napiTopik

Nézőcsúcs lehet Ausztráliában

A szervezők szerint minden idők legsikeresebb Forma-1-es Ausztrál Nagydíjára kerülhet sor jövő hétvégén, Melbourne-ben, már most több belépőjegy kelt el ugyanis a 2013-as szezon első versenyére, mint a tavalyi idénynyitóra összesen.


Annak érdekében, hogy minden igényt kielégítsenek, a futam szervezői egy vadonatúj tribünt is felállítottak – az ún. Világbajnok Lelátó a címvédő Sebastian Vettel eredményei előtt tiszteleg, és rálátást nyújt a melbourne-i versenypálya 3-as, 4-es és 5-ös kanyarjaira.
Nemcsak az állóhelyekre, illetve a tribünökre, de a paddockba is gyorsan fogynak a jegyek.

„Mivel ez lesz a szezon első versenye, hatalmas várakozás és izgalom előzi meg” – mondta Ron Walker, az Australian Grand Prix Corporation elnöke. 


„Televíziónézők milliói láthatják majd a lélegzetelállító felvételeket városunkról, annak standjáról és kikötőjéről, amikor bekapcsolják készülékeiket, hogy lássák a 2013-as Forma-1-es szezon első versenyét festői utcai pályánkon.”
Az Ausztrál Nagydíjat március 15-17. között, azaz jövő hétégén tartják majd Melbourne-ben. 


A szombati időmérőt, illetve a másnapi versenyt az M1 élőben közvetíti. 

forrás: hírado.hu

FTC: Most mégsem bontják az Albert Stadiont

Még nincs meg a közbeszerzési pályázat győztese, így a korábbi hírekkel ellentétben csütörtökön nem kezdődik meg az Albert Stadion bontása.


A Ferencváros labdarúgóklubjától származó információ szerint nem kerül sor szerdán a létesítmény búcsúztatására sem, a zöld-fehérek a Rapid Wiennel szerettek volna játszani, de az osztrák együttesnek nem felelt meg az időpont.

Az egyesület keddi tájékoztatása szerint több együttessel is tárgyalásban állnak a búcsúmeccset illetően, mivel az FTC méltóképpen szeretné elbúcsúztatni a stadiont, amely 1974 óta szolgál a csapat otthonául.

Arra a kérdésre, hogy így valóban vasárnap az ősi rivális Újpest elleni bajnoki találkozó lesz-e az utolsó tétmérkőzés az arénában, a klub nem adott egyértelmű választ.

A Ferencváros több tárgyalást folytatott arra a helyzetre készülve, amikor már nem játszhatja jelenlegi stadionjában a hazai meccseit, az egyik lehetséges opció a Puskás Ferenc Stadion.
Az új stadion a tervek szerint 2014 őszére készül el.  


forrás: telesport.hu

Korábbi edzőpartnerével bokszol címmeccset Vlagyimir Klicsko

Vlagyimir Klicsko volt edzőpartnerével, Francesco Pianetával vív világbajnoki címmérkőzést május 4-én Mannheimben. 


Az ifjabbik Klicsko fivér soron következő hivatalos ringprogramját menedzsmentje jelentette be, hozzátéve, hogy az összecsapáson a 36 éves világbajnok címvédőként negyedszer teszi kockára a négy nagy világszervezetnél (WBA, IBF, WBO, IBO) őrzött öveit (bátyja, Vitalij a WBC szervezetnél ül a nehézsúly trónján). 

Titulusait az a 28 esztendős, 193 centis Pianeta próbálja elorozni, aki tavaly még edzőtársként segítette az ukrán bokszoló felkészülését.
A kihívó mérlege nem rossz, hiszen még nincs veresége a hivatásosok táborában, eddigi 29 meccséből 28-at megnyert, egyet pedig döntetlennel zárt. 

A 198 centi magas Klicsko ugyanakkor háromszor kapott ki eddig, s 59 nyertes mérkőzést számlál. 

Pianeta mindenesetre kiütést ígér, mondván, éppen mert edzőpartnere volt a világbajnoknak, ismeri tökéletesen Vlagyimir Klicsko gyengéit is, és ezért bízik KO-győzelmében. 

forrás: MTI

WRC: Hirvonen a No. 1 a Citroennél

Mikko Hirvonen-re nagy feladat vár, ugyanis most kerülhet igazán rivaldafénybe… A Citroen csapata a 7-én kezdõdõ Mexikó ralin hosszú idõk óta elõször fogja nélkülözni a kilencszeres bajnokot, Sebastien Loeb-et.



Hirvonen elmondása szerint hiányozni fog a mezõnybõl csapattársa, de most megragadhatja az alkalmat, hogy bebizonyítsa, méltó követõje lehet a franciának.

"Számomra igazából most kezdõdik majd a szezon. Így két futam után már az ellenfeleket is jobban átlátom, és sejtem, mi vár rám Mexikóban. Mindent el fogok követni annak érdekében, hogy a legjobb idõket hozzam össze a dél-amerikai szakaszokon." - mondta Hirvonen.

A szezon elsõ két futama nem éppen a legjobban sikerült a finnek, hiszen a Montén egy negyedik helyet hozott össze, míg a svédeknél a pálya szélén kötött ki. Mexikói mérlegét tekintve azonban az esélyei megvannak, ugyanis az elmúlt két évben a második helyen ért célba Loeb mögött.

"Tavaly nagyon közel voltam Sebastien-hez, szinte csak egy hajszállal nyert. Idén nem lesz ott, így mindent megteszek majd annak érdekében, hogy én legyek az elsõ."

forrás: Rallysport.hu

Nyomravezetői díjat ajánl a Honvéd

A Budapest Honvéd labdarúgóklubja egymillió forintos nyomravezetői díjat ajánlott fel annak, aki információt szolgáltat a múlt szerdán a Győr elleni Magyar Kupa-negyeddöntő visszavágóján több mint négyszázezer forintos kárt okozó huligánokról.  
A kispesti egyesület - az MTI-hez eljuttatott hétfői közleménye szerint - akkor fizeti ki a felajánlott összeget, ha "a rendőrségi bejelentés után a szemtanú jelentkezik a Budapest Honvéd FC igazgatóságánál és regisztrálja kilétét". A klub hangsúlyozza, "minden információt abszolút bizalmasan kezel", valamint "az elkövető és bűnsegédei nem részesülhetnek a nyomravezetői díjból".

A kifizetés további feltétele, hogy "az elkövetőket bíróság elé állítják és jogszerűen elítélik a bűncselekmény elkövetéséért". A Honvéd ez esetben az ítélet jogerőre emelkedését követő 15 napon belül kifizeti a nyomravezetői díjat.

A fővárosi klub hivatalos honlapjának korábbi beszámolója szerint a kispesti szurkolók egy csoportja a mosdóban tört-zúzott, valamint Simon Peresz izraeli államfőnek címzett rasszista üzenetet írt a falra. A huligánok 428 031 forintos kárt okoztak, ezt a pénzt a Honvéd megtéríti.

A párharcból a Győr kettős győzelemmel, 3-0-s összesítéssel jutott az elődöntőbe.

forrás: MTI

Újpest: A „szégyenteljes Paks elleni vereség” Daerden állásába került

A labdarúgó NB I-ben szereplő Újpest hivatalos közleményben jelezte, hogy Jos Daerden vezetőedző távozik a klubtól. A lila-fehérek vezetősége és a belga tréner a Paks elleni hazai fiaskó (0–6) után közös megegyezéssel döntött az edző leváltásáról.



„A szombati szégyenteljes Paks ellen vereség kiértékelése után kedd reggel az Újpest FC vezetősége és Jos Daerden közös megegyezéssel úgy döntött, hogy a belga szakember nem folytatja vezetőedzőként a munkáját, de a klub alkalmazásában marad. 

Amíg nem találjuk meg Jos Daerden megfelelő utódját, addig ideiglenesen a klub másodedzője, Marc Leliévre irányítja a csapat felkészülését" – olvasható az Újpest hivatalos közleményében.

Az NB I első tavaszi fordulójában az Újpest hazai pályán súlyos vereséget szenvedett a Pakstól, ami Jos Daerden állásába került tehát. Az 58 éves belga tréner a legutóbbi szezon végeztével, május 31-én lett a lila-fehérek edzője, tétmeccsen a 2012–2013-as idényben ült először az együttes kispadján.

Az Újpest a Paks elleni fiaskó után a 11. helyre csúszott vissza a tabellán, s mint arról beszámoltunk, a lila-fehér szurkolók a találkozó után Daerden távozását követelték. A fővárosi csapat a legutóbbi három bajnokija közül egyet sem tudott megnyerni, a DVTK-val és a Videotonnal ikszelt, a tolnaiaktól pedig kikapott.  

A vezetőedzői feladatokat ideiglenesen átvevő Marc Leliévre másodedzőnek nem lesz egyszerű dolga, hiszen vasárnap rendezik a fővárosi derbit, amelyen az Újpest a Ferencvároshoz látogat.

Az Újpest a kilencedik NB I-es klub (a Paks, az FTC, a Lombard, a KTE, a DVTK, a PMFC, a Videoton és az Eger után) a 2012–2013-as idényben, amely edzőt váltott.

forrás: NSO.hu

Mourinho: Nem fogok sírni, ha kiesünk

José Mourinho, a Real Madrid vezetőedzője szerint kedd este megáll a világ, hogy figyelemmel kövesse: vajon az ő csapata vagy a házigazda a Manchester United jut-e tovább a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének párharcából. A hangzatos szavak mellett a hétfői, manchesteri sajtótájékoztatón az is kiderült, hogy madridiak vezetőedzője rendkívül tiszteli az ellenfelet, és tisztában van vele, bármi lehetséges az első meccs után 1–1-ről induló második felvonáson.

 

„A világ megáll majd, hogy megnézze ezt a párharcot. Kétlem, hogy bármilyen meccs előtt lehetne nagyobb a várakozás ennél. Senki nem tudja, hogy mi várható, mert minkét csapat jó formában van” – érzékeltette Mourinho, hogy igazi csúcsmeccs vár a résztvevőkre.

A Real szakvezetője arról is beszélt, védekező felfogású ellenfélre számít a holnapi mérkőzésen. „Úgy gondolom, hogy amikor nálunk lesz a labda, nagyon defenzívek lesznek, és ez fordítva is igaz lehet. Nagyon erős támadósoruk van, és makacsul kell tartanunk majd magunkat, ha leveszítjük a labdát. Viszont egy egy az állás, és támadnunk kell, amikor nálunk lesz a labda” – mondta a portugál szakember, aki a találkozóra vonatkozó konkrét taktikáról mindössze annyit érdemlegeset árult el, hogy Iker Casillas nem játszik az összecsapáson.

Mourinho szerint a mérkőzésre előretekintve nem lehet nagy tanulságokat levonni abból, hogy csapata az elmúlt hét során kétszer is megverte a Barcelonát, ugyanakkor semmiképp sem hátrány. „Bármi is lett volna az eredmény, hasonló érzésekkel jönnénk ide. 

A Barcelona elleni első találkozón bejutottunk a Király-kupa fináléjába, a második bajnoki volt, egy bajnokságban, amit nem nyerhetünk meg – ez pedig a Bajnokok Ligája. Ezek független sorozatok, egymástól független érzésekkel, de természetesen jobb ide olyankor érkezni, amikor a játékosok tele vannak pozitív töltettel, és előtte legyőzték a riválist kétszer. Ez jó pillanat.”

„Legutóbb, amikor itt jártam, az Interrel veszítettünk a Bajnokok Ligájában, de szerepeltem itt a Portóval, az Interrel és a Chelsea-vel több alkalommal is – cáfolt rá arra is a portugál, hogy bármit is jelentene az ő és az MU közös múltja. – Volt már győzelem, döntetlen és vereség is. Nem foglalkoztat a statisztika, ami érdekel az az, hogy a holnapi egy olyan meccs, ahol még bármi megtörténhet. Ismerem elég jól a futballt és a nagy meccseket ahhoz, hogy tudjam, tovább is juthatunk és ki is eshetünk holnap.”

 Mourinho a Porto nagy BL-menetelésének idején pályafutása egyik legszebb győzelmét aratta az Old Traffordon, amelyet emlékezetes ünneplés követett. „Az volt az első szezonom a Bajnokok Ligájában. Azóta már több, mint száz meccs van a hátam mögött, és már képes vagyok másként kezelni az érzelmeimet. Ha veszítünk holnap, nem fogok sírni és ha nyerünk, nem fogok száz métert sprintelni, ez biztos” – utalt a portugál szakember arra, mennyit változott az elmúlt kilenc évben.

Sir Alex Ferguson, a Manchester United labdarúgócsapatának menedzsere hétfői sajtótájékoztatóján megerősítette: Phil Jones bokasérülése nem jött rendben, így a védő kihagyja a Real Madrid elleni BL-nyolcaddöntőt. Mint ismert, a párharc első, spanyolországi felvonásán 1–1-re végeztek a csapatok, kedden az Old Traffordon rendezik a visszavágót.


A nyolcaddöntő első meccsén Cristiano Ronaldót kisebb-nagyobb sikerrel hatástalanító Phil Jones bokasérülése még nem jött rendbe, így biztosan kihagyja a Real Madrid elleni BL-nyolcaddöntőt. Ryan Giggsnek meglesz az 1000. tétmérkőzése a klub színeiben, mivel Ferguson megerősítette, hogy biztosan pályára lép a rutinos középpályás. 
 
„Tudjuk, hogy a Real Madrid Európa egyik legjobban kontrázó csapata, ezt a Barcelona ellen is bebizonyította. Meg kell találnunk az ellenszert, de ne feledjük, mi is veszélyesek vagyunk támadásban – nyilatkozta Sir Alex Ferguson. – Úgy vélem, mindkét csapat jó formában van. A Real két fantasztikus meccset produkált a Barca ellen, kedden a helyszínen láthattam, hogyan futballozik a csapat."

„Kagava tehetsége felől sohasem voltak kétségeink – mondta az MU menedzsere a Norwich elleni szombati bajnokin triplázó japán középpályásról. – Három hónapig sérüléssel bajlódott, de hosszú idő után visszatért, remekül futballozik, a következő szezonban még jobb lesz. A szombati góljai megmutatták, hogy egy igazi topjátékos."

„Ha ezen a szinten készülsz egy csapat ellen, tiszteletben kell tartanod az erősségeit – a formáját, a taktikáját, a legjob játékosait, stb. –, mi is ezt tesszük. Végezzük a munkánkat, ugyanakkor tisztában vagyunk a saját erősségeinkkel is.

Tudjuk, hogyan menjünk neki egy ilyen meccsnek, remélhetőleg ez segíteni fog kedden" – zárta mondandóját Sir Alex Ferguson.

Manchester United–Real Madrid Tv: Sport1 HD 20.45

forrás: NSO.hu

 

 

Friss / Extra