Magyarországon ötven embert gyanúsítottak meg 33 labdarúgó-mérkőzés eredményének manipulálása és az ezzel kapcsolatos fogadási csalás ügyében abban a nemzetközi bundabotrányban, amelyben egy nemzetközi bűnszervezet a gyanú szerint az Európai Unió országaiban mintegy 380, Európán kívül pedig további 300 futballmérkőzést bundázott meg - hangzott el az öt ország nemzetközi nyomozócsoportjának közös tevékenységét ismertető sajtótájékoztatón hétfőn.

Németh Baján, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda kiemelt főnyomozója elmondta, hogy Magyarországon egy időben 12 helyen tartottak házkutatást, amelynek keretében 320 ezer eurót foglaltak le a hatóságok, három játékost és négy játékvezetőt pedig őrizetbe vettek.
A magyar hatóságok tevékenységét ismertető főnyomozó arra is kitért, hogy a bűnszervezet magyar tagjai 2010-ben csatlakoztak a hálózathoz, részt vettek a fogadások, az utazás megszervezésében, a kenőpénz átadásában, majd a tranzakciókról értesítették a szervezet vezetését. A magyar hatóságok által folytatott nyomozás adatai szerint a csalók esetenként 40 és 600 ezer euró közötti vesztegetési pénzt fizettek, a csalás pedig mérkőzésenként 200 ezer és 2 millió euró közötti kárt okozott.
Angeli László, a Központi Nyomozó Főügyészség ügyésze emlékeztetett arra, hogy az első mérkőzést, amellyel kapcsolatban "gyanúsításközlés" történt, 2007-ben játszották, a bűnszervezet magyar tagjai pedig összesen hét mérkőzéssel hozhatók közvetlen összefüggésbe. Az ügyész rámutatott, a csalók arra is kísérletet tettek, hogy kifejezetten a mérkőzések manipulálása céljából rendezzenek futballtornát. Angeli magyar újságírók előtt elmondta, a magyar hatóságok február 22-ig hosszabbították meg a nyomozást, és az várhatóan akkor be is fejeződik, utána pedig 60, vagy rendkívüli esetben 90 nap áll rendelkezésére a vádhatóságnak, hogy vádat emeljen.
Andreas Bachmann, a bochumi ügyészség ügyésze ismertette a legfontosabb adatokat: 425 játékost, játékvezetőt és egyéb tisztségviselőt vesztegettek meg a futball világában 380 meccsel kapcsolatban, az ügy legtöbb gyanúsítottja pedig Németországban van. Az ügyész elmondása szerint a bűnszervezet legalább 8,5 millió euró tiszta hasznot tehetett zsebre és 2,1 millió euró kenőpénzt fizetett ki a mérkőzések eredményének befolyásolására. A német nyomozás adatai szerint a legmagasabb összeget, 140 ezer eurót, Ausztriában fizették ki, és itt tudnak a legnagyobb nyereményről is: egy mérkőzés után 700 ezer eurót tehettek zsebre a bűnözők.
A megbundázott mérkőzések között volt az élvonalbeli bajnokik mellett világbajnoki és Európa-bajnoki selejtező, valamint két Bajnokok Ligája-meccs is.
A képet árnyalandó Friedhelm Althans, a bochumi rendőrség főfelügyelője elmondta, hogy ez valószínűleg csak a jéghegy csúcsa, hiszen csak olyan esetekről számolhattak be, amelyekben bebizonyosodott a csalás. Ráadásul, mint elmondta, a bunda bizonyításához nem elég azt bizonyítani, hogy egy meccs eredményét manipulálták, azt is bizonyítani kell, hogy fogadtak is a mérkőzésre.
A főfelügyelő a szervezet felépítését is ismertette: a ranglétra alján azok találhatók, akik megszervezik magát a csalást, a pénz átadását, fölöttük pedig a manipuláció szervezői helyezkednek el, akik fölött a manipulációt és a csalást irányító szint található. A német főfelügyelő elmondta, hogy ezen a szinten hajtják végre magát a fogadást, a legtöbbször Ázsiában, az interneten vagy személyes közvetítőkön keresztül. Arról is beszámolt, a nyomozást rendkívüli módon bonyolulttá teszi, hogy egy-egy mérkőzéssel kapcsolatos csalásban 50-100 ember is érintett lehet 10 különböző országban, más-más földrészen. Althans ezért azt javasolja, az ilyen világméretű csalás jogilag is kerüljön a szervezett bűnözés kategóriájába, emellett azt is kívánatosnak tartaná, hogy legalább uniós szinten történjen meg a tagországok büntetőjogainak összehangolása.
Rob Wainwright, az Europol igazgatója leszögezte, ez Európa történetében a legnagyobb bundabotránnyal kapcsolatos nyomozás, az ilyen ügyek pedig hatalmas gondot okoznak, mert megrendítik a futball tisztaságába vetett hitet. A walesi születésű brit igazgató is kiemelte, hogy az elcsalt mérkőzések között két Bajnokok Ligája mérkőzés volt, az egyiket pedig Angliában játszották. Wainwright kijelentette: soha nem látott méretű csalásról van szó, amely több száz profi játékost és mérkőzést érint.
"Szomorú nap ez az európai labdarúgás számára, mert most először konkrétan bizonyítható, hogy a szervezett bűnözés az európai futballban is felütötte a fejét" - fogalmazott Rob Wainwright, aki a többi között a média, a jogalkotók és a bűnüldöző szervek együttes erőfeszítését kérte a csalásokkal szemben, amelyet világméretű jelenségnek nevezett, és amely szerinte nem csak az európai focira jelent veszélyt. Az Europol brit vezetője szerint a csalásoknak nincs végük, a jelenség folytatódik, mert ez egy olyan terület, amely viszonylag alacsony kockázat mellett nagy haszonnal kecsegtet.
"Magam is szenvedélyes futballrajongó vagyok, és szerintem ez ellentétes mindazzal, amit a sportnak jelentenie kellene, ami több milliárd embernek szerez örömöt világszerte" - fogalmazott Rob Wainwright.
Friedhelm Althans, a bochumi rendőrség főfelügyelője arról is beszámolt, hogy az ügy szálai egy szingapúri kartellhez vezettek. A német vezető rendőri tisztviselő szerint a bűnszervezet amellett, hogy hatalmas károkat okozott a kluboknak, a fogadóirodáknak és a játékosoknak, megrendítette az embereknek a sport tisztaságába vetett hitét, mi több, a csalások miatt az emberek az érdeklődésüket is teljesen elveszíthetik a sport iránt.
forrás: MTI
A futball szabályalkotó testületének (IFAB) tanácskozása a labdaejtést és a lesszabályt szeretné még világosabbá tenni márciusi éves ülésén.
Az IFAB és a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) a játékvezetők (és a mérkőzés szereplőinek) értelmezésében még világosabbá tenné a labdaejtés és lesszabály körüli leírásokat, továbbá a hírek szerint az alapvonali játékvezetők szükségének kérdését is újra előveszik a március 2-i edinburghi tanácskozáson.A lesszabályban a szövegezésen változtatna az IFAB, hogy még világosabb legyen: az a támadó, aki a kapusról kipattanó labdát megjátssza, és lesről indult, az pozíciójából fogva előnyt szerez, így ellene közvetett szabadrúgás ítélendő.„A jelenlegi szövegezés túl sok értelmezésnek ad helyet, és nem eléggé precíz. Az új szövegnek sokkal inkább kapcsolatban kell lennie az aktuális játékszituációkkal, és tisztáznia kell a zavart a lepattanó labda, az irányváltozás és a szándékos védés fogalmait illetően” – olvasható a FIFA kommentárjában.Nem szerepel viszont az IFAB következő ülésének napirendéjén az olyan esetek megvizsgálása, amelyek hármas büntetést – azaz tizenegyest, kiállítást és a vétkes játékos számára automatikus eltiltást – vonnak maguk után.A kritikusok szerint az ilyen szituációk visszafordíthatatlanul befolyásolnak mérkőzéseket, teljesen megváltoztatják egy-egy találkozó képét, ezért azokban az esetekben, ahol nem történik durva szabálytalanság, büntetésként elég lenne a büntető megítélése. A jelenlegi szabály ellenzői szerint a szabály azért is rossz, mert a játékvezető egy tévedése gyakorlatilag eldöntheti egy összecsapás sorsát.A FIFA megbízott egy munkacsoportot, amelytől a hasonló esetek tanulmányozását kérte, és a testület vezetője, Franz Beckenbauer meg is fogalmazott már egy javaslatot, miszerint a játékvezetőknek a piros lap felmutatása helyett a sárga kártya alkalmazását írná elő. Az IFAB ugyanakkor a javaslat további kidolgozását irányozta elő, és kihagyta a márciusi ülés napirendjei közül.Legutóbb a német bajnokságban történt hasonló, nagy visszhangot kiváltó eset decemberben, amikor a dortmundi Marcel Schmelzert – állítólagos kezezése miatt – a játékvezető kiállította, továbbá tizenegyest ítélt a Wolfsburg javára, holott a gólvonalon álló védőnek nem a kezéről, hanem a térdéről pattant ki a labda. A mérkőzés játékvezetője, Wolfgang Stark az eset után elnézést kért a végül vereséget szenvedő Dortmundtól, Schmelzer eltiltását pedig törölték. forrás: NSO.hu
Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója az idei Magyar Nagydíjon szeretné aláírni a hazai Formula–1-es futam 2017és 2021 közötti szerződéshosszabbítását Bernie Ecclestone-nal, az autósgyorsasági-világbajnokság vezérével.
A sportvezető erről a Digisport televízió Reggeli Start című műsorában beszélt, hozzátéve, hogy a mogyoródi pályát az idei F1-es verseny után újítanák fel és építenék át, így a 2014-es szezon tavaszi és nyár eleji részén a létesítmény zárva lenne.„Elvi megállapodásunk már van a Formula–1-es Magyar Nagydíj 2017 és 2021 közötti megrendezéséről. A pálya ugyanakkor 27 éves, régi konstrukció, az elöregedett ringgel nem lenne esélyünk a hosszabbításra, be kell avatkozni” – fogalmazott Gyulai, aki azt mondta, nem ártana hosszabb célegyenes és még egy előzési zóna.A Hungaroring első embere úgy nyilatkozott, hogy három terv készült a pálya átalakítására, s mindegyikben szerepel egy új előzési zóna, igaz, az egyikben egy átkötéssel, ami túl drága lenne, mert komoly tereprendezést igényelne a szintkülönbség miatt.„Tőlünk azt kérték, tegyük le a terveket az asztalra; a pályaátszabásra végül Bernie Ecclestone fog rábólintani német pályatervező főmérnökével, aki nemsokára újra ellátogat hozzánk” – mondta Gyulay, hozzátéve: valamelyik versenyen vagy tesztelésen Sebastian Vettel, Michael Schumacher és Fernando Alonso is megnézi majd a rajzokat, és el is mondja a véleményét.„Banki eladósodásba még egyszer nem megyünk bele, költséghatékony terveket adunk le becslésekkel, ezekből fogadja el a kormányzat az átépítés költségvetését” – fogalmazott a sportvezető, hangsúlyozva: a kormányzat részéről megvan feléjük a bizalom, amit az is erősíthet, hogy 2011 után valószínűleg a tavalyi évet is kis nyereséggel zárja a Hungaroring Sport Zrt.Az idei Formula–1-es szezon március 17-én Melbourne-ben kezdődik, a Magyar Nagydíjat július 28-án rendezik.forrás: MTI
A DTM versenyhétvégéinek a menetrendje jelentős mértékben átalakul a 2013-as szezonra.
A sorozat szervezői úgy döntöttek, hogy a betétfutamok, a Formula-3-as Európabajnokság és a német Porsche Carrera Cup igényei miatt teljesen törlik a DTM péntek délutáni 90 perces szabadedzését.
Eddig a DTM pilótáknak péntek délután és szombat reggel egy-egy 90 perces, egy 15 perces szünettel megszakított szabadedzés állt rendelkezésére a gyakorlásra. Ez a döntés így azt jelenti, hogy a pilóták és a csapatok felkészülési ideje megfeleződik majd.
További változás még, hogy az idei szezontól kezdve az időmérő edzés szombaton 2 óra 40 perckor fog kezdődni, míg a futam rajtját előrébb hozzák, így vasárnap 1 óra 30 perckor rajtol majd el a DTM mezőnye.
forrás: formula.hu
Hágában az Europol, az európai rendőri szervezet sajtótájékoztatóján ismertette a tizennyolc hónapos, fogadási csalásokkal kapcsolatos nyomozássorozat eredményeit. Manipuláltak Bajnokok Ligája-mérkőzéseket, vb- és Eb-selejtezőket, a magyar nyomozó hatóság 33 találkozó manipulációjára talált bizonyítékokat. A szingapúri kartell legalább 380 mérkőzést befolyásolt.
Az összefoglaló szerint több mint 16 millió eurós üzlet volt a fogadási manipuláció (a nettó nyereséget 8.5 millió euróra – 2.3 milliárd forintra – becslik), bizonyítékok vannak arra, hogy világbajnoki selejtezőket, Európa-bajnoki kvalifikációs mérkőzéseket, Bajnokok Ligája-összecsapást is manipuláltak.
A nyomozócsoportok 380 manipulált mérkőzést tártak fel, ezek közül kettő – egyelőre meg nem nevezett – Bajnokok Ligája-találkozó volt. Az egyik gyanús BL-meccset Angliában játszották. Manipulált vb-selejtezőket játszottak Afrikában és a CONCACAF-zónában (közép-amerikai mérkőzésről van szó) is. Legalább tizenöt országban 425 jelenlegi vagy volt játékos, játékvezető és vezető érintett.
Az érintett játékosoknak, vezetőknek, játékvezetőknek legalább kétmillió eurót fizettek ki a szindikátus tagjai a sikeres manipulációkat követően, a legnagyobb egyéni kifizetés 140 ezer euró volt. Eddig ötven gyanúsítottat tartóztattak le.
A most feltárt hálózat mögött egy szingapúri központú kartell áll, mely az ázsiai illegális – a legálisnál sokkal több fogadási lehetőséget kínáló – fogadási piacon forgatta a pénzt.
„Egy ázsiai központú, fogadási csalásra szakosodott bűnszervezet munkájának lehettünk tanúi. Az elmúlt 18 hónapban az Europol és öt európai ország nyomozó szervezetei hatalmas munkát folytatva tárták fel a hálózatot. Ez a valaha volt legnagyobb, fogadási csalással foglalkozó nyomozás Európában – úgy vélem, hatalmas, a futball integritását fenyegető problémát tártunk fel" – köszönt be Rob Wainwright Europol-igazgató.
A magyar nyomozó szervek összefoglalója a dél-amerikai U20-as Argentína–Bolívia mérkőzéssel kezdődött, amelyet a fogadási maffia a magyar bírói egység (benne L. Kolos és S. Krisztián) segítségével manipulált. Sorra kerültek a magyarországi nyomozások és azok eredményei: a távol-keleti vezetők irányította szindikátus egyenlően osztotta el a nyereséget a fogadási csalásba bevontak között.
A magyar hatóság 33 manipulált mérkőzésről tud, köztük egy Serie A-s mérkőzésről, 3 finnországi meccsről, egy válogatott és két korosztályos mérkőzésről, valamint további magyar felnőtt-találkozókról.
forrás: NSO.hu
Ma sajtótájékoztatón jelentette be visszavonulását a WBO és a WBA korábbi nagyközépsúlyú világbajnoka, Balzsay Károly (25–2).
„Az Universummal nem jöttek össze a dolgok. Abbahagyom az ökölvívást. Fantasztikus 20 évet töltöttem a sportágban, még ha elég viharos volt is a karrierem" – jelentette be ma hivatalosan is visszavonulását a 34 éves Balzsay Károly, aki középsúlyban a Bokszvilágszervezetnél (WBO) és a Bokszvilágszövetségnél (WBA) is volt világbajnok.
Utóbbi övet a kazah-német Dimitri Sartison ellen szerezte meg tavaly áprilisban, de azóta különböző okok miatt nem tudott ringbe lépni. Ebben az is közrejátszott, hogy időközben csődbe ment német klubja, az Universum.
Balzsay a visszatérés lehetőségét kategorikusan kizárta.
forrás: NSO.hu
Jari Ketomaa gyõzelemmel zárta a második Európa-bajnoki futamot.
A letteknél három naposra tervezett versenyen a finn már tegnap átvette a vezetést, melyet a mai napon senki nem tudott elvenni tõle.
Versenytársai, elsõsorban Craig Breen még véletlenül sem tudta megszorongatni Ketomaa-t, sõt egyre távolabb került a Fordos versenyzõtõl.
Az ír fiú végül 31 másodperces hátránnyal számolhatott a dobogó második fokán. "Nagyon tudok örülni ennek a második helynek is. Amiért jöttünk, azt megcsináltuk, hiszen tervünk az volt, hogy az élmezõnyben küzdünk majd a legjobb pozícióért. Most alul maradtunk, de a megszerzett pontok kárpótolnak."
A harmadik helyen már változás történt az elõzõ naphoz képest. Francois Delecour komoly nyomást gyakorolt a napot még harmadikként kezdõ Lukyanuk-ra, és végül a francia jött ki gyõztesként.
Delecour ugyan megelõzte versenytársát, ám az orosz pilóta még idõ elõtt feladta a küzdelmeket, ugyanis Mitsubishi-jének motor problémáival már képtelen volt áthaladni a célvonalon.
A Skodások Jan Cerny-nek sokat köszönhetnek, hiszen a fiatal csehnek köszönhetõen a Skoda sem maradt ki az élmezõny márkáiból. Ez a pozíció biztos volt Cerny számára – kockáztatnia nem volt érdemes, hiszen Delecour 15 másodperccel gyorsabb volt tõle.
Turán Frigyes lett a legjobb magyar versenyzõ az ERC második futamán. Zsíros Gáborral az oldalán az összetett 11. helyen fejezték be a 15 szakaszból álló versenyt. "Jó élményekkel tölt el az elmúlt három nap, ha visszagondolok rá. Sokat tanultunk, és az eredménnyel is kifejezetten elégedettek vagyunk." Mögöttük Szabó Gergõ következik 14-ként, míg Puskádi János és Lukács Kornél a 22. illetve a 23. lett.
A Rally Liepaja -Ventspils végeredménye:1. Jari Ketomaa/Kaj Lindström Ford Fiesta RRC 2:08:15.7
2. Craig Breen/David Moynihan, Peugeot 207 S2000 +31.0
3. Francois Delecour/D.Savignoni, Peugeot 207 S2000 +2:47.5
4. Jan Cerny/Pavel Kohout, Skoda Fabia S2000 +3:03.4
5. R.Kisiels/Arnis Ronis, Mini JCW S2000 +5:46.3
6. V.Svedas/Z. Sakalauskas, Mitsubishi Lancer Evo X +5:55.7
7. A. Egle/A. Dauga, Mitsubishi Lancer Evo X +7:39.5
8. R.Jeets/A. Toom, Mitsubishi Lancer Evo X +8:37.6
9. J. Orsák/D. Smeidler, Mitsubishi Lancer Evo IX +8:48.9
10. V. Pushkar/I. Mishyn, Mitsubishi Lancer Evo X +9:25.0
11. Turán Frigyes/Zsíros Gábor, Subaru Impreza Sti R4 +10:09.7
…14. Szabó Gergõ/Borbély Károly, Mitsubishi Lancer Evo X +11:06.5
…22. Puskádi János/Gódor Barna, Skoda Fabia S2000 +16:44.8
23. Lukács Kornél/Mesterházi M.. Citroen C2 R2 Max +16:51.0
forrás: Rallysport.hu
Friss / Extra