napiTopik

Nem volt veszélyes hulladék a vörösiszap a szakhatóság régi vezetője szerint

A Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi Zrt. (Mal) helyesen sorolta be a nem veszélyes hulladékok közé a vörösiszapot - mondta az engedélyező környezetvédelmi szakhatóság korábbi igazgatója a vörösiszap-katasztrófa ügyében indított büntetőper tárgyalásán a Veszprémi Törvényszéken pénteken.   


A bíróság Kling Istvánt, a Közép-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség korábbi igazgatóját hallgatta meg tanúként, aki tíz évig, 2009 áprilisáig irányította a hatóság munkáját, akkor is, amikor a cég működéséhez szükséges egységes környezethasználati engedélyt (EKHE) 2006-ban kiadták.

A tanú azt mondta: a felügyelőség munkatársai többszöri ellenőrzéseik során rávilágítottak arra, hogy a Mal nem követett el jogszabálysértést a vörösiszap kezelésében és tárolásában. Úgy vélte, hogy a cég engedélyezése és ellenőrzése a ráfordított órák alapján hatóságilag "kézben volt tartva", kollégái a legjobb tudásuk szerint jártak el.

Utalt arra, hogy a jogszabályi környezet nem volt egyértelmű. Jelentős változást jelentett a hulladékok besorolásáról szóló jogszabály változása az uniós jogharmonizáció miatt, mert az új törvény 2004-ben a hulladékok besorolását az engedély kérelmezőjére bízta - mondta a tanú. Problematikusnak nevezte a veszélyes hulladék megítélésének kérdését és azt, hogy mikortól számít hulladéknak a vörösiszap. Szerinte a jogi szabályozással egészen 2010 decemberéig nem fért össze a kérdéskör értelmezése, mert a technológia részeként, folyamatos ülepítő-tározóként használt létesítmény nem lerakó.

A tanácsvezető kérdésére, hogy mit tekintettek az engedélyezéskor besorolandónak, a már meglévő tározókban lerakott anyagot vagy a működő X-es kazettában tárolt folyékony "elegyet", azt válaszolta: a lerakandó vörösiszapot. "Azt kértük, hogy (a Mal) sorolja be a vörösiszapját" - fogalmazott, de részletes választ nem tudott adni arra, honnan származó minták alapján történt a besorolás.

Kling István kitért arra, hogy az EKHE a levegő-, víz- és talajvédelem mellé nem integrálta a vízjogi engedélyezést, mert azt a jogalkotó önálló jogintézményként tartotta meg. Azt mondta, arról a jogértelmezési problémáról a katasztrófa előtt nem volt tudomása, hogy a bányászatról szóló uniós irányelv alapján a vörösiszap-tározót 2007-től bányászati hulladéklerakónak kellett volna tekinteni. Az irányelv átültetésekor a törvényi szabályozás ellentmondott a végrehajtási rendeletnek, mert a bányászatról szóló törvény kizárólag a bányaterületen felhalmozott hulladékra vonatkoztatta a törvény hatályát. Hozzátette: 2010 decembertől került a bányakapitányság hatáskörébe a vörösiszap-tározók működésének felügyelete.

Az okokat firtató kérdésre a tanú azt válaszolta, hogy az irányelvek átültetésének joga a minisztériumokhoz került, nem volt eljárás, ahol ez kiderülhetett volna. Az ügyész kérdésére azt válaszolta, hogy a vörösiszap tetején lévő retúrvizet a technológia részének tekintették, ezért nem kellett a hulladékok közé besoroltatni. Szerinte a Mal által az engedélyhez megadott határértékek ellenőrzése nem volt kötelezettségük. Az ügyész kérdésére kifejtette: azt jogszabály zárja ki, hogy egy lerakó vízjogi létesítmény és hulladéklerakó is legyen egyszerre.

A Mal Zrt. ajkai telephelyén lévő X-es számú vörösiszap-kazettánál 2010 októberében bekövetkezett gátszakadás ügyében halált előidéző gondatlan közveszélyokozás vétsége és más bűncselekmények miatt 15 emberrel szemben emeltek vádat, a tárgyalás tavaly szeptemberben kezdődött. A büntetőper február 19-én újabb hatósági tanúk meghallgatásával folytatódik.


forrás: MTI

Wales az igazi szörfparadicsom




Hol van már Hawaii vagy Ausztrália? A szörf szerelmeseinek első számú célpontja mostantól Wales, ahol a BBC értesülése szerint a "világ leghosszabb mesterséges szörfhulláma" várja őket.

   
A pénteken megnyílt 300 méter hosszú walesi szörfpályán, amely hat futballpályányi területet foglal el a Snowdonia Nemzeti Parkban, hullámgép által keltett hullámok garantálják a szörfösök szórakozását.
   
A spanyol mérnökök és a sportág rajongóinak összefogása nyomán született masina kétméteres hullámot korbácsol, amely akár húsz másodperc megszakítás nélküli hullámlovaglás tesz lehetővé egyszerre akár 36 szörföző számára. A tíz év alatt kifejlesztett technológiával óránként akár 50 ilyen hullámot is tudnak kelteni.
   
A Wavegarden szörfpályát 15 millió fontos beruházással hozták létre.
   
Andy Ainscough, az évi 75 ezer látogatóra számító szörfpark igazgatója szerint a létesítmény a kezdőknek és a stílusukat tökéletesíteni vágyó gyakorló szörfözőknek is remek lehetőséget nyújt.
   
Bár Walesben a napsütés elég kiszámíthatatlan, de a Conwy-völgy, ahol a pálya elhelyezkedik, a szörfösök számára csodálatos látványt nyújt. A megfáradt sportolókat emellett fűtött öltöző és meleg zuhany is kényezteti.

http://www.bbc.com/news/science-environment-33720952

Főgáz: a korábbi szolgáltatók hajthatják be a gázszámla-tartozásokat




A Főgáz Zrt. nem tárgyalt a gázszámla-tartozások elengedéséről, átvételéről a többi földgázszolgáltatóval, így a fogyasztók átvétele után is a korábbi szolgáltatónál maradnak a tartozások, amit utóbbiak jogi eszközökkel is behajthatnak - közölte a Főgáz pénteken az MTI-vel.

   
A Magyar Telekom ügyfeleit augusztus elsejétől veszi át a Főgáz, az E.ON ügyfelei 2016. január 1-jétől, a GDF Suez ügyfelei 2016. július 1-jétől kerülnek át a Főgázhoz, és a Tigáz Zrt. ügyfeleinek átvételére is beadta már kérelmét a Főgáz a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatalhoz (MEKH).
   
Az ENKSZ Első Nemzeti Közműszolgáltató szakmai irányítása alatt álló Főgáz Zrt. tájékoztatása szerint az átvétel szabályairól a földgázellátásról szóló törvény rendelkezik.
   
Amennyiben az átadó cég hátralék miatt korábban kikapcsolta a fogyasztót a szolgáltatásból, akkor az átvevő cég csak akkor kapcsolja vissza a szolgáltatást, ha a felhasználó rendezi az átadó cégnél a tartozását.
   
A Főgázhoz tehát tartozás nélkül kerülnek át a fogyasztók és a szolgáltatás folyamatosan biztosított lesz, de a tartozás a régi szolgáltató felé továbbra is fennáll - olvasható a közleményben.
   
A közműszolgáltató cég emlékeztetett, hogy a fogyasztók átvételével kapcsolatban a Főgáz nem végez rendkívüli gázmérő-leolvasást, illetőleg mérőcserét, vagy bárminemű műszaki beavatkozást. Az állami gáztársaság részéről ilyen megkeresésre az ügyfeleknek nem kell számítaniuk, személyes megkeresés esetén a Főgáz  munkatársai előre egyeztetett időpontban jelennek meg.
   
Hozzátették: a területileg illetékes elosztó társaságok meghatározott ügyfélkörnél végezhetnek rendkívüli leolvasást, amelyről az érintetteket előzetesen írásban tájékoztatják. Szintén a területileg illetékes földgázelosztók felelőssége a szabálytalan földgázvételezés jogkövetkezményeinek érvényesítése és behajtása.

Óbudán szeptembertől büntetik a fizetés nélküli parkolást




Pénteken elindult a fizetős parkolás Budapest III. kerületében, egy hónapig még türelmi idő van, szeptember elsejétől viszont bírságolnak az ellenőrök - hangzott el az M1 aktuális csatorna péntek esti Híradójában.

 
A beszámoló szerint Óbuda külső részein továbbra is ingyenes lesz a parkolás, a belső területeken viszont hétköznap reggel 8 órától este 6 óráig fizetni kell majd. A III. kerületiek évi 2500 forintért ingyen parkolhatnak, ehhez egy nyomtatványt kell kitölteniük.
 
Puskás Péter, a kerület fideszes alpolgármestere az M1-nek nyilatkozva azt mondta: a fővárosi rendelet úgy szól, hogy lakásonként egy autóra jár ingyenes parkolás. A kerület viszont az albérlőkre is gondolva ezt két autóra adja meg. Így bérleti szerződéssel és tartózkodási engedéllyel az albérlők is ingyen parkolhatnak Óbudán.
 
Bús Balázs (Fidesz-KDNP), Óbuda polgármestere korábban a túlterheltséggel indokolta a fizetős parkolás bevezetését.
 
A belső övezet - amelyben óránként 265 forintot kell fizetni - a Kolosy teret és környékét foglalja magába, a másik pedig a Bogdáni útig tart, ott 175 forint lesz a tarifa.

Az LMP közzétette jelentését az áfacsalásokról




Az elmúlt évek áfacsalásairól tett közzé jelenést honlapján az LMP. A legfontosabbnak azt tartják: a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) azonnal állítsa vissza a kiemelt ügyek igazgatóságát.

   
A Vágó Gábor volt országgyűlési képviselő által készített dokumentumot a szerző Schiffer Andrással, az ellenzéki párt társelnökével közösen mutatta be pénteken, sajtótájékoztatón.
   
Makulátlan adóhatóság nélkül elképzelhetetlen a gazdaság kifehérítése és a korrupció fölszámolása - jelentette ki Vágó Gábor, aki a jelentésében - elmondása szerint - ismerteti az áfacsalás egyes típusait és az azok elleni küzdelem módját, "az elmúlt évek botrányait", valamint azt, hogy a Fidesz-kormányzat "hogyan próbálta eltolni magától" azokat. Emellett azt is leírta, hogyan számolhatók fel az adóhatóságon belül tapasztalt "lehetetlen helyzetek" - ismertette.
   
Úgy összegzett: a jelentéssel azokat a kockázatokat kívánta felmérni, amelyet a mintegy évi ezermilliárd forintnyi áfacsalások jelentenek a magyar nemzetgazdaságra.
   
Vágó Gábor azt mondta, nem volt birtokában olyan eszközöknek, amelyeknek egy parlamenti vizsgálóbizottság, de például a kérdéseire a nemzetgazdasági tárcától kapott válaszokból olyan adatokat nyert, amelyek szerint nemhogy csökkent volna az áfacsalások mértéke, de még növekedett is az utóbbi években.
   
Rámutatott: Magyarországon rekord magas a forgalmi adó, míg Románia épp most csökkentette azt, így országunk vonzza a csalókat.
   
Vágó Gábor elengedhetetlennek tart további vizsgálatokat, amelyeket szerinte a kormánytól független szervezeteknek kell elvégezniük. Az adóhivatal átalakítását is szükségesnek ítéli, hogy megszűnjön a szervezet politikai függése.
   
Úgy látja ugyanakkor, hogy a NAV az utóbbi időben "összekapta magát", amióta ő és az LMP a kérdést napirenden tartja, szerinte 80 százalékkal többször számolt be az adóhatóság áfacsalások felderítéséről.
   
Schiffer András azt hangsúlyozta: az adóigazgatás átalakításának kizárólag úgy van értelme, ha a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal végzi a dolgát és a kormányzaton belüli visszaéléseket vizsgálja. Emellett - tette hozzá - fel kell állítani a parlamenti vizsgálóbizottságot is a Horváth András egykori adóhivatali munkatárs által készített jelentés igazságtartalmának áttekintésére. Emlékeztetett, Horváth András szerint 2007-től indultak meg azok a "szervezeten belüli trükközések", amelyek lehetővé tették a láncolatos áfacsalásokat.

Széll Kálmán tér - Augusztusban megkezdődik az átépítés harmadik üteme




Új fázisába lép augusztusban a budapesti Széll Kálmán tér felújítása, a bontási és építési munkák már a tér teljes területére kiterjednek, emiatt jelentősen változik a közlekedési rend - közölte pénteken a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI-vel.

   
A harmadik ütemben a Széll Kálmán tér belső részének teljes területén megindulnak a munkák, ezért ott nem lehet biztosítani a gyalogos áthaladást. Vasárnaptól ezért a gyalogosok a tér szélein közlekedhetnek. A Várfok utcából és a Csaba utcából induló buszokat ebben az időszakban a metró és a 4-es, 6-os villamos végállomásától a Vérmező utcai lépcsőn keresztül, majd onnan a Vérmező utca-Várfok utca útvonalon vagy a Margit körút felől lehet megközelíteni.
   
Hétfőtől ismét a tér Margit körúti oldalára, az új vágányokra érkeznek a nagykörúti villamosok, lezárják a Várfok utca Vérmező utca és Csaba utca közötti részét, egyúttal átadják a forgalomnak a Várfok utca Csaba utca felé egyirányú alsó útszakaszát. Ezért a 21-es, a 21A, a 139-es, a 140-es és a 140A busz végállomása erre az útszakaszra kerül át. Emellett áthelyezik a 39-es, a 155-ös, a 156-os és a 922-es busz megállóját.
   
A Széll Kálmán tér felújítása idén januárjában kezdődött el, a teljes rekonstrukció 2016 tavaszára fejeződhet be. A munkálatokra mintegy nettó 5,3 milliárd forintos kormányzati, uniós és saját forrás áll a Fővárosi Önkormányzat rendelkezésére.

Prince még idén új albummal jelentkezik




A rocksztár Prince idén új albummal jelentkezik a BBC News értesülése szerint.

 
A lemezről Prince együttese, a 3rd Eye Girl számolt be a BBC egyik műsorában.
  
"Fantasztikus, annyi remek szám van ezen az albumon" - lelkendezett a banda az interjúban.
  
A The Hit & Run Album címet viselő korong Prince 38. stúdióban készült lemeze. Az együttes tagjai - Donna Grantis, Ida Nielsen és Hannah Ford Welton - szerint az új lemez "hamarosan" megjelenik. Pontos dátumot nem mondtak.
  
Az albumon szereplő első szám a Hardrocklover, amelyet Prince július 1-jén már online hozzáférhetővé tett. A banda úgy fogalmazott: az új album kifejezetten a legelvakultabb Prince-rajongók  számára készült. Hozzáfűzték, hogy a korongra jellemző a "kísérleti hangzás".
  
Az album a 1000 Hugs and Kisses egy változatát is tartalmazza, és a This Could Be Us egy új verziója is szerepel rajta.
  
"A This Could Be Us klasszikus dal, gyönyörű, a szövege is csodás, a produkció pedig fantasztikus. De amikor az ember az új lemezen meghallgatja, már teljesen más: igazán nagyszerű, ipari hangzás" - tudatta a 3rd Eye Girl.
  
Az új lemez meglepetésként érheti a Prince-rajongókat, hiszen a zenész két utóbbi albuma, a Plectrumelectrum  és az Art Official Age tavaly szeptemberben került a boltokba.
  

(Forrás: http://www.bbc.com/news/entertainment-arts-33649080)

Friss / Extra