Csemer Boglárka Boggie huszonkettedikként adja elő Wars For Nothing című dalát a bécsi Eurovíziós Dalfesztivál szombati 27-es döntőjében.
A fináléba jutott országok színpadra lépési sorrendjét péntekre virradóra jelentették be a verseny szervezői. A döntést a házigazda osztrák közszolgálati televízió (ORF) producerei hozták meg, a sorrendet a dalfesztivált irányító Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége (EBU) vezetői, Jan Ola Sand igazgató, illetve Frank-Dieter Freiling, az úgynevezett referenciacsoport elnöke hagyta jóvá.
A szombati döntőt Szlovénia versenyzője, Maraaya kezdi, utána a kiemelt Franciaország (Lisa Angell), majd Izrael (Nadav Guedj) következik. A dalfesztivál esélyesei közül a svéd Mans Zelmerlöw tizedikként, az ausztrál Guy Sebastian a 12. helyen, a belga Loic Nottet 13. helyen adja elő produkcióját, Boggie a spanyol Edurne után huszonkettedikként énekel, az orosz Polina Gagarina huszonötödikként lép színpadra, a sort az olasz operapop trió, az Il Volo zárja.
Boggie és a Wars For Nothing (szerzők: az előadó, Sebestyén Áron és Bori Sára Heléne) a keddi első elődöntőből jutott a döntőbe. Háborúellenes dalának előadását a színpadon négy vokalista, Sapszon Orsolya, Szeder-Szabó Krisztina, Dely Domonkos és Szakonyi Milán kíséri. A produkció koreográfusa Tihanyi Ákos, a látványért felelős kreatív munkatárs Pócsik Henrietta. A szombati döntőben Pejtsik Péter személyében magyar hangszerelője és karmestere van a megnyitó ceremóniának. A Wiener Stadthalléban a showműsorban fellép a verseny tavalyi nyertese, Conchita Wurst is.
Tavaly Kállay-Saunders András huszonegyedikként énekelt a koppenhágai döntőben, és így végzett az előkelő 5. helyen.
A Duna Televízió szombaton 21 órától élőben közvetíti a finálét.

Boggie a huszonkettedik helyen lép fel a döntőben
A péntektől életbelépett menetrend szerint sűrűbben, 40 percenként közlekedik a balatoni kompjárat Szántód és Tihany között - tájékoztatta Szabó Zsolt, a Balatoni Hajózási Zrt. személyhajózási üzletágvezetője az MTI-t.
A kompok Szántód felől 6.40 és 21.20 között, Tihany felől 7 óra és 21.40 között járnak. A kompjáratokról és a társaság menetrend szerinti hajójáratairól további információkat a www.balatonihajozas.hu honlap közöl.

Sűrűbben jár a balatoni komp
Miénk a vár! címmel rendezik meg a harmadik országos hagyományőrző és kulturális várfesztivált, valamint a tizedik Kaland-Vár játékkiállítást a budapesti Vajdahunyadvárban szombattól hétfőig.
A várfesztiválon többek között Sümeg, Csobánc, Csesznek, Diósgyőr, Eger, Esztergom, Füzér, Gyula, Komárom, Nagyvázsony, Nyírbátor, Pécsvárad, Sárospatak, Siklós, Szigetvár, Szigliget, Vaja és Visegrád váraival, múzeumaival, kulturális és turisztikai ajánlataival ismerkedhetnek meg a látogatók.
A programkínálatban a múzeumpedagógiai foglalkozások, hagyományőrző táborok, haditorna, fegyver- és viselet bemutatók mellett bábszínház, tánc és kézműves foglalkozások is szerepelnek. A Magyar Honvédség a modern harci technikákat szemlélteti, lesz lovagi játék Sümegről és népzenei koncertek, emellett aknakereső robot és kézifegyverek bemutatója színesíti a programokat. Az idei rendezvény újdonságai közé tartoznak a Magyar Íjász Szövetség íjászpárbajai és a hagyományőrző huszárok csapatainak bemutatkozása, a kézműves termékek iránt érdeklődőket pedig a mesterek utcája várja.
A Vajdahunyadvár termeiben rendezik meg a 10. Kaland-Vár Játékkiállítás és Vásárt, amelyen a nagy magyarokat bemutató babakiállítással, 19. századi életképekkel, játékbemutatókkal, kisvasúttal, planetáriummal, középkori játszóházzal és rajzfilmkészítéssel várják a családokat.
A Magyar Mezőgazdasági Múzeum állandó kiállításai mellett az érdeklődők megtekinthetik a budapesti panorámát az újonnan megnyílt Apostolok Tornyából, az Ostromfolyosón a Vajdahunyadvár történetét bemutató mini-kiállítás látható. A Hadtörténeti Intézet és Múzeum első világháborúról szóló tárlata mellett várainkról készült rajzok, térképek várják a közönséget - olvasható a mienkavar.hu oldalon.
A rendezvényhez kapcsolódva Nándorfehérvártól Belgrádig - Ostrom-műveletek a XV-XX. században címmel pénteken konferenciát tartanak.

Várfesztivál és játékkiállítás a Vajdahunyadvárban
A lausanne-i nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) érvénytelenítette a kolozsvári CFR labdarúgóklubbal szembeni pontlevonást, ezzel a csapat a kieső helyről a harmadik helyre lépett előre a román élvonalban.
A Román Labdarúgó Szövetség (FRF) fegyelmi bizottsága februárban 24 pontot vont le a CFR 1907 Cluj eredményeiből, miután a klub fizetésképtelenséget jelentett, és nem tudta kifizetni öt játékosa felé felhalmozott tartozását.
A FRF honlapján közölt hír szerint a lausanne-i bíróság pénteki határozatában felfüggesztette a CFR elleni fegyelmi intézkedéseket mindaddig, míg a klub által kért fizetésképtelenségi eljárás be nem fejeződik. A klub gazdálkodását jelenleg kinevezett csődbiztos felügyeli. A román szövetség közölte, azt követően dönti el, hogy él-e az utolsó fellebbezési lehetőségével, miután a lausanne-i ítélet indoklását megkapja. A román első osztályú bajnokság hivatalos honlapján pénteken módosították a táblázatot, melyben a CFR immár a harmadik helyen szerepel a marosvásárhelyi ASA és a bukaresti Steaua mögött.
A CFR a klub honlapján megköszönte a csapat edzőinek és játékosainak, hogy a nehéz helyzetben is keményen dolgoztak.
A klubnál 2014 elején jelentkeztek az anyagi gondok, azt követően, hogy Pászkány Árpád kolozsvári magyar üzletember átadta a klubban birtokolt többségi részvénycsomagját egy kolozsvári befektetőcsoportnak.
Pászkány Árpád 2001-ben vásárolta meg a CFR részvényeit. A csapat akkor a harmadosztályban játszott. A klub nevébe ezután került bele az 1907-es évszám, mely arra utalt, hogy a CFR az 1907-ben alakult Kolozsvári Vasutas utódjának tekinti magát. A csapat 2004-től szerepelt az Liga 1-ben, és 2008 után három alkalommal nyerte meg a román bajnokságot és a kupát. Legfényesebb európai sikerét 2012 decemberében érte el, amikor a Bajnokok Ligája csoportkörében a Manchester United otthonában sikerült győznie.
A 2014-2015-ös bajnoki idényt Miriuta Vasile irányításával kezdte a csapat. Anyagi nehézségei miatt azonban sok értékes játékosától, és - a Győrbe távozott - Miriutától is meg kellett válnia.

Visszakapta pontjait a CAS döntése után a kolozsvári CFR
A CIB, a Budapest Bank és a K&H is elkötelezett a hitelezés bővítése mellett, de az MTI érdeklődésére nem közöltek konkrét vállalást a 2017-ig tartó időszakra.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) csütörtökön közölte, hogy a magyarországi bankok egyöntetűen kifejezték támogatásukat a hitelezés bővítése iránt, és elsősorban a vállalati, és azon belül is a kis- és közepes vállalati szektorban szeretnék növelni hitelezésüket 2015 és 2017 között. A jegybank azt írta: több bank is vállalta a hitelezési aktivitása növelését.
A CIB Bank MTI-hez eljuttatott válaszából kiderül, hogy elkötelezett a vállalati, és azon belül is a kis- és közepes vállalati szektor hitelezésének növelése iránt. A bank kifejtette, hogy a kkv szektorban a 2014-es sikeres növekedés után idén is az MNB-vel egyező céljuk az új hitelkihelyezések növelése, és ezáltal a reálgazdaság támogatása.
A Budapest Bank a korábbi évek gyakorlatához hasonlóan 2015-re, és a következő évekre is növekedési terveket tűzött ki a kulcsterületeken, ezen belül kiemelten is a kkv-k hitelezése terén - reagált a bank az MTI megkeresésére. Utóbbi területen 2014-ben is dinamikus növekedés volt: a kkv hitelezési piacnak a nemzetgazdaságra jellemző - a jegybanki adatok szerint 5,5 százalékos - visszaesése ellenére a bank 10 százalékkal növelte kkv hitelállományát, összességében pedig 6 százalékkal bővítette vállalati hitelezését a teljes vállalati piac stagnálása mellett. "Fontosnak tartjuk ugyanakkor, hogy a növekedést prudens, körültekintő hitelezési politika mentén érjük el, mivel úgy véljük, hosszú távú sikereket csak így lehet biztosítani" - hangsúlyozta a Budapest Bank.
A K&H, ahogy a múltban, úgy a jövőben is elkötelezett a hitelezés, a gazdaság finanszírozása mellett - közölte a bank. Kifejtették, hogy a K&H az első negyedévben jelzáloghitelezésben év/év alapon megduplázta bevételeit, míg a teljes szektor 38 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest. A bank piaci részesedése a hitelezés minden szegmensében jelentősen nőtt, és 2015 első negyedévében elérte a 9,6 százalékot, szemben a 2014 első negyedévi 8,7 százalékkal.
A K&H hozzáfűzi: 2015 első negyedévében az újonnan folyósított lakossági jelzáloghitelek piacán 15,3 százalékos volt a részesedésük, szemben a 2014 első negyedévi 11,4 százalékkal. A K&H 2015 első negyedévében 46 milliárd forintnyi új hitelt folyósított, és továbbra is a növekedési hitelprogram egyik vezető résztvevője: 133 milliárd forintnyi hitelszerződést kötött a program második szakaszában, ami 20,2 százalékos piaci részesedésnek felel meg.

A CIB, a Budapest Bank és a K&H is elkötelezett a hitelezés bővítése mellett, de konkrét vállalást nem közöltek
A Magyar Tartalékosok Szövetségének (MATASZ) megújítását, tagságának bővítését, fiatalítását tűzte ki céljául a szervezet új elnöke, Szalay-Bobrovniczky Kristóf, aki az MTI-nek adott interjújában kiemelte: azon dolgozik, hogy népszerűsítse az önkéntes honvédelem ügyét, a Magyar Honvédséget és a tartalékos katonai szolgálatot. Szeretné elérni a magyar társadalomban azt a jelentős réteget, amelyhez tartozók fontosnak tartják a hon védelmét és szeretnének tenni hazájukért.
Emlékeztetett: a Magyar Tartalékosok Szövetségét a 2001-ben hozták létre azzal a mandátummal, hogy hidat képezzen a Honvédség és a társadalom között valamint hogy Magyarországon is legyen egy olyan szervezet, amely állami akkreditációval bír a NATO tartalékos szervezeteiben való részvételre. A szervezet alapító elnöke Deák János vezérezredes, korábbi vezérkari főnök volt.
A MATASZ nem honvédségi, hanem civil szervezet, amelynek élén a közgyűlés által választott országos elnökség áll. Elnökévé idén februárban választották meg Szalay-Bobrovniczky Kristóf tartalékos századost, azzal a céllal, hogy egy a fiatalabb generációhoz tartozó, aktív önkéntes tartalékos vezesse a szervezet. A Századvég Alapítvány elnökhelyettese civilként, fizetés nélkül, társadalmi munkaként látja el az elnöki feladatokat. Kiemelte: a MATASZ elnöki posztját politikán felüli, nemzeti ügynek tekinti.
Kijelentette: a sorkatonai szolgálat megszüntetése az ország katonai erejének szempontjából fontos döntés volt, amely arra irányult, hogy NATO mintára a Magyar Honvédség kisebb állományú, de professzionálisan kiképzett szerződéses katonákból álljon, amelyet kiegészít egy ugyancsak kiképzett önkéntes tartalékos állomány. A kiegészítő tartalékos rendszer megvalósítása viszont - mint az elnök fogalmazott - akkor nem sikerült túl jól.
Bár a szerződéses állomány létrejött és sok nehézséggel, de magas színvonalon látja el feladatait, a tartalékos rendszer sokáig kezdetleges maradt. Valójában csak a 2010-ben felállt Orbán-kormány hozta létre a valódi önkéntes - műveleti és védelmi tartalékosokból álló - rendszert; ma már több mint 6 ezer tagja van és létszámának bővítése fontos cél. Ennek kapcsán az elnök szorgalmazza a Honvédség vezetőinél az önkéntes tartalékos rendszer olyan fejlesztését, amely a munkaadók és a munkavállalók szempontjából is könnyebbé teszi a rendszerbe történő belépést és a civil élet igényeihez is illeszkedve adja meg a belépőknek a szükséges katonai ismereteket.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf üdvözölte, hogy a Honvédelmi Minisztériumban létrejött a társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkárság. Elmondta: Hende Csaba honvédelmi miniszterrel és a társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkárral, Kun Szabó Istvánnal folytatott megbeszélésein megújították a HM és a MATASZ közti együttműködést. A MATASZ - mint a magyar társadalom széles rétegét elérni képes, valamint a NATO társszerveiben is részt vevő szervezet - kiemelt szerepet vállalt a Magyar Honvédség és a társadalom közti kapcsolat megerősítésében.
A MATASZ elnöke kitért arra is, hogy sokat jár külföldre és számos nyugat-európai országban, valamint az Egyesült Államokban is azt tapasztalta, hogy általában a fegyveres erőknek, s azzal együtt az önkéntes tartalékosságnak is komoly presztízse van. Az új elnök azon fog dolgozni hogy Magyarországon is tovább növekedjen a fegyveres erőkben történő szolgálat társadalmi elismertsége és hogy személyes példával is rámutasson arra, hogy civilként és tartalékosként is lehet tenni a honvédelem ügyéért.
A MATASZ-nak jelenleg több ezer tagja van - férfiak és nők is -, nyugdíjas katonák, önkéntes tartalékosok, valamint olyan civilek, akik egyszerűen érdeklődnek a honvédelem ügye iránt. A belépéshez mindössze egy nyilatkozatot kell kitölteni, nem szükséges semmilyen erőnléti képesség vagy katonai előképzettség. A MATASZ-hoz csatlakozók egy olyan társadalmi szervezet, bajtársi közösség tagjai lesznek, amelyben - bizonyos szabályok szerint egyenruhát hordhatnak, gyakorlatokra, lövészetre járnak, emellett segítenek az idős katonákon, s a magyarországi és a határon túli hadisírgondozásban és a katonai hagyományok ápolásában is szerepet vállalnak. Szalay-Bobrovniczky Kristóf azt mondta: a MATASZ azoknak is segít, akik a Magyar Honvédségbe, akár szerződéses, akár önkéntes tartalékos katonaként szeretnének csatlakozni. Emellett viszont a MATASZ minden olyan hazafias érzelmű embert tagjai közé vár, aki a honvédelem ügyét fontosnak tartja, hazája és családja védelmében tenni is hajlandó, de a civil életből nem akar kilépni.
forrás: MTI

Megújul a Magyar Tartalékosok Szövetsége
Ma kezdődik az V. Magyar Világtalálkozó, amelyen május végéig konferenciák, kulturális és szórakozató programok is várják az érdeklődőket országszerte több helyszínen.
Az eseménysorozat részeként ma világtalálkozói csoport indul Csíksomlyóra és Madéfalvára. Az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban vasárnap a pünkösdölő néphagyományokat elevenítik fel, május 25-én Gyere haza, várunk! címmel rendeznek ifjúsági napot rendeznek. Szombaton Aranyosapátiban négyeshatármenti találkozót, vasárnap Szegeden gazdasági és kulturális fórumot, 25-én lobbikonferenciát és emlékavatót tartanak. Az Óbudai Egyetem május 27-én nemzetközi tudományos tanácskozásnak, az OKISZ-székház Magyarsághíd címmel nemzetközi gazdasági fórumnak és üzletember-találkozónak ad otthont.
A díszünnepséget május 26-án tartják a budapesti Uránia Nemzeti Filmszínházban, ahol fellépnek a budapesti Nemzeti Színház és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes művészei, valamint a Liszt Ferenc Általános Iskola kórusa. Az ünnepségen átadják a Világ Magyarságért közéleti és művészeti elismerést, a Tiszteletbeli Magyar címet és az Összefogás a Magyarságért Díjat.
Május 28-án a budapesti Stefánia Palotában Mága Zoltán hegedűművész ad koncertet, emellett Quo vadis Európa? címmel rendezik meg a társadalmi párbeszéd fórumát.
A budapesti Syma Rendezvényközpontban május 30-án és 31-én a Világfalu programjai, egyebek mellett szabadtéri látványkonyha, egészségkonferencia, palóc lakodalom, magyar nóták közös éneklése, Ázsia- és Afrika-fórum szórakoztatja a látogatókat, valamint bemutatkozik az eseménysorozat díszvendége, a Vajdaság is.
A világtalálkozóhoz kapcsolódva Balatonlellén, Balatongyörökön, Kaposváron, Örkényben és Esztergomban is szerveznek további eseményeket. A fesztivál célja, hogy határokon átívelve lehetőséget teremtsen az együttműködésre a magyar értékvilág bemutatásával.
Ma kezdődik a Magyar Világtalálkozó
Feliratkozás:
Megjegyzések
(
Atom
)