napiTopik

A biciklis munkába járás elleni kifogások megdöntésére épít az idei Bam! kampány

A munkába való kerékpározás elleni kifogások megdöntésére építi őszi kampányát a Bringázz a munkába! (Bam!) akció, hiszen a rossz idő, vagy a kimelegedés minimális kellemetlenségeiért cserébe számos pozitív élettani és egyéb hatás is kárpótolja a tekerőket - hangoztatta László János, a Magyar Kerékpárosklub elnöke, a kampány indító rendezvényén pénteken, a budapesti Madách téren.

    
Becsey Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedésért felelős helyettes államtitkára emlékeztetett arra, hogy a tárca a Magyar Kerékpárosklubbal együttműködve immár 14. alkalommal szervezi meg a biciklis közlekedést népszerűsítő kampányát. Ennek is nagyban köszönhető, hogy az ország európai viszonylatban már a negyedik helyen szerepel a kerékpárhasználat tekintetében.     Kiemelte: nemzetközi felmérések igazolják, hogy a kerékpáros közlekedés elterjedésével a városok élhetőbbé, az emberek pedig egészségesebbé válhatnak.
    
Az államtitkár emlékeztetett rá, hogy a minisztérium, mint a kampány jogtulajdonosa, fontos feladatának tartja a közösségi és a kerékpáros közlekedés infrastruktúrájának fejlesztését az ország minden részén, ezért a tárca az általa koordinált olyan kampányokkal, mint a Bam!, a Kerékpárosbarát Munkahely, a Település Pályázat, az Európai Mobilitási Hét és Autómentes Nap is igyekszik felhívni a figyelmet arra, hogy a szükséges infrastruktúra fejlesztése önmagában nem elég, a közlekedési szokások megváltoztatása a közlekedőkön is múlik, és saját érdekeiket is szolgálja.
    
Hozzátette: a 2014-2020-as uniós költségvetési ciklus végére a jelenleg használható mintegy 4000 kilométer hosszúságú, teljes kerékpárút-hálózat a tervek szerint további 1000-1500 kilométerrel hosszabbodhat meg.
    
A Madách téren Scherer Péter színművész a biciklivel érkező nézőközönség körében kutatott a széles körben elterjedt kifogások után, hogy ki, mikor, és miért nem ül éppen biciklire. Ezt követően a kerékpárját napi szinten használó színművész a kampány népszerűsítésében önként részt vállalókat hivatalosan is kinevezte "bringatárssá", hogy vigyék hírét a játéknak és győzzék meg saját kollégáikat arról, hogy próbálják ki ők is a kerékpárt a munkába járásra.
    
A Kerékpárosklub nyári felmérése azt támasztja alá, hogy az új Bam! játékosokat leginkább saját kollégáik példamutatása és rábeszélése, a vállalaton belüli kommunikáció motiválta eddig a részvételre. Ezért a szervezők az őszi kampányban úgy kívánnak segíteni, hogy a már játékban lévők kinyomtathatnak egy kis kampányplakátot, hátán egy Bam! naptárral, amelyben mások számára is látható módon jelölhetik kerékpáros napjaikat.
    
Ahogy eddig is, a játékosoknak egy online naptárban kell gyűjteniük kerékpárral megtett kilométereiket a kampány öt hete alatt legalább nyolc alkalommal ahhoz, hogy oklevelet kaphassanak. A szervezők idén ősszel is 8000 körüli résztvevőre számítanak.
    
A bringás reggeliket idén is megtartják október 9-én, országszerte mintegy 40 reggeliztető ponton. A reggelik helyszínét a http://bringazzamunkaba.hu weboldalon és a https://www.facebook.com/bringazzamunkaba Facebook-oldalon teszik hamarosan közzé. A kampány október 31-én ér véget.

forrás: MTI
kép:  http://kerekparosklub.hu/bam

A Krím félsziget legekben

A Krím Oroszországhoz csatolásával Ukrajna több rekordot is elveszített, a Fekete-tengerbe nyúló félsziget büszkélkedhet ugyanis egyebek között a világ leghosszabb trolibuszvonalával és Európa legnagyobb asztrofizikai obszervatóriumával.

A világ leghosszabb trolijárata a Szimferopol-Jalta útvonalon közlekedik. A trolibuszok 85 kilométert tesznek meg az 1961 júniusában átadott vonalon.
   
Ugyancsak a félszigeten járnak a világ legrégebben üzemelő trolibuszai, a fenntartó Krímtrolibusz vállalatot 2010-ben be is jegyezték a Guinness-rekordok könyvbe. A legtöbb buszt a Skoda cég gyártotta még a hetvenes években, és 2010-ben a járműparkban levő 287 troli átlagéletkora 25,7 év volt, miközben a gyártó eredetileg maximum 14 éves élettartamot jelölt meg .
   
Európa leghatalmasabb asztrofizikai obszervatóriuma a Bahcsiszeráji járásban, Naucsnij település mellett található. Az első teleszkópot 1949-ben állították fel az állomáson, amelynek kutatói azóta több mint 850 aszteriodát fedeztek fel.
   
A Krímben épült fel és üzemel a világ leghatalmasabb naperőműve. Az Activ Solar osztrák vállalat 2011 végén fejezte be a 105,56 megawatt összteljesítményű, napenergiával működő erőművet Kljucsi falu közelében, lekörözve a korábbi rekordert, a kanadai Sarnia naperőműtelepet (97,5 megawatt).
   
A félszigeten működik a világ egyetlen falusi villamosa, amely egyben a világ legrövidebb ilyen vonala. A mindössze 1480 méter hosszú vonalat 26 évvel ezelőtt fektették le a Jevpatorija üdülőváros közeli Molocsne településen. A villamost egy helyi panzió megrendelésére, az ott üdülők szállítására létesítették, de bárki használhatja, így teljes értékű tömegközlekedési eszköz.
   
Ugyancsak a Krím dicsekedhet Európa leghosszabb, ívelt (nem egyenes) hídjával, a Hurzuf híddal.
   
A Krímben van Európa leghosszabb földgátja is, a "szimferopoli tengernek" is nevezett hatalmas víztározónál - olvasható a Szobityija Kríma című újság összeállításában.
forrás: MTI

Hárommilliárd forintra nőtt a szociális tűzifa támogatási kerete

Idén hárommilliárd forintra nőtt a szociális tűzifa támogatási kerete, a forrásra péntektől pályázhatnak az önkormányzatok - jelentette be Pogácsás Tibor, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára.

   
Az államtitkár pénteki sajtótájékoztatóján ismertette, hogy a belügyminiszter kezdeményezésére 2011-ben indult a szociálisan rászorulók téli fűtését könnyítő program. Ennek lényege, hogy az ötezer lakosnál kisebb települések önkormányzatai támogatást kapnak ahhoz, hogy a lakosság egy részének térítésmentesen adhassanak téli tüzelőt.
    
Az első két évben egymilliárd, tavaly kétmilliárd, idén pedig már hárommilliárd forint a megpályázható keret - mondta Pogácsás Tibor. Szavai szerint a társadalmilag, gazdaságilag, infrastrukturálisan elmaradott térségek településeinek nem kell önrésszel beszállni, aki nem tartozik ebbe a körbe, azoknak tűzifára köbméterenként ezer forint, szénre 500 forint az önrész.
    
Az államtitkár megjegyezte: a szén új elem a programban, de csak akkor éri meg, ha a település a közvetlen környezetéből be tudja szerezni.
    
Az önkormányzatok tíz napon belül pályázhatnak a forrásokra és február 15-ig kell eljuttatniuk a tüzelőt a lakosságnak. Az elszámolás határideje április 15. - számolt be Pogácsás Tibor, aki szerint a programmal azoknak a rászorulóknak kívánnak segíteni, akiknek nincs korszerű tüzeléstechnikai berendezésük.

forrás: MTI
kép:  verteserdo.hu

Európai uniós irodákat nyitna a DK Budapesten

Európai uniós tájékoztató és segítségnyújtó irodákat nyitna a Demokratikus Koalíció (DK) azokban a kerületekben, ahol polgármesterjelöltjei nyerik az önkormányzati választást.
    

Molnár Csaba, az ellenzéki párt ügyvezető alelnöke és EP-képviselője csütörtökön azt mondta az MTI-nek: úgy látják, az elmúlt négy évben az uniós lehetőségek távol kerültek a magyar emberektől, s ezen az öt, győzelemre esélyesnek tartott - a VII., a X., a XV., a XVII. és a XXI. - kerületben változtatnának.
    
Az irodákban segítenék egyebek mellett a külföldi tanulmányokat tervező diákokat, uniós forrásra pályázó vállalkozásokat - sorolta a DK politikusa, hozzátéve: programokat és az Európai Uniót megismertető eseményeket is szerveznének.

forrás: MTI
kép:  www.hir-ek.hu

Csökkent az üzemanyagok ára

Csökkentette bruttó 3-3 forinttal a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken a Mol Nyrt.
    

A csökkentéssel a gázolaj literenkénti átlagára 419-420 forintra, a 95-ös benziné 412-413 forintra mérséklődött. A Mol legutóbb szerdán változtatott az árakon, akkor a benzin literenkénti nagykereskedelmi árát bruttó 3 forinttal, a gázolajét bruttó 2 forinttal csökkentette.
    
A benzinár 2012. április elején érte el csúcsát, akkor egy liter átlagosan 451 forintba került. A gázolaj literje 2012. január közepén volt a legdrágább, átlagosan 449 forint.     Az autósok 15-25 forintos árkülönbséget is tapasztalhatnak a kutaknál.

forrás: MTI

Közel egy évtizede nem zárt ilyen gyenge nyarat Hollywood

A galaxis őrzői és a Tini nindzsa teknőcök augusztusi kiugró kasszasikerei ellenére Hollywood gyönge nyarat zárt: a mozikasszák bevétele nyolcéves mélypontra esett vissza.
    

A variety.com elemzése szerint az előző év hasonló időszakához képest 15 százalékkal csökkent a mozijegyek eladása. Az online magazin által közölt grafikon 2013 nyarán 4600 millió dolláros bevételt mutat, míg az idei nyár bevételét 3800 és 4000 millió dollár között jelzi.
    
A mozik idei vérszegény nyári forgalma a szerény filmeknek tudható be, amelyek nem fogták meg a közönséget. A produkciók gyengén kezdtek és a helyzet idővel csak rosszabbodott - idézte a hollywoodi portál Eric Wold, a B. Riley & Co. szekértőjének elemzését.
    
A stúdiók vezetői és a mozisok ugyanakkor úgy vélik, a bevételek visszaesése "ciklikus és nem szisztematikus". A YouTube, a Facebook és más online csábítások kétségtelenül egyre vonzóbbak, de a filmesek nem ismerik el a vereséget.
    
"A filmipar továbbra is erős, de mindig is produkciófüggő lesz. Előfordulnak gyönge hetek, amit a közönség úgy fog fel, hogy az ágazat bajban van, aztán vannak nagyszerű premierek, amikor meg azt mondják, hogy erősebb, mint valaha" - fejtette ki Rory Bruer, a Sony Pictures nemzetközi forgalmazási elnöke.
    
A folytatásként készült 22 Jump Street - A túlkoros osztag vagy A majmok bolygója - Forradalom nagyobb kasszasiker lett előzményénél. Ugyanakkor a nyáron sok film indult nagy jegybevétellel, majd hamar el is tűnt a kasszasikerlistáról. A 200 millió dollárból készült A csodálatos Pókember 2. észak-amerikai jegybevételei alig múlták felül a költségvetés összegét, A The Expendables - A feláldozhatók 3. után pedig sokan gondolták úgy, hogy a sorozat megérett a nyugdíjra.
    
Tizenhárom év után először nem került moziba olyan film a nyáron, amely Észak-Amerikában átlépte volna a 300 millió dolláros jegyeladást. A galaxis őrzőin és a váratlanul nagy sikernek bizonyult Csillagjainkban a hiba című produkción kívül az elmúlt három hónap szűkölködött a kasszasikerekben. A nagyobb bukások között emlegetik a Jersey Boys című Clint Estwood-filmet és a Szexvideó című vígjátékot.
    
Nem valószínű, hogy a közönség elpártolt volna a moziktól - véli Matthew Harrigan, a Wunderlicht Securities elemzője, aki szerint inkább arról van szó, hogy a közösségi oldalakon pillanatok alatt elterjed, ha egy film gyönge lábakon áll, és ez eléggé megnehezíti a forgalmazók és a filmszínházak helyzetét.
    
Szakértők ugyanakkor arra is felhívták a figyelmet, hogy a korábban sokszor figyelmen kívül hagyott női közönség a nyáron olyan filmek bevételét, mint a Demóna vagy a Csillagjainkban a hiba, alaposan feltornászta. A Jump Street és a Rossz szomszédság szintén azért érhetett el kiugró sikert a pénztáraknál, mert egyaránt szólt a nőkhöz és a férfiakhoz. A humor ugyancsak sikerforrásnak bizonyult: a sok parádés különleges effektus mellett végül a szellemesség lett A galaxis őrzői erőssége is.
    
Az év hátralévő részében nagy várakozás övezi David Fincher Holtodiglan és Christopher Nolen Csillagok között című produkcióját, emellett Az éhezők viadala következő epizódja és A hobbit-folytatás is biztos befutónak tűnik, amely megtölti majd a mozikasszákat.
    
Az év eddigi bevételeit tekintve 2013 azonos időszakához képest 5,6 százalékkal maradt el a jegyeladás, a mozik látogatottsága pedig 5,5 százalékkal kisebb. A filmszínház-üzemeltetők nem túl optimisták: tartanak tőle, hogy nehéz lesz behozni a kiesett nyereséget.
    
Sokan bíznak azonban abban, hogy a következő két évben - az olyan filmeknek köszönhetően, mint az új James Bond-kaland, a Star Wars és a Bosszúállók folytatása - ismét felszálló ágba kerül majd a filmipar.
    
Harrigan is jelentős javulást vetített előre, ám hozzáfűzte: ha ez nem következnék be, akkor tényleg valami nagy baj van.

http://variety.com/2014/film/news/summer-box-office-low-analysis-1201292170/#

forrás: MTI
kép:  http://variety.com/

Sting nem hagy vagyont a gyermekeire

A 62 esztendős Sting kijelentette, hogy nem hagy vagyont hat gyermekére, amije van, azt feléli, az utódainak pedig meg kell dolgozniuk a saját jövőjükért.

 

A világ egyik legsikeresebb rockzenésze, akinek jelenleg 180 millió font a becsült vagyona, a Daily Mail című brit napilap vasárnapi számában beszélt arról, hogy két házasságából született, 18 és 37 év közötti három fiának és három lányának maguknak kell kitaposniuk az utat, hogy megéljenek.

"Megmondtam nekik, hogy nem marad túl sok pénz utánam, mert elköltjük. Egy csomó kötelezettséget vállaltunk. Ami befolyik, azt el is költjük, és nem sok marad" - mesélte el őszintén a lapnak. Hozzátette, hogy egyébként sem akarja őket "vagyonkezelő alapokhoz kötni".

Dolgozniuk kell - mondta gyerekeiről, de azt is megjegyezte, hogy ennek ők is tudatában vannak, és nagyon ritkán kérnek tőle bármit, amit ő nagyra értékel. Persze, ha bajba kerülnének, akkor segítene rajtuk, de eddig még nem került sor ilyesmire. "Olyan a munkamoráljuk, hogy a saját erejükből akarják vinni valamire" - fűzte hozzá.

Sting szegény munkáscsaládból származik, anyja fodrász, apja pedig tejesember volt. Az interjúban 27 évvel a halála után is megindultan emlékezett meg apjáról.

A Police együttes egykori frontembere már nemcsak apa, hanem nagyapa is. Hét háza van Nagy-Britanniában, Olaszországban és az Egyesült Államokban, több mint százmillió lemezét vették meg, de ma is mintegy száz embert tart el, fizeti mások mellett az együttesét, a személyzetét, az ügyvédeket.

Sting kitért az októberben a Broadwayn debütáló The Last Ship című zenés darabjára is, amelyben apjával való, nem felhőtlen viszonyát elevenítette fel. Mint mondta, örülne, ha majd Londonban is műsorra tűznék.

http://www.dailymail.co.uk/home/event/article-2662557/Sting-I-earned-money-hard-work-You-try-singing-two-hours-getting-plane-day.html

forrás: MTI

Friss / Extra