Új Guinness-rekordot állítottak fel a párizsi Moulin Rouge kánkántáncosai: fél perc alatt 29 lábkörzést végeztek Offenbach muzsikájára.
A legrégebbi francia varietészínház 44 tagú tánckara november elején teljesített a Guinness egyik ellenőre előtt három új rekordot, amelyek a Guinness Világrekordok csütörtökön megjelenő hatvanadik kiadásában is szerepelnek - jelentette be csütörtök reggel a kiadó és a mulató közös közleményében.
A francia kánkán bölcsőjének számító Moulin Rouge - amely idén ünnepli fennállásának 125. évfordulóját - megdöntötte a tánc legakrobatikusabb elemének rekordját is: Adonisz Koszmadakisz görög szólista fél perc alatt harminc alkalommal emelte a feje mögé a lábát. A kabaré egy másik táncosa, a francia Nicolas Pihiliangegedara pedig saját korábbi "söprögető" rekordját döntötte meg: 30 másodperc alatt 36 alkalommal fordult meg spárgával a saját tengelye körül.
A lábemelés és a spárgázás világrekordját egyébként szintén a Moulin Rouge táncosai tartják: 2010-ben a női tánckar harminc tagja fél perc alatt 720 alkalommal lendítette fel a lábát és 62 spárgát mutatott be.
Párizs nemzetközileg legismertebb lokálja 1889. október 6-án nyitotta meg kapuit, és a különleges, erotikus, ugyanakkor akrobatikus képességeket igénylő és magas művészi színvonalat nyújtó varietéműsoraival szempillantás alatt a párizsi élet központi helyévé vált. Sokan a botrányos tánc, az eredetileg Londonból származó kánkán híre miatt voltak kíváncsiak a mulatóra, ahol később fellépett Mistinguett, Edith Piaf, Maurice Chevalier, Yves Montand, Liza Minnelli, Ella Fitzgerald, Frank Sinatra és az 1990-es években La Toya Jackson is.
Több tízezren írták alá a Disney-szereplők sokféleségét szorgalmazó anya petícióját
Már több mint hatvanezren írták alá azt a petíciót, amelyben egy Down-kóros kislány édesanyja azt kéri a Disney stúdiótól, hogy produkcióiban engedjen nagyobb teret a szereplők sokféleségének, mert a Disney-filmeket szerető lánya nem talál a maga számára példaképet bennük - számolt be róla hétfőn a CBS San Franciscó-i honlapja.
Az Antiochban élő Keston Ott-Dahl Down-kóros kislánya 15 éves. Az anya szerint ha a popkultúra nagyobb hangsúlyt fektetne a sokszínűségre, az elejét venné annak is, hogy a sérült gyerekeket állapotuk miatt zaklassák társaik az iskolában. Úgy vélte, a Disney képes lenne arra, hogy változást hozzon e téren.
Az Ott-Dahl által kezdeményezett Care2 petíció azt kéri a Disneytől, hogy következő filmjeiben szerepeljenek olyan karakterek is, akik közelebb állnak a lányához. "Nem arról van szól, hogy a film a Down-kórról szóljon, csupán arról, hogy a produkciókban alkalmasint jelenjen meg olyan hős vagy hősnő, amelynek Down-szindrómája van" - fogalmazott az édesanya.
A petíció elismerően szól a Disney nagyszerű munkájáról, amellyel erkölcsi útmutatást nyújt a gyerekeknek, hogyan váljanak jobb emberré. Ugyanakkor sajnálattal mutat rá, hogy a stúdió egy fontos területre nem fektet elég hangsúlyt: filmjeiben alig fordulnak elő sérült emberek, pedig ők gyakran céltáblái kortársaik, iskolatársaik zaklatásának.
A kezdeményezést hétfőig már több mint 60 ezren írták alá, megközelítve a kitűzött célt, a 67 ezer támogatót.
Keston Ott-Dahl és élettársa, Andrea a DelaneySkye.com blogon vezeti Down-kóros kislányuk fejlődésének krónikáját.
Terveik szerint az összegyűlt aláírásokat a kampány lezárása után eljuttatják Sean Baileynek, a Walt Disney stúdió elnökének.
http://sanfrancisco.cbslocal.com/2014/11/10/antioch-mom-starts-petition-demanding-disney-include-down-syndrome-princess-in-film/

Vasárnapi zárva tartás - A Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség támogatja a korlátozást
A Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség elnöksége támogatja a Keresztény Demokrata Néppártnak az üzletek vasárnapi zárva tartásáról szóló törvényjavaslatát - közölte a szervezet kedden az MTI-vel.
Álláspontjuk szerint a fogyasztás nem függ a nyitva tartástól, azt az igények és a jövedelmek határozzák meg.
A közleményben a szövetség kiemelte, hogy nemzetközi tapasztalatok alapján a nyitva tartás szabályozása nem jár a nemzetgazdasági szintű forgalomcsökkenésével, viszont átstrukturálódás várható.
A nemzeti kereskedelmi szövetség álláspontja szerint a vásárlási szabadság sem sérül, mert időkorlát nélkül minden megvásárolható lesz a családi kereskedelmi üzletekben, továbbá a törvénytervezet előnyös a munkavállalók és munkáltatók szempontjából is, nem lesz kevesebb a munka, a munkahelyek megszűnése sem várható.
Fontos kiemelni, hogy a kis- és közepes vállalkozóknál a dolgozók mintegy 90 százaléka nő, így – a törvény elfogadása esetén – a vasárnap olyan pihenő nappá válik, amely biztosítja a családi együttlétet - írja közleményében a Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség.
A Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség 2014. májusában alakult, a szövetség alapszabályban rögzített célja a magyar kereskedelem érdekeinek képviselete. Kiemelten kezelik a hazai tulajdonú mikro-, kis- és közepes vállalkozások képviseletét.

A pillangó szárnya
A PILLANGÓ szárnya annyira törékeny, hogy még egy porszem
súlya vagy néhány nedvességcsepp is megnehezítené számára a repülést.
A szárnyai azonban tiszták és szárazak maradnak. Mi a titka?

Gondolkodj el ezen: Az Ohiói Állami Egyetem kutatói a Morpho
didius nevű pillangófajt tanulmányozva rájöttek, hogy bár a rovar szárnyai szabad
szemmel simának tűnnek, parányi pikkelyek borítják őket, melyek
tetőcserépszerűen fedik egymást. Ezeknek a pikkelyeknek a felszínén pedig apró,
párhuzamos vájatok vannak, melyek elvezetik a szennyeződést és a vízcseppeket.
A mérnökök szeretnék lemásolni ezt a szerkezetet, hogy szupermodern
burkolatokat gyártsanak ipari felhasználásra, és olyan orvosi eszközöket,
melyek ellenállóak a szennyeződéssel és a vízzel szemben.
A pillangó szárnya is jól példázza, hogy a tudósok hogyan
próbálják lemásolni az élőlényekben található konstrukciókat. „A természet a
mikrótól a makro méretekig telis-tele van mérnöki csodákkal, melyek évszázadok
óta ihletet adnak az embereknek” – mondja Bharat Bhushan kutató.
Mit gondolsz? A pillangó szárnya evolúció útján jött létre, vagy tervezés eredménye?
A magyar nyelv napja - Gálaműsorral ünnepelnek a Pesti Vigadóban
A Kárpát-medencei magyar közösségek jellegzetes nyelvjárásait beszélő mesemondók, énekesek fellépésével ünneplik kedden A magyar nyelv napját a Pesti Vigadóban.
Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár köszöntő beszédében azt hangsúlyozta, hogy ezen a napon együtt ünnepeljük a anyanyelvünk sokszínűségében rejlő közösségteremtő erőt. "Erre az erőre nagy szükség van korunkban, mert ez belső összetartozásunk, magyar identitásunk egyik legerősebb fundamentuma" - fűzte hozzá.
Mint mondta, napjaink társadalmi változásai a nyelvjárásokra is jelentős hatással vannak, ezen változások hatására csökken nyelvjárásokat beszélők száma, egyre kevesebb tájszót használunk és egyre inkább a köznyelvhez igazodunk.
Hoppál Péter kiemelte: a nyelvhasználat sokszínűsége, tájankénti változatossága "és az ebben rejlő értékek mindannyiunkat gazdagabbá tesznek". A magyar nyelv napja alkalmából rendezett gálaest a magyar nyelv szépségeire hívja fel a figyelmet, hiszen a Kárpát-medence közösségeinek nyelvjárásain szólalnak meg az előadók - hangsúlyozta.
Juhász Judit, az Anyanyelvápolók Szövetségének az elnöke elmondta, hogy ezen a napon mindenkit köszöntenek, akiknek különösen fontos a magyar nyelv ügye, akik féltik és szeretik nyelvünket és áldozatot is képesek hozni érte.
Kitért arra is, hogy az Anyanyelvápolók Szövetségének mintegy kétezer tagja van és huszonöt éve dolgoznak együtt a Kárpát-medencében. "Az összetartozás örömét szeretnénk kifejezni a mai ünnepi esttel" - fogalmazott.
Az Országgyűlés 2011. szeptember 26-án fogadta el azt a határozatot, melynek értelmében november 13-át a magyar nyelv napjává nyilvánították annak emlékére, hogy 1844-ben V. Ferdinánd magyar király ezen a napon szentesítette a magyar nyelvet hivatalossá tevő törvényt.
Az idén 25. születésnapját ünneplő Anyanyelvápolók Szövetsége az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Nemzeti Kulturális Alap, valamint a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával gálaesten köszönti a magyar nyelv napját.

Ferenc pápa felgyorsítja a papok által elkövetett szexuális visszaélések kivizsgálását
Ferenc pápa különbizottságot állított fel a Hittani Kongregáción belül az egyház tagjait érintő legsúlyosabb bűncselekmények minél gyorsabb kivizsgálására - jelentette be kedden Federico Lombardi szentszéki szóvivő.
A hét főből álló bizottságot bíborosok és püspökök alkotják. A bizottság elnökét és tagjait Ferenc pápa nevezi ki. Federico Lombardi hangsúlyozta, hogy a kinevezések minél előbb megtörténnek, mivel az egyházfő akarata szerint a bizottságnak minél előbb meg kell kezdenie a munkáját.
A Ferenc pápa által felállított újabb vatikáni testület feladata a papokat érintő legsúlyosabb bűncselekmények (latinul delicta graviora) kivizsgálása lesz. A kánonjog értelmében az egyház tagjai által a hit és az erkölcs ellen elkövetett bűncselekményekről van szó, amelyek között szerepelnek a papok által elkövetett szexuális visszaélések is.
A papi pedofília eseteinek kivizsgálása a Hittani Kongregáció hatáskörébe tartozik. Az ügyeknek az utóbbi években megemelkedett száma miatt azonban a Hittani Kongregáció munkája lassan halad. Ferenc pápa az eljárások felgyorsítása érdekében hozta létre a most felállított bizottságot - hangoztatta a szentszéki szóvivő.
Ferenc pápa tavaly decemberben már létrehozott egy pedofília ellenes vatikáni bizottságot. Az egyháziakból és laikusokból álló nyolcfős bizottság élére Sean O'Malley amerikai bíborost nevezte ki. A tagok között van Marie Collins ír asszony, akit gyermekkorában egy pap erőszakolt meg. Ennek a bizottságnak a munkája is lassan halad. Az ENSZ Gyermekjogi Bizottsága tavaly azt állapította meg, hogy a Vatikán eddig nem tett meg minden tőle telhetőt a papok által elkövetett szexuális visszaélések megelőzésére és a pedofíliaügyek kivizsgálására.
A Vatikán adatai szerint az utóbbi három évben évente hatszáz pedofíliaügyet jelentettek a Hittani Kongregációnak. Az ügyek többsége 1965-1985 között elkövetett visszaélésekre vonatkozik.
A pápai állam csendőrsége szeptemberben letartóztatta Jozef Wesolowski volt nunciust, akit a vele szemben felmerült pedofília vádak miatt júniusban a Vatikán már laikus státusba helyezett. A volt papot azóta a Vatikánban tartják fogva.

Sexepil - Új album csaknem két évtized szünet után
Tizenkilenc év után készített új stúdiólemezt a Sexepil. A nyolcvanas évek magyar underground színterének egyik legigényesebb zenekara Your Scream Is Music című anyaga november 17-én jelenik meg digitális formában.
A zenekar 1984-től öt éven át Hegyi Zoltán énekessel működött és egy lemezt (Egyesült álmok - 1988) készített. 1989-től a holland Mick Ness lett a frontember: a Sexepil klipjeit (Eroding Europe, Jerusalem) a kilencvenes évek első felében játszotta a Music Television, a csapat a Nirvana producere, Butch Vig stúdiójában dolgozott, fellépett Björk együttese, a Sugarcubes európai turnéján és számos koncertet adott Amerikában is.
A Sexepil két évvel ezelőtt eredeti felállásában, Hegyi Zoltán énekessel csaknem negyedszázad szünet elteltével tért vissza, 2012-ben néhány koncertet adott, fellépett az A38-on és a soproni VOLT Fesztiválon is. A most lemezzel jelentkező formációban Hegyi Zoltán nincs benne, az új frontember az eddigi dobos, Vangel Tibor. Az album csaknem hat év munka után készült el.
"Amikor 2007 környékén nyilvánvalóvá vált, hogy a Micknek se kedve, se ideje sincs igazán a zenekarban szerepelni, elkezdtünk énekeseket keresni. Megnéztünk rengeteg embert, akik ugyan nagyon jók voltak és azok ma is, az általunk játszott zenében idegennek hatottak volna. Otthon próbálgattam énekeket, de eszem ágában sem volt beállni frontembernek, de a többieknek tetszett. Négy-öt évbe telt, amíg meggyőztek, ezalatt azért lassan elkészült ez a lemez" - idézte Vangel Tibort a Sexepil ügyeit intéző Presscode kedden az MTI-hez eljuttatott közleményben.
A Sexepil még Mick Ness-szel egy kazettát (bi... - 1990) és három CD-t (Love Jealousy Hate - 1991, Against Nature - 1993, Sugar for the Soul - 1995) adott ki. A mostani négytagú Sexepil (Deák Endre - gitár, Kocsis Tamás - gitár, László Viktor - basszusgitár, Vangel Tibor - dob, ének, gitár, basszusgitár, programozás) koncerteken Golovics Ferenc vendégdobossal egészül ki.
A Your Scream Is Music című album digitális formában november 17-én jelenik meg világszerte, a CD és a dupla vinyl egy hónappal később érkezik.
"A Your Scream Is Music annyiban hasonlít a többi Sexepil-lemezhez, hogy ez is egyfajta doomsday popzene, pre-apokaliptikus örömtánc. A zene tele van visszautalással, a szövegek angol nyelvűek" - mondta a dobos-énekes. Valamennyi dal a Sexepil közös munkája, kivéve a Clinger című szám, amely Vangel Tibor szerzeménye, valamint az Eye of the Lens, amely a Comsat Angels nyolcvanas években írt számának feldolgozása. A felvételek a budapesti Pannonia stúdióban és a Walesben élő Vangel cardiffi házi stúdiójában készültek.
A dalokat Schram Dávid hangmérnök-producer keverte és a Sexepillel együtt ő végezte a lemez produkciós munkálatait is. A maszterelés a Los Angeles-i Gavin Lurssen nevéhez fűződik, ő korábban a Queens of the Stone Age, Sheryl Crow, Tom Waits, a Matchbox Twenty mellett is dolgozott, illetve a Coen-fivérek Ó, testvér, merre visz az utad című filmjének zenéjén dolgozott.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)