Pár nap múlva az izgulós rajongók végre eldobhatják a körömvágó ollót. A Formula-1 világbajnokság nyitófutamát, és a köréje épülő várakozást csak fokozza, hogy a rajongók többsége csodában bízik, titkos esélyesek villantására számít. Nézzük most meg, milyen jelentősége volt a várva-várt idénynyitó futamoknak, mennyire jelezték előre a bajnokság kimenetelét? Számíthatunk-e arra a múlt ismeretében, hogy az ausztrál futam eredménye bepillantás enged a 2013-as üveggömbbe?
Tehát a kérdés úgy hangzik, hogy aki megnyerte az első futamot, az lett a későbbi világbajnok is?
A válaszadást az ötvenes évekkel kezdjük (1950-59), akkortájt nem volt jellemző az év közbeni áttervezés, sőt a korrigáló járműfejlesztés sem. A papírforma év közbeni megváltozásának csekély volt a valószínűsége. Az évtizedes statisztika szerint nyolc esetben az nyerte meg az első futamot, aki a világbajnokságot is megszerezte! Ez tehát pontosan 80 %.
A hatvanas években (1960-69) csak háromszor fordult elő, hogy a későbbi világbajnok nyerte a nyitófutamot. A meghatározó versenycsapatok, (mint a Cooper, a BRM, a Lotus vagy a Ferrari) gyakran hullámzó teljesítményt nyújtottak.
Meglehetősen sok volt a kísérletezés, a merész ötletelés, de a fejlesztési vakvágány is. Ennek megfelelően esetenként év közbeni felfejlődést vagy éppen visszaesést produkáltak, amely jelentős fordulatokat generált. 10 lehetséges esetből csak 3 megvalósult: 30 %!
A hetvenes évek volt a legváltozatosabb, legszínesebb. Kétszer annyi új csapat szerveződött, mint bármikor előtte és utána. Nagyon hosszú volt a résztvevők listája. Olyan meghatározó csapatok jelentek meg a rajtoknál, mint a Williams, vagy a Ligier, amelyek ha nem is döntötték el mindig a bajnokságot, helyette erősen befolyásolták a versenyek végkimenetelét. Nem is meglepő, hogy abban az évtizedben csupán egyetlen egyszer fordult elő, hogy az első futam győztesét később világbajnokká avatták (1978-ban Mario Andrettit érte ez a dicsőség). Ebben az évtizedben ennek a mutatványnak a valószínűsége csupán 10 % lett.
A nyolcvanas években a teljesítmény hajhászása folyt. A rendkívül attraktív mérnöki teljesítmények hatására a szinte ellenőrizhetetlen mezőnyben a turbómotorok teljesítménye és a vele járó műszaki kockázatok írták az eredményeket. Abban az évtizedben csupán háromszor esett meg, hogy a nyitófutam győztesét koronázták ősszel világbajnokká. Ez a mutatószám tehát 30 %.
A kilencvenes, turbótlan években a 10 hengeres motorok fokozatos térhódításával, és a számítógép kapacitás fejlődésével a műszaki optimum keresése hatékonyabbá vált. A tőkeerős csapatok azért dominálhattak egész évben, mert motivált háttércsapataikra támaszkodhattak. A fejlesztési versenyt akár havi ciklusokra is bonthattuk, hiszen a meglévő műszaki előnyöket - változó térközökkel - ellenőrzésük alatt tartották. Ezt a stabilitást is mutatja, hogy 8 esetben nyerte meg az első futamot a későbbi világbajnok! Ennek a valószínűsége tehát 80% volt, a kilencvenes években.
Az ezredfordulót követő évtizedben a Formula-1 fejlesztéseinek, a műszaki munkának az oroszlánrészét már az adatgyűjtés adta, amelyből grafikonokat és képletek gyúrtak. A versenytaktikát sem emberek ösztönére alapozták, hanem számítógépekre. Ez homogén közeget teremtett, és a legtöbb esetben kiszámíthatónak mutatta a sportágat. Versenykottákat írtak, forgatókönyveket minden futam optimális teljesítésére.
A hagyományos autógyárakkal is megváltozott a F-1 kapcsolata, kevésbé adaptáltak eszközöket, berendezéseket egyikből a másikba, és az emberi erőforrásokat érintő átjárhatóság is lecsökkent. Ehelyett az érintettek a folyamatokat, és az optimális rendszerek szervezését adaptálták ki a Formula-1-ből a gyárakba. A meglepetések valószínűsége lecsökkent.
2000-2009 között nyolc esetben nyerte meg a nyitófutamot az, aki később a világbajnoki címet is megszerezte. Ez tehát 80 %.
A maradék utolsó 3 évet nézve (2010-11-12) azt kell látnunk, hogy csupán egyszer kezdett legerősebben a későbbi világbajnok, 2011-ben Vettel győzött és ő lett a végső világbajnok is. Ennek a 3 éves ciklusnak a rövidsége miatt nem bocsátkoznék további elemzésbe - csak annyit jegyzek meg, hogy itt 33%-os lett a valószínűségi arány.
Erről egy kis grafikont is készítettem, szemléltetés gyanánt.
Most pedig vonjunk egyenleget, és válaszoljunk az írás elején feltett kérdésre. 63 esetből 32 esetben igen a válaszunk. 32 bajnoki év indult annak a versenyzőnek a győzelmével, akit később annak az évnek a világbajnokává avattak. Ez pedig figyelemre méltó valószínűség! Pontosan 50,79 %!
Ha ezt tudomásul vesszük, akkor gondoljunk erre is abban a pillanatban, amikor a 2013-as Ausztrál Nagydíj mezőnye elrajtol.
Érsek Zsolt
Tehát a kérdés úgy hangzik, hogy aki megnyerte az első futamot, az lett a későbbi világbajnok is?
A válaszadást az ötvenes évekkel kezdjük (1950-59), akkortájt nem volt jellemző az év közbeni áttervezés, sőt a korrigáló járműfejlesztés sem. A papírforma év közbeni megváltozásának csekély volt a valószínűsége. Az évtizedes statisztika szerint nyolc esetben az nyerte meg az első futamot, aki a világbajnokságot is megszerezte! Ez tehát pontosan 80 %.
A hatvanas években (1960-69) csak háromszor fordult elő, hogy a későbbi világbajnok nyerte a nyitófutamot. A meghatározó versenycsapatok, (mint a Cooper, a BRM, a Lotus vagy a Ferrari) gyakran hullámzó teljesítményt nyújtottak.
Meglehetősen sok volt a kísérletezés, a merész ötletelés, de a fejlesztési vakvágány is. Ennek megfelelően esetenként év közbeni felfejlődést vagy éppen visszaesést produkáltak, amely jelentős fordulatokat generált. 10 lehetséges esetből csak 3 megvalósult: 30 %!
A hetvenes évek volt a legváltozatosabb, legszínesebb. Kétszer annyi új csapat szerveződött, mint bármikor előtte és utána. Nagyon hosszú volt a résztvevők listája. Olyan meghatározó csapatok jelentek meg a rajtoknál, mint a Williams, vagy a Ligier, amelyek ha nem is döntötték el mindig a bajnokságot, helyette erősen befolyásolták a versenyek végkimenetelét. Nem is meglepő, hogy abban az évtizedben csupán egyetlen egyszer fordult elő, hogy az első futam győztesét később világbajnokká avatták (1978-ban Mario Andrettit érte ez a dicsőség). Ebben az évtizedben ennek a mutatványnak a valószínűsége csupán 10 % lett.
A nyolcvanas években a teljesítmény hajhászása folyt. A rendkívül attraktív mérnöki teljesítmények hatására a szinte ellenőrizhetetlen mezőnyben a turbómotorok teljesítménye és a vele járó műszaki kockázatok írták az eredményeket. Abban az évtizedben csupán háromszor esett meg, hogy a nyitófutam győztesét koronázták ősszel világbajnokká. Ez a mutatószám tehát 30 %.
A kilencvenes, turbótlan években a 10 hengeres motorok fokozatos térhódításával, és a számítógép kapacitás fejlődésével a műszaki optimum keresése hatékonyabbá vált. A tőkeerős csapatok azért dominálhattak egész évben, mert motivált háttércsapataikra támaszkodhattak. A fejlesztési versenyt akár havi ciklusokra is bonthattuk, hiszen a meglévő műszaki előnyöket - változó térközökkel - ellenőrzésük alatt tartották. Ezt a stabilitást is mutatja, hogy 8 esetben nyerte meg az első futamot a későbbi világbajnok! Ennek a valószínűsége tehát 80% volt, a kilencvenes években.
Az ezredfordulót követő évtizedben a Formula-1 fejlesztéseinek, a műszaki munkának az oroszlánrészét már az adatgyűjtés adta, amelyből grafikonokat és képletek gyúrtak. A versenytaktikát sem emberek ösztönére alapozták, hanem számítógépekre. Ez homogén közeget teremtett, és a legtöbb esetben kiszámíthatónak mutatta a sportágat. Versenykottákat írtak, forgatókönyveket minden futam optimális teljesítésére.
A hagyományos autógyárakkal is megváltozott a F-1 kapcsolata, kevésbé adaptáltak eszközöket, berendezéseket egyikből a másikba, és az emberi erőforrásokat érintő átjárhatóság is lecsökkent. Ehelyett az érintettek a folyamatokat, és az optimális rendszerek szervezését adaptálták ki a Formula-1-ből a gyárakba. A meglepetések valószínűsége lecsökkent.
2000-2009 között nyolc esetben nyerte meg a nyitófutamot az, aki később a világbajnoki címet is megszerezte. Ez tehát 80 %.
A maradék utolsó 3 évet nézve (2010-11-12) azt kell látnunk, hogy csupán egyszer kezdett legerősebben a későbbi világbajnok, 2011-ben Vettel győzött és ő lett a végső világbajnok is. Ennek a 3 éves ciklusnak a rövidsége miatt nem bocsátkoznék további elemzésbe - csak annyit jegyzek meg, hogy itt 33%-os lett a valószínűségi arány.
Erről egy kis grafikont is készítettem, szemléltetés gyanánt.
Most pedig vonjunk egyenleget, és válaszoljunk az írás elején feltett kérdésre. 63 esetből 32 esetben igen a válaszunk. 32 bajnoki év indult annak a versenyzőnek a győzelmével, akit később annak az évnek a világbajnokává avattak. Ez pedig figyelemre méltó valószínűség! Pontosan 50,79 %!
Ha ezt tudomásul vesszük, akkor gondoljunk erre is abban a pillanatban, amikor a 2013-as Ausztrál Nagydíj mezőnye elrajtol.
Érsek Zsolt
forrás: formula.hu