Növekedett az erdőirtás mértéke

Növekedett az erdőirtás mértéke 2012 augusztusa és 2013 júliusa között a brazíliai Amazóniában, 29 százalékkal több erdőt vágtak ki, mint az előző évben.

    
A brazil kormány közlése szerint a műholdfelvételek azt mutatják, hogy hatezer négyzetkilométernyi erdőt irtottak ki az adott időszakban, a legnagyobb mértékben Para és Mato Grosso államokban, ahol a leggyorsabb ütemű a mezőgazdaság terjedése Brazíliában. Mindkét államban ezer-ezer négyzetkilométernyi esőerdőt pusztítottak el.
    
Már a múlt évben is az amazonai esőerdőirtás - 28 százalékos - növekedéséről számoltak be a brazil hatóságok. Előzőleg - 2010-2011-ben - viszont rekordalacsony méretű, 4656 négyzetkilométernyit semmisítettek meg azt követően, hogy brazil kormány az amazonasi esőerdők irtásának csökkentését tette az általános felmelegedés elleni harc egyik legfontosabb céljává, és 2009-ben vállalta, hogy 2020-ig 80 százalékkal csökkentik az erdőirtást.
    
Amazóniában 2003-2004-ben volt a legnagyobb az erdőirtás mértéke, ekkor az elpusztított erdők területe elérte a 27 700 négyzetkilométert.
    
A hatóságok szerint az amazóniai erdőirtás fő okai a mezőgazdaság terjedése, az illegális fa- és ásványkitermelés, az infrastrukturális programok - útépítés, vízierőművek építése - az Amazonas térségében.

http://www.bbc.com/news/world-latinamerika-29151977

forrás: MTI
kép:  www.alternativenergia.hu