napiTopik

Elutasították Barack Obama hitelkártyáját egy New York-i étteremben

Nem tudott fizetni a hitelkártyájával Barack Obama amerikai elnök szeptemberben a manhattani Estela étteremben, ahová a first ladyvel együtt ment vacsorázni, miközben az ENSZ Közgyűlésének általános vitája alkalmából New Yorkban tartózkodott.
    

Erről maga az elnök számolt be pénteken Washingtonban, miután aláírt egy bankkártya-hamisítás elleni védelem megerősítéséről szóló rendeletet.
    
"Feltételezem, az derült ki, hogy nem használom elég gyakran a kártyámat, és azt gondolták, csalás történik" - idézte fel a szeptember 24-én történt esetet Barack Obama.
    
"Szerencsére Michelle is elhozta a sajátját"- tette hozzá.
    
Sajtójelentések szerint az amerikai elnök JPMorgan Chase & Co. kártyáját használja. A legnagyobb amerikai bank nem kívánta kommentálni az esetet, mondván, hogy ügyfeleinek számlájával kapcsolatban nem ad információt. A pénzintézmény akkor is kitért a válaszadás elől, amikor az újságírók azt feszegették, hogy vajon Barack Obama is az érintettek között volt-e, amikor hackerek augusztusban több tízmilliónyi ügyfelük adataihoz fértek hozzá.

forrás: MTI
kép: szarvasember.net

Ez most 4-es vagy 6-os


Kormányzati tisztségviselőkről és kormánytagokról is beszélt az amerikai ügyvivő

Egy pénteki háttérbeszélgetésen azt mondta a budapesti amerikai nagykövetség ideiglenes ügyvivője, hogy magyar kormányzati tisztségviselők azok, akik nem léphetnek be az Egyesült Államokba, amiért az amerikai hatóságok szerint korrupcióban érintettek. Az M1 Híradójának adott interjúban André Goodfriend viszont már kormánytagokat említett.
    

André Goodfriend a délutáni, fővárosi beszélgetésen a kormányzati tisztségviselő megfogalmazást használta, amikor a korrupcióban érintett emberekről beszélt. "Ha egyes személyek, korrupt kormányzati tisztségviselők sértik az Egyesült Államok érdekeit, akkor a mi törvényeink lehetőséget biztosítanak arra, hogy számukra megtiltsuk a belépést az Egyesült Államokba" - mondta a diplomata.
    
Az ideiglenes ügyvivő a Híradónak adott interjúban ugyanakkor már a kormánytagok megfogalmazást használta. "Vannak olyan személyek, egész pontosan közszereplők, kormánytagok, akiket az Egyesült Államok nem talált alkalmasnak arra, hogy belépjenek az Egyesült Államokba" - közölte André Goodfriend.
    
A Napi Gazdaság internetes oldalán csütörtökön megjelent értesülés szerint több amerikai érdekeltségbe tartozó intézménnyel és céggel szemben is adóhatósági vizsgálat folyik Magyarországon. A lap szerint az amerikai fél erre adott reakcióként arra készül, hogy megnehezítse a vizsgálatokban érintett hatóságok vezetőinek beutazását az Egyesült Államokba.
    
Ezt követően az M1 Híradójának megkeresésére a budapesti amerikai nagykövetség csütörtökön úgy tájékoztatott: nincs tudomásuk arról, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Magyarországon működő amerikai cég vagy intézmény ellen vizsgálatot folytatna, és semmilyen amerikai lépésre nem került sor ilyen vizsgálat következményeként.
    
A külképviselet tájékoztatása szerint "bizonyos magyar magánszemélyekről" úgy találták, hogy nem jogosultak a belépésre az Egyesült Államokba, ugyanis "hiteles információ áll rendelkezésre arra vonatkozóan, hogy ezek a személyek korrupciós cselekményekben vesznek részt vagy azokból hasznot húznak". A magánélet védelmét célzó amerikai törvények miatt a neveket azonban nem adhatják ki - tették hozzá.
    
Pénteken bekérették a Külgazdasági és Külügyminisztériumba (KKM) André Goodfriendet. Fülöp Judit, a tárca sajtófőnöke kiemelte: Magyarországnak és az Egyesült Államoknak is az az érdeke, hogy minden korrupciógyanús esetre fény derüljön, és minden ilyen esetet megfelelő alapossággal, átláthatóan és a törvényeknek megfelelően vizsgáljanak ki. Ezért a KKM azt várja az Egyesült Államok kormányától, hogy bocsássa rendelkezésre azokat a hiteles információkat, amelyek korrupciógyanús esetekre utalnak; emiatt kérették be az amerikai ügyvivőt a minisztériumba.
    
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter péntek délután sajtótájékoztatóján közölte: azt várja az amerikai kormánytól, hogy bocsássa a magyar fél rendelkezésére azokat a hiteles információkat, amelyek alapján megfogalmazta korrupciógyanúját. Kiemelte: ha az amerikai kormány ezt nem teszi meg, magára vonja annak a gyanúját, hogy csak befolyást akar gyakorolni bizonyos ügyekben.
    
A miniszter elmondta, az Egyesült Államok budapesti nagykövetsége mostanáig nem közölte, hogy kik azok a magyar állampolgárok, akikkel szemben beutazási korlátozást vezettek be, és semmifajta hiteles információt nem közölt az állítólagos korrupciós ügyekről.

forrás: MTI
kép: http://www.szociologia.eu/

A debreceni Grand Casino


Játékgépek a debreceni Grand Casinóban 2014. október 17-én. Az 1300 négyzetméter területen, 750 millió forintos beruházással kialakított kaszinó koncessziós jogát a Szima Gábor helyi vállalkozó tulajdonában lévő Aranybónusz 2000 Kft. nyerte el tíz évre, ami öt évre meghosszabbítható.



forrás: MTI
kép: Czeglédi Zsolt

Állandó faj lett Nógrád megyében a barna medve

Az ez évi adatok alapján bebizonyosodott, hogy Nógrád északi részén, illetve a Heves megyével szomszédos területeken megtelepedett az európai barnamedve (Ursus arctos arctos).


A faj jelenléte előbb-utóbb konfliktusok kialakulásához vezethet – hangzott el egy konferencián, amelyet a Nógrád Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi Igazgatósága szervezett pénteken Salgótarjánban.
  
Medve az 1850-es évek közepétől az 1990-es évekig csak elvétve bukkant fel ezen a vidéken, azóta viszont sűrűsödnek a bizonyított előfordulások, a 2014-es adatok alapján pedig már az is biztos, hogy nem csak kóborló egyedek jelennek meg alkalmanként Szlovákia felől.
    Bajdik Péter, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) Erdészeti és Vadgazdálkodási Főosztályának helyettes vezetője hozzászólásában kifejtette: nem kell vészharangot kongatni a medvék megtelepedése miatt, de olyan eset sem fordulhat elő, mint ami egy példány illegális kilövéséhez vezetett ez év május 10-én, Salgótarján közelében. A természetvédelem és a vadászok együttműködése különösen fontos ezen a területen, de vadászati korlátozásokat nem kell bevezetni a medve jelenléte miatt.
    Gombkötő Péter, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság zoológusa előadását azzal kezdte: a medvére, bár mindenevő, csúcsragadozóként tekintünk, mert kiváló vadász is. A vele való találkozás lélektani felkészülést igényel, annak ugyanis esélye sincs, hogy az ember kiabálással elijessze, vagy elfusson előle, hiszen a medve másodpercenként 17 méter megtételére is képes, fára is sokkal jobban mászik. Kellő óvatossággal azonban elkerülhetők a veszélyes helyzetek.
    Ismertette ezután a faj európai elterjedését. A gyéren lakott észak-európai és oroszországi területeken él a legnagyobb számban, a Kárpátok és a Balkán mellett kisebb, szigetszerű populációi vannak, a teljes állomány 60-70 ezer példány között lehet. A Kárpátokban mintegy 10 000 medve él. A legsűrűbb az állomány Kelet- és Dél-Erdélyben, illetve az Alacsony- és a Magas-Tátra erdeiben.
    Hozzátette: a medvék élettartama 30-35 év, ez alatt az anyamedve 6-10 almot vet, átlagosan 1-3 boccsal.
    Kitért a halálos medvetámadások számának alakulására: Európában 1972 és 2002 között 36 ilyen volt, ebből 24 Romániában. A ma szlovákiai területeken az 1900-as évek elejétől nem történt halálos kimenetelű medvetámadás. A legveszélyesebbek a bocsos anyamedvék lehetnek, a nem végzetes támadások 46 százaléka írható a számlájukra. Szlovákiában a konfliktusok száma 2004 óta ritkult, köszönhetően a felvilágosító munkának, illetve a medve élőhelyein a hulladéktárolás biztonságosabbá tételének.
    Szemethy László, a gödöllői Szent István Egyetem Vadvilág Megőrzési Intézetének adjunktusa kifejtette: a mindenevő medve otthonterületének nagyságát a rendelkezésre álló táplálékforrások határozzák meg. Az ember környezetébe a könnyen elérhető források vonzzák a többnyire fiatal példányokat, távol tartásuk pedig, ha egyszer valamilyen téren sikert értek el, lehetetlenné válik, belőlük lesznek a problémás egyedek.
    Hozzátette: a medve nem alszik igazi téli álmot, enyhe teleken előfordulhat, hogy végig aktív marad. Táplálékot kell azonban szereznie, ami további konfliktusok forrása lehet. Emberre Európában nem vadászik, de Észak-Amerikából ismertek ilyen esetek is.
    Felhívta a figyelmet arra, hogy azok a medvék, amelyek menhelyeken élnek, soha nem kerülhetnek vissza a természetbe. Mivel az embertől nem félnek, sok konfliktus okozói lehetnek.
    Hangot adott ezután annak a véleményének, amely szerint a medvék terjeszkedésének egyik oka a több mint 10 000 hektár erdő pusztulásával járó tátrai természeti katasztrófa volt. A medvék ma főleg hegyvidékeken élnek, mert az ember terjeszkedése oda szorította őket. A domborzat iránt azonban nincs különösebb igényük, viszont az erdős élőhelyekhez ragaszkodnak.
    Szemethy László kifejtette: Magyarország jelenleg az elterjedési terület peremén található. Genetikai vizsgálatok azt bizonyították be az USA-ban, hogy egy adott területen kétszer annyi medve él, mint azt addig a becslések alapján feltételezték. Hasonló lehet a helyzet hazai viszonyok között is: a valamilyen módon bizonyított előfordulások mellett lehetnek olyan példányok is, amelyek észrevétlenül maradnak.
    Az állandó megtelepedésre alkalmas hazai élőhelyek – a Börzsöny, a Mátra, a Bükk – között a faj terjeszkedését szolgáló zöld folyosók is a medvék rendelkezésre állnak. Terjeszkedésével azonban károkozására is számítani lehet, a háziállatok és a méhkaptárok kerülhetnek a legnagyobb veszélybe.
    Ahogyan fogalmazott: a vaddisznó és az aranysakál esetében már láthattuk, hogy egyes fajok milyen állománygyarapodásra képesek. A medve esetében nem tudni, hogy előfordulhat-e ilyen, de erre az eshetőségre nem is készül senki.
    Mivel Magyarországra Szlovákiból érkeznek a medvék, az együttműködés minden lehetséges téren fontos a két ország között. Szerepet kell, hogy kapjon - más területek mellett - az ismeretterjesztés, az oktatás, az átgondolt kommunikáció is – mondta végül.
  

A barnamedve jogi státuszáról Horváth Rita, az FM Természetvédelmi Főosztályának munkatársa adott tájékoztatást. A fokozottan védett faj természetvédelmi értéke 250 ezer forint, nemzetközi oltalom és egyezmények is védik. Elejtésére egyetlen esetben van lehetőség, ha emberre támad.

Nem volt törvényes a vád, megszüntették az Új Magyar Gárda Mozgalom tagjai elleni büntetőeljárást

Nem volt törvényes a vád, ezért a Debreceni Törvényszék pénteken hatályon kívül helyezte az elsőfokú ítéletet, és megszüntette a büntetőeljárást az Új Magyar Gárda Mozgalom 13 tagjával szemben.
   

Másodfokon Felegyiné Szabó Ágnes tanácsa megállapította, az ügyészség által benyújtott vád alapján D. Barnabással és 12 társával szemben a büntetőeljárásnak el sem kellett volna indulnia, a vád ugyanis nem felelt meg a törvényességi kritériumoknak.
 
A kétoldalas vádiratban csak három rövid bekezdés utal arra, hogy az Új Magyar Gárda Mozgalom gárdistái milyen funkciókat töltenek be és milyen programokon vettek részt, de konkrétumok nem szerepelnek benne. A vád így nem felelt meg a büntetőeljárási törvény előírásainak.
 
Az eljárás egyesülési jog megsértésének vétsége miatt indult, az ügyészség szerint a vádlottak a jogerősen feloszlatott Magyar Gárda jogutód szervezetében, az Új Magyar Gárda Mozgalomban töltöttek be vezetői pozíciókat. Az ügyészség azt állapította meg, hogy az Új Magyar Gárda Mozgalom néhány apróbb változtatástól eltekintve nem különbözik a Magyar Gárdától, és a mozgalom ugyanúgy katonai, hierarchikus, parancsutasításos formában működő szervezet, rögzített szervezeti és szolgálati szabályzattal.
 
Első fokon, 2013. január 22-én a Debreceni Járásbíróság - bűncselekmény hiányában - felmentette D. Barnabást és 12 társát az egyesülési joggal visszaélés vétsége alól. A tanúvallomásokra alapozva kimondta, hogy a vádlottak a gyakorlatban nem viselték a vádban leírt funkciókat, az Új Magyar Gárda Mozgalom nem minősül társadalmi szervezetnek, magánszemélyek egyesülési jogon alapuló közösségéről van szó, amelynek működése nem rendszeres, és nincs nyilvántartott tagsága.
 
A felmentés ellen az ügyészség jelentett be fellebbezést, így került másodfokra, a Debreceni Törvényszékre az eljárás.
 
A törvényszék mostani indoklásában kiemelte: a másodfokú felülbírálatot a vád törvényességi vizsgálatával kell kezdeni, meg kell nézni azt, hogy mennyire pontosan körülírt maga a bűncselekmény.
 
"Jelen esetben a vádnak egyértelműen tartalmaznia kellett volna azt, hogy a vádlottak konkrétan milyen módon vettek részt vezetőként a mozgalomban. Így részletezni kellett volna az elkövetési magatartás idejét és módját is. Önmagában az, hogy a vád megnevezi a vádlottak titulusát, még nem igazolja azt, hogy ők valóban azokat a vezetői szerepköröket töltötték be" - állapította meg a másodfokú bíróság.
 
Magával az elsőfokú ítélettel a törvényszék érdemben nem foglalkozott, mivel az elsőfokú ítélet nem törvényes vád alapján született meg.
 
A törvényszék pénteki - jogerős határozatával - nem arról döntött, hogy a Debreceni Járásbíróság jogosan mentette-e fel a vádlottakat, hanem arról, hogy az elsőfokú bírósági eljárás nem törvényes vád alapján folyt. Így a mostani döntés sem a vádlottak bűnösségéről, sem ártatlanságukról nem rendelkezik - közölte a határozathirdetés után a törvényszék szóvivője az MTI-vel.
 
Tatár Tímea hozzátette: miután a bűnösség kérdésében nem született eltérő állásfoglalás, harmadfokú eljárásra sincs lehetőség.
 
Az eljárás vádlottainak bűnösségét vagy ártatlanságát legfeljebb egy másik büntetőeljárásban lehet megállapítani, ha elévülési időn belül az ügyészség ismételten vádat emelne - jegyezte meg a szóvivő.

Enyhébb feltételek a játékkaszinó engedélyezéséhez

Enyhít a játékkaszinó koncesszió engedélyezési szabályain egy pénteken megjelent nemzetgazdasági miniszteri utasítás: az új szabályozás alapján csak az 500 ezer forint feletti köztartozás, illetve adóhatósági végrehajtás a kizáró ok.

Eddig a pályázatokat vizsgáló döntés-előkészítő bizottságnak ki kellett szűrnie azokat a pályázókat, amelyek akár egyszer 30 napon túli fizetési késedelembe estek az adóhatóságnál. A pályázó egyik bankszámláján sem lehetett adóhatósági beszedési megbízás, illetve a működése során nem indulhatott ellene végrehajtási eljárás.
   
A pénteki Hivatalos Értesítőben megjelent, szombattól hatályos utasítás alapján mostantól alkalmas koncesszornak az a pályázó is, amely az állami adóhatóságnál nyilvántartott, 500 ezer forintot meghaladó közteherre vonatkozó bevallási és fizetési kötelezettségének eleget tett, és egyszer sem esett ilyen kötelezettsége teljesítésével kilencven napot meghaladó
késedelembe.
   
A másik enyhítés szerint megfelelő a pályázó, ha egyik bankszámláján sem volt 500 ezer forintot meghaladó azonnali beszedési megbízás az adóhatóság részéről, illetve működése során nem indult ellene 500 ezer forintot meghaladó végrehajtási eljárás.

forrás: MTI

Friss / Extra