A harmadik, majd a hatodik helyen végzett Talmácsi Gábor, aki kétnapos ausztráliai tesztelésen vesz részt. Amint arról korábban már beszámoltunk: a cseh Prorace Racing magyar motorversenyzője hétfőn a negyedik helyen zárt.
A második tesztnapon új arcát mutatta az ausztrál nyár: lényegesen hűvösebb, felhősebb idő fogadta a csapatokat, mint tegnap. A menetrend lényegében nem változott, hiszen a supersport kategóriában induló versenyzők ma is kétszer 110 percet gyakorolhattak.
Talmácsi Gábor az első tréningen a harmadik pozícióban zárt, míg a másodikon a hatodik helyen. Számos beállítást sikerült kipróbálniuk, és még vannak ötleteik, amelyektől további fejlődést várnak, szeretnék azokat is kipróbálni a vasárnapi verseny előtt.
„Eddig minden jó irányban halad, igazán elégedett vagyok az elvégzett munkával – értékelt Talmácsi Gábor. – A gyári Kawasakik és a gyári Yamahák nagyon gyorsak ezen a pályán, de én is várok még erőt az új motorblokkunktól.
A második edzés végén óriási volt a forgalom a pályán, és hatalmas verseny alakult ki. Olyan volt, mintha nem is teszten lennénk, hanem a mindent eldöntő időmérő edzésen. Kétszer engem is feltartottak, de végül a legutolsó körben így is sikerült javítanom."
SUPERSPORT-VB, TESZT, PHILLIP ISLAND
2. nap, 1. edzés: 1. Lowes (brit, Yamaha) 1:33.507 perc, 2. Kenan Sofuoglu (török, Kawasaki) 1:33.688., 3. Talmácsi Gábor (Honda) 1:34.357. 2. edzés: 1. Lowes (brit, Yamaha) 1:33.076 perc, 2. Kenan Sofuoglu (török, Kawasaki) 1:33.384., 3. Fabien Foret (francia, Kawasaki) 1:33.614,...6. Talmácsi Gábor (Honda) 1:34.048
forrás: NSO.hu
Pretoriában újabb meghallgatással folytatódik Oscar Pistorius ügye: mint ismeretes, a dél-afrikai sztársportoló csütörtök hajnalban lelőtte a barátnőjét, Reeva Steenkampot. Az ügyészség gyilkossággal vádolja, a védelem pedig a keddi meghallgatáson igyekszik elérni, hogy óvadék ellenében szabadon engedjék a hatszoros paralimpiai bajnokot.
A vád összefoglalója szerint Pistorius felkelt, felcsatolta a műlábait, majd hét métert sétált, és négyszer átlőtt a fürdőszoba ajtaján. A négy lövésből három találta el barátnőjét, Reeva Steenkampot.
Ezt követően betörte a fürdőszobaajtót – tehát Steenkamp bezárkózott, már jóval az eset előtt –, és levitte a fürdőszobából a holttestet.
„Eltervezett cselekmény volt, egészen addig a pontig, amikor lelőtte" – állítja a Pistoriust gyilkossággal vádoló ügyész, Gerrie Nel.
A védelem úgy vélekedik, hogy nem történt előre eltervezett gyilkosság. A védők nem vitatják Pistorius tettét, azt viszont igen, hogy a cselekmény előre eltervezett volt. A védelem ötös súlyossági fokú cselekmény kategorizálását kérte, a vád hatosét – ez abból a szempontból fontos, hogy óvadék ellenében kiengedhető-e a sportoló.
Desmond Nair bíró a védelmet és a vádat meghallgatva hatos súlyossági fokú cselekményt állapított meg, ez pedig valószínűtlenné teszi az óvadékot.
Amennyiben a védelem nem tud „különösen erős” érvet felhozni, a bíró elutasítja az óvadékkérelmet. Nair indoklása szerint helytálló a vád állítása, mely szerint az „előre eltervezett” bűncselekményhez nem szükséges hosszas tervezés. „Nem zárhatom ki a lehetőséget, hogy tervezett bűncselekmény történt” – vélekedett a bíró.
A meghallgatással egy időben Port Elizabethben, zárt ceremónia keretében végső útjára kísérték Reeva Steenkampot, akit elhamvasztottak.
forrás: NSO.hu
A Ferencváros és a Győr női kézilabdacsapata is jókívánságait tolmácsolta a magyar válogatott norvég szövetségi kapitányának.
Korábban írtunk róla, hogy a magyar nemzeti együttest a decemberi Európa-bajnokságon bronzéremig vezető Karl Erik Böhnnél leukémiát diagnosztizáltak. A kezelését azonnal megkezdték hazájában, Oslóban.A hétvégén a női Bajnokok Ligájában két magyar együttes, a Győri Audi ETO KC, valamint az FTC-Rail Cargo Hungaria is pályára lépett. A Rába-parti hölgyek a pólójukra kiírt üzenettel kívántak jobbulást korábbi edzőjüknek a norvég Larvik otthonában, míg a fővárosiak részéről Elek Gábor vezetőedző tolmácsolta a Fradi-család jókívánságait:„Az ő problémája is kicsit megfogott minket, ezúton is kívánunk neki így, mint a Ferencváros, együtt, mielőbbi gyógyulást” – mondta Elek Gábor.KEB a nyárig terjedő időszakig kezelései mellett a magyar válogatott felkészítésének stratégiai-tervezési, elemző munkáját végzi. A napi gyakorlati teendők, valamint a március 18–24., illetve a május 31. – június 9. között rendezendő válogatott hetek idején a közös felkészülések levezetése Siti Bea edző feladata lesz.forrás: sport24.hu
Spanyol lapértesülések szerint a rali-világbajnokságon rekordszámú összetett győzelmet begyűjtő Sebastian Loeb és csapata, a túraautó-világbajnoksághoz való csatlakozást fontolgató Citroen titkos WTCC-tesztet hajtott végre Valenciában.
Azt bizton állíthatjuk, hogy a Citroen túraautó-világbajnokságba való belépéséről szóló hírek meglehetősen fordulatosak: néhány napja még arról számoltunk be mi is, hogy a francia gyár anyacégének több milliárdos vesztesége könnyen lehet, hogy megakadályozza a WTCC–Citroen házasságot.
A spanyol AS lap ezzel szemben arról számolt be most, hogy szombaton Sebastian Loebbel a volánnál az alakulat titkos tesztet hajtott végre a valenciai Ricardo Tormo pályán. A hírek szerint a Citroen DS3, amellyel a francia klasszis körözött a spanyol versenypályán, egy módosított verziója lehet annak az autónak, amelyet Loeb a rali-világbajnokságon is vezetett, s amely egyébként 1,6 literes turbó-motorral rendelkezik, ahogy az a WTCC-ben is elő van írva.
Mint az köztudott, Loeb és a Citroen a tervek szerint 2014-ben csatlakozna a sorozathoz, amely az egyik oka volt annak, hogy az eredeti 2015-ös időpont helyett egy évvel hamarabb bevezetik az új szabályokat a világbajnokságon.
A fent említett anyagi okok azonban gátat szabhatnak ennek az elképzelésnek, vagy legalább is biztosan tényező lesz a vezetőség döntésének meghozatalakor, amely egyébként hivatalosan még mindig nem született meg.
Loeb mindenesetre elmondta, hogy amennyiben a Citroen továbbra is versenyzőként szeretné őt alkalmazni, annak „egyetlen logikus módja a WTCC”, a francia pilóta ugyanis a ralizás után mindenképp pályaversenyzőként szeretné folytatni pályafutását.
forrás: P1Race.hu
Már három hónap eltelt azóta, hogy Casey Stoner szögre akasztotta a bukósisakját, továbbra is elég intenzívek a pletykák a kétszeres világbajnok visszatérésével kapcsolatban. A legújabb hírek szerint például idén két MotoGP futamon szabadkártyásként rajthoz állhat.
Az információ állítólag egy olyan ausztrál üzletembertől származik, aki érdekelt a V8 Supercarban, ahol Stoner rajthoz áll majd. A hírek szerint a Repsol Honda volt pilótája a 2014-es Japán és Ausztrál nagydíjon indulhat szabadkártyásként, természetesen gyári Honda színekben.
Mint az köztudott, a 27-es rajtszámmal versenyző motoros nem túlzottan kedvelte az egyik versenyhelyszínről a másikra való utazást, így ebből a szempontból ideális lehetne számára Motegi, amely annyira azért nincsen messze otthonától. Tulajdonképpen azt lehet mondani, hogy kizárólag Stoneren múlik, hogy ebből a pletykából valóság lesz-e vagy sem, hiszen a HRC alelnöke, Shuhei Nakamoto, illetve a Repsol Honda új csapatfőnöke, Livio Suppo, korábban már többször is hangot adott neki, hogy ha az ausztrál vissza akar térni, akkor ők nem szabnak neki gátat és szívesen látják.
A hír hallatán egyébként sokan már most olyasfajta visszatérésről álmodoznak, mint amilyet Troy Bayliss mutatott be a Ducatival a 2006-os valenciai nagydíjon, vagyis, hogy az ausztrál motoros beugróként futamot tud nyerni. Hozzá kell persze tenni, hogy Bayliss akkor még aktívan versenyzett és a Superbike szezont követően látogatott vissza a MotoGP-be, míg Stoner most motorozásmentes időszakát éli. A legfőbb kérdés így első körben az lenne, hogy az ausztrál pilóta visszaszokás gyanánt beérné-e az adott versenyhétvége szabadedzéseivel, vagy esetleg a Honda egy külön tesztet rendezne neki a szabadkártyás visszatérés előtt.
forrás: P1Race.hu
Az oroszok is értik a módját! Az évek során a vodka mellett még egy valamit kitaláltak, ami elviselhetővé teszi az arrafelé igen zord telet. Ez nem más, mint az Oroszországban oly népszerű jégversenyzés, melynek részleteibe most a WTCC-ből ismert Alekszej Dudukalo avatja be a nagyérdeműt.Közben persze a WTCC-s Ladáról is ejt néhány szót, de úgy érezzük, ez most inkább csak az ürügy volt, hogy a jégversenyek világáról beszélhessen! Dudukalóval saját csapata, a Lukoil Racing Team készített interjút, ennek magyar fordítását közöljük most változtatások nélkül. - Az elmúlt héten a Lada Sport Lukoil csapat teljesítette első tesztjét új versenyautójával. Ezúton is gratulálunk hozzá, hogy újabb évet kezdhetsz meg a WTCC-ben. Mit tudsz elmondani a Lada Granta erősségeiről?
Alekszej Dudukalo: - Egyelőre csak a többi csapattag elmondásai alapján tudok nyilatkozni az autóról, mivel a Magny-Cours-i teszten én még nem voltam ott. Telente én rendre Oroszországban versenyzem, ahol a helyi jégverseny-bajnokságban indulok. Ez a sorozat nagyon fontos nekem és a csapatomnak, 10 éve minden évben elindulunk itt. Ennek fényében tavaly ősszel úgy döntöttünk, James (Thompson, a pilóta csapattársa – a szerk.) fogja először kipróbálni az új autót, és az első tesztre csak egy autót készít fel a csapat, neki.Azt mindenesetre én is tudom, hogy Thompson 120 kört tett meg az autóval bármiféle probléma nélkül, ezt értse mindenki szó szerint: semmilyen probléma nem jött elő az autóban, ami jó dolog. A csapat új aero-csomagot is tesztelt és a megfelelő beállításokat kutatta az ideális egyensúly megtalálásához. Remélem, hogy a csapat által összegyűjtött adatok a segítségünkre lesznek a második teszten, amin már én is részt veszek majd. Úgy gondolom, hogy a jó irányba haladunk, és a 2013-as specifikáció jobb lett, mint az előző volt.- Milyen autót vezetsz az orosz jégverseny-bajnokságban?
- Egy Lada Kalinát, amit szintén a Lukoil és a Lada közös projektjének eredményeképpen vezethetek. A 2013-as év a második éve ennek a projektnek, és most én vagyok a címvédő, mivel tavaly rögtön első próbálkozásra bajnokok lettünk az új autóval. A téli versenyzést Oroszországban a következőképpen kell elképzelni: tükörjég, egy 1600 méter hosszú oválpálya és 16 futam, mindegyikben 6-6 autóval. A futamok közben a 180 km/órás sebességet is elérjük, és a kanyarokban is általában 160 km/órával hasítunk. Gyakorlatilag nem is fékezünk, mert az ekkora sebességnél a tükörjégen veszélyes lenne. A jégversenyek rendkívül népszerűek Oroszországban, ezrek gyűlnek össze a lelátókon mindegyik versenyen, legyen bármilyen hideg odakint. - Nem a tavalyi volt az első bajnoki címed a jégversenyzésben, ahogy az első autód sem ez a mostani. Mennyi szerepe van a győzelemben az autónak és mennyi a pilótának?
- Mindkettő egyformán fontos. Kellenek a korábbi tapasztalatok, hogy megtaláld az utat a bolyban. Ha nem elöl mész, akkor itt bizony szükséged lesz az intuíciódra. A többiek „hófüggönyében” haladva szinte semmit sem látni, és ilyenkor nem egyszer csak a pálya fölötti lámpák alapján tudsz következtetni rá, hogy épp a pálya melyik részén haladsz, és mikor kell kanyarodni. Ugyanakkor egy jó autóra is szükséged van, amivel egyből a rajtnál megszökhetsz a többiek elől, mivel ebben a fajta versenyzésben a jó rajt már fél siker. Ha az első kanyarba elsőként fordulsz el, akkor el tudod kerülni a lökdösődéseket, és nem fogsz időt veszíteni a rossz látási viszonyok miatt a többiek mögött. A Lada Kalina sokkal inkább a jégversenyzésre lett teremtve, mint a korábbi autóim. Higgyétek el, tudom, mit beszélek, mert már ötször nyertem meg ezt a bajnokságot.- Idén is megnyered?
- Nem hinném, mert túl sok pontot hullajtottunk el technikai problémák miatt. Az első versenyen elromlott a motor, így ott nem szereztünk pontot, a következő versenyen pedig a kuplunggal adódtak gondjaink, ami miatt csak a 6.-ak lettünk. Már csak egy forduló van hátra az idei bajnokságból, ezért nem valószínű, hogy a tophelyezésekért tudunk harcolni. Ilyenkor nem örülünk neki, hogy rövid a bajnokság. Most ki kell elemeznünk, mi okozta ezeket a technikai problémákat, javítanunk kell az autón, és úgy teljesíteni az utolsó versenyt, ahogy a tavalyi utolsó versenyünket is teljesítettük, amikor bajnokok lettünk.- Kár érte. A WTCC-s programhoz visszakanyarodva, mikor lesz a következő tesztetek?
- Február 25-28-án, szintén Magny-Cours-ban. Azt követően már csak egy tesztet tervezünk, a monzai kollektív teszten akarunk majd részt venni, hogy össze tudjuk hasonlítani, hol állunk a többiekhez képest.forrás: P1Race.hu
Május 4-én minden bizonnyal összecsap egymással Saul Alvarez és Austin Trout. A két tehetséges ökölvívó csatájára rengetegen kíváncsiak. Hivatalosan még nem jelentették be, de minden bizonnyal május 4-én a Las Vegasi MGM Grandben Saul Alvarez és Austin Trout összecsap egymással. A találkozó egy címmeggyesítő mérkőzés lenne, ugyanis Alvarez jelenleg a WBC (Bokszvilágtanács) világbajnoka, míg Trout a WBA (Boksz Világszövetség) nagyváltósúlyú világelsőjének vallhatja magát.
A mérkőzés több szempontból is érdekes lenne. A legfontosabb, hogy Alvarez végre bebizonyíthatja azt, hogy valóban egy világklasszis.Az elmúlt időszakban a mexikói ökölvívó rengeteg kritikát kapott, mondván kiöregedő, vagy ismeretlen ellenfelek ellen bokszolt. Trout számára is a világklasszissá válás a legfontosabb cél. Fontos megemlíteni, hogy az amerikai tehetség tavaly legyőzte Miguel Angel Cottót, majd az év elején letartóztatták.
A huszonkét esztendős Alvarez számára létfontosságú lesz a Trout elleni mérkőzés, ugyanis egy esetleges győzelemmel az év végén összecsaphatna Floyd Mayweatherrel, legalábbis ezt ígérte meg neki Oscar De La Hoya. Érdekesség, hogy Mayweather pont a május 4-ei gálán fog legközelebb ringbe lépni. ”Pretty Boy” valószínűleg Robert Guerrero ellen találkozik majd.forrás: sport365.hu
Friss / Extra