napiTopik

Ma 44 éves Michael Schumacher

Ma ünnepli 44. születésnapját minden idők legsikeresebb Forma-1-es versenyzője, a hétszeres világbajnok Michael Schumacher. 


A német legenda 1991 és 2006, valamint 2010 és 2012 között volt tagja a száguldó cirkusz mezőnyének. Élete első versenyén az 1991-es Belga Nagydíjon állt rajthoz, míg utoljára a 2012-es évadzáró brazil versenyhétvégén sorakozott fel a rajtrácsra.

Schumacher 1994-ben és 1995-ben a Benetton, addig 2000 és 2004 között a Ferrari színeiben nyerte meg a bajnokságot a Forma-1-ben.
A német rekorder neve mellett összesen 308 versenyhétvége, 307 nagydíj, 11 csapattárs, 19 szezon, 4 konstruktőr, 4 motorgyártó, 23 autó, 91 győzelem, 68 rajtelsőség, 77 leggyorsabb kör, 155 dobogós helyezés, 68 kiesés és 1566 pont szerepel.

forrás: f1-live.hu

Háborús övezetbe került a magyar Dakar-csapat

Furcsa kalandba keveredett Limában a Dakar-ralin résztvevő Szalay-Bunkoczi páros. 


A magyar csapat szerda este érkezett meg Peru fővárosába, Limába. Szalay Balázs navigátora, Bunkoczi László azonnal kalandos helyzetbe került, amikor megpróbálta a kompról lehozni a versenyautójukat.

 "Mondtuk, a taxisnak, hogy vigyen a kikötõbe. De mivel volt nálunk fényképezõgép és kamera is, azt hitte tévések vagyunk, és a helyi zavargásokat szeretnénk látni, úgyhogy bevitt minket egy konkrét harci övezetbe, ugyanis itt hatalmas tüntetések voltak, amelyek sajnos halálos áldozattal is jártak – igaz, ezt csak másnap láttuk a tévében. 

Szóval miután sikeresen megúsztuk a tûzfészekben tett villámlátogatást, a taxis elvitt minket a kikötõnek egy teljesen másik végébe, úgyhogy nagy nehezen, hosszas útbaigazítások árán jutottunk csak el a jármûvekhez" - mondta Bunkoczi, akinek többek között a csapat versenykamionjának sofõrje, Darázsi Zsolt, valamint a kamionban ülõ Vörös Ferenc, Szalai Norbert, illetve Hovanyecz János volt a társa a kalandokban.

A navigátor azt is elmondta, hogy a hosszú út során nem lett semmi bajuk az autóknak:

"Szerencsére rendben voltak, a hathetes hajókázás csak a bolgárok kocsiját viselte meg kissé, az nem nagyon akart elindulni, de a némi unszolásra - értsd: bebikáztuk - végül mégiscsak összeszedte magát."

A világ leghosszabb és legnehezebb terepralija, a Dakar január 5-én rajtol el.


forrás: Opel Dakar Team

Jegyinformációk a BL középdöntő mérkőzéseire


Továbbra is kaphatók jegyek az FTC-Rail Cargo Hungaria Bajnokok Ligája középdöntő mérkőzéseire! 

Hazai mérkőzések időpontjai:
2013.02.10. (vasárnap) 17:00 FTC-Rail Cargo Hungaria - Zvezda Zvenigorod
2013.02.17. (vasárnap) 15:15 FTC-Rail Cargo Hungaria - RK Krim Mercator
2013.03.09. (szombat) 16:00 FTC-Rail Cargo Hungaria - Oltchim Rm. Valcea 


 A jegyeket és a bérleteket az alábbi időpontokban tudják megvásárolni szurkolóink az Elek Gyula Arénában. (Cím: 1101 Budapest, Kőbányai út 47/A) 
Pénztár nyitva tartás: 2013. január 8. (kedd) 10:00-16:00
2013. január 10. (csütörtök) 10:00-16:00
 2013. január 12. (a BSE elleni népligeti mérkőzés napján) 16:00-20:00 
BÉRLETÁRAK:
"B", "C" szektor: 18 000 Ft (Bérleteseknek: 15 000 Ft)
"A", "D" szektor: 15 000 Ft (Bérleteseknek: 13 500 Ft)
"E" szektor: 10 000 Ft (Bérleteseknek: 9 000 Ft)
Állóbérlet: 7 000 Ft
 
JEGYÁRAK:
"B", "C" szektor: 7 000 Ft (Bérleteseknek: 6 000 Ft)
"A", "D" szektor: 5 500 Ft (Bérleteseknek: 5 000 Ft)
"E" szektor: 3 500 Ft
Állójegy: 2 500 Ft
 
Átutalással is fizethetik jegyeiket, de kérjük, hogy az átutalásról e-mailben tájékoztassanak minket, és legkésőbb 2013. február 1-ig érkezzen meg a jegyek ellenértéke.


FTC Kézilabdasport Nonprofit Kft. számlaszáma: OTP Bank 11708049 – 20000648
A megjegyzés rovatba minden esetben kérjük megadni az igényelt jegyek számát és értékét. 

Jegyek átvétele:

Készpénzes fizetés esetén az előzetesen félretett jegyeket kérjük, hogy három nappal az adott mérkőzés előtt vegyék át.
Az átutalással időben kifizetett jegyek esetében lehetőséget biztosítunk arra, hogy a mérkőzés napján, Dabason történjen meg a jegyek átvétele, legkorábban a mérkőzés kezdete előtt két órával.
 
Jegyfoglalás telefonon:
+ 36 1 262 03 16; + 36 70 44 54 871
Telefonos jegyfoglalás kizárólag munkanapokon 10:00-16:00 között!
 
Jegyfoglalás e-mailben:
ftckezilabda@ftckezilabda.hu


forrás: SportSOXmagazin

FTC: Jegyinformációk a BL középdöntő mérkőzéseire

Továbbra is kaphatók jegyek az FTC-Rail Cargo Hungaria Bajnokok Ligája középdöntő mérkőzéseire! 


Hazai mérkőzések időpontjai:
2013.02.10. (vasárnap) 17:00 FTC-Rail Cargo Hungaria - Zvezda Zvenigorod
2013.02.17. (vasárnap) 15:15 FTC-Rail Cargo Hungaria - RK Krim Mercator
2013.03.09. (szombat) 16:00 FTC-Rail Cargo Hungaria - Oltchim Rm. Valcea 


 A jegyeket és a bérleteket az alábbi időpontokban tudják megvásárolni szurkolóink az Elek Gyula Arénában. (Cím: 1101 Budapest, Kőbányai út 47/A)
Pénztár nyitva tartás:2013. január 8. (kedd) 10:00-16:00
2013. január 10. (csütörtök) 10:00-16:00
2013. január 12. (a BSE elleni népligeti mérkőzés napján) 16:00-20:00
BÉRLETÁRAK:
"B", "C" szektor: 18 000 Ft (Bérleteseknek: 15 000 Ft)
"A", "D" szektor: 15 000 Ft (Bérleteseknek: 13 500 Ft)
"E" szektor: 10 000 Ft (Bérleteseknek: 9 000 Ft)
Állóbérlet: 7 000 Ft

JEGYÁRAK:
"B", "C" szektor: 7 000 Ft (Bérleteseknek: 6 000 Ft)
"A", "D" szektor: 5 500 Ft (Bérleteseknek: 5 000 Ft)
"E" szektor: 3 500 Ft
Állójegy: 2 500 Ft

Átutalással is fizethetik jegyeiket, de kérjük, hogy az átutalásról e-mailben tájékoztassanak minket, és legkésőbb 2013. február 1-ig érkezzen meg a jegyek ellenértéke.


FTC Kézilabdasport Nonprofit Kft. számlaszáma: OTP Bank 11708049 – 20000648
A megjegyzés rovatba minden esetben kérjük megadni az igényelt jegyek számát és értékét.

Jegyek átvétele:

Készpénzes fizetés esetén az előzetesen félretett jegyeket kérjük, hogy három nappal az adott mérkőzés előtt vegyék át.
Az átutalással időben kifizetett jegyek esetében lehetőséget biztosítunk arra, hogy a mérkőzés napján, Dabason történjen meg a jegyek átvétele, legkorábban a mérkőzés kezdete előtt két órával.

Jegyfoglalás telefonon:
+ 36 1 262 03 16; + 36 70 44 54 871
Telefonos jegyfoglalás kizárólag munkanapokon 10:00-16:00 között!

Jegyfoglalás e-mailben:
ftckezilabda@ftckezilabda.hu


forrás: Fradi.hu

UFC: Nőt vert, doppingolt, de bajnok lehet

Alistair Overeem bántalmazott egy nőt, utána pedig doppingolt, ennek ellenére is bajnok lehet. A UFC-sztár 2013-ban csaphat össze Cain Velasquezzel. 


Alistair Overeem 2011. december 30-én szerzett hírnevet magának a UFC-ben. Az egyik legjobb MMA harcosnak tartott Overeem kevesebb, mint egy menet alatt intézte el a korábbi nehézsúlyú bajnokot, Brock Lesnart. Érdekesség, hogy a mérkőzés után Lesnar bejelentette a visszavonulását és visszatért a WWE-be. Nos, a ”Reem” becenévre hallgató Overeem Lesnar legyőzésével jogot szerzett egy Junior Dos Santos elleni bajnoki címmérkőzésre, amelyet be is jelentettek.

 Az összecsapásból nem lett semmi, ugyanis az április 4-ei vizsgálaton Overeem tesztoszteron szintje meghaladta a szervezet által optimálisnak ítélt szintet. A Nevada Állam Sport Bizottsága (NSAC) kilenc hónapra tiltotta el a harcost, aki azzal védekezett, hogy az orvosa által felírt gyulladáscsökkentő miatt volt  magas a tesztoszteron szintje. Ezzel az a gond, hogy a megengedettnél kétszer magasabb volt a szintje.
Érdekesség, hogy Lesnar legyőzése után bántalmazott egy nőt. A rendőrségi jelentések szerint Overeem 2012. január 1-jén a Wynn Las Vegas hotelben meglökött egy nőt. Egyes hírek szerint meg is ütötte. A harcost nem vették őrizetbe, sőt a bíróság is megkegyelmezett neki. Március 28-án 90 napos felfüggesztett börtönbüntetésre, 50 óra közmunkára és egy dühkezelési programon való részvételre ítélték.

Nos, az eltiltása december végén lejárt, így a UFC elnöke, Dana White már be is jelentette, hogy Overeem február 2-án a UFC 156-on összecsap Antonio Silvával. Minden bizonnyal a mérkőzés győztese lesz a jelenlegi nehézsúlyú bajnok, Cain Velasquez következő ellenfele, azaz Overeem megkapta a második esélyét.


forrás: sport365.hu

Ferrari motorokat akar a Force India

A csapatot jelenleg a Mercedes látja el erőforrásokkal, de talán megirigyelték a Sauber sikereit, és ők is Ferrari motorokra váltanának. 


Folynak a tárgyalások a Ferrari és a csapat között, írja az olasz La Stampa napilap. A tudósító, Cristiano Chiavegato szerint Vijay Mallya csapata lecserélné jelenlegi V8-as Mercedes motorjait, ennek egyik oka pedig az lehet, hogy a csapat 2012-es tartalékpilótája, Jules Bianchi a Ferrari Akadémia tagja – talán ez a tárgyalás dönti majd el, ki lesz Paul di Resta csapattársa 2013-ban?

Nem elhanyagolható tény azonban az sem, hogy a skót versenyző évek óta szoros kapcsolatban van a Mercedesszel – ezért is tartották sokan valószínűnek, hogy az idei évet már a McLaren csapatnál vagy a Mercedes GP-nél kezdi. 

A McLaren azonban Sergio Perezt, a Mercedes pedig Lewis Hamiltont választotta, így di Resta még egy évet biztosan marad a Force Indiánál – a téli szünet egyik nagy kérdése, hogy ki lesz a csapattársa – már csak Dr. Vijay Mallya és Tony Fernandes, a Caterham csapat vezetője nem döntött a pilótakérdésben.

forrás: formula.hu

Megfenyegették a megkéselt sportolót és családját

A szilveszter éjszakai szigethalmi késelő és családja megfenyegette az áldozatot és hozzátartozóit mondván: vér fog folyni még, ha Gergő vallomást mer tenni a rokonuk ellen.


Ahogy beszámoltunk róla, a szigethalmi sörözőben szilveszter éjszaka elkövetett késelés áldozatai sportolók voltak. 

Egyikük, Sávoly Gergő( a képen a serleggel) - az MTK ökölvívó szakosztályának 18 éves, +90 kilós bunyósa, aki 2011-ben országos bajnok volt - már annak ellenére jobban van, hogy testét 8 késszúrás is érte, 4 a szív környékét, az egyik majdnem átvágta a szívburkot. 


A másik sérültről, Gergő barátjáról egyelőre azt lehet tudni, hogy a Csepel SC birkózója. Ő járt rosszabbul. Drexler Géza, az MTK ökölvívó-szakosztályvezetője arról számolt be, hogy a fiatal sportoló életveszélyes állapota enyhén javult, már felébresztették a mesterséges altatásból, de a testébe behatoló késszúrások súlyosan megsértették a lépét, a máját és a gyomrát is. Az már biztosnak tűnik, hogy soha többet nem sportolhat versenyszerűen - ezzel egy nagy tehetséget veszített el a magyar élsport.

Az MTK-honlap szerdán éjszaka megjelent cikke szerint: "Az elkövetetett bűncselekménnyel két embert gyanúsít a rendőrség( ugye senkinek sincsenek kétségei az elkövetők származását illetően- sportsox szerk.). Az egyiket a helyszínen őrizetbe vették, a másik egyelőre menekül. Az elkapott gazember esetében holnap döntenek az előzetes letartóztatásról. A letartóztatott elkövető és a szökésben lévő elkövető családja, megfenyegette Sávoly Gergő családját, hogy vér fog folyni még, ha Gergő vallomást mer tenni a rokonuk ellen."

Kis magyar " sport-késeléstörténelem"

 

Ki tudja miért, sportolókat nem először ér atrocitás. Íme néhány eset a közelmúltból:
Olimpiai ezüstérmesünk, Ungvári Miklós a karácsony előtt honlapunkon megjelent interjúban árulta el, őt 2007-ben Cegléden a combján szurkálták meg. A friss Európa-bajnoki győzelmét ünnepelték földijével, az akkor szintén Eb-t nyerő Lőrincz Tamással, amikor egy diszkóban kóstolgatni kezdte őket négy biztonsági őr. Verekedés támadt, stílszerűen bicska zárta a vitát, Miki combján akkora lék nyílt, hogy négy ujj fért be rajta, egyszerre.

Kiváló fogathajtónkat, ifj. Dobrovitz Józsefet, tavaly februárban 18-án, szombat éjszaka egy vecsési étterem előtt késelték meg. Unokatestvére születésnapját ünnepelték, amikor kilöttyent egy pohár ital, ami vitát kavart... Orvosai szerint óriási szerencséje volt, hogy a kés nem az ütőerét vágta át, mert akkor azonnal elvérzett volna.

Marian Cosmát, az MKB Veszprém és a román kézilabda-válogatott játékosát 2009. február 8-án gyilkolták meg a veszprémi Patrióta lokál előtt, segítségére siető sporttársait, a szerb Zarko Sesumot és a horvát Ivan Pesicet életveszélyesen megsebesítették. Az idén áprilisban befejeződött perben meglepően enyhe ítélet született, amin az egész ország felháborodott.

forrás: mtkboxingassociation.com/sport24

Friss / Extra