Korcsmár Zsoltra sérülés miatt nem számíthat a magyar labdarúgó-válogatott, így Dárdai Pál szövetségi kapitány a tartalékok közül Lang Ádámot hívta be a Görögország elleni Európa-bajnoki selejtezőre készülő keretbe.
A magyar szövetség hétfőn Twitter-oldalán közölte, hogy a német másodosztályú Greuther Fürth légiósa nem bevethető, s a győri középhátvéd pótolhatja majd. Később a német klub a honlapján azt írta: Korcsmár a jobb térdében keresztszalag-szakadást szenvedett, így előreláthatólag fél évig nem léphet pályára. Hozzátették: a játékost várhatóan a következő napokban megoperálják. A 26 éves futballista a vasárnapi bajnokin, Auéban szenvedte el a súlyos sérülést.
Az F csoportban harmadik helyen álló magyar válogatott vasárnap 20.45 órától lép pályára a görögök ellen, akik mindössze egy ponttal a csoport utolsó, hatodik helyét foglalják el.
A magyar válogatott kerete:
kapusok:
Király Gábor (Fulham), Dibusz Dénes (Ferencváros), Bogdán Ádám (Bolton Wanderers)
védők:
Fiola Attila (Puskás Akadémia), Juhász Roland (Videoton FC), Guzmics Richárd (Legia Warszawa), Lang Ádám (Győri ETO), Vanczák Vilmos (FC Sion), Kádár Tamás (Lech Poznan), Leandro de Almeida (AC Omonia), Simon Krisztián (1860 München)
középpályások:
Tőzsér Dániel (Watford), Koman Vladimir (Diósgyőri VTK), Elek Ákos (Csangcsun Jataj), Pintér Ádám (Levadiakosz), Hajnal Tamás (Ferencváros)
támadók:
Stieber Zoltán (Hamburger SV), Lovrencsics Gergő (Lech Poznan), Gera Zoltán (Ferencváros), Nikolics Nemanja (Videoton FC), Dzsudzsák Balázs (Dinamo Moszkva), Varga Roland (Ferencváros), Szalai Ádám (1899 Hoffenheim), Priskin Tamás (Győri ETO FC)

Magyar-görög - Korcsmár sérült, Lang a helyén
Az időjárási jelenségeket vizsgáló tudományos élménypark nyílt Bécsben hétfőn, a meteorológia világnapján.
Az Osztrák Központi Meteorológiai és Geodinamikai Intézet (ZAMG) által megnyitott tudományos és szórakoztató központ az időjárási, az éghajlat-változási és a geofizikai ismeretek átadására helyezi a hangsúlyt.
A Bécs központjában található park igazgatója szerint az interaktív tárlaton a különböző mérőeszközök kipróbálása mellett kutatni lehet az éghajlati jellemzőket vagy akár egy gleccser kialakulásának körülményeit is.
Hétköznapokon az intézetben a földrengésekről, az időjárás-előrejelzésről vagy az éghajlatról szóló tematikus vezetést is tartanak.
A programok a Citizen Science, vagyis a közösségi tudomány munkamódszerét követik, amelynek lényege, hogy a laikusok mérési eredményekkel segítik a tudományos vizsgálatokat. A földrengések megfigyelésére korábban már telefonos alkalmazást is kifejlesztettek, amellyel visszajelzés küldhető az észlelt földmozgásról.
A központ céljául tűzte ki, hogy bevonja a fiatalokat a kutatói munkába, és ösztönözze őket a tudományos élet megismerésére. E célból az élményközpont munkájához csatlakozik az Osztrák Kutatási és Tudományos Minisztérium (BMWF) által indított Sparkling Science elnevezésű projekt is. Ennek keretein belül a diákok elemezhetik a stájerországi Mürz-völgy és a Bécsi medence között észlelt földrengéseket, figyelemmel követik az éghajlatváltozás hatását a helyi növényvilágra, valamint megfigyelhetik és mérhetik az ausztriai gleccsereket. A Sparkling Science program során 2007 óta eddig több mint 15 ezer fiatal több mint 200 kutatási projektben segítette a tudósok munkáját.
Az 1851-ben alapított Osztrák Központi Meteorológiai és Geodinamikai Intézet az egyik legrégibb önálló meteorológiai szolgálat a világon. Csaknem 280 időjárási és szeizmikus méréseket végző pontot és három megfigyelő állomást üzemeltet.

Meteorológiai élménypark nyílt Bécsben
Bruttó 3-3 forinttal csökkenti a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt. - értesült piaci forrásokból az MTI hétfőn.
A csökkentéssel a 95-ös benzin literenkénti átlagára 361-362 forintra, a gázolajé 364-365 forintra mérséklődik.
A Mol legutóbb múlt pénteken változtatott az árakon, akkor a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát bruttó 4 forinttal csökkentette, a 95-ös benziné nem változott.
A benzin literenkénti átlagára tavaly szeptember és 2015 január között mintegy 100 forinttal csökkent, az utóbbi három hónapban ugyanakkor fokozatosan több mint 50 forinttal emelkedett.
A gázolaj literenkénti nagykereskedelmi ára február eleje óta szintén mintegy 20 forinttal lett magasabb.
A benzinár 2012. április elején érte el csúcsát, akkor egy liter átlagosan 451 forintba került. A gázolaj literje 2012. január közepén volt a legdrágább, átlagosan 449 forint. Az autósok 15-25 forintos árkülönbséget is tapasztalhatnak a kutaknál.

Csökken az üzemanyagok ára
Csütörtökön dől el, hogy a hétvégi Malajziai Nagydíjon visszatér-e Fernando Alonso, a McLaren-Honda kétszeres világbajnok spanyol pilótája, aki február végén tesztelés közben szenvedett balesetet.
Az istálló közleményben jelezte, a 33 éves versenyzőt három nap múlva vizsgálja meg a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) orvosi bizottsága, s amennyiben egészségesnek találják, ott lesz az MP4-30-as volánja mögött a sepangi viadalon, az évad második versenyén.
Alonso február 22-én, a Barcelonában rendezett tesztelésen a falnak csapódott és agyrázkódást szenvedett. Orvosai tanácsára kihagyta az idénynyitó Ausztrál Nagydíjat.
Az Alonso helyére nevezett dán Kevin Magnussen autója a bemelegítő körben műszaki hiba miatt megállt a melbourne-i futamon.

Malajziai Nagydíj - Csütörtökön dől el Alonso visszatérése
A szívbetegségek és a telített zsírok között nem találtak összefüggést azok a brit kutatók, akik nagy számú korábbi tanulmány adatainak elemzését végezték el.
Kimutatták: a telített zsírsavak nem okoznak szívbetegséget, az "egészséges", úgynevezett többszörösen telítetlen zsírsavak pedig nem előzik meg a szív- és érrendszeri problémákat. Szemben a több évtizedes étkezési irányelvekkel a Cambridge-i Egyetem kutatói arra a következtetésre jutottak, hogy a zsíros ételek, a tejszín vagy a vaj mellőzése nem valószínű, hogy egészségesebbé tenné az embert - idézte a The Daily Telegraph brit napilap online kiadása az Annals of Internal Medicine című szaklapban megjelent tanulmányt.
Rajiv Chowdhury kutatócsoportja 18 országban készült 72 tanulmány több mint 600 ezer résztvevőjének adatait elemezte. Az analízis legfontosabb eredménye szerint semmiféle összefüggés mutatható ki a telített zsírok, akár az étrendben fordultak elő, akár a vérben mérték a szintjüket, illetve a szívproblémák között.
Az is kiderült, hogy az "egészséges", többszörösen telítetlen zsírsavaknak - köztük az az omega-3-nak és az omega-6-nak - általában nincs hatása a szívbetegségek kockázatára, csak az olajos halban található omega-3 függ össze az alacsonyabb kockázattal. A népszerű omega-3-at és omega-6-ot tartalmazó étrend-kiegészítők jótékony hatásait azonban nem mutatták ki.
Jeremy Pearson, a Brit Szív Alapítvány orvosigazgatója szerint a végső következtetés levonása előtt nagy létszámú klinikai próbákra lenne szükség. "A szív egészségét legjobban az védi, aki abbahagyja a dohányzást, rendszeresen mozog, és az egész étrendje egészséges, vagyis nemcsak a zsírokra figyel, hanem a só, a cukor, gyümölcs- és zöldségfélék fogyasztására is" - jelentette ki Pearson.
Telített zsírsavak leggyakrabban a vajban, a sajtban, a zsíros húsban, a kolbászban, a tortákban és kekszekben találhatók. A brit Nemzeti Egészségügyi Szolgálat (NHS) irányelvei szerint az átlagos férfinak legfeljebb napi 30 gramm, a nőnek 20 gramm telített zsírt tanácsos fogyasztania.
Nemrég végzett kutatások azonban kimutatták, hogy a telített zsírsavakban szegény étrend nem csökkenti a koleszterinszintet, valamint a szívbetegségeket sem előzi meg.
Egészségügyi szakemberek azonban óvatosságra intenek a friss elemzés eredményeivel kapcsolatban. Tom Sanders, a londoni King's College orvosa szerint az egyes étrendi összetevők - a telített zsírok, a só, a cukor - helyett azoknak a diétáknak a jobb leírására kellene koncentrálni, amelyekről ismeretes, hogy csökkentik a szívproblémák kockázatát, ilyen például a mediterrán vagy a vegetáriánus étrend.
forrás: MTI
kép: telegraph.co.uk
Nem találtak összefüggést a szívbetegségek és a telített zsírok között
A spanyol válogatottal Európa-bajnoki ezüstérmes Nerea Pena egy plusz egy évvel meghosszabbította szerződését az FTC-Rail Cargo Hungaria női kézilabdacsapatával.
A klub hétfőn azt is bejelentette, hogy Hornyák Dóra érkezik Vácról - vele 1 plusz 2 évre írtak alá -, míg Soós Viktoria éppen a dunakanyarbeli együttesnél folytatja pályafutását.
Tomori Zsuzsanna - ahogy a Győri Audi ETO KC is közölte - elhagyja az FTC-t, s Győrbe igazol, mert nem titkolt vágya, hogy szeretne Bajnokok Ligáját nyerni.

Nerea Pena hosszabbított az FTC-vel
Fokozatosan csökkent az Európai Űrügynökség (ESA) Rosetta űrszondája által megfigyelt 67P/Csurjumov-Geraszimenko üstökös forgási sebessége - állapították meg az ESA szakemberei az űrszonda által küldött adatokból.
Az üstökös forgási sebessége 12,4 óra, de a földi irányítóközpont szakemberei észlelték, hogy ez naponta mintegy egy másodperccel tovább tart, és ahogy az üstökös egyre aktívabbá válik, tovább fog növekedni ez az idő.
A gázfolyamok kiáradnak az üstökösből és lelassítják azt - mondta Andrea Accomazzo, repülésigazgató Royal Society egyik londoni tanácskozásán.
Az illetékes bemutatta, miként képesek irányítani a földről a szakemberek a lehető legnagyobb pontossággal a Rosetta űrszondát a 10 milliárd tonna tömegű és négy kilométer hosszú üstökös körül. Az irányítók az üstökösön lévő viszonyítási pontok rendszerét használták arra, hogy megértsék, miként forog és halad az égitest a világűrben. Az így kapott információk modellezése segíti az űrszonda pályájának tervezését. E modell futtatásával észlelték, hogy a viszonyítási pontok a várt időben nem a megfelelő helyen jelentek meg.
Szeptemberben meghatározták, hogy a forgási idő naponta 33 millimásodperccel nő. Most, amikor az üstökös egyre közelebb kerül a Naphoz és sokkal nagyobb mennyiségű gázt és port lök ki, a lassulás napi egy másodpercnyi.
Az aerodinamikus hatások egyre fontosabbak. A kilökődések egyre nagyobbak és erősebbek - mondta Accomazzo a BBS News-nak.
"Hogy el tudják képzelni, ezek a gázok néhány kilométer hosszan lökődnek ki és másodpercenként 800 méteres sebességgel mozognak. Ezt figyelembe kell vennünk" - tette hozzá.
A repülésigazgató kissé pesszimistán nyilatkozott arról, hogy az üstökös felszínén hibernálódott Philae napelemmel működő robot, a Rosetta leszálló egysége, elegendő energiához jut majd, és ismét működő képes lesz. "50-50 százalék esélyt adok erre, de én lennénk a legboldogabb ember a világon, ha ez megtörténne".
Március 12. óta hiába várták a Rosetta kommunikációs berendezései, hogy a Philae életjelt adjon ott magáról.
Az ESA földi irányítóközpontjának szakemberei abban reménykedtek, hogy már felébreszthetik a robotot, ám pénteki közleményükben közölték, valószínűleg még túlságosan hideg van, hogy felébredjen, és még túl kevés az energiaforrása ahhoz, hogy jelet küldhessen a földi irányítóközpontnak.
A Philae novemberben landolt az üstökös egy árnyékban lévő felszínén, ahol rövid adatgyűjtés után napelemes tápegységei kimerültek. A Nap energiájára van szükség ahhoz, hogy felébredjen és elkezdjen kommunikálni az európai irányítóközponttal. Március első felében került az üstökös a Naphoz olyan közelségbe, hogy a Philae ismét működőképes lehessen, ezért március 12-én a Rosetta kommunikációs berendezéseit bekapcsolták a jel fogására.
Pénteken kikapcsolták a kommunikációs egységet, az irányítóközpont szakemberei a következő legmegfelelőbb alkalomra várnak a kapcsolat létrehozására. Azzal számolnak, hogy valamikor április első felében lesz lehetséges kapcsolatot teremteni a Philae-vel.
http:///www.bbc.com/news/science-environment-31965458

Rosetta - Csökken a 67P/Csurjumov-Geraszimenko üstökös forgási sebessége
Feliratkozás:
Megjegyzések
(
Atom
)