napiTopik

Húsz éve indult a GSM szolgáltatás Magyarországon

Húsz éve, 1994 márciusában indult el Magyarországon a GSM rendszerű digitális mobilszolgáltatás.

Az egységes nemzetközi szabványon alapuló GSM (Global System for Mobile Communication) rendszernek számos előnye volt a korábban már működő analóg rádiótelefon-hálózatokkal szemben, így például a jobb minőségű beszédkódolás és a nagyobb hálózati kapacitás. Emellett a GSM tette lehetővé a nemzetközi roamingolást.
   
A GSM szolgáltatás bevezetésével egy időben jelentek meg az első kisebb méretű, már zsebben is elférő mobiltelefonok, amelyek felváltották a korábban táska méretű, 4 kilogramm súlyú mobilkészülékeket - emlékeztet a Magyar Telekom és az Ericsson évforduló alkalmából készült összeállítása.
   
A GSM rendszereken kezdetben még csak hangalapú szolgáltatásokat és rövid szöveges üzenet szolgáltatást (SMS) lehetett nyújtani, a csomagkapcsolt adatszolgáltatások csak az ezredforduló után indultak el. 2001-ben a mobilinternettel elérhető sebesség 9,6 kbps (kilobit per szekundum) volt, a mai legkorszerűbb 4G technológia ennél több ezerszer gyorsabb adatátvitelt tesz lehetővé. Egy DVD filmet az akkori technológiával 45 nap alatt lehetett volna letölteni, ma ez 10 percet vesz igénybe.
   
Magyarországon az analóg rádiótelefon szolgáltatást 1990. október 15-én indította el a Westel Kft., amelyet a Matáv és az amerikai US West International Holding alapított. A hálózathoz csatlakozásért akkor 75 ezer forintot kellett fizetni, a szolgáltatás havidíja 6300 forint volt, a készülékek pedig 70-115 ezer forintba kerültek.
   
A GSM szolgáltatásra 1993. októberében kapott koncessziót a skandináv-magyar tulajdonú Pannon GSM, továbbá a Matáv és a US West vegyes vállalata, a Westel 900. A Pannon GSM 1994. március 25-én, a Westel 900 pedig 1994. március 31-én indította el mobilszolgáltatását a 900 megahertzes frekvenciasávban. A hálózatok kiépítése Budapesten kezdődött, majd a kiemelt főútvonalakra, a Balaton térségére és a megyeszékhelyekre terjedt ki.
   
A harmadik mobilszolgáltató, a Vodafone 1999. november 30-án lépett a piacra, miután az amerikai-brit-német érdekeltségű Prímatel konzorcium - a két másik, már piacon lévő társaság mellett - koncessziós jogot nyert az 1800 megaherzes frekvenciára kiírt tenderen. Magyarországon akkor már 1,2 millió mobilkészülék volt forgalomban, ma az előfizetések száma 11,7 millió.

Anyja már elfogadja, de nincs túl a nehezén a veszprémi kis zsiráf

Anyja elfogadja végre a veszprémi Kittenberger Kálmán Növény- és Vadasparkban március 2-án született zsiráfot, de szoptatni már nem tudja, ezért a borjú életben maradása még kétséges - tájékoztatta a vadaspark igazgatója kedden az MTI-t.

Török László elmondta: a nehéz ellés miatt az anya kezdetben elutasította a zsiráfborjút, így a kicsit gondozója, Marokházi Kati egy cumisüvegből etette. A zsiráftehén később elfogadta utódát, hagyta, hogy mellé feküdjön, nyalogatja, de a teje közben elapadt.
   
A zsiráfborjút egy hónaposan elkezdik speciális, zsiráftejporból készült tej evésére, hat hónaposan pedig a szilárd táplálékra szoktatni, ez a folyamat azonban nem kockázatmenetes - ismerte el Török László.
   
Hozzátette: a zsiráfok 18 hónapos korukig szopnak, akkor választják el őket az anyjuktól, onnantól képesek önálló étkezésre, ez a választóvonal a borjaknál, hogy életben maradnak-e.
   
Hangsúlyozta: az állatkert munkatársai mindent megtesznek a veszprémi vadaspark első zsiráfborjának életben tartásáért, nappal három óránként etetik, vigyáznak rá, de még a legnagyobb gondoskodás, figyelem mellett is előfordulhat, hogy elvesztik a kis zsiráfot.
   
Megjegyezte: az állatkertet hétvégenként több ezren keresik fel, hogy drukkoljanak a borjúnak.
forrás: MTI
kép: metropol.hu

Mérsékelték az FTC pénzbüntetését, Kabátot eltiltották

Jelentősen, 500 ezerről 50 ezer forintra mérsékelte a Ferencváros pénzbüntetését a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága, amely keddi ülésén az MTK elleni örökrangadó után hozott ítéletét változtatta meg.

Az MLSZ honlapjának beszámolója szerint a Ferencváros fellebbezésében vitatta, hogy objektív felelőssége lett volna a Hungária körúti mérkőzésen a vendégszektorban helyet foglaló szurkolók magatartásáért. A keddi döntés még nem jogerős.
   
A múlt hétvégén kiállított játékosok közül a mezőkövesdi Vermes Krisztián és a diósgyőri Futács Márkó egyaránt egy bajnoki mérkőzésre szóló eltiltást kapott.
   
Az újpesti Kabát Péter ugyan nem kapott piros lapot a legutóbbi fordulóban, de a testület két meccsre eltiltotta. Az indoklás szerint a Diósgyőr elleni találkozó 75. percében a csatár hátulról beletalpalt Lazar Marjanovic térdhajlatába. A játékvezető nem vette észre a durva szabálytalanságot, ezért nem állította ki Kabát Pétert, de a fegyelmi bizottság a meccsről készült felvételek és a játékvezető kiegészítő jelentése alapján bizonyítottnak találta, hogy Kabát veszélyeztette ellenfele testi épségét.
   
A testület egyúttal kettőről egy meccsre mérsékelte Paulo Vinicius (Videoton) korábbi eltiltását, de Rodenbücher István (MTK) három mérkőzésre szóló eltiltását hatályában változatlanul fenntartotta.
forrás: MTI
kép: nb1.hu

Hétköznapi Supermen


Egy kis szösszenet.....

A szerkesztő tanulsága.....
Akaratom ellenére részt kellett vennem egy céges összeröffenésen.
Ezzel nem is lenne semmi probléma, csak azokkal a bizonyos emberekkel akik többre értékelik magukat mint amit az élet adott nekik. ( ami másnak poén ők azon csak fanyalognak )Előjogokat kovácsolnak maguknak olyan dolgokkal szemben amire a jó isten de még a cégvezető se ruházta fel őket!.....Sajnos ezek az emberek az evolúció létráján előrébb helyezik magukat az átlagnál!?..... De sajnos az Egysejtűek (Protozoa) törzsébe tartoznak! 
magyarázat:
network.hu

Osztályozás:

  * Egyféle magvúak törzse

ostorosok
galléros ostorosok
gyökérlábúak
spórások

 * Kétféle magvúak törzse

csillósok

Protozoák – egysejtűek (véglények)

    * 250 faj,    * Nincs valódi sejtfaluk,    * Kis méretűek, alakjuk változó,    * Művelt talajokban biomasszájuk azonos lehet a gilisztákéval,
    * Baktériumokat és egyéb mikroorganizmusokat fogyasztanak,
    * Segítenek a talajban a mikroszervezetek visszaszorításában,
    * Eléggé ellenállóak, képesek extrém körülményeket túlélni a talajban.
    * 200 méteres mélységben (talajvízben) is megtalálhatók!
      Lehetnek:
    * baktériumfalók,
    * ragadozók,
    * kannibalisták,
    * szaprofágok.
    * Baktériumokat és egyéb mikroorganizmusokat fogyasztanak,    * Segítenek a talajban a mikroszervezetek visszaszorításában,    * Eléggé ellenállóak, képesek extrém körülményeket túlélni a talajban.    * 200 méteres mélységben (talajvízben) is megtalálhatók!       Lehetnek:    * baktériumfalók,    * ragadozók,    * kannibalisták,    * szaprofágok.
A protozoák (jelentése a görög prótos = első és a zoa = állat kifejezések együtteséből származik) egysejtű életformákat tartoznak ide, melyek teste egész életük során egyetlen sejtből áll és az végzi az összes életfolyamatot is. Ebből következik, hogy ez a pici sejt jóval több dologra képes, mint egy bonyolultabb szervezet egyetlen sejtje, azaz jóval differenciáltabb dologról beszélünk. A protozoák összetett szerkezeti felépítését bizonyítják az elektronmikroszkópos felvételek is.

Sejthártyával körülvett sejtmagjuk (nucleus), vagy sejtmagjaik között sejtplazma (cytoplasma), sejtszervek (organeum), valamint zárványok vannak. A nucleus szerkezete majdnem mindig megegyezik a többsejtűek nucleusaival. Egy protozoa tartalmazhat azonos-, vagy különböző sejtmagvakat, ez utóbbi esetben a nagyobb mag (macronucleus) a vegetatív életműködést irányítja, míg a kisebb mag (micronucleus) a szaporodást szabályozza. A cytoplasma általában elkülönül külső- (ectoplasma) és belső (endoplasma) plazmára. Többnyire a folyékonyabb endoplasmában vannak a sejtszervek és a zárványok.

Az egysejtűek különböző sejtszerveik felelősek a külvilág ingereinek érzékelésében (hő-, fény-, vegyi-, mechanikai- stb.).

A táplálékfelvételük általában a sejtfalon keresztül történik, de történhet sejtszervek segítségével, esetleg a sejtszájon (cytostoma) keresztül. A sejtszáj általában nem állandósul az élőlényen így csak egyszeri táplálékfelvételre alakul ki, ami akár azt is eredményezheti, hogy több sejtszáj is létrejön egy időben. Állandó sejtszáj esetén már beszélhetünk sejtgaratról ám itt még közel sem beszélhetünk bélcsatornáról. A tápláléksalak eltávolítása hasonlóan a táplálékfelvételhez vagy ideiglenes sejtnyíláson keresztül távozik, vagy egy meghatározott alrésen (cytopyge). A táplálkozásban és kiválasztásban fontos szerepe van a lüktetőűröcskéknek (vacuolum),/ Ez ebben az esetben legyen a száj! / amelyek ritmikus feltöltődésükkel és kiüresedésükkel segítik az anyagcsere folyamatokat.

A protozoák egy részének szilárd váza van, amely lehet belső merevítő szerkezet vagy védőváz.

network.hu

Szaporodásuk lehet ivaros vagy ivartalan. Ez utóbbi esetben a sejt vagy két egyenlő részre hasad, azaz osztódik, vagy két különböző méretű sejtre "esik szét", azaz bimbózik. Amennyiben az állat vázzal rendelkezik úgy a dolog még érdekesebb. A klasszikus probléma a vagyonmegosztás, kié legyen a ház válás után? Nos ezt a protozoák sokkal egyszerűbben (majdhogynem humánusabban) megoldották, hiszen megeshet, hogy a házat magára hagyják és az osztódott sejtek új vázat növesztenek. Előfordulhat, hogy csak az egyiknek kell házat növesztenie mert a felperes nyert. Megehet azonban az is, hogy maga a váz esik két részre és fifti-fifti alapon mindenki megkapja a részét.

A bimbódzó egyedek esete is érdekes, itt ugyanis a "kistesó nagybajban" esete áll fenn, mivel egy alacsonyabb fejlettségi fokon álló egyedről van szó. Ennek részletezésére sajnos most nincs elég időm.

Az osztódás végbemehet úgy, hogy az elsődleges sejtmag esik szét több elsődleges sejtmagra, de végbemehet úgy is, hogy több másodlagos sejtmagra bomlik szét.

A protozoáknál gyakori a nemzedékváltás, aminek során egy- vagy több ivartalan nemzedék után ivaros nemzedék következik. De mi is az az ivaros szaporodás (sex)? Miféle identitászavar alakult ki már ilyen fejletlen fajoknál, és hogyan?

network.hu
Egy kellemes meleg pocsolyában egy protozoa könnyedén megtalálhatja élete párját, amit azonnal egy masszív összeolvadás követ. A jelenség akár nálunk embereknél, lehet tartós illetve lehet alkalmi. Ez utóbbi esetet conjugátiónak (coniugo = összeköt lat.) nevezzük, aminek során az időlegesen egyesült sejtmagok csak kicserélik egymás sejtmagszármazékát, majd elválnak. Az előbbi eset lévén, hogy eleve bonyolult dolog még embernél is, copulatio néven ismert és ilyenkor a sejtek az összeolvadt sejtmagokkal együtt egyetlen sejtté ún. gamétává (gametes = házastárs gör.) válnak. Attól függően, hogy az egyesülő sejtek milyenek méretben és alakban különböző gamétákat különítünk el. Hologamia esetén pl. gaméták ugyanolyan nagyok és ugyanolyan alakúak mint az osztódással szaporodó egyed. Az ilyen esetben minden egyed gamétává válhat, azaz ivarosan szaporodhat. Merogámia esetében azonban a gaméták nagysága (kisebb) és alakja is eltérő az ivartalanul szaporodó egyedtől, ezek az agamonták. Az agamonták osztódásakor közönséges egyedek keletkeznek az ún. agamoniák. / Talán ez lehetek én! / A gamonták osztódásakor viszont gaméták jönnek létre, amit gamogoniának hívunk. Capulálni csak a gaméták tudnak. / További magyarázatokért olvassatok utána! /

Amikor a gaméták egyformák, a szaporodás isogamia útján megy végbe. Az anisogami esetében a nagy macrogaméták eltérnek a kis microgamétáktól. A protozoák munkahelyüktől függően lebegő, úszó, mászó és rögzített életmódot folytatnak. A mozgás állábakkal, fonálszerű plazmanyulványokkal, plazmaáramlással, hosszú ostorokkal, vagy rövid sűrű csillókkal történhet. Valamennyi protozoa vízben élő, akkor is ha élősdi, túlnyomó többségük moszatokkal, baktériumokkal táplálkozik. Kialakulásuk a prekambriumra tehető, lehetséges hogy különböző Eucaryota-csoportokból. Mivel kevés faj fosszilizálódik rengeteg dolog még nem tisztázott. Az egysejtűek közül a Foraminiferák és a Radiolariák kőzetalkotó szerepe a legfontosabb.

A zoológia a protozoákat hét törzsre osztotta: Sarcomastigophora, Labyrinthomorpha, Apicomplexa, Microspora, Ascetospora, Myxozoa, Ciliophora. Ezek közül mnd fajszámban, mind pedig őslénytani szempontból is a Sarcomastigophorák és a Ciliophorák a legjelentősebbek.

Protozoák – egysejtűek (véglények) a talajban:

Ostorosokból erdőtalajon 80.000 g-1 számolhatunk, homoktalajon 10.000 g-1-ot

    * Rossz kultúrállapotú talajban a csillósok elvesztik uralmukat, és a gyökérlábúak kerülnek az első helyre.    * Nem homogén elterjedésűek, hanem gócpontok mentén élnek (rothadó anyag és gyökerek mentén).    * Bár az egysejtű állatok képesek egy óra alatt 30ezer baktériumot is fölfalni, bizonyították, hogy a nagyobb véglény-aktivitás nagyobb mikrobiológiai aktivitást eredményezett.    * Megállapították, hogy a baktériumokkal való együttélésük során nő a CO2 mennyisége, holott csökken a baktériumok száma, de ezzel párhuzamosan nő a szaporodásuk üteme.    * A véglények egyszerűbb vegyületekké alakítják a bonyolult szerves anyagot, így elérhetővé teszik a magasabb rendű növények számára.
TALAJLAKÓ EGYSEJTŰEK:

network.hu
network.hu
network.hu

szerk: -aszerk!
/Dr.Ganyé/

Felébresztették Törőcsik Andrást

Felébresztették az altatásból Törőcsik Andrást, az Újpest 58 éves, 45-szörös válogatott labdarúgóját, akin agyműtétet hajtottak végre.

Polonkai Zoltán, az exfutballista közeli barátja az MTI-nek kedden azt mondta: délelőtt látogatta meg Törőcsiket, aki reagált a kérdéseire. Példaként említette, hogy megkérte, szorítsa meg a kezét, ha megismeri őt, erre pedig láthatóan és érezhetően megtette ezt. Hozzátette: később már az igennel vagy nemmel megválaszolható kérdésekre határozottan tudott visszajelezni.
   
Törőcsik múlt hétfőn névnapi partin volt, elesett, s olyan súlyosan beütötte a fejét, hogy kórházba kellett szállítani. A Merényi Gusztáv Kórházban operálták meg, egy vérömlenyt távolítottak el az agyáról, s a beavatkozás óta az intenzív osztályon fekszik, mostanáig mesterséges kómában volt.
forrás: MTI

Külföldi sajtó Magyarországról

Orbán Viktor miniszterelnök politikájáról írt elemzést a Financial Times felzárkózó országokra szakosodott blogrovatában (beyondbrics) Gyurcsány Ferenc, miközben a választások kapcsán Orbán Viktor politikáját elemezte az osztrák Die Presse.

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke cikkében a kormányfő politikáját a viccbeli vak lóhoz hasonlítja, amely a vevőjelölttel egyenesen a falnak vágtat, ám a lókereskedő szerint a ló "nem vak, hanem bátor".
  
Gyurcsány Ferenc szerint Orbán Viktor "igazi bajkeverővé" vált hazájában és Európában egyaránt. Sokat elárul azonban a magyar közügyek állapotáról, hogy miközben az Európai Unióban sokan bizalmatlanok, sőt erőteljesen kritizálják Orbán politikáját, otthon a miniszterelnök a legnépszerűbb politikusok között van, és a közvélemény-kutatások a Fidesz választási győzelmének erős valószínűségét jelzik.
  
A volt kormányfő szerint Rákosi Mátyás "aki nincs velünk, az ellenünk van", illetve Kádár János e tételt "ügyesen megfordító, aki nincs ellenünk, az velünk van" hangzatú alapelve után Orbán Viktor az "aki nincs velünk, az nem is létezik" politikáját honosította meg, jóllehet ezt nem deklarálta.
  
A paksi beruházás kapcsán Gyurcsány Ferenc azt írja, hogy Orbán Viktor annak idején őt hazaárulónak nevezte, amiért az Oroszországot elkerülő Nabucco földgázvezetéket "puszta álmodozásnak" nevezte, most azonban "egyetlen nap alatt Oroszország lett Magyarország legjobb barátja", akire még Magyarország pótlólagos energiaellátását is rábízták az évszázad legnagyobb részére.
  
Az ellenzéki politikus szerint "egész Magyarországot sokkolta", hogy a paksi atomerőmű bővítéséről szóló megállapodás előtt nem volt semmiféle szakmai vagy nyilvános vita, nem készültek tanulmányok a lehetséges jövőbeni energiatermelési opciókról, így például arról sem, hogy megújuló forrásokból teljesen vagy részlegesen nem lehet-e pótolni a jelenlegi paksi reaktorok majdani bezárásával kieső energiát. A kormány igazolható indokkal sem szolgált arra, hogy miért kellett rohanni egy ilyen döntéssel, amely hatalmas fontosságú Magyarország jövője szempontjából - fogalmaz írásában Gyurcsány Ferenc.
  
Az ellenzéki politikus szerint az egykori szovjetellenes, oroszellenes miniszterelnök egyszerűen hozott egy döntést, és pártja vakon követte. Mások megdöbbentek ugyan, de mivel a média nagy része kormányellenőrzés alatt áll, az embereknek kevés esélyük van a történtek megértésére.
  
"Nyugat helyett keletre fordultunk, és Magyarország tízmillió lakójával  együtt e nagy és nagyon drága Orbán-kísérlet közepébe került" - fogalmaz a DK elnöke.
  
Orbán Viktor, aki valaha azt kiabálta az oroszoknak, hogy menjenek haza, ma Brüsszel ellen prédikál szabadságharcot, miközben EU-pénzeket markol fel, és Putyin kezéből eszik - fejeződik be Gyurcsány Ferenc írása a londoni gazdasági napilap blogrovatában.
  
Az osztrák Die Presse kommentárjában megállapítja, hogy a magyar kormány az Európai Uniót célzó "gyomortájéki ökölcsapások sorozata" után az utóbbi egy évben kifejezetten visszafogottan viselkedik, ami a közelgő parlamenti választással magyarázható.
  
A szerző az Orbán-kormány négy évéről mérleget vonva felidézi, hogy az Orbán-kormány az új alkotmányt sietősen, a többi parlamenti párttal történő egyeztetés nélkül fogadta el. Antidemokratikusnak mindazonáltal nem lehet nevezni az eljárást, mivel azt az Orbán-kormány kétharmados többsége legitimálta. Az új választási törvényről a Die Presse azt írja, hogy az ugyan tartalmazza a szabad és tiszta választások alapelveit, viszont az újrarajzolt választókerületi határok a Fidesznek kedveznek, illetve a választási bizottság egyoldalú összetétele is adhat lehetőséget a manipulációra.
  
A konzervatív osztrák lap kommentárja szerint az Alkotmánybíróságot érintő változások, illetve a következő parlament munkáját meghatározó Költségvetési Tanács kialakítása antidemokratikusnak értékelhető. Az igazságszolgáltatás függetlensége ellen hathat az Országos Bírósági Hivatal vezetőjének hosszú mandátuma és rendkívül széles hatásköre.
  
A több mint két kormányzati ciklus idejére hivatalba került és egyoldalúan a Fidesz által elfoglalt új médiahatóság hosszú távon gyakorolhat befolyást a közszolgálati médiumok felett - állapítja meg cikkében Benedikt Lentsch. Hozzáteszi ugyanakkor, hogy még egyetlen, a kormányt bíráló adótól sem vonták meg a frekvenciát, és számos kereskedelmi csatorna képvisel kritikus tartalmat.
  
Az osztrák lap szerint a magyar demokráciára fenyegető igazi veszélyt az jelenti, hogy az Orbán-kormány idején az alkotmány módosításával lehetségessé vált a legfontosabb állami kulcspozíciók hosszú távú monopolizálása. Ezzel az Orbán-kormány „a nemzeti konzervatívok tényleges kormányzati szerepvállalása nélkül is hatást gyakorolhat a következő törvényhozásokra”.

Friss / Extra