napiTopik

Atlétikai stadion épül Kecskeméten

Mintegy 300 millió forintos beruházással atlétikai stadion épül Kecskeméten – közölte Zombor Gábor, a város polgármestere csütörtökön, a helyszínen tartott sajtótájékoztatón.

Azért van szükség az új építményre, mert a korszerűsítés előtt álló Széktói Stadion futballpályáját arénajellegűvé kell átalakítani, így az atlétikai pálya kikerül a játéktér mellől – indokolta a stadion megépítését a polgármester.    

A létesítmény 4-es pályájának átépítésekor nyolcsávos rekortánt fektetnek le és 400 fős lelátót alakítanak ki. Az új központban az atlétika minden száma helyet kap.    

A tömegsport keretében sportolni és futni vágyók is igénybe vehetik majd az új létesítményt, az atétikai stadion a labdarúgó-stadiontól teljesen elkülönül és attól függetlenül lesz használható.    

Zombor Gábor szólt arról, hogy egy magyar nagyvárosban már megvalósult atlétikai stadion mintájára épül a kecskeméti, mely várhatóan a futballstadion korszerűsítésével egy időben, 2015 júniusára készül el.    

A polgármester emlékeztetett arra, hogy a kormány korábbi döntésével 800 millió forintot biztosított a labdarúgó-stadion korszerűsítésére, így összesen 1,1 milliárdos beruházás valósul meg a jövő év közepéig a központi költségvetés támogatásával.
forrás: MTI

Gyurcsány: "rabok leszünk vagy szavaztok!"

A Demokratikus Koalíció (DK) elnöke szerint az a választás tétje, hogy az emberek mernek-e szabadok lenni, annak összes felelősségével, vagy elfogadják Orbán Viktor önkényét.


"Rabok leszünk vagy szavaztok!" - mondta Gyurcsány Ferenc csütörtökön Esztergomban, a DK kampányzáró rendezvényén, amelyen részt vett Vadai Ágnes, a baloldali összefogás Dorog és Esztergom körzetében induló képviselőjelöltje.
    
"Én most először gondolom azt, hogy ez a választás valóban történelmi lesz, választás szabadság és önkény között" - jelentette ki a DK elnöke.
    
A politikus arra kérte a sportcsarnokot megtöltő, mintegy négyszáz fős hallgatóságát, hogy "legyenek az európai magyarság apostolai, mondják el mindenütt: egy jobb, tisztességesebb Magyarországra kell szavazni, hogy később elmondhassák utódaiknak, megcselekedtük, mit megkövetelt a haza".
    
Gyurcsány Ferenc hozzátette, nem fizetésért, nem hatalomért vállalja a politikai harcot, hanem azért mert szenvedélyesen szereti a hazáját.
    
"A mai Magyarország legfontosabb kérdése, hogy folytathatjuk-e mindazt, amiért sok száz évig küzdöttek a magyarok legjobbjai. (...) Elhiszi-e a magyar, polgári, szocialista, szociáldemokrata baloldal, hogy mi állunk a történelem jó oldalán. Nem az hazafi, aki három fröccs után el tudja énekelni a székely himnuszt, hanem az a hazafi, aki érti, hogy mi a történelem nagy kérdése" - mondta a DK elnöke.
    
Gyurcsány Ferenc szerint a szabadsággal nem tudunk élni, mert megszoktuk a szolgaságot. A rendszerváltás a magyarok egyik legnagyobb teljesítménye volt, de nagy árat fizettünk érte, ezért kívánkoznak vissza sokan Kádár vagy Horthy korába.
    
"Sem Kádárhoz, sem Horthyhoz nincs visszaút, birtokba kell venni szabadságunkat, dönteni kell, választani kell. Aki Putyin pincsikutyája akar lenni, az szavazzon Orbánra" - jelentette ki a politikus.
    
Magyarország egyik legsúlyosabb terhe - vélte Gyurcsány Ferenc - , hogy második alkalommal választott olyan politikai erőt magának, amely nem tudja elfogadni, hogy a hatalom a néptől van.
    
"Orbán képtelen elfogadni, hogy demokratikus versenyben dőljön el, kiben bízik a nép. Magyarországnak nem demokratikus a kormánya, nem demokratikus a kormányfője, ezért itt az ideje, hogy a demokratikus többség azt mondja: takarodj!" - tette hozzá.
    
A DK elnöke rámutatott, négyévente van egy pillanat, amikor eltűnik a politikusok és a választók közötti különbség.
    
"Önöknek ugyanennyi joga lesz befolyásolni a magyar jövőt, mint nekem. Menjenek el választani, mert arról szól, hogy tisztességes Magyarországot akarunk, vagy az önkény és a rablás világát" - kérte a hallgatóságot Gyurcsány Ferenc.
    
Vadai Ágnes a rendezvényen arról beszélt, hogy a kormányváltó erők szeretnék újra egyesíteni a külföldi munkavállalás miatt szétszakadt családokat, a politikai törésvonalak mentén szétszakadt országot.
    
Úgy szeretnének építkezni, hogy közben nem forgatjuk fel az országot - tette hozzá.
forrás: MTI

Május elsején avatják az új Nagyerdei Stadiont Debrecenben

Május elsején, nagyszabású gálaműsor keretében adják át az új debreceni Nagyerdei Stadiont - jelentette be Kósa Lajos, a város fideszes polgármestere csütörtöki sajtótájékoztatóján.

Tájékoztatása szerint este háromnegyed hétkor nyitják meg a stadion kapuit, az egyórás zenés műsor - amelyben fellép mások mellett Tóth Vera, Tóth Gabi, Heincz Gábor, Radics Gigi, Király Viktor, Miklósa Erika, Sasvári Sándor és Keresztes Ildikó - este nyolc órakor kezdődik.
   
A zenei produkciók után focigálát rendeznek, előbb "Loki-Loki" bemutató lesz, a csapat jelenlegi játékosai egymás ellen futballoznak. A második meccsen a DVSC öregfiúi játszanak a magyar válogatott öregfiúival.
   
Kósa Lajos a további menetrendről elmondta: "ha szerencséjük lesz", május 6-án Magyar Kupa-elődöntőt láthatnak a szurkolók, míg május 10-én az Újpestet, június 1-jén pedig Budapest Honvédot fogadja a DVSC a Nagyerdei Stadionban, utóbbi meccsel zárják a bajnokságot. Ha sikerrel veszi a Debrecen a Videoton elleni elődöntőt, akkor a Ligakupa fináléjának hazai mérkőzését is az új stadionban tartják. Ezekre az összecsapásokra április 8-án kezdik árusítani a jegyeket és bérleteket, és akiknek bérletük van az Oláh Gábor utcai stadionba, csak regisztrálniuk kell.
   
Szűcs Gyula, a kivitelező Hunép Zrt. vezérigazgatója a sajtótájékoztatón elmondta: a stadion csaknem teljesen készen van. Jelenleg folynak a hatósági bejárások és a műszaki felülvizsgálás, május elsejére pedig minden készen áll majd a szurkolók és az érdeklődők fogadására.
forrás: MTI
kép: nb1.hu

Kabát nem játszhat a Ferencváros ellen

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fellebbviteli bizottsága csütörtöki ülésén elutasította az Újpest fellebbezését, így érvényben maradt Kabát Péternek, a lila-fehérek támadójának két mérkőzésre szóló eltiltása, azaz a játékos nem léphet pályára pénteken a Ferencváros ellen.

Kabát a Diósgyőr elleni találkozón hátulról beletalpalt Lazar Marjanovic térdhajlatába. A játékvezető nem vette észre a durva szabálytalanságot, ezért nem állította ki, de a fegyelmi bizottság a meccsről készült felvételek és a bíró kiegészítő jelentése alapján bizonyítottnak találta, hogy a futballista veszélyeztette ellenfele testi épségét.
   
Az MLSZ a honlapján arról is beszámolt, hogy a fellebbviteli bizottság Rodenbücher István (MTK) eltiltását háromról két mérkőzésre mérsékelte.
forrás: MTI

Békáknak építenek átjárókat és terelőfalakat a Bükkben és a Mátrában

Elsősorban békáknak építenek utak alatt átvezető átjárókat, valamint terelőfalakat a Bükkben és a Mátrában, a Bükki Nemzeti Park (BNP) több mint 322 millió forintot költ erre a célra uniós és állami pénzből - közölte a BNP igazgatósága az MTI-vel csütörtökön.

A tájékoztatás szerint évről évre több ezer kétéltűt gázolnak el a járművek a Bükkben és a Mátrában, miközben az állatok vermelőhelyük és peterakó helyük között vonulnak. A szaporodási lehetőségtől ily módon többé-kevésbé megfosztott, tömeges gázolásokat elszenvedő fajok állományainak gyors csökkenése, majd összeomlása egy idő után elkerülhetetlenné válik.
   
Ezt kívánja a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság megakadályozni azzal, hogy három új beruházást kezd, illetve egy már meglévő terelő- és átjáró rendszert egészít ki. A beruházások célja az állatok tömeges gázolásnak megakadályozása, a kétéltűek és populációik hosszú távú túlélésének biztosítása.
   
A Bükki Nemzeti Park működési területén leginkább a barna varangy, az erdei béka, a gyepi béka, a zöld varangy kerül vándorlások során az autók kerekei alá, és pusztul el. Az évi több ezer elgázolt állat természetvédelmi értéke tízmilliós nagyságrendű.
   
A BNP igazgatósága a legkritikusabb útszakaszokon - a Varbói tó mentén, a mátrai Sas tónál, a hasznosi víztározónál - az állatok biztonságos átjutását lehetővé tevő különböző, a tájba illő terelőket és átjárókat épít, míg a bogácsi tónál a már lévő terelő- és átjáró rendszert újítják meg.
   
A beruházások várhatóan a jövő év március végéig befejeződnek.

Magyarellenes molinók a romániai kosárlabda-mérkőzéseken

Romániában a kosárlabdamérkőzések lelátóin is megjelentek a magyarellenes feliratok - közölte szerdán internetes oldalán a Krónika erdélyi magyar napilap.

A marosvásárhelyi Maros KK kosárlabdaklub közölte a Román Kosárlabda-szövetségnél (FRB) és az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál is feljelentést tesz azt követően, hogy a férfi bajnokságban a nagyszebeni CSU-val vívott hét végi mérkőzésen a szebeni szurkolók nyomdafestéket nem tűrő, magyarellenes feliratot tartalmazó molinót feszítettek ki a marosvásárhelyi sportcsarnok lelátóján. A marosvásárhelyi drukkerek önuralomról és sportszerűségről tettek tanúbizonyságot, nem válaszoltak a provokációra.
   
Rövid idő alatt ez volt a második magyarellenes megnyilvánulás a romániai kosárlabda-mérkőzések lelátóin. Múlt csütörtökön a sepsiszentgyörgyi Sepsi Sic női kosárlabdacsapatot fogadta magyarellenes felirat a dél-romániai Targovistén, ahol a román kupa négyes döntőjét játszották. A lelátón Sepsiszentgyörgy román és magyar nevét tartalmazó molinót feszítettek ki, a magyar feliratot áthúzták.
   
A Totalbaschet.ro román szakportál kérdésére válaszolva a Román Kosárlabda-szövetség (FRB) elítélte a szurkolók diszkriminatív és xenofób megnyilvánulásait, de nem tett említést arról, hogy büntetést róna ki az érintett klubokra. „Ezekért a cselekedetekért teljes mértékben a szurkolók a felelősek, az őrző-védő cégeknek és az illetékes hatóságoknak, a csendőrségnek kötelessége közbelépnie és megakadályoznia az ilyen jellegű megnyilvánulásokat” - közölte a FRB.

forrás: MTI
kép: kronika.ro

Kiszáll az Invitelből a többségi tulajdonos

Még az idén kiszállhat az Invitelből a többségi tulajdonos Mid Europa Partners (MEP), külföldi lapértesülések szerint már akár ebben a negyedévben megkezdené a tárgyalásokat a potenciális vevőkkel - írja a HWSW online informatikai hírmagazin.

A TMTFinance nevű gazdasági lap szerint az Invitel értéke jelenleg mintegy 200 és 300 millió euró közé becsülhető. A magazin úgy tudja, hogy a Magyar Telekom, a Vodafone Magyarország, a Telenor Magyarország, illetve a DIGI román tulajdonosa, az RCS&RDS is aktívan érdeklődik a magyar piacon második legnagyobb vezetékes távközlési szolgáltató iránt - számol be róla a portál.
   
A HWSW szerint a lakossági üzletág a versenyjogi aggályok miatt aligha valószínű, hogy a Magyar Telekom kezébe kerülhetne. Az Invitel vezetékes üzletágának megszerzése leginkább a Vodafone számára lehet kecsegtető, ráadásul a tranzakció teljes mértékben illene a Vodafone jelenlegi csoportszintű stratégiájába, míg az kevéssé valószínű, hogy a Telenor Magyarország érdekelt lenne a vezetékes infrastruktúra felvásárlásában - írja a szakportál.
   
A felvásárlással kapcsolatos pletykák kapcsán a HWSW megkereste az Invitelt is, ahol közölték, a cég nem kommentálja a szóbeszédet és a tulajdonosi szándékokról szóló spekulációt.
forrás: MTI

Friss / Extra