Több törvény módosítását kezdeményezi a rezsicsökkentés végrehajtása érdekében a Fidesz rezsicsökkentési munkacsoportjának vezetője.
Németh Szilárd szombaton budapesti sajtótájékoztatóján elmondta, a törvényjavaslatot pénteken nyújtotta be. A javaslat célja a rezsicsökkentés teljessé és pontosabbá tétele, valamint a fogyasztóvédelmi rendszer megerősítése.
Közölte, a rezsicsökkentéssel kapcsolatban kezdeményezi a lakószövetkezeti és a társasházi törvény módosítását annak érdekében, hogy a villamos energia ellátásról szóló törvény is adjon lehetőséget "a közös helyiségek egyetemes szolgáltatására".
"A közös költségeket ismét faragni fogjuk" - fogalmazott Németh Szilárd, hozzátéve: kezdeményezésének húsz százalékos csökkenést kell eredményeznie a lakószövetkezeti és a társasházi lakásokban.
Elmondta, a javaslat tájékoztatási kötelezettséget is előír. A közös költségeknél is ki kell mutatni a rezsicsökkentés adatait. A javaslat szerint a hirdetményt minden év február 15-ig közzé kell tenni.
Az indítvány az önkormányzati tulajdonú bérlakásokra is vonatkozik - jegyezte meg Németh Szilárd, majd úgy fogalmazott: "a rezsicsökkentés nem az önkormányzatot (...) érinti, hanem a családokat".
Németh Szilárd elmondta, a törvényjavaslatban definiálják a rezsicsökkentést, eszerint "rezsicsökkentés alatt a közszolgáltatások végfogyasztói árának jogszabály alapján megvalósult csökkentését kell érteni".
Közölte azt is, hogy az indítvány szerint az országos hálózattal rendelkező cégeknek fogyasztóvédelmi referenseket is kell majd alkalmazniuk.
forrás: MTI
kép: hacsaknem.blog.hu
Több törvény módosítást kezdeményezik a rezsicsökkentés végrehajtásához
Öt megyében már tájékozódhattak a tanyafejlesztési program eredményeiről az érdeklődök az elmúlt két hétben a program bemutatását célzó roadshow keretében - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium szombaton az MTI-vel.
A közlemény szerint Pest, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Csongrád, Hajdú-Bihar és Jász-Nagykun-Szolnok megyében mutatta be Budai Gyula, a tárca parlamenti államtitkára a programot.
A tájékoztatás szerint a szaktárca 2011-ben dolgozta ki az első, teljes egészében nemzeti forrásból finanszírozott tanyafejlesztési programot, és az elmúlt három év alatt 963 pályázó nyert összességében mintegy 5,8 milliárd forint támogatást.
Hozzátették: idén mind a hat alföldi megye, illetve a Pest megye déli járásaiban lévő összes település pályázhatott, így 724 város és község vehetett részt a programban.
Kitértek arra, hogy Magyarországon mintegy 300 ezren élnek tanyán, a kormány és a szaktárca pedig továbbra is kiemelt figyelmet fordít a vidéki települések külterületén, a tanyákon élő emberek, gazdálkodók életkörülményeinek javítására, megkönnyítésére.
forrás: MTI
kép: mnvh.eu
Öt megyében már járt a tanyafejlesztési program roadshowja
Egy válogatott játékosnak a nemzeti csapatban játszott meccshez nemcsak fizikai, hanem lelki erő is kell, és ehhez a Himnusz éneklése elengedhetetlen - vélekedett Buzánszky Jenő, az Aranycsapat tagja szerdán a Debreceni Egyetemen (DE).
Az évszázad mérkőzésének tartott angol-magyaron született 6-3-as vendégsiker közelgő 60. évfordulója alkalmából rendezett emlékülésén előadásában arról is beszélt, szomorúsággal tölti el, amikor azt látja, hogy ma a válogatott játékosok közül csak néhány énekli a Himnuszt.
"Aki egy nemzetet képvisel, annak a pályán mindent meg kell tennie a sikerért és ebbe ez is beletartozik" - fogalmazott a 88 éves Buzánszky.
Az egykori válogatott labdarúgót az is aggasztja, hogy egyre kevesebben járnak Magyarországon futballmeccsre, pedig a legendás 6-3 visszavágóján Budapesten százezernél is többen zsúfolódtak be a Népstadionba. "Közönség nélkül nem ér semmit az egész" - jegyezte meg.
"Ugyan a válogatott most statisztikailag előre lépett, az élet azonban nem statisztika, a nézőknek foci kell" - utalt Egervári Sándor korábbi nyilatkozatára.
Buzászky Jenő előadásában felidézte az angliai meccset egészen attól kezdve, hogy a helsinki olimpián az angolok meghívták őket. Beszélt arról, hogy ők korábban semmit sem tudtak az angolokról, az általuk használt, nehezebb labdából is nehezen sikerült szerezniük és az sem volt biztos, hogy a pártbizottság egyáltalán hozzájárul ahhoz, hogy "kapitalistákkal focizzanak."
Amikor aztán biztossá vált a mérkőzés, mások mellett Párizsban a Renault-gyár csapatával játszottak felkészülési mérkőzést és a 18-0-ra megnyert találkozón "a legnehezebb feladat a gólok számolása volt."
Buzánszky Jenő szerint azon a meccsen toronymagasan az angolok fölé nőttek. "Hidegkuti gyors gólja után azt sem tudták hol lakik a +jóisten+ (...) csak szegény Grosicsnak fájdult meg a háta, amiért háromszor is a hálóba kellett visszanyúlnia a labdáért" - jegyezte meg tréfásan, mondván, ezen ő és a csapat is gyorsan túltette magát.
Az angolok persze fogadkoztak - folytatta -, hogy ez egy kisiklás volt és visszavágót kérnek. "1954-ben el is jöttek, de ők egy hétre tervezték az utat, ehelyett 7-1-gyel kellett menniük" - okozott derültséget Buzánszky Jenő az egyetem történész oktatóiból és diákjaiból álló mintegy százfős hallgatóság soraiban.
Buzánszky Jenő előadását vastaps követte, amikor zárszóként azt mondta: "remélem még egy ideig nem szólít Gábriel arkangyal és gratulálhatok a jövő nemzedék magyar futballsikereihez."
A Debreceni Egyetem történetében is egyedülálló emlékkonferencián az intézmény történészei tartottak előadást az 1953-as évről. Az érdeklődők olyan ritkaságokat is megtekinthettek, mint az 1954-es világbajnoki ezüstérmek, az 1953. november 15-én játszott Magyarország-Svédország találkozó (2-2) meccslabdája, az 1952-es olimpiai öltöny címere, az 1954. május 24-i magyar-angol meccs belépőjegye, valamint korabeli futballcipő, emlékbélyeg és más ritkaságok.
forrás: MTI
kép: gyorplusz.hu
Buzánszky szerint egy válogatott meccset a Himnusszal kell kezdeni
A pályafutása utolsó Forma-1-es versenyére készülő Mark Webber, a világbajnok Red Bull istálló ausztrál pilótája autózta a leggyorsabb köridőt a Brazil Nagydíj harmadik szabadedzésén, szombaton.
Az esős gyakorláson Romain Grosjean, a Lotus francia versenyzője végzett a második helyen, míg a harmadik legjobb időt csapattársa, a hátműtéten átesett honfitársát, Kimi Räikkönent helyettesítő finn Heikki Kovalainen érte el.
Érdekesség, hogy a zuhogó esőben a két Ferrari, Fernando Alonso és Felipe Massa, valamint a pénteki első két tréningen leggyorsabb Nico Rosberg (Mercedes) és a mclarenes Jenson Button nem teljesített egyetlen mért kört sem.
Eredmények (a formula1.com alapján):
Brazil Nagydíj, 3. szabadedzés:
-------------------------------
1. Mark Webber (ausztrál, Red Bull) 1:27.891 perc
2. Romain Grosjean (francia, Lotus) 1:28.195
3. Heikki Kovalainen (finn, Lotus) 1:28.595
4. Valtteri Bottas (finn, Williams) 1:28.600
5. Nico Hülkenberg (német, Sauber) 1:28.830
6. Jean-Eric Vergne (francia, Toro Rosso) 1:28.921
A további program:
időmérő edzés 17.00
vasárnap:
futam 17.00
forrás: MTI
kép: f1fanatic.co.uk
autó-motor
,
Brazil Nagydíj
,
Forma1
,
Forma1 szabadedzés
,
Mark Webber
,
Red Bull
,
sport
.
november 23, 2013
.
Metroid
Brazil Nagydíj - Webber volt a leggyorsabb a harmadik szabadedzésen
Üzembiztosan és olcsón működik az e-útdíj rendszer - mondta Vályi-Nagy Vilmos, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) infokommunikációért felelős államtitkára szombaton, a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. M3 autópálya Szilas pihenőhelyén lévő ügyfélszolgálatán tartott sajtótájékoztatón.
Az államtitkár kiemelte, hogy a rendszer indulásakor napi négyszáz hibabejelentés érkezett, mára a szám száz alá csökkent.
Hangsúlyozta azt is, hogy az e-útdíj rendszer működtetési költsége havi egymilliárd forint alatt marad, ami alacsonyabb például a jóval kisebb szlovák rendszernél is.
A július 1-i bevezetés óta eltelt közel 5 hónap alatt a díjbevétel meghaladta a 64 milliárd forintot és év végére túl lépheti a tervezett 75 milliárdot - tette hozzá az államtitkár, megemlítve, hogy néhány héten belül bevezetik az utólagos díjfizetést a szigorú feltételeknek megfelelő fuvarozóknál.
A rendszerben több mint 108 ezer járművet regisztráltak. Ebből fedélzeti egységgel rendelkezik már több mint 50 ezer, a többi továbbra is viszonylati jeggyel használja a magyar utakat. A külföldi járművek aránya 50 százalék.
Az államtitkár kifejtette, hogy az Európai Bizottság a többi tagállamnak is átvételre ajánlotta a viszonylati jegyet, amely magyar újítás. Előnye, hogy online vásárolható és elektronikusan fizethető az útdíj.
A fuvarozók kérésére november 30-tól bővül az elemi útszakaszok száma, ezzel lehetővé válik, hogy a telephelyekre, ipari parkokba tartó kamionoknak ne kelljen 10-15 kilométer után megfizetniük a díjat, elég lesz a ténylegesen használt 1-2 kilométert kifizetni.
Az államtitkár kérdésre válaszolva elmondta, hogy a bliccelők nem az út hosszával csalnak, hanem a jármű tengelyszámával és a környezetvédelmi besorolásával szokott probléma lenni. Többnyire ez sem szándékos csalás, hanem a jármű adatainak téves rögzítésének a következménye - tette hozzá.
forrás: MTI
kép: cactus-dev.com
E-útdíj: üzembiztosan és olcsón működik a rendszer
Magyarországon először a fővárosi Orfeumban rendeznek Electro Swing Club estet november 29-én pénteken. A világ néhány nagyvárosában már működő hálózat partijain külföldi dj-k közreműködésével szolgáltatják a lüktető zenéket.
Az eddig Los Angelesben (Hollywood), Párizsban, Londonban, Amszterdamban, Torontóban, Zürichben, Brüsszelben és Prágában jelen lévő klubhálózat most az Electro Swing Club Budapest megalakulásával bővül, és ennek első estjét tartják november 29-én az Orfeumban - közölték a szervezők az MTI-vel.
A húszas-harmincas évek fülledt világát idéző partikon népszerű elektroszving dj-k keverik a lüktető és felszabadító zenéket, emellett minden alkalommal élő produkciók és burleszktáncosok színesítik a képet.
Az Orfeumban jövő pénteken a klubhálózat egyik alapítója, Max Pashm lesz a vendég Londonból. A tapasztalt dj és zenekarvezető a balkan beats/elektroszving világát képviseli. Electro Swing Records néven idén nyáron indította új kiadóját, dj-ként megfordult számos európai országban, az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban is.
Az esten fellép Csobot Adél és Ordiman (Farkas Gábor) új elektroszving live act formációja. Az elektroszving hazai rezidens dj-i, Suefo és Ordiman producerként is ismertek a stílus nemzetközi színterén, mindketten sokfelé játszottak Európa-szerte, zenéik számos válogatáslemezre felkerültek. A közlemény szerint a hamarosan megjelenő új Savages y Suefo remix EP-n Dunkelbunt, Kid Loco és Fab Samperi is közreműködik.
A dj-k és a live act mellett az Orfeumban is lesz burleszk-táncshow.
forrás: MTI
kép: jegy.hu
Electro Swing Club Budapest az Orfeumban
A nőkkel szembeni erőszakkal foglalkozó munkacsoportot hoz létre a közigazgatási és igazságügyi miniszter, az emberi erőforrások minisztere és a belügyminiszter - olvasható a hétfőn megjelent Hivatalos Értesítőben.
| forrás: MTI - kép: napimama.hu |
A munkacsoport feladata, hogy előkészítse a csatlakozást az Európa Tanács által elfogadott, a nőkkel szembeni erőszak és a háztartáson belüli erőszak elleni küzdelemről és azok megelőzéséről szóló egyezményhez.
A munkacsoport vezetője a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) európai uniós és nemzetközi igazságügyi együttműködésért felelős helyettes államtitkára. A csoport tagjai: a KIM igazságügyi és magánjogi jogalkotásért felelős helyettes államtitkára; a közjogi jogalkotásért felelős helyettes államtitkára; a KIM miniszteri kabinetjének vezetői megbízatással rendelkező kormánytisztviselője és a tárca igazságügyért felelős államtitkárának kabinetfőnöke, valamint a Belügyminisztérium szabályozási és koordinációs helyettes államtitkára. Ugyancsak tagja a csoportnak az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) egészségpolitikáért felelős helyettes államtitkára; a tárca szociálpolitikáért felelős helyettes államtitkára; az Emmi család- és esélyteremtési politikáért felelős helyettes államtitkára és a köznevelésért felelős helyettes államtitkára, valamint az országos rendőrfőkapitány.
A három tárcavezető felkéri az Országos Bírósági Hivatal elnökét, a legfőbb ügyészt és az alapvető jogok biztosát, hogy tagként vegyenek részt a csoport munkájában.
A munkacsoport vezetője tanácskozási joggal meghívhatja a testület feladatkörét érintő tevékenységet végző civil szervezet képviselőjét, továbbá központi államigazgatási szerv vezetői megbízatással rendelkező kormánytisztviselőjét is.
A nőkkel szembeni erőszakkal foglalkozó munkacsoportot állít fel a kormány
Feliratkozás:
Megjegyzések
(
Atom
)