A várható eső miatt
elmaradnak az Operaház szombati évadnyitányának szabadtéri programjai -
közölte az intézmény az MTI-vel pénteken.
A
hétvégére meghirdetett két bemutató természetesen változatlan
időpontban színre kerül: a Parasztbecsület és a Bajazzók premierje
szombaton 19 órakor kezdődik az Operaházban, A tenor című vígopera
bemutatója pedig vasárnap 19 órakor veszi kezdetét az Erkel Színházban -
az előadásokkal hivatalosan is elkezdődik a Magyar Állami Operaház
2014/2015-ös szezonja.
Az elmaradó szabadtéri programokat -
köztük a Szfinx-teraszra tervezett A csengő és A telefon című
egyfelvonásosokat, valamint az Itáliai anzix című balettkoreográfiát -
előre láthatólag jövő szombaton, az autómentes hétvégén láthatja a
közönség az Andrássy úton. Az Operaház erről későbbre ígért pontos
tájékoztatást.
kép: www.sikerado.hu
A várható eső miatt elmaradnak az Operaház szombati szabadtéri programjai
A Demokratikus
Koalíció (DK)összegyűjtötte az induláshoz szükséges ajánlásokat
Budapesten, így önálló listát állít - közölte Gy. Németh Erzsébet, a
párt elnökségi tagja kedden az MTI-vel.
A Demokratikus Koalíció XVII.
kerületi polgármesterjelöltje közleményében ismerteti, hogy a
demokratikus ellenzéki pártok megállapodásának megfelelően 12 kerületben
állít polgármesterjelöltet a DK.
Mint írta, a Demokratikus
Koalíció a májusi Európa parlamenti választáson a Fidesz mögött a
második legerősebb párt volt Budapesten. A DK jelöltjeinek az a célja,
hogy Budapest ismét a szabadság, a demokrácia, a társadalmi
szolidaritás, egyúttal az Orbán-rezsimmel szembeni ellenállás fő városa
legyen. Ehhez a lehető legtöbb kerületben meg kell szerezni a többséget
és a polgármesteri posztokat - hangsúlyozza.
A DK úgy látja,
Tarlós István odadobta a rábízott kétmilliós várost a Fidesznek. Hagyta,
hogy megfosszák vagyonától, elvegyék megtermelt pénzét.
Gy.
Németh Erzsébet közölte: "olyan Budapestet akarunk, amelyet mindenki a
magáénak érez, pezsgő kulturális élettel, új befektetőkkel, rendbe tett
közlekedési infrastruktúrával. Egyúttal ellensúlyt kell képezni a
hatalommal szemben. Ha Budapestet újra a demokraták irányítják, az egész
országban megindulhat a változás."
forrás: MTI
kép: hu-hu.facebook.com
Teljes a DK budapesti listája
A BOM Egyesület,
amely 2005 óta Budapest olimpiai kandidálásának zászlóshajója a civil
szférán belül, támogatja a főváros jelentkezését a 2024-es ötkarikás
játékokra.
Ezt
Szalay-Berzeviczy Attila, a BOM alapítója és elnöke annak kapcsán mondta
az MTI-nek adott interjújában, hogy Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai
Bizottság (MOB) elnöke csütörtökön bejelentette, a szervezet teljes
mellszélességgel kiáll amellett, hogy Budapest pályázatot nyújtson be a
2024-es nyári olimpia megrendezésére.
Szalay-Berzeviczy
kijelentette, Budapest alkalmas lesz 2024-re a nyári olimpia
megrendezésére. Szerinte ehhez fenntartható gazdasági növekedésre, több
külföldi beruházásra és a magánszektortól nagyobb szerepvállalásra van
szükség, illetve javítani kell Magyarország nemzetközi megítélésen, és
szükség lenne egy új nemzeti légitársaság beindítására is.
A
közgazdász hozzátette, pozitív hatással lehet a kandidálásra, hogy
folyamatban van a sportinfrastruktúra, a tömegközlekedés és a főváros,
valamint a Balaton fejlesztése, fontos, hogy van egy komoly nemzeti
sportstratégia. Megemlítette, hogy Budapest Európa legtapasztaltabb
fővárosa sportrendezvények házigazdájaként. Hangsúlyozta, az olimpia
rendezéséhez rendkívül fegyelmezett költségvetés kell, de ennek az
elmúlt években megfelelt a magyar kormány.
Azt mondta: az
olimpiai pályázat nagyszabású munka, amely jelentős előkészületet és
nemzetközi lobbizást igényel, ezért inkább a 2028-as rendezést látja
valóban reálisan elérhető célnak, mert arra elég idő lenne felkészülni,
hiszen arról csak 2021-ben dönt a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB).
Ráadásul az abban az évben esedékes budapesti úszó-világbajnokság kiváló
lobbilehetőséget is nyújtana. Megjegyezte, a felkészülést viszont
érdemes megkezdeni egy 2024-es kandidálással.
"Ezt az ügyet nem
profitszerzés céljából, a költségvetési bevételek növelése miatt szokták
a rendező városok bevállalni, de az olimpia megrendezésének valóban van
egy kimutatható GDP-növelő hatása, ha azt megfelelő ütemben lépi meg az
adott ország. Ami viszont komoly pozitívum, de nehezen kimutatható
számokban, az a nemzet lélekállapotának javulása, a nemzeti büszkeség
jelenléte, amit csak egy igazán nagy dobással lehet elérni" - mondta
Szalay-Berzeviczy.
A BOM 2005-ös megalakulásakor azt tűzte ki
célul, hogy Budapest legyen London után a következő európai varos,
amelyik olimpiát rendez. Ennek érdekében készítettek gazdasági és
megvalósíthatósági tanulmányokat. Szalay-Berzeviczy szerint az abban
foglalt 5500 milliárd forintos költségvetés ma is tartható lehet, főleg,
hogy azóta megvalósult jó néhány fővárosi és országos beruházás.
Elmondása szerint ebből mindössze 500 milliárd köthető kizárólag az
ötkarikás játékokhoz, ráadásul a NOB közel egymilliárd euróval támogatja
a rendezőket. Úgy vélte, a fennmaradó 5000 milliárdot az országos és
fővárosi infrastruktúra-, illetve közlekedésfejlesztésre a következő tíz
évben egyenletesen szétterítve a magánszektornak, az európai uniós
támogatásoknak és a magyar államnak közösen kell biztosítania.
Szalay-Berzeviczy
beszélt a BOM jelenlegi szerepéről is. Mint mondta, a gazdasági válság
bekövetkezésekor nem volt reális a rendezési szándék, ezért a hosszú
távú működés érdekében stratégiaváltást hajtottak végre, így lett
egyesületből alapítvány, amely szociálisan rászoruló, számottevő
nemzetközi eredményekkel büszkélkedő, a következő olimpiákra készülő
sportolókat segít tanulmányaik finanszírozásában. Ezzel a későbbi civil
életbe való átlépésben segítenek a sportolókon, miközben az ő eredményes
olimpiai szereplésük támogatja Budapest pályázati esélyeit, hiszen a
magyar főváros melletti egyik fő érv a kandidálásban a magyar sportolók
százéves múltra visszatekintő, kiemelkedő olimpiai szereplése.
Elmondása
szerint legutóbb 79 pályázat érkezett be a BOM-hoz, és az abból
kiválasztott 16 sportoló összesen tízmillió forintos támogatást kapott.
Példaként említette Gercsák Szabina 18 éves cselgáncsozót, aki nyáron
aranyérmes lett az ifjúsági olimpián.
kép:
A BOM támogatja Budapest olimpiai pályázatát
Komoly
szabálymódosítások lépnek életbe a Forma-1-es világbajnokságon a rádiós
kommunikáció terén, amelyekhez már a következő, jövő heti Szingapúri
Nagydíjon alkalmazkodniuk kell az istállóknak.
Az
f1-live.hu honlap csütörtöki beszámolója szerint Nemzetközi Automobil
Szövetség (FIA) úgy döntött: a versenyzőkkel a jövőben kizárólag
stratégiai és biztonsági jellegű kommunikációt szabad folytatni, a
vezetést segítő tanácsokat azonban kerülni kell. Utóbbi kategóriába
tartozik például a fékek állapotára, az üzemanyag-fogyasztásra vagy
éppen a gumik elhasználtságra vonatkozó tájékoztatás. A csapatok
ugyanakkor továbbra is megoszthatják a pilótákkal a stratégiai és a
biztonságra vonatkozó információkat. A rendszer a teljes
versenyhétvégére, azaz az edzésekre is vonatkozik.
A FIA közleményben jelezte, szabályszegés esetén nem fognak figyelmeztetni, hanem azonnali büntetést rónak ki a csapatokra.
forrás: MTI
kép: sport365.hu
Szingapúri Nagydíj - Komoly változás a rádiózásban
Próbaüzemben
elindult csütörtökön a Budapesti Közlekedési Központ új, Futár-alapú
utazástervező rendszere, amelyet a futar.bkk.hu oldalon lehet elérni.
A
forgalomirányítási és utastájékoztatási rendszer honlapján több
térképalkalmazás közül is választani lehet, amelyeken látható a megállók
pontos helye, az, hogy mely járatok érhetők el onnan, illetve azt is,
hogy a megállóba mikor és melyik járat érkezik, a járatszámra kattintva
pedig a teljes vonal is megtekinthető. Emellett a Futárral felszerelt
járművek pontos helyét, rendszámát, haladási irányát és típusát is
feltüntetik a térképen, továbbá a menetrendtől eltérést - például a
forgalmi zavarokat - is jelzik.
Külön piktogrammal jelzik a
térképen a buszokat, a trolibuszokat és a villamosokat, valamint a
hajókat. A nagykörúton járó villamosokat, a HÉV- és a
metrószerelvényeket azonban egyelőre nem mutatja a térkép, mert ezeket
még nem szerelték fel a Futár fedélzeti rendszerével.
Az
utazástervező figyelembe veszi az aktuális menetrendi adatokat, és ezek
felhasználásával készít útvonaltervet és számol utazási időtartamot. A
tervezés során több szempont is megadható: az indulási időn kívül
választható, hogy a legkevesebb átszállással, legkevesebb sétával vagy a
leggyorsabb útvonallal számoljon a rendszer.
A weboldal okostelefonokon és tableteken is elérhető, de egyelőre nincs azokra optimalizálva.
A
Budapesti Közlekedési Központ MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az
okostelefonos alkalmazás heteken belül elkészül iOS, Android és Windows
Phone operációs rendszerre is.
kép: magyarhirlap.hu
Elindult a BKK utazástervező weboldala
Egyetlen jeggyel 27
budapesti színház mintegy 300 programja közül válogathatnak az
érdeklődők a Színházak éjszakáján, amelyre szeptember 20-án déltől
másnap hajnalig várják a közönséget.
A
harmadik alkalommal megrendezett Színházak éjszakáján a karszalag
megvásárlásával a nézők a résztvevő színházak bármelyikébe
ellátogathatnak, erre az alkalomra született produkciókat láthatnak,
interaktív programokon vehetnek részt.
Komáromi György, a Színházak éjszakája
projektvezetője az esemény keddi budapesti sajtótájékoztatóján
elmondta, hogy idén először fesztiválközpontot nyitottak: szeptember 2.
és 20. között várja az érdeklődőket a SzínházPONT az Erzsébet híd pesti
hídfőjénél lévő Szabadsajtó út 5. szám alatt, a Budapest Galéria volt
épületében.
Az újdonságok között említette még, hogy az eddig
tavasszal megtartott eseményt idén a színházi évad nyitányaként rendezik
meg. Kiemelte, hogy a korábbi 14-15-ről 27-re emelkedett a résztvevők
száma: míg tavaly a Fővárosi Önkormányzat színházai kínáltak programokat
ezen a napon, az idén magánszínházak és minisztériumi fenntartású
intézmények is részt vesznek a rendezvényen.
Bagdy Gábor
főpolgármester-helyettes kiemelte: a fővárosban működő színházak közül
13 a fővárosi fenntartású, de ezekben fordul meg a budapesti nézők
mintegy 70 százaléka. Ezért is fontos számukra a Színházak éjszakája, amely reményeik szerint a város átfogó, nagy rendezvényévé, igazi színházi ünneppé válhat.
A
főpolgármester-helyettes hozzátette, hogy idén a tavalyi támogatást
csaknem a duplájára emelték. Mint az MTI-nek elmondta, a tavalyi 9
millió után, idén 17,6 millió forint támogatást kap a rendezvény.
Herner
Dániel, a SzínházPONT programigazgatója beszámolt arról, hogy a
fesztiválközpontban az érdeklődők információt kaphatnak a rendezvényről,
megvásárolhatják a karszalagot, de a színházak előadásaira is jegyet
válthatnak. A SzínházPONT emellett kiállítással, workshopokkal,
vetítésekkel, irodalmi estekkel, színházi beszélgetésekkel várja a
közönséget.
Herner Dániel az MTI kérdésére elmondta: mostanáig, a
kampány indulásáig 3270 karszalag fogyott el elővételben. Óvatos
becslés szerint a szervezők 10 ezer résztvevőre számítanak.
Komáromi György az MTI-nek nyilatkozva kiemelte, hogy a Színházak éjszakája egyszerre kínál spontán és tervezhető programokat, és vannak olyan események is, amelyekre előzetesen regisztrálni kell.
A
felnőtteket például koncertekkel, kulisszajárással, beszélgetésekkel,
nyílt próbákkal, drámaórával, díszletépítés-bemutatóval, táncpróbával,
kiállítással, garázsvásárral, aukcióval, közönségtalálkozóval és
közösségi kerti partival várják, a gyerekeknek szerveznek
színészbújócskát és diavetítést is.
A Színházak éjszakáján
részt vesz az Átrium Film-Színház, a Bárka Színház, a Bethlen Téri
Színház, a Budapest Bábszínház, a Budapesti Operettszínház, a Centrál
Színház, a Dumaszínház, a Játékszín, a Jurányi Inkubátorház, a Karinthy
Színház, a Katona József Színház, a Kolibri Gyermek- és Ifjúsági
Színház, a Magyar Színház, a MU Színház, a Nemzeti Színház, a Magyar
Állami Operaház, az Örkény István Színház, a Pinceszínház, a Radnóti
Miklós Színház, a Rózsavölgyi Szalon, a Stúdió K Színház, a Színház- és
Filmművészeti Egyetem (Ódry Színpad), a Szkéné Színház, a Thália
Színház, a Trafó Kortárs Művészetek Háza, az Újszínház és a Vígszínház.A rendezvény programja a www.szinhazakejszakaja.hu oldalon olvasható.
forrás: MTI
kép: http://www.szinhazakejszakaja.hu/
Színházak éjszakája - 27 színház 300 programmal várja a közönséget
Növekedett az
erdőirtás mértéke 2012 augusztusa és 2013 júliusa között a brazíliai
Amazóniában, 29 százalékkal több erdőt vágtak ki, mint az előző évben.
A
brazil kormány közlése szerint a műholdfelvételek azt mutatják, hogy
hatezer négyzetkilométernyi erdőt irtottak ki az adott időszakban, a
legnagyobb mértékben Para és Mato Grosso államokban, ahol a leggyorsabb
ütemű a mezőgazdaság terjedése Brazíliában. Mindkét államban ezer-ezer
négyzetkilométernyi esőerdőt pusztítottak el.
Már a múlt évben is
az amazonai esőerdőirtás - 28 százalékos - növekedéséről számoltak be a
brazil hatóságok. Előzőleg - 2010-2011-ben - viszont rekordalacsony
méretű, 4656 négyzetkilométernyit semmisítettek meg azt követően, hogy
brazil kormány az amazonasi esőerdők irtásának csökkentését tette az
általános felmelegedés elleni harc egyik legfontosabb céljává, és
2009-ben vállalta, hogy 2020-ig 80 százalékkal csökkentik az erdőirtást.
Amazóniában 2003-2004-ben volt a legnagyobb az erdőirtás
mértéke, ekkor az elpusztított erdők területe elérte a 27 700
négyzetkilométert.
A hatóságok szerint az amazóniai erdőirtás fő
okai a mezőgazdaság terjedése, az illegális fa- és ásványkitermelés, az
infrastrukturális programok - útépítés, vízierőművek építése - az
Amazonas térségében.http://www.bbc.com/news/world-latinamerika-29151977
forrás: MTI
kép: www.alternativenergia.hu
Növekedett az erdőirtás mértéke
Feliratkozás:
Bejegyzések
(
Atom
)
