Kábítószer-kereskedőket fogtak el a rendőrök Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében - közölte a térségi főkapitányság sajtószolgálata csütörtökön az MTI-vel.


A tájékoztatás szerint a főkapitányság bűnügyi igazgatósága és a mátészalkai kapitányság munkatársai kedden Jármi és Őr között fogtak el egy 44 éves budapesti lakost, aki a rendelkezésre álló adatok szerint a fővárosban kábítószert vásárolt és azt gépkocsijában elrejtve akarta Ököritófülpösre vinni értékesítésre.

A rendőrök az autó motorterében tablettákat, masszát és növényi származékokat találtak, összesen több mint 187 grammot. A lefoglalt anyagok között az elsődleges vizsgálatok alapján amfetaminszármazék is volt.

A rendőrök elfogták a vevőt is, egy 27 éves ököritófülpösi lakost, aki a megalapozott gyanú szerint korábban is rendelt a budapesti férfitől drogot, amit lakókörnyezetében fiataloknak árusított. A szatmári férfi lakásán tartott házkutatás során az adagoláshoz használt digitális mérleget és más bizonyítékokat foglaltak le.

A két férfi ellen kábítószer-kereskedelem miatt indult eljárás.

forrás:
kép: www.haon.hu

Kábítószer-kereskedőket fogtak el Szabolcsban

Mától várhatóan szeptember 26-ig nem közlekedik a fogaskerekű vasút Budapesten a Városmajor utcai, a Béla király úti és a Karthauzi utcai híd felújítása miatt.


A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI-vel azt közölte: a 60-as villamos, vagyis a fogaskerekű vasút helyett a teljes szakaszon pótlóbuszok járnak, amelyekre a 21-es és 21A busz, illetve a pótlóbusz megállóiban lehet felszállni.

A 60-as jelzésű pótlóbuszok munkanapokon reggel, napközben és délután 20 percenként, késő este 30 percenként közlekednek, hétvégén pedig napközben 10, hajnalban és késő este 30 percenként járnak. Valamennyi pótlóbuszon lehet kerékpárt szállítani.

Jelezték, hogy a városmajori híd felújítása a reggeli és a délutáni csúcsforgalom idején nem jár forgalomkorlátozással. Hétköznap 16 órától másnap reggel 9 óráig a kétirányú közúti forgalom biztosítva lesz, amely 9 óra és 16 óra között jelzőlámpás forgalomirányítás segítségével váltakozó irányban, egy sávon halad.

forrás: MTI
kép: sihuhu.com

Szeptember végéig nem közlekedik a fogaskerekű

Elgázoltak egy kerékpárt toló nőt Lajosmizse és Kecskemét között csütörtök hajnalban, az asszony a helyszínen életét vesztette - közölte a rendőrség.


A police.hu-n olvasható tájékoztatás szerint a baleset az 5-ös főút 71-es kilométerénél történt.

forrás: MTI
kép: hamster.blog.hu

Elgázoltak egy kerékpárt toló nőt Lajosmizse és Kecskemét között.

Az ország nagy részére csütörtökre is elsőfokú figyelmeztetéseket adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat a heves zivatarok, illetve felhőszakadás miatt.


Az MTI-hez csütörtök hajnalban eljuttatott veszélyjelzés szerint Komárom-Esztergom, Győr-Moson-Sopron és Vas megye kivételével mindenhol elsőfokú figyelmeztetés van érvényben.
 
A meteorológiai szolgálat azt írta: délelőtt szórványosan zivatarok alakulhatnak ki, ezeket sok eső, átmeneti szélerősödés, esetleg jégeső kísérheti. Egy-egy heves zivatar sem kizárt, amelyhez 80 kilométer/óra feletti szélroham és nagyobb méretű jég társulhat.
 
Északnyugat felől délkelet felé lassan mozgó frontzóna halad át az ország felett, és csütörtökön a nap második felében eléri a délkeleti országrészt is. Hatására helyenként - akár rövid idő alatt - jelentős mennyiségű csapadék (10-40, néhol 50 milliméternél is több) hullhat. Dörgésre, villámlásra is számítani lehet.
 
Délután zivatarok is inkább már csak a keleti, délkeleti megyékben fordulhatnak elő.
Az előrejelzés szerint a hőmérséklet napközben 20 és 25, késő este 12 és 17 fok között alakul.

forrás: MTI
kép: napiTopik

Az ország nagy részén csütörtökön is sok eső várható

Eddigi legfejlettebb, akár egyméteres tárgyakról éles képet készíteni képes Föld-figyelő műholdját állította pályára Kína - jelentette be a nemzetbiztonsági ügyek tudományos, technológiai és ipari állami hivatala.


A magyarul "magas pontszám" jelentésű Kaofen-2 műhold a Kína északi részén található tajjüani központból indulva kezdte meg misszióját. A kínai fejlesztésű műhold az ország eddigi legfejlettebb Föld-figyelő berendezése, az űrbe egy Hosszú Menetelés-4B hordozórakétával juttatták fel, amely a hivatal jelentése szerint egy kisebb lengyel műholdat is magával vitt.

A Kaofen-2 nagy felbontású színes képek készítésére alkalmas, és akár egyméteres tárgyat is képes felismerni az űrből. A misszió kitűzött célja földrajzi, környezeti megfigyelés, természeti erőforrások utáni kutatás, katasztrófaelhárítás, várostervezés, és az adatokat kiemelt minisztériumoknak továbbítja majd.

A Kaofen-2 a Kaofen gyűjtőnevű projekt második lépcsője, elődjét 2013 áprilisában küldték fel. A Kaofen-1 tíz minisztériumnak szolgáltat adatokat, egyebek között az eltűnt MH370-es malajziai repülőgép kereséséhez is használták, de például a pekingi várostervezést is segíti. Kína a következő években újabb öt műhold felbocsátását tervezi, így az évtized végére már hét kínai Föld-figyelő műhold keringhet majd az űrben.

forrás: MTI
kép: hir.ma

Csúcstechnológiás Föld-figyelő műholdat küldött az űrbe Kína

A legszebb virágünnepnek nevezte a debreceni virágkarnevált Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter a felvonulást követő virágkocsi-kiállítást és folklórfesztivált megnyitó beszédében.


A karnevál 15 színpompás virágkocsija - miután a tánccsoportokkal végigvonult a városon - az új Nagyerdei Stadion északi rendezvényterén sorakozott fel, ahol az érdeklődők közelről is megtekinthetik a kompozíciókat.
 
A földművelésügyi miniszter szerint "a magyar virágokat szerető nemzet", a debreceni virágkarnevál pedig a legszebb virágünnep, amely immár generációk óta vonzza a látogatókat a térség központjába.
Fazekas Sándor elmondta, hogy a Földművelésügyi Minisztérium most első alkalommal támogatott anyagilag is egy kompozíciót: az Alföldi Legendárium Klaszter virágkocsiját, amelyet eredeti, alföldi parasztszekeres ötös fogat vezetett fel. A Szent László füve című ősi legendát virágokkal díszített szoborcsoport, valamint az autentikus népzenei kísérettel fellépő hajdúsági és nagyváradi néptánccsoport idézte meg.
 
A virágkompozíció alapját Pikó Sándor képzőművész tervezte és faragta, és Szabó Erzsébet virágkötő díszítette több ezer szál száraz- és élővirág felhasználásával - tette hozzá Fazekas Sándor.
A virágkocsit ihlető legenda szerint Szent László király népét és seregét egykor súlyos betegség sújtotta. Mivel az emberek nem találtak gyógyírt a betegségre, a király az Istenhez fordult fohásszal. Az Úr meghallgatta Szent László király imáját és egy angyalt küldött segítségül, aki azt mondta a királynak: vegye kézbe az íját, lőjön ki egy nyilat, és ahol a nyíl a földbe fúródik, ott talál majd gyógyírt a szörnyű betegségre. A király úgy tett, ahogy az angyal mondta, meg is találta a gyógyfüvet, amelyből főzetet készíttetett, s csodák csodájára a nép és a sereg is meggyógyult a betegségből. Azóta a nép ezt a gyógyfüvet Szent László füvének is nevezi.

forrás: MTI
kép: blog.ibs-b.hu

Virágkarnevál - Fazekas Sándor: a debreceni a legszebb virágünnep

A vendégek többnyire elégedettek a balatoni strandokkal a Balatontipp.hu frissen zárult felmérése szerint, például javult a szolgáltatások ár-érték arányának megítélése, kifogások érték viszont az idén is a mosdókat és az illemhelyeket, illetve a parkolási lehetőségeket.


Győrffy Árpád, a balatoni strandokról információkat közlő honlap szerkesztője az MTI-nek elmondta, ebben az szezonban hatodik alkalommal hirdették meg strandértékelő programjukat. Az értékelésbe bekapcsolódó több mint 3 ezer fürdőző az iskolai osztályzatok szerint minősítette a strandokat, illetve szolgáltatásaikat, az eredmények visszaigazolta az elmúlt évek fejlesztéseit.
A strandok a korábbiaknál jobb, 4,7-es átlagjegyet kaptak, részben a játéklehetőségek fejlesztése miatt. Javult a sportolási lehetőségek megítélése is, amelyhez hasonlóan nagyon jó minősítést, 4,6-os osztályzatot kapott a parti részek gondozottsága.

A leggyengébb átlagjegyet (4,4) a mosdók és az illemhelyek kapták, illetve a parkolási lehetőségek.
A mintegy száz nyilvánosan működő balatoni strandból összesen 58-at osztályoztak a fürdőzők.
Az első helyen, 4,7-es átlagosztályzatot kapva, az alsóörsi és a balatongyöröki községi strand, a balatonfüredi Kisfaludy strand és a gyenesdiási Játékstrand végzett.

A balatoni strandok átlagos megítélése, a múlt évihez hasonlóan, 4,5-es átlagjegyet kapott.

forrás: MTI
kép: egykor.hu

Kedvező a balatoni strandok megítélése