Azonnali hatállyal menesztették állásából azt a walesi férfit, aki januárban cápával birkózott gyerekek megmentéséért egy ausztráliai strandon. Az ok: betegállományban hősködött.
A 62 éves Paul Marshallsea elbocsátó levelében indoklásként az szerepelt, hogy munkavégzésre ugyan képtelen volt, de arra nem, hogy Ausztráliába utazzon és cápával birkózzon.
Ugyancsak "repült" a férfi 56 éves felesége. Mindketten ugyanannál a gyermekalapítványnál dolgoztak és mindketten betegszabadságon voltak munkájuk okozta stresszre hivatkozva. Ennek kipihenése végett utaztak két hónapos üdülésre Ausztráliába, ám balszerencséjükre a férfiból világhírű hős lett. Egy grillpartiról rohant a vízbe, amikor meghallotta, hogy többen cápát kiáltanak. Amikor meglátta, hogy a sekély vízben valóban veszélyes ragadozó portyázik, ráadásul pancsoló kisgyerekekhez egészen közel, berohant a vízbe, majd a farkuszonyánál megragadta a kétméteres cápát, és a mélyebb vízbe húzkodta. Az állat nem örült neki, kis híján beleharapott a férfi lábába, aki viszont fürgébb volt, és elugrott előle, majd pedig szerencsésen kiszaladt a térdig érő vízből a partra.
Az egészet lencsevégre kapta egy tévéstáb, amely véletlenül épp a közelben forgatott, a videó azután világszerte ismertté vált, és a férfi munkáltatói is megtekintették.
"Ha nem rohantam volna a gyerekek megmentésére, még mindig lenne állásom, és a feleségemnek is. Egy gyerekalapítványtól inkább gratulációt várhatna el az ember, nem pedig azt, hogy szó nélkül kirúgják" - idézte a férfit a The Daily Telegraph című brit lap.
Marshallsea-t korábban többször is kitüntették jótékonysági munkájáért.
forrás: MTI
Igencsak mozgalmasan alakult a tengerentúli amerikaifutball-bajnokság (NFL) szabadügynökpiacának nyitánya, rengeteg játékos váltott klubot, illetve vált csapatnélkülivé. A bajnoki címvédő Baltimore Ravens a visszavonuló Ray Lewis, és az említett Paul Kruger után újabb linebackert veszített el, Dannell Ellerbe öt évre 34.75 millió dollárért cserébe a Miami Dolphinshoz szerződött. További hír a Hollók háza tájáról, a Ravens két évvel meghosszabbította centere, Morgan Cox szerződését, és megszerezte Chris Canty védőfalembert a New York Giantstől – ő a helyére érkező Cullen Jenkinshez hasonlóan 3 évre 8 millió dollárért írt alá.
A Cleveland Browns sem pihent, Kruger megszerzése után a korább Raiders-játékos, Desmond Bryantet is megkaparintották, a defensive end 5 év alatt 34 millió dollárt kereshet a 3–4-es védekezi sémára átálló ohiói együttesnél.A Raiderstől Miamiba is távozott játékos, a linebacker Philip Wheeler 5 évre 26 millióért írt alá. A Dolphins Wallace, Ellerbe és Wheelers érkezése mellett hosszabbított safetyjével, Chris Clemonsszal is, valamin kivágta keretéből a két jó nevű linebackert, Kevin Burnettet és Karlos Dansbyt.
Ami a címvédő csoportriválisait illeti, mint arról beszámoltunk, Plaxico Burress és Larry Foote is hosszabbított Ramon Foster után a Steelersszel, Robert Geathers pedig további három évig a Cincinnati Bengalst erősíti.
Mozgalmas napon van túl az Indianapolis Colts is. A Csikókhoz szerződött a Detroit Lionst elhagyó támadófalember Gosder Cherilus (öt év alatt 34 millió dollárt kereshet), a Green Bay Packerstől távozó Erik Walden (négy év alatt 16 milliót kereshet), az Atlanta Falcons korábbi linebackerje, Lawrence Sidbury, az Arizona Cardinals excornerbackje, Greg Toler valamint a New England Patriots támadófalát erősítő Donald Thomas is.Egy szintén korábbi Hazafi, Darius Butler két évvel hosszabbított az Indianapolisszal, a Pat Chung pedig a Philadelphia Eagleshöz tette át a székhelyét.A Patriots korábbi safetyjéhez hasonlóan a Sasoknál folytatja pályafutását a Houston Texanstól távozó tight end/fullback James Casey – a texasiak korábban Kevin Waltertől is megváltak –, a San Francisco 49ers korábbi nose tackle-je, Isaac Sopoaga (3 évre 12 millió dollárért írt alá), a volt Panthers-linebacker Jason Phillips és a St. Louis Rams szerelését lecserélő cornerback, Bradley Fletcher is. Távozó is akad Philadelphiából, Nnamdi Asomughát magas fizetése miatt bocsátotta el az Eagles, King Dunlap támadófalember pedig a San Diego Chargershez igazolt. Utóbbihoz hasonlóan John Phillips is a kalifornia együttesnél folytatja pályafutását, a tight end érkezése azonban nem mérhető ahhoz a veszteséghez, amelyet Louis Vasquez Denverbe igazolása jelent. A guard poszton bevethető támadófalember 4 év alatt 23.5 millió dollárt kereshet a Broncosnál, ahol Kevin Vickerson 2 évvel hosszabbított. Vasquez távozása mellett a Chargers megvált még Antonio Garay nose tackle-től és Randy McMichael tight endtől is, a csoportrivális Raiders pedig az említett távozók mellett kivágta keretéből a korábbi első körös választott elkapó Darrius Heyward-Beyt, valamint Dave Tollefson defensive endet és Michael Huff safetyt is – „cserébe" Phillip Adams két évvel hosszabbított az Oaklanddel. A Buffalo Bills Levitre elvesztése után újabb lépésre szánta el magát, és elbocsátotta a nagy szerződését meg nem háláló irányítóját, Ryan Fitzpatricket. Rég volt már szó a Kansas City Chiefsről, de természetesen a holt szezonban eddig nagyon aktív 1/1-es klub a szabadügynökpiac első napján sem pihent, megszerezte a New Orleans Saints csereirányítóját, Chase Danielt (3 év alatt 10 millió dollárt kereshet), aki a korábban a San Francisco 49erstől érkező Alex Smithszel versenyezhet majd a kezdő posztért, a Dolphinstól távozó Anthony Fasano tight endet (4 év/16 millió), valamint a New York Jetsnél nem marasztalt Mike DeVitót (3 év/12.6 millió).William Moore hosszabbítása, és Tony Gonzalez vissza nem vonulása után újabb jó hír az Atlanta Falcons szurkolóinak, hogy a Matt Ryan vakoldalát védő Sam Baker további hat évig az együttest erősíti majd.
Levitre megszerzése után a Tennessee Titans Delanie Walker tight endet is megszerezte a San Francisco 49erstől, saját hasonló posztján szereplő játékosa, Jared Cook pedig épp a Nemzeti főcsoport Nyugati divíziójába igazolt, a St. Louis Ramshez követte korábbi mesterét, Jeff Fishert. Egy év jacksonville-i kitérőt követően ismét a New York Giantsnél folytatja pályafutását a cornerback Aaron Ross, Martellus Bennett tight end viszont a Chicago Bearsnél folytatja (4 évig, 20 millió dollárért cserében), akárcsak a korábbi Szent-támadófalember, Jermon Bushrod (a New Orleanstól távozó offensive tackle 5 év alatt közel 36 millió dollárt kereshet). A Seattle Seahawks Percy Harvin megszerzése után elbocsátotta Leon Washingtont, a Minnesotából érkező elkapóval pedig 6 éves, 67 millió dolláros szerződést kötött, amelyből 25.5 millió dollár a garantált tartalom.
A Minnesota Harvin elvesztése után nem tétlenkedett, hosszabbított Phil Loadholt támadófalemberrel (4 év alatt 25 milliót kereshet), Erin Henderson linebackerrel, Jamarca Sanford safetyvel (egyaránt két évre), Jerome Felton Pro Bowl-szereplő fullbackkel (3 év/7.5 millió dollár), valamint Jerome Simpson elkapóval, viszont elbocsátott 35 éves cornerbackjét, Antoine Winfieldet, akinek az elküldésével az együttes 7.25 millió dollárnyi helyet szerzett a fizetési sapka alatt. Ami a további hosszabbítókat illeti, Washingtonban marad a defensive end Kedric Golston és a punter Sav Rocca, Detroitban a speciális csapatban használható Kassim Osgood és a safety Amari Spievey, St. Louisban a védőfalember Williams Hayes, Carolinában pedig Ben Hartsock tight end.forrás: bowl.hu
Pár nap múlva az izgulós rajongók végre eldobhatják a körömvágó ollót. A Formula-1 világbajnokság nyitófutamát, és a köréje épülő várakozást csak fokozza, hogy a rajongók többsége csodában bízik, titkos esélyesek villantására számít. Nézzük most meg, milyen jelentősége volt a várva-várt idénynyitó futamoknak, mennyire jelezték előre a bajnokság kimenetelét? Számíthatunk-e arra a múlt ismeretében, hogy az ausztrál futam eredménye bepillantás enged a 2013-as üveggömbbe?
Tehát a kérdés úgy hangzik, hogy aki megnyerte az első futamot, az lett a későbbi világbajnok is?
A válaszadást az ötvenes évekkel kezdjük (1950-59), akkortájt nem volt jellemző az év közbeni áttervezés, sőt a korrigáló járműfejlesztés sem. A papírforma év közbeni megváltozásának csekély volt a valószínűsége. Az évtizedes statisztika szerint nyolc esetben az nyerte meg az első futamot, aki a világbajnokságot is megszerezte! Ez tehát pontosan 80 %.
A hatvanas években (1960-69) csak háromszor fordult elő, hogy a későbbi világbajnok nyerte a nyitófutamot. A meghatározó versenycsapatok, (mint a Cooper, a BRM, a Lotus vagy a Ferrari) gyakran hullámzó teljesítményt nyújtottak.
Meglehetősen sok volt a kísérletezés, a merész ötletelés, de a fejlesztési vakvágány is. Ennek megfelelően esetenként év közbeni felfejlődést vagy éppen visszaesést produkáltak, amely jelentős fordulatokat generált. 10 lehetséges esetből csak 3 megvalósult: 30 %!
A hetvenes évek volt a legváltozatosabb, legszínesebb. Kétszer annyi új csapat szerveződött, mint bármikor előtte és utána. Nagyon hosszú volt a résztvevők listája. Olyan meghatározó csapatok jelentek meg a rajtoknál, mint a Williams, vagy a Ligier, amelyek ha nem is döntötték el mindig a bajnokságot, helyette erősen befolyásolták a versenyek végkimenetelét. Nem is meglepő, hogy abban az évtizedben csupán egyetlen egyszer fordult elő, hogy az első futam győztesét később világbajnokká avatták (1978-ban Mario Andrettit érte ez a dicsőség). Ebben az évtizedben ennek a mutatványnak a valószínűsége csupán 10 % lett.
A nyolcvanas években a teljesítmény hajhászása folyt. A rendkívül attraktív mérnöki teljesítmények hatására a szinte ellenőrizhetetlen mezőnyben a turbómotorok teljesítménye és a vele járó műszaki kockázatok írták az eredményeket. Abban az évtizedben csupán háromszor esett meg, hogy a nyitófutam győztesét koronázták ősszel világbajnokká. Ez a mutatószám tehát 30 %.
A kilencvenes, turbótlan években a 10 hengeres motorok fokozatos térhódításával, és a számítógép kapacitás fejlődésével a műszaki optimum keresése hatékonyabbá vált. A tőkeerős csapatok azért dominálhattak egész évben, mert motivált háttércsapataikra támaszkodhattak. A fejlesztési versenyt akár havi ciklusokra is bonthattuk, hiszen a meglévő műszaki előnyöket - változó térközökkel - ellenőrzésük alatt tartották. Ezt a stabilitást is mutatja, hogy 8 esetben nyerte meg az első futamot a későbbi világbajnok! Ennek a valószínűsége tehát 80% volt, a kilencvenes években.
Az ezredfordulót követő évtizedben a Formula-1 fejlesztéseinek, a műszaki munkának az oroszlánrészét már az adatgyűjtés adta, amelyből grafikonokat és képletek gyúrtak. A versenytaktikát sem emberek ösztönére alapozták, hanem számítógépekre. Ez homogén közeget teremtett, és a legtöbb esetben kiszámíthatónak mutatta a sportágat. Versenykottákat írtak, forgatókönyveket minden futam optimális teljesítésére.
A hagyományos autógyárakkal is megváltozott a F-1 kapcsolata, kevésbé adaptáltak eszközöket, berendezéseket egyikből a másikba, és az emberi erőforrásokat érintő átjárhatóság is lecsökkent. Ehelyett az érintettek a folyamatokat, és az optimális rendszerek szervezését adaptálták ki a Formula-1-ből a gyárakba. A meglepetések valószínűsége lecsökkent.
2000-2009 között nyolc esetben nyerte meg a nyitófutamot az, aki később a világbajnoki címet is megszerezte. Ez tehát 80 %.
A maradék utolsó 3 évet nézve (2010-11-12) azt kell látnunk, hogy csupán egyszer kezdett legerősebben a későbbi világbajnok, 2011-ben Vettel győzött és ő lett a végső világbajnok is. Ennek a 3 éves ciklusnak a rövidsége miatt nem bocsátkoznék további elemzésbe - csak annyit jegyzek meg, hogy itt 33%-os lett a valószínűségi arány.
Erről egy kis grafikont is készítettem, szemléltetés gyanánt.
Most pedig vonjunk egyenleget, és válaszoljunk az írás elején feltett kérdésre. 63 esetből 32 esetben igen a válaszunk. 32 bajnoki év indult annak a versenyzőnek a győzelmével, akit később annak az évnek a világbajnokává avattak. Ez pedig figyelemre méltó valószínűség! Pontosan 50,79 %!
Ha ezt tudomásul vesszük, akkor gondoljunk erre is abban a pillanatban, amikor a 2013-as Ausztrál Nagydíj mezőnye elrajtol.
Érsek Zsolt
forrás: formula.hu
Egy maroknyi versenyző vesz csak részt az austini teszten, de az eddigi eredmények alapján kijelenthetjük, hogy ők a legjobbak, viszont az újonc Marc Marquez mégis uralta az első napot. Azonban lehet, hogy a kapott eredmény a meggondolatlanságának köszönhető. Ki tudja?!
Az éjszakai fagypont körüli hőmérséklet ellenére szép kis tesztnap kerekedett ki a Texasban töltött első gyakorlási lehetőségből, hiszen napközben már 20°C körül alakult a levegő hőmérséklete, és végig sütött a nap, ezáltal semmi nem akadályozta a csapatok munkáját. Az első nap a pályával való összeszokásról és a gumiválasztásról szólt.
A lenyűgöző texasi pályán Marquez újonc létére mégis hengerelt, de hogy ez pontosan minek tudható be, és hogy mi jár a másik négy prototípus motorral versenyző fejében, azt sajnos nem tudjuk. A versenyzők továbbra is az alkalmazkodás fázisában tartanak, és ezt a metódust mindenki másképp abszolválja. Az viszont mindenképp impresszív, hogy a Moto2-ből világbajnokként frissen fellépő Marquez máris az élen kezdett. Sokak fejében megfordult, hogy a fiatal spanyol meggondolatlanul vágta bele a fejszéjét a COTA fájába, és csak bízni tudunk abban, hogy az örök érvényű „lassan járj tovább érsz” igazság nem bosszulja meg magát. A Repsol Honda legújabb szerzeménye több mint négy tizeddel verte a csapattársát, Dani Pedrosát, akit jelenleg a világbajnokság legnagyobb esélyesének tartanak.
Jorge Lorenzo volt a harmadik leggyorsabb, Pedrosától további két és fél tizedre lemaradva, a negyedik helyen Stefan Bradl végzett. Viszont az időeredmények tekintetében Valentino Rossi igencsak komótosra vette figurát, Marqueztől majd két másodpercet kapott! Mégis mozgalmas napja volt az olasznak, 68 kört tett meg az 5,5 kilométer hosszú ringen.
Az öt prototípus motorral versenyző pilótán kívül még jelen volt két CRT-s is, akik az Egyesült Államokban megrendezendő futamokon állnak rajthoz szabadkártyásként.
A teszt a Bridgestone számára is kiemelkedően fontos, hiszen az itt begyűjtött adatok alapján fogják eldönteni, hogy milyen keverékeket fognak elhozni a világbajnokság második fordulójára. A jelenlegi állás szerint az abroncsok kialakítása szimmetrikus lesz, így tudnak majd a leghatékonyabban megbirkózni az austini durva felülettel.
Az első tesztnap végeredménye:
| 1. | Marc Marquez | Repsol Honda Team | 55 kör | 2:04.619 |
| 2. | Dani Pedrosa | Repsol Honda Team | 59 kör | 2:05.047 |
| 3. | Jorge Lorenzo | Yamaha Factory Racing | 54 kör | 2:05.291 |
| 4. | Stefan Bradl | LCR Honda MotoGP | 50 kör | 2:06.053 |
| 5. | Valentino Rossi | Yamaha Factory Racing | 68 kör | 2:06.507 |
| 6. | Blake Young | Attack Performance | 27 kör | 2:15.102 |
| 7. | Michael Barnes | GPTech | időeredmény nélkül |
forrás: P1Race.hu
Egész napos csendes emlékezést szerveznek Cipő, azaz Bódi László, a Republic együttes hétfőn elhunyt frontembere és énekese tiszteletére egykori gimnáziumában csütörtökön a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kisvárdán.
Leleszi Tibor polgármester és Bíró Gábor, a Bessenyei György Gimnázium és Kollégium igazgatója részvétük kifejezéseként Kisvárda és környéke valamennyi lakója, minden volt és jelenlegi diákja és tanára nevében "csendes napot" tart az intézmény kertjében felállított gránit emlékoszlopnál - olvasható a felső-szabolcsi település önkormányzatának honlapján (www.kisvarda.hu).
Az emlékoszlopot a gimnázium elhunyt tanárai, diákjai emlékére állították, ahol most Bódi Lászlóért is gyertyát gyújthatnak a gyászolók. Reggel nyolc órától egész nap lehetőség nyílik a csendes emlékezésre, ahol "bárki gyertyát gyújthat, elmondhat egy imát, leróhatja tiszteletét Cipő emlékére".
A szívbetegsége következtében 47 éves korában elhunyt zenész 1965. május 3-án Ungváron született, majd egyéves korában költözött családjával Kisvárdára, ahol zenei általános iskolába járt. Gyerekkorában zongorázni tanult, valamint egy focicsapatban is játszott, tizennégy éves korában pedig dalszövegírással kezdett foglalkozni. A Bessenyei György Gimnázium tanulójaként zenekart alapított Cipőfűző névvel - innen ered a Cipő becenév is.
A Cipőfűző együttes 2010 januárjában, megalakulásának harmincadik évfordulóján egy kisvárdai koncert erejéig ismét összeállt. A kisváros Bódi Lászlót egyik legnagyobb büszkeségének tekintette: a zenész mindig szívesen látogatott haza barátaihoz és régi iskolájába, emellett számtalan koncerttel örvendeztette meg a környék lakóit.
forrás: MTI
Lichter Péter Look Inside The Ghost Machine című, tavaly készült kísérleti filmjét beválogatta rövidfilmes versenyprogramjába a New York-i Tribeca Filmfesztivál, amelyet április 17. és 28. között rendeznek meg.
A super 8-as celluloid szalagok felhasználásával készült, 5 perces montázsfilmet a Let There Be Light: The Cycles of Life elnevezésű, experimentális filmeket felvonultató versenyszekcióban vetíti a rangos amerikai filmfesztivál. A rövidfilm zeneszerzője Horváth Ádám Márton, operatőre Szécsényi-Nagy Loránd - tájékoztatta szerdán a Magyar Filmunió az MTI-t.
A Tribeca Filmfesztivált Robert De Niro, Craig Hatkoff és Jane Rosenthal alapította 2002-ben azzal a céllal, hogy a nagyvilág filmművészetének újdonságait évről évre felvonultatva felpezsdítsék New York kulturális életét. A Tribeca ma New York és a filmes világ meghatározó rendezvényeinek egyike - olvasható a filmunió közleményében.
Lichter Péter 1984-ben született. 2004 óta készít rövidfilmeket, amelyeket több ízben díjazott a Filmszemle, és láthatók voltak külföldi filmes rendezvényeken is. Félálom című alkotását 2011-ben bemutatta a franciaországi Angers-ban megrendezett Premiers Plans filmfesztivál. A Look Inside The Ghost Machine című rövidfilmjének nemzetközi premierje januárban a Rotterdami Nemzetközi Filmfesztiválon volt.
forrás: MTI
Nemzetközi autótolvaj bűnszervezetet lepleztek le Nyíregyházán - jelentették be a felderítésben közreműködő magyar és osztrák rendőrségi vezetők Nyírbátorban szerdán.
Balogh Barnabás, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatója elmondta: a döntően ukrán állampolgárokból álló banda tagjai főként Ausztriában loptak el nagy értékű személygépkocsikat, amelyeket aztán egy nyíregyházi telephelyen szerelték szét, és Ukrajnában értékesítettek alkatrészként. Az értékesíthetetlen karosszéria-elemeket pedig magyarországi méhtelepeken adták le.
Az eddig azonosított alkatrészek alapján a szakemberek 300-400 millió forint közötti összegre becsülik az autótolvajok által okozott kárt - közölte Balogh Barnabás.
Az ügyben Magyarországon jelenleg hat - négy ukrán és két magyar - gyanúsított ellen folyik eljárás. Közülük négy embert már előzetes letartóztatásba helyezett a bíróság, egyet pedig lakhelyelhagyási tilalommal sújtottak.
Erhart Rainer, Burgenland tartomány rendőrségi bűnügyi igazgatója közölte: az osztrák rendőrök eddig egy ukrán állampolgárt fogtak el, illetve bírósági döntést várnak egy bécsi autótolvaj, valamint két, Pozsonyban elkövetett gépkocsilopás gyanúsítottjának ügyében is.
Balogh Barnabás tájékoztatása szerint a szabolcsi rendőrök a lopások felderítése közben jutottak el Nyíregyháza borbányai városrészének külterületén lévő autóbontó telephelyre, amit figyelni kezdtek. A magas kerítéssel körbevett telephelyről február 27-én erős zajt halottak, ezért behatoltak oda és tetten értek két ukrán állampolgárt, amikor egy korábban Nyíregyházáról ellopott Mercedes személygépkocsit vágtak szét.
A telephelyen a rendőrök nagy mennyiségben találtak autómotorokat, más alkatrészeket, sőt osztrák rendszámtáblát is, ezért az ügybe bevonták a burgenlandi rendőrkapitányságot, amelynek különleges egysége Ausztria teljes területén illetékes autólopási ügyekben.
A nyíregyházi telephelyen több napig tartott a helyszínelés, végül 43 gépkocsit tudtak beazonosítani, és közben egy közúti ellenőrzés során feltartóztattak két Szlovákiában ellopott Mercedest is, amit ukrán állampolgárok vezettek. A telephelyre egy Budapestről ellopott Mercedessel is érkezett valaki, de ő a helyszínelő rendőröket meglátva, a kocsit hátrahagyva elmenekült.
Balogh Barnabás megjegyezte: a telephelyen összesen 77 jármű benzintankját találták meg, így elképzelhető, hogy a többi autó is illegális bontásból származik.
Erhart Rainer ismertetése szerint a Nyíregyházán szétszerelt autókat nagyrészt Bécsben, illetve Ausztria más területeiről lopták el. A mai napig 28 osztrák járművet tudtak beazonosítani.
forrás: MTI
Friss / Extra