napiTopik

Mozgássérült gyermekeknek gyűjt sütiárveréssel a Segítsüti

Gasztrobloggerek süteményeit árverezik el a Segítsüti jótékonysági akció keretében március 30. és április 2. között, az aukció bevétele a Suhanj! Alapítvány révén mozgássérült gyermekeket támogat.

Az alapítvány 2010 óta foglalkozik azzal, hogy sportolási lehetőségeket teremtsen a sérült és fogyatékossággal élő gyermekek és családjaik számára.
   
www.segitsuti.hu internetes oldalon vasárnap induló árverésen gasztrobloggerek által összeállított süteményes tepsikre lehet licitálni. Minden tepsi kikiáltási ára ezer forint, három tepsi induló ára pedig 25 ezer forint lesz, melyekre kizárólag cégek licitálhatnak. A sütemények vasárnap kerülnek fel a honlapra - tájékoztatták a szervezők közleményben az MTI-t.
   
A sütemények elárverezéséből befolyt összegből több sporteszközt, például speciális futóbabakocsikat, tandemkerékpárokat és más különleges eszközöket szeretne vásárolni az alapítvány.
   
A Segítsüti jótékonysági licit az elmúlt években segített többek között különböző kórházak koraszülött osztályán, a hátrányos helyzetű gyerekeket támogató alapítványokon és fogyatékos gyermekeket segítő szervezeteken.
forrás: MTI

Malajziai Nagydíj - Hamiltoné az első rajtkocka

Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte a Forma-1-es Malajziai Nagydíj szombati időmérő edzését, így ő indulhat majd az élről a vasárnapi futamon.


A 2008-ban világbajnok, 29 éves versenyző - aki a szezonnyitó ausztrál GP-n is a pole pozícióból rajtolt - pályafutása 33. időmérős elsőségét aratta.
   
A brit pilóta mellől a címvédő Sebastian Vettel (Red Bull) startolhat majd, a harmadik rajtkockát pedig Nico Rosberg, Hamilton csapattársa szerezte meg az esős kvalifikáción.
   
Az időmérő a pályára zúduló trópusi eső miatt 50 perces késéssel kezdődött, s bár a körülmények javultak, az eső nem állt el, így a pilóták végig nedves aszfaltcsíkon köröztek.
   
Előkelő rajtpozíciót csípett el a Ferrari két versenyzője, a spanyol Fernando Alonso ugyanis negyedik, a finn Kimi Räikkönen pedig hatodik lett a kvalifikáción.
   
A futam vasárnap - magyar idő szerint - 10.00 órakor rajtol, előtte egyperces gyászszünettel emlékeznek majd a Malaysia Airlines több mint két hete eltűnt repülőgépére és annak 239 utasára.
 
A teljes rajtlista (az f1live.com alapján):
    1. sor:
Lewis Hamilton (brit, Mercedes)
Sebastian Vettel (német, Red Bull)
    2. sor:
Nico Rosberg (német, Mercedes)
Fernando Alonso (spanyol, Ferrari)
    3. sor:
Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull)
Kimi Räikkönen (finn, Ferrari)
    4. sor:
Nico Hülkenberg (német, Force India)
Kevin Magnussen (dán, McLaren)
    5. sor:
Jean-Eric Vergne (francia, Toro Rosso)
Jenson Button (brit, McLaren)
    6. sor:
Danyiil Kvjat (orosz, Toro Rosso)
Esteban Gutierrez (mexikói, Sauber)
    7. sor:
Felipe Massa (brazil, Williams)
Sergio Perez (mexikói, Force India)
    8. sor:
Valtteri Bottas (finn, Williams)
Romain Grosjean (francia, Renault)
    9. sor:
Pastor Maldonado (venezuelai, Lotus)
Adrian Sutil (német, Sauber)
    10. sor:
Jules Bianchi (francia, Marussia)
Kobajasi Kamui (japán, Caterham)
    11. sor:
Max Chilton (brit, Marussia)
Marcus Ericsson (svéd, Caterham)

Malajziai Nagydíj - Rosberg nyerte a 3. szabadedzést

A szezonnyitó ausztrál futamon győztes Nico Rosberg, a Mercedes német pilótája volt a leggyorsabb a Forma-1-es Malajzai Nagydíj harmadik szabadedzésén szombaton.
 


Mögötte csapattársa, a brit Lewis Hamilton zárt a második, míg a hétvége eddigi három tréningjén végig jól teljesítő finn Kimi Räikkönen (Ferrari) a harmadik helyen.
  
A címvédő Sebastian Vettel a negyedik időt autózta.
  
Eredmények, 3. szabadedzés (élcsoport, az f1live.com alapján):
1. Nico Rosberg (német, Mercedes) 1:39.008 perc
2. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:39.240
3. Kimi Räikkönen (finn, Ferrari) 1:40.156
4. Sebastian Vettel (német, Red Bull) 1:40.387
5. Nico Hülkenberg (német, Force India) 1:40.523
6. Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull) 1:40.686

A további program:
időmérő edzés 9.00
vasárnap:
futam 10.00

Tejben fürödtek egy szibériai sajtüzem dolgozói

Három hónapra bezáratta az orosz fogyasztóvédelmi hatóság a szibériai Omszki régió egyik sajtüzemét, mert az ott dolgozók az egyik üzemi kádat arra használták, hogy benne tejben fürödjenek, és az erről készült fotókat és videofelvételt az internetre is feltették.

A dolgozók a szilvesztert ünnepelték e nem szokványos módon.
Egyikük ráadásul internetes közösségi oldalán dicsekedett el megbotránkoztató szórakozásukkal.
Több fényképen is látható, amint a fiatal férfiak az egyik sajtkészítő kádban vettek tejfürdőt, fittyet hányva az élelmiszerhigiéniai előírásokra.

A Lifenews orosz kereskedelmi televízió internetes oldalán nemcsak a fotók láthatók, hanem egy videofelvétel is, amelyen az óévbúcsúztató résztvevői abban versenyeztek, ki tudja gyorsabban feltekerni a készülő sajtkötegeket.

Ebben az üzemben gyártják a hajfonathoz hasonló sajtot, amelyet az Omszki régió Szíri (Sajtok) nevű kereskedőháza szerte az országban forgalmaz.


Az ügyre az orosz sajtó csak most derített fényt. A fogyasztók most amiatt aggódnak, hogy a fürdésre használt tej a késztermékekbe is bekerülhetett.

A tejben pancsolást és a szilveszteri "sajtkészítő versenyt" kezdeményező, a botrányos szilveszteri mulatságról a felvételeket a világhálóra felhelyező fiatalember időközben eltűnt a hatóságok szeme elől.

A botránnyal összefüggésben kiderült az is, hogy a Szíri kereskedőház a szükséges hatósági engedélyek nélkül kezdte el gyártani üzemében 2011-ben a sajtot. Ezért elképzelhető, hogy a botrány és az időközben feltárt számos szabálytalanság miatt akár teljesen megszűnhet a sajtgyártás a szibériai régiónak ebben az üzemében.

www.lifenews.ru/news/130130
http://news.am/rus/news/201324.html
http://news.rambler.ru/24276711/
forrás: MTI

Vasárnap kezdődik a nyári időszámítás

Vasárnap kezdődik a nyári időszámítás, az órákat hajnali 2 óráról 3-ra kell átállítani.

A MÁV-Start Zrt. tájékoztatása szerint a vasárnapi óraátállítás 6 belföldi és 17 nemzetközi, hajnalban induló és akkor úton lévő vonat közlekedési rendjét érinti.
   
Belföldön változik a Budapestről Szobra, Szolnokra, Debrecenbe, a Debrecenből Budapestre és Nagykerekibe, valamint a Lajosmizséről Budapestre közlekedő vonat érkezési, illetve egyes esetekben az indulási időpontja. Nemzetközi viszonylatban egyebek mellett a Budapestről Brassóba, Bukarestbe, Zürichbe, Berlinbe, Varsóba, Krakkóba, Münchenbe, Belgrádba, Moszkvába induló vonat, és több, Moszkvából érkező nemzetközi gyorsvonat közlekedik az óraátállítás ideje alatt.
   
Az érintett vonatok menetrendjéről, indulási és érkezési időpontjairól részletes információ awww.mav-start.hu oldalon található.
   
A Budapest Airport azt közölte, a légi közlekedésben a hajnali óraátállítás elvben nem érinthet egyetlen budapesti járatot sem, mert a menetrend szerint akkor nincs érkező vagy induló gép a Liszt Ferenc-repülőtéren. Viszont a nyári időszámítás kezdetéhez igazodva vasárnap hajnalban lép életbe a nyári menetrend, így számos légitársaság növeli járatainak sűrűségét, új járatokat indít vagy ismét elindítja a télen szüneteltetett járatokat.
   
Magyarországon - az Európai Unió gyakorlatához igazodva - március utolsó vasárnapjától október utolsó vasárnapjáig tart a nyári időszámítás.
   
Az Európai Unióban egységesen alkalmazott nyári időszámítás lényege, hogy a szokásos ébrenléti idő minél inkább egybeessen a természetes világosság idejével, azaz reggel 7 és este 10 óra között a lehető legkevesebbet kelljen használni a világítást.
   
A mindenkori fogyasztási adatok alapján megállapítható, hogy a több évtizede bevezetett, 1980 óta működő gyakorlattal az ország egy napi átlagos villamosenergia-fogyasztását spórolhatjuk meg évente. Az energiatakarékos fényforrások elterjedésével ugyan csökken az egyes eszközök fogyasztása, azonban számuk növekszik, így a megspórolt energia mértéke állandónak mondható.
forrás: MTI
kép: tavitv.hu

Ma van a Föld órája

Ismét kialszanak a fények ma este egy órára a világ számos országában és városában, köztük Magyarországon is a Természetvédelmi Világalapnak (WWF) az energiatakarékosságra és az életmód újragondolására buzdító, Föld órája elnevezésű globális környezetvédelmi kampánya keretében.

A globális akciót idén Szingapúrban A csodálatos Pókember 2. című film főszereplői indítják el: Andrew Garfield, Emma Stone és Jamie Foxx a Pókemberrel együtt kapcsolják le az ország fényeit 20 óra 30 perckor. Ebben az időpontban több nagyváros is sötétbe borul világszerte, hogy így figyelmeztessék az embereket a Föld erőforrásainak apadására.

Mint azt korábban Sourav Roy, a WWF szóvivője elmondta, az idei megmozdulás nagykövetévé azért a Pókembert nevezték ki, mert bíznak abban, hogy a népszerű képregényfigura arra inspirálja az embereket, hogy csatlakozzanak az akcióhoz és "ők maguk is szuperhőssé váljanak a bolygó érdekében".

A WWF magyarországi szervezete idén is meghirdette a WWF Föld Órája Fővárosa versenyt, amely során kiderül, hogy melyik az ország leginkább környezettudatos települése. A civil akcióba 2012-ben 93 önkormányzat, 2013-ban pedig szintén csaknem száz település regisztrálta magát a foldoraja.hu weboldalon. A megmérettetést idén is az a magyar település nyeri, amelynek arányaiban a legtöbb lakója csatlakozik a környezetvédelmi akcióhoz.

Tavaly a legtöbb felelősen gondolkodó lakost számláló településnek Szigetszentmiklós bizonyult. Arra, hogy melyik város lesz 2014-ben a Föld Órája Fővárosa, szombaton derül fény.

A Föld órája 2007-ben indult Sydneyből. 2012-ben már 152 ország több mint hétezer települése vett részt az akcióban, amelynek keretében helyi idő szerint 20.30-tól 21.30-ig lekapcsolják a fényeket. Tavaly olyan országok is csatlakoztak a kezdeményezéshez, mint Tunézia, Suriname, a Palesztin Területek és Ruanda.
forrás: MTI

A Magyar Telekom internetszolgáltatásával épülnek ki a Fizetési Pontok

A Magyar Telekom nyerte el a POI Partner Kft. által 20 ezer internet előfizetésre kiírt tendert - közölte a Magyar Telekom az MTI-vel.

A POI Partner Kft. az általa országosan 2014 első felétől üzemeltetett Fizetési Pont terminálokhoz kapcsolódóan írta ki a pályázatot, amelynek nyertese Magyarország legnagyobb 4G hálózatával rendelkező szolgáltatója, a Magyar Telekom lett.
   
A Fizetési Pont terminálokat kifejezetten olyan, jelenleg terminállal nem rendelkező kiskereskedelmi egységekbe fogják telepíteni, ahol az emberek a napi apróbb bevásárlásaikat intézik: például kisboltokban, pékségekben, kis non-stop üzletekben. A terminálok telepítése az idén júniusban indul, és 39 - 25 ezer feletti lakosú - vidéki városban valósul meg.
   
A Telekom mindehhez üzleti privát internet szolgáltatást nyújt, amely biztosítja a POI Partner Kft. mobil termináljai és központja között az IP alapú csomagkapcsolt adatkommunikációt.
   
Az innovatív fizetési megoldást a POI Partner Kft. összesen 1,65 milliárd forintos beruházással valósítja meg.
    
A Fizetési Pont egy PayPass-képes MasterCard kártyaelfogadó POS terminál, amely amellett, hogy fizetési tranzakciókra képes, extra szolgáltatásokkal is rendelkezik: a Fizetési Pont logós kártyával a lakossági ügyfelek befizethetik csekkjeiket, feltölthetik mobiltelefonjuk egyenlegét. Jövőbeli tervek szerint a felhasználók részt vehetnek pontgyűjtő és városkártya programokban, és parkoló- vagy tömegközlekedési jegyeket is vásárolhatnak.
   
A kiskereskedelmi üzletek számára is hasznos lesz a náluk kihelyezett terminál, mert amellett, hogy technikai fejlesztési igények nélkül MasterCard elfogadó hellyé válnak, a szokásos vásárlásukat intéző vevőik befizethetik aktuális közüzemi díjaikat, vagy feltölthetik telefonegyenlegüket - írja a Magyar Telekom.

Friss / Extra