napiTopik

Mintegy ezren emlékeztek a Malévra a Hősök terén

Mintegy ezren emlékeztek a Malévra a magyar légitársaság leállásának egyéves évfordulóján vasárnap Budapesten, a Hősök terén.   
Az eseményen repülésbarátok mellett a Malév több egykori pilótája, légiutas-kísérője és más alkalmazottai is jelen voltak, köztük Leposa Edina pilóta, aki édesapjával, Leposa Attilával együtt repülte a svédországi Torpba a Malév utolsó, a leállás előtt a flottához tartozó repülőgépét február 21-én.   

Akkor Leposa Edina a közelkörzeti légiirányítástól úgy köszönt el, hogy Charlie Nézz az ég felé című dalából énekelt egy részletet. A vasárnapi megemlékezésen ugyanezt a dalt a szerző Horváth Charlieval együtt énekelte el.   

A résztvevők a Hősök terén repülőgépet formálva álltak össze, és a sötétben a mobiltelefonjaikkal világítottak, miközben az utolsó Malév- járat rádióforgalmazását játszották le a hangszórókból. A volt alkalmazottak közül többen egyenruhában jelentek meg, több jelen lévő pedig malévos zászlókat, felfújható repülőket lengetett.   

A Malév egy évvel ezelőtt, 2012. február 3-án reggel 6 órakor jelentette be, hogy 66 év működés után nem szállnak fel többet a cég repülőgépei. A flotta gerincét alkotó 18 Boeing 737 Next Generation gépből 14-et még aznap este az írországi Shannonba repültek a tulajdonos International Lease Finance Corporation székhelyére.
forrás: MTI

Vettel: Mindenki a nulláról kezd

Sebastian Vettel elmondta, három egymást követő bajnoki címe nem jelenti azt, hogy ő az esélyese 2013-ban a bajnoki címnek.


A Red Bull dominál 2010 óta a sportban, három egymást követő évben szerezte meg mindkét bajnoki címet. A szabályok viszonylag változatlanok maradtak 2013-ra és Adrian Newey beismerte, az új RB9 a tavalyi autó továbbfejlesztett változata. Ugyan a fogadóirodáknál Vettel a favorit, de a német pilóta elmondta, a Red Bull ugyanolyan alapokkal rendelkezik, mint a többi csapat, de nagyobbak vele szemben az elvárások. 

"Egy dolog visszatekinteni arra, csapatként mit értünk el, de valójában úgy érzem, mindnyájan újra a nulláról kezdünk" - mondta el Vettel. "Így mindnyájunknak ugyanannyi esélye van és hosszú év lesz, sok versennyel és nagyon nehéz kihívás vár ránk. Várom már és nem gondolok arra, mi történt tavaly, mert meggyőződésem, hogy ez nem jelent lökést, vagy előnyt. Ha elvárások vannak, akkor az emberek várnak el valamit, mi csak annyit szeretnénk, hogy ismét jól szerepeljünk, így nagy lesz a nyomás. De izgatott vagyok és várom, hogy autóba üljek, megkezdődjön a tesztelés. Nehéz lesz; nehéz lesz legyőzni Markot (Webber), nehéz lesz legyőzni a többieket és a többi csapatot, mert ők mindent megtesznek, hogy legyőzzenek minket. Nyilvánvalóan az elmúlt három év nagyon jó volt számunkra és sikerült legyőzni mindenkit, de ez nem garancia semmit, nem segít a további győzelmekben és a jó munka elvégzésében. Minden időben koncentrálni kell - esetünkben minden körben - és mindent megpróbálni összerakni. Egy dolog erről most beszélni, mert amint felveszed a sisakot, szeretnél teljesíteni és a legjobbat nyújtani."

A német pilóta elmondta, nemcsak Fernando Alonsót tekinti legfőbb riválisának, az élcsapatok minden pilótájával számol.
"A legjobb pilóták a legjobb csapatoknál vannak. A csapatot nézve a legjobb csapatok ellen harcolunk, pilótaként a legjobb pilóták ellen. Azt hiszem, könnyű megmondani, kik azok; Fernando természetesen az egyik közülük. Nem titok, pilótaként nagyra tartom és nagyon jó véleménnyel vagyok róla, de vannak mások is. Mark az egyik, Lewis a másik és a többiek, de természetesen nem szeretnék neveket említeni, mivel jó az esély arra, hogy valakit kihagyok, ezt pedig nem szeretném. 


Azt hiszem a szokásos névsor ... Jenson - sajnálom!"

forrás: f1hungary.fw.hu

Vlagyimir Klicskót befenyítette a WBA!

A WBA (Boksz Világszövetség) engedélyezte Vlagyimir Klicsko számára az áprilisi mérkőzést, de csakis akkor, ha júliusban összecsap a hivatalos kihívóval. 


Vlagyimir Klicsko (59-3, 51 KO) számára kedvező döntést hozott a WBA (Boksz Világszövetség). A szervezet korábban arra kötelezte a szuperbajnokot, hogy január 17-ig meg kell állapodnia Alexander Povetkinnel (25-0-0 17 KO) egy mérkőzésről. A határidő jócskán lejárt, ennek ellenére a WBA még csak most határozott az ügyben.

Nos, a szervezet elfogadta Klicsko azon kérését, hogy április 6-án, egy szabadon választott ellenfél ellen mérkőzhessen meg, de volt egy kikötése. A WBA elfogadja az ukrán világbajnok áprilisi találkozóját, ha Klicsko július 31-éig összecsap a szervezet regurális bajnokával (Povetkin).
Amennyiben a WBA Szuper, a WBO (Boksz Világszervezet), az IBF (Nemzetközi Bokszszövetség) és az IBO (Nemzetközi Boksz Szervezet) nehézsúlyú világbajnoka és az orosz bokszoló nem tud megegyezni egymással, akkor március 18-án egy versenytárgyalás keretén belül döntik el azt, hogy melyik promóció rendezheti meg az összecsapást.

Természetesen Klicsko elutasíthatja a Povetkin elleni összecsapást, de ebben az esetben a WBA megfosztja a szuperbajnoki státusztól és az orosz ökölvívót nevezi meg világbajnokának. Amennyiben ez a forgatókönyv lép életbe, akkor Povetkinnek azonnal egy kötelező világbajnoki címmérkőzésen kell majd bizonyítania.


forrás: sport365.hu

BL: Az Fradi bravúros győzelmet aratott Valceában!

Az FTC-Rail Cargo Hungaria 23–22-re nyert a végső győzelemre is esélyesnek tartott Valcea otthonában a női kézilabda Bajnokok Ligája középdöntőjének első fordulójában. 


1. félidő


1–5. perc: A házigazdák támadhattak először, de támadásuk éppen úgy kimaradt, mint a vendégeké. Nem úgy a második: Katarina Bulatovic büntetőjébe beleért ugyan Alena Abramovics, de hárítani nem tudott. Hetesből egyenlítettek a vendégek: Nerea Pena csípőből tüzelt, Paula Ungureanu nem tudott mozdulni sem. Az addig támadásban picit visszafogott FTC-nek jól jött az első gól, mert utána rögtön meglőtte a másodikat (1–2).
 
6–10. perc: Hazai egalizálás után a második büntetőjét is belül védekezés miatt lőhette Pena, de ekkor a kapufára vágta a labdát. Bulatovic hetesből ejtette át Abramovicsot, a játék mindkét oldalon kapkodó, ideges volt, nem igazán lehetett látni a támadásokban a tervszerűséget. Szamoránsky Piroska óriási ziccert hibázott, de Tomori Zsuzsanna meg labdát szerzett. Igaz, sokra nem ment vele a fehér szerelésben játszó vendégcsapat. Abramovics jól védett, de Ungureanu is, a hazai falból a lövőkre bátran kilépő védők rendre elbizonytalanították, megzavarták a népligetieket (4–3).
 
11–15. perc: Tomori egyenlítése után Szucsánszki Zita kapta a mérkőzés első kiállítását. Kimondottan jól érezték magukat az éneklő, táncoló, szektornyi zászlót lengető hazai drukkerek, pedig Pena a ferencvárosiaknak szerzett gólt hetesből, akik ezzel 1–0-ra megnyerték az öt a hat elleni két percet. Egy bánatuk lehetett: Szekerczés Luca egy ütközés után bicegve hagyta el a pályát. Időt is kértek a házigazdák (4–5).

16–20. perc: A hazai beállót eltüntette a ferencvárosi fal, amely az átlövőknek sem hagyott teret. A Valcea így jobbára a szélekről és betörésekkel próbálkozott, kevés sikerrel. Picit pontosabb, bátrabb, határozottabb befejezésekkel el is húzhatott volna az FTC, bár Ungureanu is átlag feletti mutatóval védett. Pena büntetőjével aztán már kettő is lett közte. A sok technikai hiba miatt szaggatott volt a játék (5–7).

21–25. perc: Tomorira és Szucsánszkira nagyon figyeltek a hazaiak, nem is ment nekik a gólgyártás, de a játék sem. Cifra Anita kiállítása során újfent csak Pena lőtt gólt, így el lehetett viselni a második emberhátrányt is... Eladott labdák, kihagyott ziccer hozta fel a Valceát, amelynek viszont így sem nagyon ment: Allison Pineau hetesből csúnyán a kapu mellé pattintott egy labdát. Pedig ő sem ma kezdte... (6–8)

26–30. perc: A románok sorozatos cserékkel próbálták meg felrázni magukat, Elek Gábor pedig időkéréssel a vendégeket: mindenek előtt gyorsabb labdajáratást kért a játékosaitól. És nagyobb pontosság sem ártott volna... Abramovics sokadik bravúrját követően Szucsánszki a 27. percben szerezte meg az első gólját – bátran ment fel átlőni –, azzal lett közte három. Tomori viszont továbbra is látványosan szenvedett támadásban: sokadszor blokkolták le, de Ungureanu is olvasta a nem túl meggyőző lövéseit. Hetesből végül csak feljöttek minimális különbségre a házigazdák, majd az első adandó alkalommal egyenlítettek, de vezetés így is a vendégeknél maradt a szünetre (9–10).

 2. félidő

31–35. perc: A védekezések mit sem puhultak a folytatásra,de a támadásokban sem lett több a tűz, az elképzelés – szélek mintha nem is lettek volna –, az átütőerő, így az első perceket látva nem várhattuk, hogy megnyitják a felek a gólzsákot. A játékrész első találata a vendégeké volt, két és fél percet vártuk rá. A Valcea góljára pedig még többet: Bulatovic hetesből ejtett, az előre merészkedő Abramovics pedig lépett egy hátra, és felugrás nélkül lazán lekapta a labdát (9–11).

36–40. perc: Pena szórta meg igazán magát – a népligetiek 12-nél, ő már hétnél járt –, miközben újabb fórjukból már eredményesek voltak a házigazdák. Pena azonban megtartotta szokását – gól hátrányból –, így 1–1-gyel zárult a két perc. Remek egy érintő után Tomori törhetett be középen, abszolút ziccerben, nem is hibázott. Jöhetett a négygólos hátrányba kerülő házigazdák újabb időkérése (10–14).

41–45. perc: Sok volt az ütközés, a birkózás a falakban, illetve közvetlen előtte. A Tomoriról befújt büntetőt Pena vágta be kegyetlenül, tartotta a pörgősebbé, pattogósabbá váló, igaz továbbra is óriási hibaszázalékkal játszó Valceát az FTC (12–16).

46–50. perc: Vérten szedett össze egy lecsorgót, majd lőtt gólt, hogy emberelőnybe kerülve egy kontrát is kihasznált. Cifra Anita góljával már héttel húzott el az FTC a hajrá előtt, elérhető közelségbe hozva magának a győzelmet. Főként Bulatovic újabb kihagyott büntetője adhatott önbizalmat a vendégeknek (14–19).
 
51–55. perc: A megnyugtató előny tényleg megnyugtatta a vendégeket, talán túlságosan is. Elek Gábor közte négynél, miután támadásaikból elfogyott a gól, gyorsan kikérte az idejét, mielőtt nagyobb ok lett volna az izgalomra. Falból kilépő védővel próbálkozott a Valcea, Tomori több technikai hiba után azonban gólt érően tört be (17–21).

56–60. perc: Négygólos előnnyel kezdhette meg az utolsó öt percet az FTC. Az utolsó két percre azonban kettőre olvadt az FTC előnye, a házigazdák az utolsó szalmaszálba kapaszkodtak, a vendégek leblokkoltak. Technikai hibájuk, eladott labdát, hazai ziccert és Valcea-gólt eredményezett. Másfél perccel a vége előtt egygólos előny birtokában tartotta meg időkérését Elek Gábor. Egy gól mindenképpen kell, szólt az első edzői ukáz. 

A románok emberhátrányba kerültek, Pena értékesítette a hetest, ismét meglett a közte kettő, most a Valceán volt az időkérés sora. Egy perc maradt a találkozóból. Büntetőből szépítettek a házigazdák, de a hátralévő 10 mp-ben a vendégek már eldugták a labdát (22–23).

 KÖZÉPDÖNTŐ, 1. FORDULÓ, 2. CSOPORT

 Oltchim Valcea (román)–FTC-Rail Cargo Hungaria 22–23 (9–10)

forrás: NSO.hu

McDonald'sokba menekülnek a japán hajléktalanok

Az ország két évtizedes gazdasági gondjai miatt rengeteg középkorú ember veszti el megélhetését és lakását Japánban, a tartós munkanélküliek közül pedig egyre többen McDonald's éttermekben és éjjelnappali üzletekben kénytelenek átvészelni az éjszakákat.
A jelenség olyannyira kiterjedt, hogy a köznyelvben külön kifejezés alakult ki rá: "makudo nanminnak", azaz McDonald's-menekülteknek nevezik a jobbára a harmincas és negyvenes korosztály tagjaiból álló csoportot - írta az Aszahi Simbun japán napilap.

Az érintettek jórészt az 1990-es évek közepe és az elmúlt évtized első fele közötti időszakban léptek be a munkaerőpiacra, amikor Japánban a gazdasági buborék kidurranása után nehéz volt stabil állást találni. Így legtöbbjük ideiglenes állásokat vállalt, hogy eltartsa magát, a 2008-as gazdasági világválság óta azonban egyre kilátástalanabb a helyzetük. "Nagyjából ezer jenbe kerül, ha egy internetkávézóban alszom. Egy McDonald'sban ellenben egy százjenes kávéért el tudok lenni" - mondta egy 37 éves McDonald's-menekült a lapnak. (Egy jen nagyjából 2,2-2,3 forint.)

Az újság riportot közölt egy oszakai McDonald'sról: éjfél körül a vevőkör teljesen kicserélődött, a diákok és hivatalnokok helyét ápolatlan és viharvert, bevásárlószatyrokat cipelő emberek vették át, akik kávéjuk mellett fejüket az asztalra hajtva aludtak; hajnali kettőkor, amikor az éttermet takarítás miatt kiürítették, a menekültsereg egy közeli könyvesbolt felé indult el.

A helyzet az ország második legnagyobb városában, Oszakában a legrosszabb, ahol a dolgozó lakosság 45 százalékának átmeneti állása van. A terület ennek ellenére sok fiatal munkakeresőt csábít, mivel a megélhetési költségek jóval alacsonyabbak, mint Tokióban.

Az utcára kerültek közül sokan olyan japán nagyvállalatoknál dolgoztak, mint a Panasonic vagy a Sharp: a két cég növekvő veszteségeik miatt a közelmúltban több tízezer dolgozót bocsájtott el.

A McDonald's-menekültek problémája mindeddig elkerülte a szociális segélyezésért felelős hivatalok figyelmét. "Nem sátrakban, vagy más fix helyen laknak az utcákon. Azt sem tudjuk, hogy hol és hányan vannak" - mondta egy oszakai hivatalnok az Aszahi Simbunnak, hozzátéve, hogy a fedél nélkül maradtak hat hónapon át térítésmentesen éjszakázhatnak hajléktalanszállókon.

A McDonald's japán leányvállalata közölte, hogy nem tapasztaltak problémát azt illetően, hogy emberek éttermeikben éjszakáznak.


forrás: MTI

Magyar siker a memphisi Nemzetközi Blues Párbajon

Szép magyar siker született a hét végén a memphisi Nemzetközi Blues Párbajon: Little G. Weevil - Szűcs Gábor - nyerte a szóló/duó kategóriát, és ő kapta a legjobb gitárosnak járó címet is.   
A világ egyik legrangosabb blues zenei versenyére, a legendás Beale Street klubjaiban megrendezett International Blues Challenge-re 17 országból több mint 250 előadó és zenekar nevezett be. Az elődöntők két napon át, tizenhét helyszínen zajlottak.
 
A zsűri a szóló/duó kategóriában a nyolc döntős közül Little G. Weevilnek ítélte az első díjat, aki a kitüntetéssel együtt 2000 dollárt, egy sajtópromóciós csomagot és több nemzetközi blues fesztiválon való fellépést is kapott - közölte az MTI-vel vasárnap a Pressinform nevű kommunikációs cég.
 
A kategóriája legjobb gitárosaként pedig egy Saint Blues Cigar Box gitárral lett gazdagabb.
 
Szűcs Gábor 1977-ben Budapesten született. Tizenhét éves korában kezdett el bluest játszani. Pár évvel később a Spo-Dee-O-Dee zenekar tagjaként, majd saját formációja, a Pure Blues élén került be a hazai zenei köztudatba. Több száz hazai és külföldi koncertet követően 2004-ben az Egyesült Államokba költözött.
 
Második, Teaser című lemeze 2011 decemberében jelent meg, amelyet a MOJO magazin a legjobb album kategóriában az első tíz közé sorolt.

forrás: MTI

Rióban már magyarként versenyezhet a tekvondós Gonda Ivett

Megkapta a magyar útlevelet, így a 2016-os riói olimpián már piros-fehér-zöld színekben versenyezhet a tekvondós Gonda Ivett, aki eddig kanadai válogatottként két ötkarikás eseményen is szerepelt. 


A hazai sportági szövetség honlapjának beszámolója szerint a 26 éves versenyző Jászberényben született, és négy éves volt, amikor szüleivel a tengerentúlra költözött. Kanadai színekben ott volt a 2004-es athéni és a 2008-as pekingi olimpián, előbbin ötödikként zárt. Kétszer nyert Pánamerikai Játékokat.


A wtftaekwondo.hu szerint a sportoló régóta tervezte, hogy a továbbiakban szülőhazájának szerezzen sikereket, s ez az álma most valóra válik. A jövőben is Kanadában készül koreai mesterével, de az európai viadalokon együtt szerepel majd a magyar küldöttséggel. Elsőként a február 19. és 23. között sorra kerülő US Openen versenyez magyar színekben.

A tekvondó 1992-ben és 1996-ban bemutató sportágként, 2000-től pedig már teljes jogú tagként szerepelt a nyári olimpia programjában. A magyarok közül eddig csak Salim József tudott kvótát szerezni, ő 2000-ben, Sydneyben az ötödik helyen végzett. 

A 2004-es athéni, a 2008-as pekingi és a tavalyi, londoni játékokra egyetlen magyar versenyző sem harcolta ki az indulás jogát.

forrás: MTI

Friss / Extra