napiTopik

Időkapszulára bukkantak a nagygéci templom felújításánál

Egy 1941-ben elhelyezett időkapszulára, benne pedig egy utókorra hagyott levélre bukkantak a nagygéci templom felújítása során, a váratlan lelet segítségével az eredeti állapotában tudják helyreállítani a szakemberek az 1970-es Tisza-Szamos-közi árvízben megrongálódott imaház belső karzatát.

   
A papírost rejtő üvegcsét akkor találták meg az építők, amikor Radovics Krisztina Munkácsy-díjas faszobrász-restaurátor javaslatára elbontották a templom karzatát - közölték az 562 millió forint értékű, a Megmaradás temploma elnevezésű felújítási program szervezői kedden az MTI-vel.
  
A szakember szerint számos homályos részlet fedi a hétszáz éves templom múltját, a felújítással párhuzamosan zajló kutatás egyik fontos célja, hogy visszaállítsák az eredeti állapotot. Néhány héttel ezelőtt a szentélyt találták meg a cementpadló alatt, de azt továbbra sem tudták a kutatók, milyen lehetett eredetileg a templom karzata.
  
A most megtalált dokumentum szerint - amelyet valószínűleg Várkonyi Szilágyi Imre lelkipásztor helyezhetett el az üvegben - a karzatot 1941-ben építették át. Ebben az időszakban több környékbeli templomba orgonát emeltek, így a nagygéci karzatot is bővíteni kellett egy erkélyszerű kiugróval. Az átépítéssel egy időben újrafestették a faberendezéseket.
  
Az utókornak szánt levélből kiderül, hogy a harmóniumot Szomjas Lajos földbirtokos ajándékozta a református egyháznak, és elhelyezése érdekében toldottak a karzathoz egy kiugrót. Az asztalos munkálatokat Morvay János helyi lakos vállalta negyvenöt pengőért, a festést pedig a szamosújfalui Fekete Béla százötven pengőért végezte el. A munkálatokra szánt pénz a nagygéci és a komlódtótfalui lakosok adakozásából gyűlt össze - áll a levélben.
 
 Az időkapszulának köszönhetően a karzat eredeti formája mellett a színére is fény derült, így pontosan lehet majd rekonstruálni az építményt. Emellett a szószék fölötti korona és a padok restaurált, rekonstruált másolata is visszakerülhet az évtizedekén át sorsára hagyott templomba.
  
A nagygéci templom felújítása várhatóan jövő év tavaszára fejeződik be.
 
 Az 1970. május 13-án a környékbeli folyókon levonuló árvíz szinte romba döntötte a teljes falut, az ár levonulása után a magyar-román határ közelében lévő község újjáépítését nem engedélyezték az akkori hatóságok. A Csengerbe és Csengersimára kitelepített 760 nagygéci lakos nem térhetett vissza lakóhelyére, azóta a község híres temploma - amelynek hajója az Árpád-korból, míg szentélye Mátyás király korából maradt fenn - folyamatosan pusztult.

    Az egyhajós, támpilléres szentélyű teremtemplom külső falán térdmagasságban jelzés mutatja, hogy meddig ért a települést elborító víz 44 évvel ezelőtt.

   A Megmaradás temploma program keretében a műemlék teljes felújításán túl kilátótorony, látogatóközpont és emlékpark épül az imaház mellett. A honfoglaló ősöknek úgynevezett őrtűzoszlop állít emléket, a ligetben további 200 emlékoszlopot állítanak, amelyeken a Kárpát-medencei települések ezrei üzenhetnek az utókornak.
  
A megépülő látogatóközpontban termet rendeznek be a nagygéci híres családok emlékének és filmen mutatják be a település életét, amelybe azóta kis létszámban a lakosság is visszaköltözött.

A Huawei a világ száz leginnovatívabb vállalata között

A Huawei felkerült a Thomson Reuters üzleti hírszolgálatnak a világ száz leginnovatívabb vállalatát felsoroló listájára, az első szárazföldi kínai cégként - közölte a Huawei kedden az MTI-vel.


    A közlemény szerint a vállalat minősítése 2011-ben kezdődött, például megvizsgálták a cég különböző iparágak innovációjában betöltött, az egész világra kiterjedő vezető szerepét, beleértve a vállalat szabadalmainak mennyiségét is.
  
A Huawei közölte: a cég elkötelezett a kutatás-fejlesztés iránt, amit a Thomson Reuters is elismert.

  A Thomson Reuters listáján számos elektronikai, távközlési és gyógyszeripari cég szerepel, a lista elérhető az alábbi oldalon:

http://top100innovators.com.

Kétszáz új busz érkezik Budapestre 2015-ben

Mintegy kétszáz új busz érkezik Budapestre 2015-ben az új üzemeltetési modell keretében, a MAN és a Mercedes buszai a déli városrészekben közlekednek majd - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) kedden az MTI-vel.



A buszokat a VT-Arriva Kft. üzemelteti, a szolgáltató 82 szóló MAN Lion's City A21 és 132 csuklós Mercedes-Benz Conecto G autóbuszt állít forgalomba, de a tender lehetőséget ad további 45 busz beszerzésére is.

 A BKK hangsúlyozta, hogy ezzel a közlekedő járművek több mint 70 százaléka alacsonypadlós lesz.
 
A tendert a központ 2013 októberben írta ki külön a szóló és külön a csuklós buszokra, mindkettőben a VT-Arriva adta a legolcsóbb ajánlatot: előbbinél 742, utóbbinál 885 forintot kilométerenként. Az új buszok több ütemben állnak forgalomba Nagytétényben, Csepelen, Pesterzsébeten, Kőbányán, Soroksáron és Rákosmentén.

 A szerződés kötelezettséget ír elő a jelenlegi üzemeltető, a BKV Zrt. érintett járművezetőinek átvételére, az új szolgáltató köteles továbbfoglalkoztatási ajánlatot tenni nekik.

Megjelent a Pink Floyd utolsó stúdióalbuma

Minden bizonnyal a Pink Floyd utolsó stúdióalbuma jelent meg hétfőn. Az 50. születésnapját jövőre ünneplő brit rockegyüttes The Endless River című anyaga az ezt megelőző lemezről, a húsz évvel ezelőtt kiadott The Division Bellről lemaradt felvételek gyűjteménye.



A zenekar az elmúlt húsz évben nem jelentetett meg anyagot, a billentyűs Richard Wright 2008-as halála pedig végleg eldöntötte az együttes sorsát. De David Gilmour gitáros és Nick Mason dobos még érzett a Pink Floydban egy fejezetet, amit mindenképpen meg akartak mutatni a világnak - szerepel a Warner kiadó magyarországi forgalmazója, a Magneoton MTI-hez eljuttatott közleményében.
 
A The Endless River az 1993-as stúdiózás során feljátszott mintegy húszórás anyag terméke, a megírt, felskiccelt dalokat önti végleges formájába, emléket állítva Richard Wrightnak. Ezek voltak az utolsó pillanatok, amikor a három tag közösen zenélt. Ahogy David Gilmour korábban elmondta, a kiadványhoz az együttes új részeket tett hozzá, másokat újra felvett, általában véve maximálisan kihasználták a stúdiótechnikát, "hogy egy igazi 21. századi Pink Floyd-album szülessen".
 
Az album teljes egészében instrumentális, leszámítva a beharangozó dalt, a Louder Than Words című szerzeményt, amely a lemez záródarabja. Polly Samson írónő, Gilmour felesége írt rá szöveget, és természetesen a gitáros énekli el. A felvételhez készült videoklip az albumhoz hasonlóan hétfőn jelent meg.
 
A The Endless River már a megjelenés előtt rekordot döntött, hiszen az Amazon.com-on idén eddig ebből az albumból rendeltek előre a legtöbbet. A lemez alapváltozatán 18 szám hallható, a deluxe kiadáson még három felvétel szerepel. Az anyag egyik érdekessége a Talkin' Hawkin' című szám, amelyen a világhírű brit elméleti fizikus, Steven Hawking elektronikus hangja is megszólal, egy 1994-ben elmondott beszédéből.
 
 A Pink Floyd a lemezhez mellékelt füzetkében emléket állít Storm Thorgerson grafikusnak, számos Pink Floyd-lemezborító készítőjének, aki tavaly hunyt el. A The Endless River művészi munkája Thorgerson kollégája, Aubrey Powell nevéhez fűződik.

 Az 1965-ben alakult Pink Floyd hosszú - ám szünetekkel tűzdelt - pályafutása során 250 millió albumot adott el és a pszichedelikus rock legfontosabb együttese lett az évek során. Roger Waters 1985-ben feloszlatta a csapatot, ezután jogvita kezdődött közte és a többi tag között a név használatáért. A Pink Floydot végül David Gilmour, Nick Mason és Richard Wright billentyűs vitte tovább. Ők és Waters egyetlen alkalommal, 2005 júliusában álltak újra össze a londoni Live 8 koncerten. Az induláskor meghatározó tag, Syd Barrett 2006-ban, Wright 2008 szeptemberében hunyt el.

Elkészült a négymilliomodik autó a VW pozsonyi üzemében

Legördült hétfőn a Volkswagen szlovákiai üzemének gyártósoráról a négymilliomodik autó, egy Volkswagen Touareg, amely Japánban talált gazdára - közölte a német autógyár szlovák leányvállalatának sajtóosztálya hétfőn az MTI-vel.


A pozsonyi VW a világ 5 kontinensének, 148 országába szállít autókat, és az egyetlen autógyár a világon, amelyben a márka 5 modellje készül - emelte ki a vállalat a közleményben.
  
A Volkswagen Slovakia pozsony-dévényújfalui üzemében 1991-ben készült el az első gépkocsi, a sorozatgyártás pedig 1992 februárjában kezdődött meg. Kezdetekben napi 15 gépkocsit készítettek, az első évben 2100 gépkocsi hagyta el a gyártósorokat. Azóta a pozsonyi üzemben készített modellek és autók száma egyaránt megsokszorozódott.
  
A pozsonyi gyárban jelenleg a konszern 5 modellje, illetve a Porsche egyik karosszériája készül, az üzem gyártósorain tavaly ismét rekordszámú, 426 ezer autó készült el. A szlovák VW által gyártott autók száma a gyár megalapításától kezdve nőtt, az egymilliomodik autó 2003-ban, a kétmilliomodik 2007-ben, a hárommilliomodik pedig 2012-ben készült el Pozsonyban.
  
A VW Slovakia a legtöbb gépkocsit készítő autógyár Szlovákiában, az általuk gyártott gépkocsik több mint 99 százaléka kivitelre készül, legnagyobb piacuk Németország, Kína és az Amerikai Egyesült Államok. A több mint 9400 alkalmazottat foglalkoztató cég tavalyi forgalma 5,19 milliárd euró volt, s tavaly a vállalat exportja adta az ország kivitelének csaknem egytizedét.

Vasárnapi zárva tartás - A VOSZ népszavazást kezdeményez a jogszabály elfogadása esetén

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) népszavazást kezdeményez az üzletek vasárnapi nyitva tartásáért, ha elfogadják a korlátozó jogszabályt - közölte az érdekképviselet hétfőn az MTI-vel.


Dávid Ferenc, a VOSZ főtitkára az MTI-nek elmondta, az aláírásgyűjtést akkor kezdik majd, ha a vasárnapi zárva tartásról szóló jogszabályt a parlament elfogadta.
  
A VOSZ közleményében úgy fogalmaz, aggodalommal és megdöbbenéssel tapasztalják, hogy a gazdasági krízisből éppen csak kilábalt országban vannak olyan parlamenti és parlamenten kívüli érdekcsoportok, amelyek a kereskedelmi munkahelyek tudatos veszélyeztetésének és megszüntetésének programját tűzték zászlajukra.
 
 A bolti kiskereskedelmi egységek vasárnapi bezárását szorgalmazók a kereskedelmi munkahelyek tízezreinek azonnali megszüntetését idézik elő akkor, amikor Magyarországon a munkanélküliségi ráta még mindig meghaladja a 7 százalékot - írja közleményében a szövetség.
 
 A VOSZ arra hívja fel a szigorítást kezdeményezők figyelmét, hogy a vasárnapi nyitva tartás megszüntetését kezdeményezők a kereskedelmi alkalmazottak érdekei ellen dolgoznak, semmibe véve a fogyasztók szabad választási jogát.
  
Az érdekképviselet hangsúlyozza, hogy a VOSZ negyedszázados működése során tudatosan tartotta távol magát a pártpolitikától, és a jövőben is így tesz. Az üzletek nyitva-, illetve zárva tartását kizárólag szakmai kérdésként kezelik, ezért a népszavazásra vonatkozó kezdeményezést, az aláírás gyűjtést olyan partnerszervezetekkel, érdekképviseletekkel együtt kívánják elkezdeni és lefolytatni, amelyek távol állnak a pártpolitika világától. (A Demokratikus Koalíció (DK) pénteken jelentette be, amennyiben a parlament elfogadja a boltok vasárnapi nyitva tartását korlátozó indítványt, akkor javasolni fogja a civil szervezeteknek, hogy egy népszavazással kényszerítsék ki a törvény megváltoztatását.)
  
A VOSZ pártgondozásban, illetve pártszervezésben koordinált aláírásgyűjtésben nem vesz részt, mert úgy gondolják, hogy e témakörben a pártok szerepvállalása rontja a népszavazás sikerességének és eredményességének esélyét, ezért kérik a politika szereplőit, hogy a vasárnapi nyitva-, illetve zárva tartás fontos gazdasági kérdését ne tekintsék a politikai játszmák részének.
 
 A vasárnapi nyitva tartás témájában zajlanak a konzultációk, az érintettek véleményének meghallgatása után kerülhet sor a döntések meghozatalára, illetőleg jogszabályok megalkotására - közölte Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár múlt pénteken az MTI érdeklődésére.

Roxette-koncert jövő májusban Budapesten

Jövő tavasszal ismét Magyarországon ad koncertet a Roxette. A nyolcvanas-kilencvenes évek sikeres svéd popduója az európai turné keretében 2015. május 19-én lép fel a Papp László Budapest Sportarénában.



A zenekar jelenleg Oroszországban, a balti államokban és Finnországban koncertezik teltházas aréna-turnéjával, majd rövid szünet után 2015 februárjában Ausztrália és Új-Zéland a következő célállomás. Európába visszatérve, a milánói premier után néhány nappal, május 19-én játszik Budapesten a Roxette - közölte a budapesti koncertet is szervező Live Nation hétfőn az MTI-vel.

  "A közönségtől kapott visszajelzések csodálatosak és alig várjuk, hogy ismét találkozhassunk a rajongókkal. Boldoggá tesz minket, hogy láthatjuk őket szinte egész Európában" - idézte a kommüniké az együttes tagjait, Marie Fredrikson énekesnőt és a zenéért felelős Per Gesslét.
  
A Roxette az elmúlt negyedszázadban 33 slágerlistás kislemezt és több mint 75 millió eladott albumot produkált. A csapat Fredriksson súlyos betegsége miatt hosszú időre leállt, 2011 márciusától azonban - tíz év szünet után - ismét világkörüli turnéra indult.
 
 Marie és Per a hetvenes évek végén találkozott: a zenész az egyik legnépszerűbb svéd popcsapatban, a Gyllene Tiderben játszott, az énekesnő pedig szólókarrierjét építette. 1986-ban döntöttek a közös munka mellett, első kislemezük, a Neverending Love Svédországban azonnal sláger lett, debütáló albumukkal, a Pearls of Passionnel pedig megalapozták hazai népszerűségüket.

  A Roxette 1987 karácsonyára időzítette az It Must Have Been Love (Christmas For The Broken Hearted) kiadását, majd 1988-ban megjelent a második album is Look Sharp! címmel. Egy amerikai cserediák, miután Svédországból visszatért az Egyesült Államokba, eljuttatta a The Look kislemezt a minneapolisi KDWB rádiónak. A dal gyorsan népszerű lett, holott a lemez addig meg sem jelent a tengerentúlon. A számot aztán 1989-ben adták ki Amerikában és márciusban már vezette a slágerlistát. A második listavezető dal a Listen To Your Heart lett a tengerentúlon, a Look Sharp! című album pedig több mint 8 millió példányban fogyott el az év végéig.
 
 Miután átdolgozták az It Must Have Been Love-ot (a karácsonyi részeket kihagyták), ez a dal lett harmadik listavezető kislemez Amerikában. A szám a Micsoda nő című mozifilm egyik betétdala is volt és az egész világon hetekig uralta a listákat. 1991-ben jelent meg a harmadik Roxette-album, a Joyride. A címadó kislemez vezette az amerikai és még tucatnyi ország slágerlistáját; a Join The Joyride elnevezésű turnén a csapat 108 koncertet adott Európában, Ausztráliában, Észak- és Dél-Amerikában.
  
A negyedik albumról, az 1992-ben kiadott Tourismról a How Do You Do lett sláger, majd 1993-ban a Roxette első nem angol anyanyelvű csapatként adhatott akusztikus koncertet a Music Television Unplugged-sorozatában. 1994-ben jött az ötödik album, a Crash! Boom! Bang!, rajta a Sleeping In My Carral. A második világkörüli turné eljutott Dél-Afrikába, Kínába és Japánba is.
 
 1998-ban jelent meg a hatodik album, a Have A Nice Day, 2001-ben pedig a következő, Room Service. Egy évvel később Marie összeesett otthonában: kórházba szállították, ahol agydaganatot diagnosztizáltak nála. Betegsége miatt a Roxette 2008-ig gyakorlatilag leállt. Per szólóalbumot adott ki, és régi csapatával, a Gyllene Tiderrel dolgozott. 2006-ban egy négy CD-ből és két DVD-ből álló Roxette-doboz jelent The RoxBox címmel, amelyen a legnagyobb slágerek mellett kiadatlan felvételek, demók, koncertfelvételek és videók szerepeltek.

  2009 tavaszán Per európai turnéra indult, ahol Roxette-számokat is játszott. Marie Amszterdamban két szám erejéig újra színpadra lépett vele, majd nem sokkal ezután bejelentették, hogy folytatják: 2011 tavaszán európai turnéra indulnak és azóta két új albumot is kiadtak.
  
A 2011-ben megjelent Charm School, rajta a She's Got Nothing On (But The Radio) című kislemezzel ismét felkerült a slágerlisták élbolyába. Koncertsorozatuk kétszer megkerülte a földet, 153 koncerten összesen 1,5 millió ember előtt játszottak. A 2012-ben megjelent Roxette-album címe Travelling volt.
 
 A Roxette idén októberben kezdte legújabb turnéját, amely egészen a csapat 30 éves fennállásának jubileumáig, 2016-ig fog tartani, ezért a koncertkörút címe The XXX Anniversary Tour.

Friss / Extra