a technikai gárdát

A Ducati Corse első embere, Bernhard Gobmeier elmondta, hogy a Ducatinál tervezett technikai változtatásokon 95%-ban továbbra is azok a szakemberek fognak dolgozni, mint eddig, vagyis a személyi állományt illetően nem lesznek jelentős változások az Audi befolyása által.


„A személyi állomány 95%-a ugyanaz marad, azonban néhány embert hozzáadunk azon területekhez, ahol hiányosságokat véltünk felfedezni. Közülük a legtöbben a Ducati alkalmazottai, azonban eddig más területen dolgoztak, vagy pedig olyan volt szakemberek, akik egykor a Ducatinak dolgoztak és jól ismerjük őket. Ha bárki azt gondolja, hogy mondjuk 10 mérnököt hozok majd az Auditól, a BMW-től, vagy a Vokswagentől, akkor ez nem így van. 

Meg vagyok róla győződve, hogy belsőleg is meg tudjuk oldani a problémákat. A technológia rendelkezésre áll, szóval most már tényleg csak a megoldás van hátra.” – mondta Bernhard Gobmeier. A Ducati részéről tehát ismét megerősítést nyert, miszerint a technikai, nem pedig a személyi állományban kell keresni az eredménytelenség okát. Természetesen ez a séma nem feltétlenül húzható rá azon illetékesekre, akik meghatározzák a fejlesztések irányát.

Erre vezethető vissza többek között Filippo Preziosi leváltása is, amely ha lehet ilyet mondani időszerű volt, hiszen legyen szó bármely márkáról, cégről, vagy netán kormányról, egy hosszabb távú eredménytelenség általában kényszerű változásokhoz/változtatásokhoz vezet. Az olasz márka legközelebb a február 26-án induló háromnapos sepangi próbán tesztelheti ismét 2013-as motorját a királykategória többi tagjával, azonban annak igen csekély a valószínűsége, hogy jelentős előrelépést látunk majd a vörösek részéről. 

A Ducati ugyanis egyelőre még csak a tapogatózás fázisában tart, vagyis próbálják kideríteni, hogy a motor mely területein kellene változtatásokat eszközölni a feljebb zárkózás érdekében. Jelen pillanatban a legnagyobb gond a Ducatinál az, hogy ők maguk sincsenek tisztában azzal, hogy pontosan mi okozza a problémákat, így minden lehetőséget számításba kell venniük.

forrás: P1Race.hu

A saját nevére venne fel hitelt a váci kézisek klubvezetője

Kirsner Erika, a Váci NKSE klubvezetője nem akarja kölcsönökkel terhelni az egyesület büdzséjét a KEK-negyeddöntő mérkőzései miatt, ha nem kapnak gyorssegélyt, a vezető a saját nevére vesz fel kölcsönt.



Kirsner a DIGI Sport Reggeli Start című műsorában elmondta: nem teheti meg a váci szurkolókkal, hogy feladja a pályaválasztói jogot, ugyanakkor nem kíván a játékosok fizetéséhez sem nyúlni.

A Vác KEK-sikere nem tervezett kiadáshoz vezetett, az Issy Paris elleni meccsekhez 3,5 millió forint hiányzik a kasszából: „Nem tudom, milyen határidők vannak az EHF-nél az esetleges lemondásra, sok időm nincs a pénzt megszerezni. Alighanem bele fogok menni egy személyes kölcsön kérésébe, vagyis jómagam veszek fel magánszemélyként pénzt, én kérek valakitől hitelt, a Váci NKSE-t mint klubot nem viszem ebbe bele. Ma megteszem a saját kontómra, mert közben szállnak el a repjegyárak.

Mindenképpen kiállunk a meccsekre. Nem gondolkodtam a pályaválasztói jog feladásán: ezt nem tehetem meg az ennyire mellettünk álló szurkolókkal, bármennyire örülnének is a párizsiak két kinti meccsnek. A KEK-negyeddöntő hazai meccsét megérdemlik eddigi buzdításukért” - jelentette ki Kirsner Erika.

„Az egész ország mellénk állt, megható üzenetek kíséretében kapunk 5 ezer forintokat Fradi és ETO-szurkolótól, idős asszonyig. De nem engedhetem meg magamnak vezetőként, hogy hozzányúljak a játékosok fizetésére félretett összeghez. Mostani szponzoraink erőn felül teljesítenek, hogy minden hónapban pontosan megkapják a lányok a járandóságukat, ha elveszek abból a pénzből, nem tudom garantálni a fizetést” - mondta az egykori válogatott kiválóságból lett sportvezető.

„Megpróbálok segítséget kérni a váci polgármestertől is, bár tudom, nehéz a város helyzete a hitelfelvétel miatt, amely megtiltja a sportra, kultúrára költést. Mégis remélem, lesz közvetett segítség az önkormányzattól. Kölcsön onnan sem szeretnénk kérni, mert azt vissza kell fizetni, valahonnan azt is el kell venni majd. Egyébként van olyan szurkolónk is, aki már ma odaadna kamat nélkül kétmilliót kölcsön az útra, de mint felelősen gazdálkodó klubvezető, el kell utasítanom: nem tudom neki megmondani, mikor tudom visszaadni” - jelezte a váciak elnöke.

Az MKSZ tegnap előrehozott támogatást helyezett kilátásba, erről Kirsner azt mondta: „Pontos információm még nincs a kézilabda szövetség által beígért előrehozott műhelytámogatásról, magam is az interneten olvastam róla, megpróbáltam még tegnap elérni az MKSZ ügyvezetőjét, sajnos eddig nem sikerült, ma tovább nyomozok. Ezt a támogatást évente egy-két alkalommal kapjuk az utánpótlás csapataink teljesítménye alapján, tavaly 700 ezer forint volt. Ez nem olyan, mint a tao, szabadon felhasználható, akár repülőjegyekre is, azoknak a fele ki is jönne belőle.”

Hozzátette: „Amikor nekivágtunk a KEK-sorozatnak én sem gondoltam volna, hogy egy BL-ből kieső gárdán is túljutunk majd. Miután nem kalkuláltunk ilyen hosszú szerepléssel, elfogyott a kupára szánt pénzünk. A Kapronca kiverése és a sorsolás után azonban még én is örültem, hisz azonnal közöltük a párizsiakkal a váci meccsünk időpontját, ők azonban egy héttel később válaszoltak csak, így felment a fapados repjegyek ára, és azóta is csak nő.”

forrás: samsungsport.hu

NB I: Az Ultras Újpest nem szurkol tovább

Az Újpest FC szurkolói csoportjait – köztük a legnagyobb taglétszámú UVB-t – tömörítő Ultras Újpest a honlapján megjelent közleményben tudatta, a tavaszi szezonra, határozatlan időre minden szurkolói tevékenységét felfüggeszti. 



„Mint mindenki – aki ezekben a körökben mozog – tudja, ősszel a Siófok elleni hazai meccs szünetében levettük a drapikat, és abbahagytuk a szurkolást – fogalmaz az Ultras Újpest közleménye. – A két hátralévő meccsen sem változott semmi, azaz jelen voltunk, de szervezett formában semmilyen aktivitást nem folytattunk.

Nagyon nehéz döntéseket kellett meghoznunk, és rengeteget tanakodtunk, hogy mi a helyes megoldás, de az ősz végére végleg elszakadt valami! Azóta az elmúlt 3 hónapban sokat egyeztettünk a „hogyan továbbról". Kettős érzések kavarogtak mindenkiben, hiszen mégiscsak ez az életünk! 

Az elmúlt 20 év minden napja az Újpesttel és a következő mérkőzéssel telt el számunkra! Ha az Újpest bárhol játszott, mi ott voltunk drapijainkkal és a hangunkkal! Sokszor az egyetlen biztos pont a Tábor volt és a csoportok!
Sajnos eljött az idő, amikor azt kell mondanunk: Ebből elég volt!

Aggódva figyeltük a szurkoló ellenes események sorát. Elképedve fogadtuk, hogy az új rendszert elsők között nálunk vezetik be, és a klubunk ez ellen nem tesz semmit. Csodálkozva néztük a minket bámuló több milliós kamerák erdejét. 


Sajnálattal és keserűséggel vettük tudomásul, hogy a mérkőzéseken a jelenlétünk fölöslegessé vált! Tanácstalanul álltunk az MLSZ szurkolókat ellehetetlenítő döntéseihez. Betelt nálunk a pohár! Nem kérünk a mai modern magyar futballból! [...]

A csoportok viszont nem szűnnek meg, létezünk tovább! Rengeteg ötletünk van, milyen irányban hallassuk hangunkat! A lelátó ellenben elhalkul! Az Újpest Ultras minden ezzel ellentétes tevékenységtől teljes mértékben elhatárolódik! 

Ha az Újpest FC meccsein csoport drapik, szurkolás vagy bármilyen ultra tevékenység megtalálható lesz, ahhoz nekünk semmi közünk, és teljes mértékben ellenezzük azt!”

 forrás: NSO.hu

Jelenleg Alonso áll az élen Barcelonában

Jelenleg a Scuderia Ferrari spanyol világbajnoka, Fernando Alonso vezeti a harmadik tesztnapot Barcelonában.


A csapatok az első két naphoz hasonlóan reggel 9 órakor kezdeték meg a körözgetést a katalán aszfaltcsíkon, ahol továbbra sem ideálisak a körülmények.

A hidegebb levegő és aszfalthőmérséklet megnehezíti a csapatok munkáját a beállításokkal és a gumikkal.

Pillanatnyilag Alonso áll az élen. A spanyol világbajnok az utolsó tesztnapján az F138 volánja mögött a Pirelli lágy keverékeivel tesztel. 

A mezőny nagy része hasonló programot fut, miután erről a keverékről egyelőre nincs sok információja az istállóknak.

Adrian Sutil is ott van a pályán a Force Indiával, ám a német egyelőre nem autózott mért időt. Jenson Button a McLaren volánja mögött még ennyire sem aktív. A brit csapatnál a garázsban dolgoznak.


1. AlonsoFerrari1:22.510m/18 kör
2. MaldonadoWilliams1:22.675m/13 kör
3. WebberRed Bull1:23.066m/24 kör
4. GrosjeanLotus1:24.296m/21 kör
5. VergneToro Rosso1:25.577m/28 kör
6. Van der GardeCaterham1:27.344m/15 kör
7. HülkenbergSauber1:28.276m/24 kör
8. ChiltonMarussia1:35.902m/10 kör
9. RosbergMercedes1:37.079m/8 kör
forrás: f1-live.hu

A Jobbik vizsgálatot követel a magyar zászlók kitiltása miatt

A Jobbik "értetlenül és mélységesen felháborodva" áll a Szolnoki Olaj KK–Hapoel Holon nemzetközi kosárlabda mérkőzésen történtek előtt, közlésük szerint a keddi meccsen a biztonságért felelős cég nem engedte, hogy a hazai csapat szurkolói a mérkőzésre bevigyék a magyar zászlóikat.



Az ellenzéki párt MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében azt írta, az intézkedés okát kereső kérdésre a szurkolók azt a választ kapták, hogy az izraeli csapat biztonsági vezetőjének az volt a kérése: ne engedjék be a magyar zászlókat, ellenkező esetben az izraeli csapat nem lép pályára.

A szurkolói drapériákat sem engedték be, és a reklamáló szurkolókat a Fidesz által hozott törvényre hivatkozva a mérkőzésekről való kitiltással fenyegették - tették hozzá.

A Jobbik felszólítja Szalay Ferenc fideszes szolnoki polgármestert – aki a Magyar Kosárlabda Szövetség elnöke is –, valamint Pintér Sándor belügyminisztert, hogy "valljanak színt": egy Szolnok város által támogatott csapatnál a magyar zászló miért nem lehet ott a mérkőzésen. 

Emellett szorgalmazzák annak kivizsgálását, hogy a rendőröknek és a Védelem Holding Zrt. szolgálatban lévő biztonsági őreinek ki adott utasítást "erre a förtelmes, a magyar nemzetet mélyen sértő és megalázó intézkedésre".

Az ellenzéki párt javasolja továbbá, hogy Szalay Ferenc kérjen bocsánatot a szurkolóktól.

forrás: MTI

Friss / Extra