napiTopik

A Jobbik értetlenül ál a párttagjai elleni román fellépéssel szemben

A Jobbik megdöbbenve értesült arról, hogy a párt politikusait kitiltották Romániából, mivel szerintük hasonló lépésre semmilyen okot nem adtak.

Pál Gábor, az ellenzéki párt sajtófőnöke pénteken este az MTI megkeresésére arra reagált így, hogy a román hatóságok megtiltották több magyar állampolgár Romániába történő beutazását a vasárnapi marosvásárhelyi autonómiatüntetésen kifejtett szélsőséges tevékenységre hivatkozva.
   
Románia nem nevezte meg az érintetteket, csupán azt közölte, hogy azokról van szó, akik támogatták a Jobbik, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom, a Betyársereg és az Új Magyar Gárda tevékenységét. A román fél tájékoztatásából kiderült tovább, hogy Vona Gábor, a Jobbik elnöke ellen büntetőjogi eljárást indítanak, ennek részletei azonban egyelőre nem ismertek.
   
A Jobbik szóvivője elmondta, értetlenül állnak a román fél lépése előtt, hiszen pártjuk tagjai nem tettek olyan lépést, vagy követtek el bármilyen bűncselekményt, ami hasonló reakciókat tenne szükségessé. Pál Gábor hangsúlyozta továbbá, hogy Vona Gábor pártelnök március 15-i budapesti beszéde, valamint az általa Orbán Viktor kormányfőnél szorgalmazott miniszterelnök-jelölti vita létrejötte előtt nem kíván foglalkozni a kérdéssel.
forrás: MTI - kép: superiorhirek.hu

Az idősebb autók javítására dolgoztak ki programokat a márkaszervizek

Miután az új autók értékesítése visszaesett, a márkaszervizek kedvezményes árú programokkal vonzzák magukhoz az idősebb autók tulajdonosait - közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete.

A magánszemélyek nagyon kevés új autót vásárolnak, de akik ezt megteszik, jellemzően a kocsik 3-5 éves kora után elfordulnak a márkaszervizektől. A céges (flottás) üzemeltetők is csak a garanciaidő lejártáig hordják autóikat márkaszervizekbe - igaz, ez a réteg nem is nagyon használ idősebb autókat. Amikor átkerülnek ezek az autók a magánszférába, az új tulajdonosok elkerülik a márkaszervizeket.
   
Erre reagálva egyre többen kínálnak kifejezetten az idősebb autók javítására szóló kedvezményeket. Az ilyen akciókkal már korábban is operáló szervizek tapasztalatai azt mutatják, hogy az akciók hatására sokan tértek vissza a márkaszervizekhez.
   
Az ajánlatok márkától függően változóak: akad olyan importőr, amely kizárólag az alkatrészekre, de van olyan is, aki a munkadíjra is ad kedvezményt. Például a Porsche Hungaria egy ernyőprogramot hozott létre, külön kedvezménycsoportba tartoznak a négy, illetve a nyolc évnél idősebb gépkocsik.
   
Az Európai Unió területén minden évben mintegy 128 ezer ember szenved súlyos személyi sérüléssel járó balesetet az utakon a gépjármű műszaki hibája miatt, ebből közel 2000 halállal végződik. Magyarországon 5 ezer ember szenved balesetet évente műszaki hibából, és ebből 70-en életüket veszítik.
forrás: MTI

Stohl újra harcol az alkohollal

Aggódnak a szerettei és az ismerősei is Stohl Andrásért (46)! A tehetséges színész az ittasan elkövetett autóbalesete után megfogadta, hogy leteszi a poharat, mert nem szeretné úgy végezni, mint az apja, akinek komoly alkoholproblémái voltak.
Nos, ehhez képest az elmúlt hetekben sajnos többször is kicsapongásaival volt tele a sajtó. Pár hete a Story-gálán ivott egy kicsit többet a kelleténél, a múlt héten pedig piásan egy klub zárva tartó pultjába ment be, hogy alkoholt és energiaitalt vegyen magához. Amikor megkerestük a színészt, hogy megtudjuk, Ancsika szemet hunyt-e az újabb balhéja felett, és megtudjuk a kicsapongások igazi okát, végtelenül szomorúan és megtörten csak annyit mondott, ezzel kapcsolatban már mindent elmondott nekünk. Érződött a hangján, hogy nincs minden rendben. Lehet meggondolatlan, de bántani és elítélni nem szabad ezért. Stohl ebben nőtt fel, ezt látta az édesapjától.

Bármennyire vagány és erős, most ő az, aki segítségre szorul.
– A faterom hamar dühbe gurult, és gyorsan eljárt a keze. Utoljára tizennyolc éves koromban ütött meg. A vége felé, mi tagadás, már elég sokat ivott. Amikor kórházba került, követelte, hogy kis üvegben vigyünk be neki vagy két deci bort – mondta korábban a színész. – Nekem is vannak alkoholproblémáim. Gyakorlatilag minden este fogyasztok alkoholt, egy-két sört vagy bort, pálinkát. Azt gondolom, ha egy ember mindennap iszik alkoholt, akkor annak alkoholproblémája van. Nekem is ennyire van alkoholproblémám. Stohl András alkoholista. Minden rossz, amit elkövettem, rádöbbentett a legfontosabbra: hogy nem leszek olyan, mint az apám.

Sajnos egyre inkább úgy fest a helyzet, hogy a színész segítség nélkül nem képes betartani a balesete utáni fogadalmait. De erről nemcsak ő, hanem az őrült hajsza is tehet. Stohl elképesztően sokat dolgozik. A saját gyermekei mellett az édesanyjáról is ő gondoskodik. Sőt az özvegyen maradt testvérének gyerekeit is mindig segíti anyagilag. Ember legyen a talpán, aki ekkora terhet egyedül elbír. Idős édesanyját igyekszik kímélni, ezért még vele sem beszél a gondjairól.


– Andris nem mesélt nekem semmit arról, hogy gondjai lennének. Nem beszéltünk az elmúlt napokban, és  azokat sem olvastam, amiket írtak róla a lapok – mondta Zsike néni, aki nyilván tart attól, hogy édesapja sorsára juthat a fia. Mert amikor erről kérdeztük, még beszélni sem volt hajlandó a félelmeiről.

A szakember szerint jobb kibeszélni otthon az ilyen jellegű dolgokat. A fiatalkori traumák ugyanis belejátszanak abba, hogy időnként összecsapnak a hullámok Stohl feje felett.

– Bármennyire is más utat akar járni, a tudatalattija önkéntelenül is azt másolja, amit az apjától látott. Ha nem tud kezelni egy helyzetet, akkor ő is az alkoholhoz nyúl. Úgy gondolja, így felszabadul benne az a rengeteg feszültség, ami benne van. Bármennyire is szeretetre méltó, úgy tűnik, hogy egyedül nem képes kimászni ebből. Nem ártana szakemberhez fordulnia – magyarázta lapunknak Rusz Edit pszicho­lógus.

forrás: BLIKK.hu / Kolontár Krisztián - kép:  filmsor.net

Kellene egy kis segítség?...


BKK: forgalmi változások lesznek az ünnepnapon

A március 15-i ünnepi rendezvények miatt szombaton számos tömegközlekedési járat módosított útvonalon közlekedik, és több belvárosi főútvonalat is lezárnak - közölte a Budapesti Közlekedési Központ pénteken az MTI-vel.

Szombaton lezárják a közúti forgalom elől a budai Vár teljes területét egész napra, emellett a XXI. kerületi Károli Gáspár utcát a Kossuth Lajos utca és a II. Rákóczi Ferenc út között szombat hajnaltól vasárnap hajnali négyig. Szombaton a nap különböző szakaszaira lezárják továbbá a Múzeum körutat, az Attila utat a Szarvas tér és az Attila köz között, a József Attila utcát, a Szabad sajtó utat, valamint a Kossuth Lajos utca-Erzsébet híd-Döbrentei tér útszakaszt.
   
Nem lehet majd autóval behajtani emellett a Bajcsy-Zsilinszky útra és a XV. kerületi Széchenyi térre, és egy órára szakaszosan lezárják a Múzeum körút-Astoria-Kossuth Lajos utca-Március 15. tér-Petőfi tér-Jane Haining rakpart-Széchenyi István tér-Lánchíd-Clark Ádám tér-Hunyadi János utca útvonalat is.
   
A közösségi közlekedésben is jelentős forgalmi változások lesznek: módosított menetrend szerint közlekedik a 2-es villamos, a 2V pótlóbusz, a 47-es, 49-es villamos, továbbá a 7-es, 7A, 7E, 8-as, 9-es, 15-ös, 16-os, 16A, 35-ös, 38-as, 71-es, 86-os, 105-ös, 107E, 112-es, 125-ös, 138-as, 151-es, 178-as és a 224-es autóbusz.
   
A 2-es villamos 11 és 14 óra között rövidített útvonalon, a Közvágóhíd és a Boráros tér között közlekedik. A 2V villamospótló autóbusz 10 óráig nem jár, utána azonban egész nap menetrend szerint, teljes útvonalán közlekedik.
   
A 47-es és a 49-es villamos az első járatindulástól várhatóan 15 óráig a Szent Gellért tértől a Batthyány téri végállomáshoz terelve, a rakparton, a 19-es és a 41-es villamossal megegyező módon közlekedik. A Szent Gellért térről a 3-as metró eléréséhez a 7-es buszcsalád járatait javasolták igénybe venni.
   
A 7-es, 7A, 7E, 107E autóbuszok 6 és 15 óra között a Múzeum körút-Astoria-Kossuth Ljos utca útvonal lezárása miatt mindkét irányban módosított útvonalon közlekednek. A pesti végállomások irányába a Szabadság híd-Fővám tér-Vámház körút-Kálvin tér-Üllői út-József körút-Rákóczi út útvonalon haladnak a buszok. A budai végállomások irányába a József körút-Üllői út-Kálvin tér-Vámház körút-Szabadság híd-Szent Gellért tér útvonalon járnak. Mindkét irányban kimaradnak a Blaha Lujza tér és a Rudas gyógyfürdő közötti megállók.
   
A 7-es buszcsalád járatai 15 és 20 óra között a Szabad sajtó út lezárása miatt a pesti végállomások irányába a Szabadság híd-Fővám tér-Vámház körút-Kálvin tér-Múzeum körút-Astoria-Rákóczi út módosított útvonalon haladnak. A budai végállomások irányába a Múzeum körút-Kálvin tér-Vámház körút-Szabadság híd-Szent Gellért tér módosított útvonalon közlekednek a buszok, mindkét irányban kimarad a Ferenciek tere és a Rudas gyógyfürdő megálló.
   
Szintén a Múzeum körút-Astoria-Kossuth Lajos utca útvonal lezárása miatt a 8-as és a 112-es busz 6 és 15 óra között, valamint a Szabad sajtó út lezárása miatt 15 és 20 óra között módosított útvonalon közlekedik.
   
A 9-es busz az első járatindulástól várhatóan este nyolc óráig a Múzeum körút, majd a Deák Ferenc tér lezárása miatt módosított útvonalon, a Nagykörúton közlekedik.
   
A 15-ös busz az első járatindulástól 13 óráig a Múzeum körút lezárása miatt rövidített és módosított útvonalon, az Árpád híd és a Deák Ferenc tér között közlekedik. 13 és 15 óra között a busz a Múzeum körút és a Bajcsy-Zsilinszky út lezárása miatt az Árpád híd-Kossuth Lajos tér között, rövidített útvonalon jár.
   
Az 5-ös busz 6 óráig, majd 20 órától a Döbrentei tér-Lánchíd utca-Clark Ádám tér-Alagút-Alagút utca-Attila út módosított útvonalon közlekedik, ezért nem érinti a Szarvas tér és a Dózsa György tér megállót. Reggel hat és este nyolc között pedig az Erzsébet híd-Kossuth Lajos utcai tengely lezárása miatt két szakaszra osztva közlekedik: a Pasaréti tér és a Széll Kálmán tér között, valamint Rákospalota, Kossuth utca és a Keleti pályaudvar között.
   
A 86-os autóbusz a Clark Ádám tér és az Attila út lezárása miatt 11.30 és 12.30 között Újbuda, Függetlenségi park irányába a Csalogány utca-Széna tér-Széll Kálmán tér-Krisztina körút-Attila út-Dózsa György tér-Krisztina körút-Döbrentei tér módosított útvonalon jár, Óbuda, Bogdáni út irányába pedig a Szent Gellért rakpart-Attila út-Szarvas tér-Krisztina körút-Hegyalja út-Alkotás utca-Vérmező út-Margit körút-Bem József utca-Bem József tér-Bem rakpart módosított útvonalon közlekedik.
   
A 178-as busz egész nap módosított útvonalon, a Naphegy tér és a Batthyány tér között közlekedik. A busz a Krisztina térig eredeti útvonalán halad, majd az Alagút utca-Alagút-Clark Ádám tér-Fő utca-Jégverem utca-Bem rakpart felé haladva éri el a Batthyány teret, onnan a Bem rakpart-Csalogány utca-Fő utca-Clark Ádám tér-Alagút-Alagút utca irányából tér vissza eredeti útvonalára.
forrás: MTI

Átadták a megújult Ferenciek terét

Átadták a megújult Ferenciek terét és környékét pénteken. A rendezvényen - amelyen részt vett Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter is - Rogán Antal (Fidesz-KDNP), az V. kerület polgármestere azt hangsúlyozta, hogy a Belváros komoly változáson ment át az elmúlt 7,5 évben, a megújuláshoz, vagyis a közterületek élettel való megtöltéséhez azonban idő kell. Felidézte: a cél az volt, hogy minél több területet visszaadjanak a gyalogosoknak és kiszorítsák az átmenő forgalmat. Utóbbival összefüggésben kifejtette: a beruházások előtt egy nap 7500-8000 autó haladt keresztül a belvárosi utcákon.

Rogán Antal szavai szerint három tengely megújítását tűzte ki célul polgármesterré választásakor. Elsőként a Bazilika és környéke újult meg 2006 és 2010 között, majd a belváros észak-déli átmenő forgalmának csökkentéséhez fogtak hozzá. Ezt követte a Ferenciek tere és környéke, ahol "a felszínre akarták hozni, ami a felszínre való". Mint fogalmazott, mégiscsak furcsa, hogy "a Ferenciek terén egy szűk aluljáróban gyalogosok bújnak el az autók elől". Kitért arra: ez lehet Budapest első olyan megújult aluljárója, amit éjszakára akár le is lehet zárni a rongálások ellen, hiszen a gyalogos forgalom a felszínen is megoldott.
   
A polgármester elmondta, hogy a Váci utca két szakaszának gyalogosátkelővel való összekötésével párhuzamosan a kerület megújította a déli belváros kis utcáinak többségét, az Irányi utcát, a Veres Pálné utcát, valamint a Molnár utcát. A végéhez közeledik a Váci utca burkolatcseréje, a Dunakorzóét márciusban vehetik birtokba,a  közvilágítás pedig május elejére újul meg.
   
Rogán Antal a hátralévő teendők között említette a Szervita tér és környéke megújítását, amelyet a főváros anyagilag támogat.
   
Tarlós István főpolgármester pedig azt emelte ki: nincs ember, aki azt állíthatná, hogy a főváros nem fejlődik, szépül. Példaként említette a Vigadót, az új Fradi-stadiont, a Ludovika kampuszt, a Várkert bazárt és a Kossuth teret.
   
Úgy vélekedett: a Kossuth utca régen az egyik legforgalmasabb bevásárló utca volt, a Ferenciek tere pedig elvesztette tér jellegét. A főváros "egyik legforgalmasabb részén földön fekvő hajléktalanokat, galambürüléket, kellett kerülgetni" a budapestieknek és a turistáknak, ami szavai szerint méltatlan volt.
   
A Ferenciek tere megújításával összefüggésben kifejtette: a távlati cél az volt, hogy levegőhöz juttassál az ott élőket és csökkentsék az átmenő forgalmat. Hozzátette: ehhez még a közösségi közlekedési szolgáltatásnak is fejlődnie kell.
   
A Ferenciek tere és környéke megújítása 2012 novemberében kezdődött, a 3,6 milliárd forintos beruházást az állam és az Európai Unió finanszírozta. A téren egyebek mellett kiváltották a korábbi Y-aluljárót, új zöldfelületeket hoztak létre és számos forgalmi rend változás lépett életbe.
forrás: MTI

Cigarettacsempészeket fogtak el Barabáson

Kilenc csempészt 30 millió forint értékű cigarettával fogtak el a határrendészek Barabáson - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense pénteken az MTI-vel.

Fedor Rita százados elmondta: a barabási határrendészeti kirendeltség hőkamerájának kezelője csütörtök éjjel több emberre figyelt fel a magyar-ukrán határ mentén fekvő település külterületén, akik dobozokat cipeltek.
   
A helyszínre járőrök mentek, akik kézi hőkamera segítségével először egy bokor alatt lapuló külföldi férfira bukkantak, aki kúszva próbált elmenekülni.    A határrendészek követték a többi ember nyomait és egy családi házhoz jutottak, amelynek melléképületében 4200 karton, 30 millió forint értéket meghaladó, feltehetően csempészett cigaretta volt.
   
A rendőrök a helyszínen elfogták az ingatlan magyar állampolgárságú tulajdonosát, valamint az ott tartózkodó, a csempészettel összefüggésbe hozható hét ukrán állampolgárt. A bokorban lapult, szintén ukrán állampolgárral együtt kilenc embert állítottak elő, s az eljárás során kiderült, hogy hét ukrán férfi jogszerűtlenül tartózkodott magyar területen. Ellenük idegenrendészeti eljárás is indult.
   
A lefoglalt dohányárut a csempészéssel gyanúsított kilenc emberrel együtt a rendőrség átadta az ügyben illetékes Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársainak.
forrás: MTI

Friss / Extra