napiTopik

Bölcsesség - A munka és én...

- Úgy állok a munkához, 
- hogy más is hozzáférjen!

forrás: ismeretlen

Michelisz: Nem itt fogjuk a legjobb eredményünket elérni

Bár tegnap szakadt az eső, mára kisütött a nap, de a kedvünk jobban hasonlít a borongós időjárásra. Michelisz Norbert a 22 induló közül a 16. helyen fejezte be a péntek 13-ai tesztet. 

Az már nem szerencse kérdése, hogy egy kör megtétele után ki kellett állnia, mert a motor egyik szenzorja elromlott.

A Chevynek, a SEAT-nak és a Fordnak áll a zászló itt Marokkóban, hiszen csak a nyolcadik helyre sikerült beverekednie magát a BMW-t vezető Franz Engstlernek, megelőzve a holland Tom Coronelt.

Az előző napokban kialakított és tegnap még javítgatott rázókövekről a pilóták felhordták az aszfeltdarabkákat, ami miatt a pálya látványosan bekoszolódott, tetézve az amúgy is szálló finom szemcséjű és mindet belepő port.

„Az elején motorikus gondjaink voltak, semmi komoly, csak egy jeladó romlott el, amit a fiúk megcsináltak, így még tudtam menni 13-14 percet. Az eredeti tervünk szerint a féket is be kellett volna koptatni és ezzel is elment még 3 vagy négy kör. Talán maradt három köröm , amit meg tudtam nyomni. A pálya nagyon egyenetlen az egyenes részeken is, az autó eleje nagyon merev – panaszkodott Michelisz.

Éreztem, hogy nagyon hamar el is veszítette a tapadást, lehet, hogy azért, mert koszos volt a pálya. Nem volt egy jó etap. A kerékvetőkön úgy megy át az autó, mint kés a vajban, de ez teljesen más kerékvető, mint mondjuk, ami Monzában van, például sokkal élesebb az eleje. Az autón sok mindent kicseréltünk Valencia után, a csapat egy nappal később jött emiatt haza, mint én, főleg az első futómű részeken. Meg kell beszélnünk, hogy mi legyen holnapra a stratégia, a délutánunk ezzel fog most eltelni.

Összességében a 16. helyen végeztem, de nem volt egy értékelhető köröm sem. Pontosan nem látjuk az erőviszonyokat, de az a sorrendből látszik, hogy a BMW-nek olyan nagyon sok keresnivalója nem lesz ezen a nagyon nehéz hétvégén. Azt valószínűsítem, hogy nem itt fogjuk a legjobb eredményünket elérni.”

Forrás: zengomotorsport.hu

Körmöczy reméli, hogy Dabas marad az első!

Ott folytatta a Dabas a tavaszt, ahol az őszt abbahagyta. Igaz ugyan, hogy egy vereséget már elszenvedtek idén, de a többi meccsüket megnyerték.

Előző hétvégén a Jánoshida otthonában arattak fölényes, 4-0-s diadalt. A mérkőzésen triplázó Körmöczy Szebasztiánnal beszélgetett Csapó László a jövőbeli terveiről, góljairól és együtteséről.

Már több, mint egy éve a Dabas játékosa vagy. A tavalyi vagy az idei Alföld-csoport az erősebb?

Körmöczy Szebasztián: Igen, már egy éve, hogy eligazoltam az akkor NB II-es Kaposvölgye VSC-től az FC Dabasba. Egyáltalán nem bántam meg a klubváltást, hiszen tökéletes körülmények között és remek csapatban készülhetek hétről hétre. Szerintem nagyon nehéz összehasonlítani a tavalyi és az idei bajnokságot, de úgy vélem, hogy közel azonos a színvonal. Mint minden évben, idén is 3-4 kiemelkedő együttes küzd a bajnoki címért.

Húsz forduló alatt mindössze egyszer kaptatok ki, miben rejlik a csapat ereje?

Körmöczy Szebasztián: Szerintem a sikeresség a jó csapategységen alapszik, és rendkívül jó közösség alakult ki. A mesternek sikerült az idősebb és a fiatalabb játékosok közötti összhangot megtalálnia, emellett pedig egyénileg is jó játékosok alkotják a csapatot.

Hétvégi program:
HÓDMEZŐVÁSÁRHELY FC
-
FC DABAS
2012.ápr.15.
Hódmezővásárhely
Vasárnap, 16:30

Teljes cikket a harmadikvonal.hu oldalán olvashatjátok el.

Kézilabda: 21. kupagyőzelmére hajt a Veszprém

A férfi kézilabda Magyar Kupa elődöntőjét és döntőjét szombaton és vasárnap először rendezik meg a budai Sportmax 2-ben, amelyet az MKSZ választott semleges helyszínül. 

A nagy esélyes újra az MKB Veszprém, s nem lesz meglepetés, ha a fináléban a Szeged (tavaly nem jutott négybe) próbálhatja majd meg letaszítani a trónról a bajnokot, amely sorozatban a negyedik, összesítésben a 21. győzelmét ünnepelné.

Fontos tudnivaló, hogy ha a Magyar Kupában (MK) az első és a második helyen végző azonos lenne a bajnokság arany- és ezüstérmesével, akkor az MK-3. indulhat az ősszel az Európa-kupában (ez a férfiaknál az összeolvadó KEK és EHF-kupa utódja).

A férfiaknál 53. alkalommal kiírt Magyar Kupa (volt MNK) elődöntőjében a „kicsiken", a meglepetésre készülő Balatonfüreden és a Tatabányán lesz a világ szeme. Szathmári János, a fürediek volt válogatott kapusa és Harsányi Gergely, a tatabányaiak Londonra készülő jobbszélsője egyaránt bravúrról, a Szeged, illetve a Veszprém szombati búcsúztatásáról álmodik.
„Négy közé jutottunk a bajnokságban és a kupában, ezért máris sikeresnek nevezhetjük az évadunkat – vélekedett a klubja szerződéshosszabbítási ajánlatát fontolgató Szathmári. – Az igazi persze mindkét sorozatban az éremszerzés, és ezzel az európai kupaszereplés jogának kiharcolása lenne, és szerintem erre is jó az esélyünk. A bajnoki szünet miatt régen játszottunk tétmeccset, de ha gyorsan felvesszük az esélyesebb Szeged BL-ritmusát, amelyet a bajnokságban a szegedi találkozón csak a szünet után sikerült, bejuthatunk a döntőbe. Remélem, a lábsérüléssel bajlódó Josip Sandrk és Alekszandr Ivanov felépül szombatra.”
Harsányi és a Tatabánya a bajnok Veszprém ellen szerényebb reményekkel készülhetett.

„Tavaly is a legerősebb magyar együttessel játszottunk az elődöntőben és kikaptunk, ám azóta masszívabb, jobb lett a csapatunk – állítja a válogatott rutinos jobbszélsője. – A bajnokságban sajnos lecsúsztunk az elődöntőről, ezért a Magyar Kupában kell megküzdenünk az európai szereplésért, s ehhez bravúr kell az elődöntőben vagy a bronzmeccsen. Göteborg után én benne élek a bravúrok hangulatában, s tudom, társaim is a lehető legjobb eredményt akarják. Díaz Ivo és Vedran Hudj lábsérülése javult, remélhetőleg mindketten játszhatnak."

Forrás: NSO.hu

Vettel: Nem akarom az autóra fogni a 11. rajtkockát

Sebastian Vettel 2009 ősze óta először kiszorult az első öt rajtsorból, a Kínai Nagydíj időmérő edzésén ugyanis nem volt elég gyors ahhoz, hogy a harmadik szakaszba jusson.

A német az idén először versenyez azzal az RB8-as konfigurációval, amelyet a csapat az idény előtt Barcelonában tesztelt, de óvatosságból nem vetette még be a versenyen.

„Most mondhatnám azt, hogy hiba volt átállni erre a konfigurációra, de pénteken elégedett voltam a kocsival, ezért tartottam meg – mondta Vettel, aki eddig mindhárom időmérő edzésen kikapott csapattársától, Mark Webbertől. – Nem voltak rosszak a köreim, nem hibáztam, csak éppen nem voltam elég gyors. Ez tényleg ilyen egyszerű. Nem akarom az autó beállításaira fogni a 11. rajthelyet, a második szakaszban háromszor szinte ugyanazt az időeredményt autóztam, ennyi volt a kocsiban.

„Nem vagyok boldog, de lehet még jó versenyem, nagyon hosszú lesz a futam" – tette hozzá a Kínai GP 2009-es győztese.

Forrás: NSO.hu/F1

F1: Schumachert is meglepte Rosberg fölénye

A vasárnapi Kínai Nagydíjat két Mercedes várhatja a legelőkelőbb helyről, ami 1955 óta most először fordul elő az istálló történelmében. Nico Rosberg F1-es pályafutásának első pole pozícióját szerezte meg a kvalifikáción, míg csapattársa, Michael Schumacher a harmadik legjobb időt autózta, de Lewis Hamilton rajtbüntetése miatt egy helyet előrébb léphet.

Schumacher beismerte, kissé meglepődött Rosberg szenzációs körén, ugyanakkor rendkívül boldog, hogy végre az ezüst nyilak foglalhatják el az első sort.
Michael Schumacher: Gratuláltam Nicónak a rádión, mert tényleg elképesztő időt autózott. Nagy meglepetés volt, hogy ilyen hatalmas előnnyel vert meg minket, de ez így jött ki. Eddig is tudtuk, hogy nagyon jól megy az időmérő edzéseken, így semmi okom arra, hogy boldogtalan legyek, sőt éppen ellenkezőleg, nagyon örülök az eredményének, és gratulálok az első pole pozíciójához. Most első alkalommal indulhatnak az ezüst nyilak az első sorból, mivel Lewis öt helyet visszaesik, és a hetedik helyről rajtol. Az előző két versenyből egy alkalommal nem sikerült befejeznem a futamot, a másiknál pedig valaki másnak a hibájából végeztem ott ahol végeztem. Így igazság szerint még nem látjuk a kocsi valós teljesítményét, és nyilván az még kérdéses, hogy a versenyen is tartani tudjuk-e ezt az előnyt, mindenesetre minden tőlünk telhetőt megteszünk.

Forrás: motorsportal.hu

Kínai GP: Rosberg indulhat az élről

Nico Rosberg, a Mercedes német pilótája rajtolhat az élről a Forma-1-es Kínai Nagydíjon vasárnap, miután megnyerte a szombati időmérőt.

A második helyről csapat- és honfitársa, a hétszeres világbajnok Michael Schumacher indulhat, míg a harmadikról a japán Kobajasi Kamui (Sauber).

A második legjobb időt ugyan Lewis Hamilton, a McLaren brit pilótája érte el, ám mivel autójában korábban váltót cserélték, csütörtökön öt helyes rajbüntetést kapott, ezért csak a hetedik pozícióból vágat neki a futamnak.

Friss / Extra