napiTopik

Helyben elkészíthető oltóanyag fejlesztésén dolgoznak amerikai kutatók

Igény szerint, a felhasználás helyszínén és bonyolult eszközök nélkül elkészíthető oltóanyag kifejlesztésén dolgoznak amerikai kutatók. A nanorészecskék felhasználásával készülő új típusú vakcinát egereken már sikeresen tesztelték.

Az oltóanyagokat jelenleg egy-egy központi helyen, nagy mennyiségben gyártják, általában távol a felhasználás helyétől. Szállításuk és hűtésük meglehetősen drága, és minőségmegőrzési idejük is rövid. Ezeket a problémákat akarják kiküszöbölni azzal az új típusú vakcinával, amelyen a Washingtoni Egyetem kutatói dolgoznak. Az egyetem honlapján közzétett cikk szerint a tudósok azt remélik, hogy az új technológia segítségével a jövőben olcsón és könnyen állíthatnak elő oltóanyagokat, ott és akkor, ahol és amikor szükség van rá.
 
"Nagyon izgalmas technológiáról van szó, mert lehetővé teszi, hogy helyben készítsünk vakcinát. Például ha egy terepen dolgozó orvos egy járvány kezdeteit észleli, azonnal elkészítheti a szükséges oltóanyagot, és beolthatja az egész érintett populációt, megelőzve a járvány terjedését" - érzékeltette a kutatás jelentőségét Francois Baneyx, az egyetem professzora, a Nanomedicine című szaklapban megjelent tanulmány vezető szerzője.
 
Egy átlagos oltóanyagban legyengített kórokozókat vagy a mikrobák és vírusok felületén található fehérjéket juttatnak be a szervezetbe. A seattle-i egyetem kutatócsoportja az egerekbe nanorészecskéket fecskendezett - előállításukhoz egy olyan mesterséges fehérjét használtak fel, amely utánozza a fertőzés hatását és kötődik a kalcium-fosztfáthoz. Nyolc hónap után a betegséggel megfertőzött egerek a szervezet védekezésében használt T-sejtekből háromszor annyit termelt, mint azok az egerek, amelyek csak a fehérjét kapták meg kalcium-foszfát nanorészecskék nélkül, bizonyítva a hosszú távú immunhatást.
 
A nanorészecskék a fehérjét a nyirokcsomókba szállítják, ahol nagyobb esély van arra, hogy összetalálkozzanak az erős immunválasz kiváltásához szükséges dendritikus sejtekkel, amelyekből a bőrben és az izmokban csak kevés van.
 
Egy vakcina előállításához a géntechnológiával létrehozott, a kórokozók felszínén található fehérjéken alapuló mesterséges fehérjéket dehidratálnák vagy liofilizálnák, majd vízzel, kalciummal és foszfáttal kevernék össze - mondta Baneyx, hozzátéve, hogy az új technológia különösen vírusfertőzések ellen lehet hatásos.
 
Figyelmeztetett azonban arra, hogy egyelőre még csak egerek esetében bizonyították a hatékonyságát, az emberi oltóanyagok kifejlesztése még nem kezdődött meg.
 
A technológia hatékony lehet a fejlődő országok népességének beoltásában, különösen olyan helyeken, ahol szűkösek a források. Csökkentené a költségeket, hogy nem kell hűtésről gondoskodni, és a vakcinát alapvető eszközökkel, a szükséges számban lehetne előállítani. Az oltóanyagot ráadásul eldobható tapaszok segítségével is be lehetne juttatni a szervezetbe, így csökkenthető volna a felhasznált injekciós tűk száma, és annyi képzett személyzetre sem lenne szükség, mint manapság.
forrás: MTI

Bemutatókertek és kertészeti újdonságok a Gardenexpon

A legfrissebb kerti újdonságokkal, bemutatókertekkel, bonszájbemutatóval és több ezer orchideával várja az érdeklődőket a Gardenexpo március 21-23. között a Budapest Sportarénában.

A legújabb kerti bútorok, gépek, medencék, grillek, kerti szerszámok, árnyékolástechnikai megoldások és kertépítéshez használt anyagok mind megtalálhatók lesznek a rendezvényen, ahol növényekből is bevásárolhatnak a helyszínre látogatók - közölték a szervezők az MTI-vel.
   
A helyszínen felépülnek az expo kertpályázatának döntős bemutatókertjei is, amelyekre a közönség is szavazhat.
  
A kiállítás társrendezvényén, az Orchidea Ünnepen 1500 négyzetméteren mutatják be a magyar és külföldi nemesítők növényeit és kompozícióit. Az esküvő témakörének bemutatása csaknem ezer orchideából készül, megjelenítve az év színének választott ragyogó orchideát is.
   
Megtekinthető lesz a helyszínen a Jacuhasi-Kareszanszui japánkert és bonszájbemutató is, valamint úszó orchidea szigetek és egy "végzet temploma" is épül majd a kiállításon.

A tudatos élelmiszerfogyasztásra hívták fel a figyelmet az IKSZ konferenciájá

A tudatos élelmiszerfogyasztás fontosságát hangsúlyozták szerdán az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) Az leszel, amit eszel című budapesti konferenciáján.

A rendezvényen Pócs János, az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának fideszes tagja úgy fogalmazott, "vissza kell menni a kályháig, ha egészségesebb és finomabb ételekre vágyunk". Nem az a legfontosabb, hogy egy étel mennyibe kerül, hanem az, hogy biztonságos-e a fogyasztása, vagyis tartalmaz-e káros anyagokat, továbbá milyen minőséget képvisel - fejtette ki a kormánypárti képviselő, aki szerint a rákos megbetegedések jelentős része miatt is a nem megfelelő minőségű élelmiszerek tehetők felelőssé.
   
Oravecz Márton, a Nemzeti Élelmiszerlánc- biztonsági Hivatal (Nébih) elnöke kiemelte: a társadalmi és fogyasztói szokások változásával az oktatásban nagyobb hangsúlyt kell fordítani a biztonságos élelmiszerfogyasztásra. Elmondása alapján a családokban mára már olyan evidens ismeretek átadására sem marad idő, mint a rendszeres kézmosás, vagy a gyümölcsök, zöldségek fogyasztás előtti megmosásának fontossága, ezért ezt a feladatot az óvodától kezdődően kell oktatni a gyerekeknek.
   
A Nébih elnöke szervezetét ismertetve közölte, az adóhatósággal kötött szorosabb együttműködésük révén 2012 óta hatékonyabban léphetnek fel a hamisítókkal és csalókkal szemben. A hivatal kiemelt ügyekkel foglalkozó igazgatósága két évvel ezelőtti felállítása óta 551 ellenőrzést végzett, amelyen 200 millió forintos bírságot és további 8,2 milliárd forintos áfa- és adóelkerülést állapított meg.

Értékesítési rekord a BMW-nél

A Mini fogta vissza a BMW eladásainak februári növekedését, ami ezzel együtt is rekordértékre emelkedett.


A BMW csoport februárban rekord számú, 141 ezer 100 autót értékesített, 5,6 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. A növekedés szinte kizárólag a BMW márkának volt köszönhető, amiből 8,6 százalékkal többet, 124 ezer 800-at adtak el - ami szintén a legmagasabb februári értékesítési szám a márka történetében.
    
A Mini eladásai viszont 14 százalékkal estek vissza az egy évvel korábbihoz képest a modellváltás miatt visszafogott a kereslet.
    
A BMW eladásainak lendületes növekedése ellenére is a prémium kategóriában az idei első két havi eladásokat az Audi vezeti, igaz, csak egy hajszállal a BMW előtt. Amíg az Audi 242 ezer 400 autót értékesített, 9,3 százalékkal többet, mint egy évvel korábban, a BMW 8,9 százalékos növekedés után 242 ezer 17 autót. A Daimler prémium márkája a Mercedes 215 ezer 753 autót értékesített az idei első két hónapban, 16,6 százalékkal többet, mint egy éve.
forrás: MTI

Félmilliós büntetés a Győrnek, ismét fizet az FTC

Félmillió forintos büntetést kapott a Győri ETO FC a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottságától, mert a Videoton elleni bajnokiján a szurkolói rasszista megnyilvánulásokat tettek, megbotránkoztató rigmusokat skandáltak, illetve pirotechnikai eszközöket használtak.

Az MLSZ honlapjának keddi beszámolója szerint a rivális székesfehérvári klubot rendezői hiányosságok, illetve drukkerei megbotránkoztató rigmusai miatt 100 ezer forintra bírságolták.
   
A Ferencvárosnak ezúttal 300 ezer forintot kell fizetnie a Debrecen elleni rangadón tapasztalt rendezői hiányosságok, a szurkolók megbotránkoztató rigmusai, valamint pirotechnikai eszközök használata miatt. A hajdúsági klub hasonló okokból 150 ezer forintos bírságot kapott.
   
A Diósgyőr-Pápa mérkőzéssel kapcsolatban a hazaiakat rendezési hiányosságok, pirotechnikai eszközök használata és megbotránkoztató rigmusok bekiabálása miatt 100 ezer forint pénzbüntetés megfizetésére kötelezték.
   
A Diósgyőr vezetőedzője, a lelátóra küldött Szivics Tomiszlav 200 ezer forintos pénzbüntetést kapott, míg a kiállított futballisták közül Rodenbücher Istvánnak (MTK) három, Paulo Viniciusnak (Videoton FC) két mérkőzést kell kihagynia.
   
A fegyelmi bizottság döntése értelmében a Kecskemét együttesét kizárták az átigazolásból mindaddig, amíg nem rendezi tartozását Bertus Lajos labdarúgóval szemben.

2020-ra elkészülhet az új orosz űrhajó

2020-ra elkészülhet a jelenlegi Szojuz típust felváltó új orosz űrhajó - az Izvesztyija című orosz napilap keddi számában közölt interjút az űrhajót gyártó Energia vállalat szakemberével.   


Alekszandr Gyerecsin, az orosz állami űripari cég főkonstruktőr-helyettese szerint a projekt nehézsége és méretei alapján az 1980-as években kifejlesztett Burán űrsikló programjával hasonlítható össze.

A szovjet űrrepülőgép 1988. november 15-én hajtott végre próbarepülést személyzet nélkül, amely az első és egyetlen alkalomnak bizonyult. Fenntartása túl drágának bizonyult, a programot 1992-ben leállították. Az orosz űrrepülőgép 2002-ben megsemmisült, egyetlen prototípusát a németországi Speyer város műszaki múzeumában őrzik.

Az űrrakétákat és egyéb űreszközöket gyártó Energia tervezője szerint az új orosz űrhajó a jelenleg az Egyesült Államokban a Lockheed Martin cégnél fejlesztés alatt álló Orion típusú űrhajóhoz áll közel, bár a köztük lévő különbségek is lényegesek. Az amerikai konstrukció bolygóközi utazásokra készül.

Az Izvesztyija közlése szerint a Föld körüli repülésekre a NASA 2017-től a SpaceX Dragon típusú űrhajóját fogja használni, vagy 2018-tól a Boeing gyártásában készülő CST-100-as űrhajót.

Az orosz űripari cégnél úgy számítják, hogy legalább 160 milliárd rubelbe (körülbelül 1120 milliárd forintba) kerül a Szojuz típusú űrhajókat felváltó űreszköz. Az Izvesztyija által megkérdezett szakértők szerint a költségek az évek során emelkedhetnek.



forrás: MTI

Horizont néven folytatja működését az AXA Magánnyugdíjpénztár

Horizont Magánnyugdíjpénztár néven és az AXA Csoport magyarországi tagvállalata anyagi támogatásával folytatja tovább működését  az AXA Magánnyugdíjpénztár - közölte a nyugdíjpénztár kedden az MTI-vel.

A 12 100 taggal rendelkező, és mintegy 29 milliárd forint vagyont kezelő Horizont Magánnyugdíjpénztár a pénztártagok száma alapján 2013 negyedik negyedévében 19,5 százalékos részesedéssel rendelkezett az ötszereplős magánnyugdíjpénztári piacon.
   
A közlemény emlékeztet, hogy a Vienna Insurance Group 2013 végén megvásárolta az AXA Biztosító Zrt.-t. Az AXA és az AXA Magánnyugdíjpénztár ezután vizsgálták felül egymás közti kapcsolatukat, és született meg a pénztár továbbélésére  lehetőséget kínáló megoldás. A jelenlegi jogszabályi környezet nem teszi lehetővé a magánnyugdíjkasszák gazdaságos működtetését, azonban az AXA  továbbra is vállalja a magánnyugdíjpénztár fenntartásának anyagi támogatását - írják.
   
A Horizont Magánnyugdíjpénztár a Prémium Önkéntes Pénztárakkal szoros együttműködésben, a szinergiákat kihasználva szolgálja ki majd ügyfeleit. A pénztárak vezetősége elkötelezett az iránt, hogy a tagoktól és az AXA-tól érkező támogatásból a pénztár működőképességét hosszú távon, magas színvonalon megőrizze - olvasható a közleményben.
forrás: MTI 
kép: hvg.hu

Friss / Extra