napiTopik

Elhunyt a tehetséges ökölvívó

A nagyváltósúlyú reménység, Omar Henry február 1-én elhunyt. Az amerikai bokszoló három hónapig harcolt az epehólyag-rákkal, de sajnos elveszítette a harcot. 


A hatalmas tehetségnek tartott, Omar Henry február 1-jén elveszítette élete legnagyobb harcát. A huszonöt esztendős bokszolót tavaly novemberben epekő gyanújával kórházba szállították, mint kiderült sokkal komolyabb baj van, ugyanis negyedik stádiumú epehólyag-rákot diagnosztizáltak nála. Az orvosok mindent megtettek Henry-ért, de pénteken a chicagói kórházban elhunyt.

Henry már amatőrként is komoly sikereket ért el, ugyanis négyszer nyerte meg a texasi aranykesztyűt, nem mellesleg 2007-ben a negyeddöntőig jutott a nemzeti Aranykesztyű tornán. Amatőr karrierjét 60-5-ös mérleggel zárta le, majd 2008-ban csatlakozott a profik táborához. Érdekesség, hogy az első négy összecsapását már az első menetben megnyerte.
A tehetség 2011 decemberében Lester Gonzalez ellen döntetlent ért el, igaz a mérkőzés már a nyolcadik menetben véget ért, ugyanis egy összefejelés következtében Henry ellenfele nem tudta folytatni a találkozót. Utolsó mérkőzése 2012. június 23-án Tyrone Selders ellen volt. Henry pontozással nyerte meg az összecsapást, amely a 12. sikere volt.

A szurkolók imádták Henry-t, ugyanis a stílusa szinte megegyezett Miguel Angel Cotto-val, azaz folyamatosan nyomás alatt tartotta az ellenfeleit, akiket kemény ütésekkel bombázott. A bokszvilág egy hatalmas tehetségét veszítette el!


forrás: sport365.hu

NFL: Peterson az MVP, Calvin Johnson az év támadója

Az NFL magyar idő szerint vasárnap 3 órától kihirdette a szezon díjazottjait: az alapszakasz legértékesebb játékosának járó MVP-díjat Adrian Peterson kapta meg. 


A Minnesota Vikings futója két térdszalagját is elszakította 2011 decemberében, ehhez képest nem csak hogy visszatért, hanem 2097 yardjával minden idők második legjobb szezonját produkálta (2105 a rekord), és csapatát a rájátszásba vezette. 

Az év legjobb támadója az 1964 elkapott yarddal Jerry Rice csúcsát a múltnak átadó Calvin Johnson lett, az év védője pedig a Houston Texans sackgyárosa, J. J. Watt lett. A houstoni játékos hatalmas fölénnyel diadalmaskodott, 50-ből 49-en rá szavaztak.

Ami a további díjazottakat illeti, az év edzőjének az Indianapolis Coltsot az 1/1-es szezont követően rájátszásba vezető Bruce Arianst (megbízott edző lett Chuck Pagano leukémiás megbetegedése után) választották meg. 

Az év újoncai versenyében a támadóknál a Washington Redskins irányítója, Robert Griffin III, a védőknél a Carolina Panthers linebackere, Luke Kuechly végzett az élen,  a visszatérők között pedig a Denver Broncos irányítóját, Peyton Manninget találták a legjobbnak.

forrás: NSO.hu

NHL: Most az Anaheim volt a király, hetet vágott a címvédőnek

Az észak-amerikai profi jégkorongbajnokság alapszakaszának legutóbbi játéknapján az Anaheim Ducks 7–4-re legyőzte a címvédő Los Angeles Kingst. 


ALAPSZAKASZ, 15. JÁTÉKNAP
Pittsburgh Penguins–New Jersey Devils 5–1
Montreal Canadiens–Buffalo Sabres 6–1
Colorado Avalanche–Edmonton Oilers 3–1
Toronto Maple Leafs–Boston Bruins 0–1
Philadelphia Flyers–Carolina Hurricanes 5–3
Tampa Bay Lightning–New York Rangers 2–3
Columbus Blue Jackets–Detroit Red Wings 4–2
Phoenix Coyotes–Dallas Stars 2–0
Calgary Flames–Chicago Blackhawks 2–3 – szétlövéssel
Anaheim Ducks–Los Angeles Kings 7–4
San Jose Sharks–Nashville Predators 1–2 – szétlövéssel
forrás: NSO.hu

NBA: A Cleveland meglepte az Oklahoma Cityt

Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság alapszakaszának 92. játéknapján a Cleveland Cavaliers hazai pályán legyőzte a liga második legjobb mérlegével álló Oklahoma City Thundert. 


A ligaelső San Antonio Spurs sorozatban tízedik győzelmét ünnepelhette – ezúttal a Washington Wizard volt a szenvedő fél.


ALAPSZAKASZ, 92. JÁTÉKNAP
Atlanta Hawks–Chicago Bulls  76–93
New York Knicks–Sacramento Kings  120–81
Cleveland Cavaliers–Oklahoma City Thunder  115–110
Houston Rockets–Charlotte Bobcats  109–95
Minnesota Timberwolves–New Orleans Hornets  115–86
Milwaukee Bucks–Orlando Magic  107–98
San Antonio Spurs–Washington Wizards  96–86
Portland Trail Blazers–Utah Jazz  105–99
Golden State Warriors–Phoenix Suns  113–93
forrás: NSO.hu

Unalomba fulladt A Dal első adása

Az Eurovíziós Dalfesztivál nem egyszerűen egy letűnt rendszer terméke, inkább kicsit olyan nekünk, mint maga a szocializmus. Velünk él, miközben nem tudunk mit kezdeni vele. Megnéztük A Dal első elődöntőjét. Íme a Life.hu összefoglalója!
Míg Északon, Nyugaton és a Balkán felé előszeretettel poénkodják el a bulit, mi megrögzötten úgynevezett Igényes Produkciókat küldünk a döntőbe, amelyek az MTVA szándéka szerint megmutatják a világnak, hogy bizony igazi tűz lobog a magyar néplélekben. Az a jelek szerint még soha egy döntéshozót sem érdekelt, hogy 1994. óta nem voltunk a dobogó közelében sem.
A remény mindenesetre él, biztató például Hujber Ferenc és partnere szombat reggelre kiszivárgott smárolása (mint kiderült, az a produkció nem indul, ennyit erről), illetve Novodomszky Éva műsorvezető a közszolgálatiság határát erőteljesen feszegető dekoltázsa. A fesztivál nemzetközi presztízsét és a magyar részvétel országimázsfaktorát domborító, divatosan összevágott kedvcsináló a műsor elején azért mégis azt sugallja, hogy nem érdemes radikális változásra számítani.

Egy éve állt le a Malév

Egy évvel ezelőtt, 2012. február 3-án reggel 6 órakor állt le 66 év működés után a Malév. A nemzeti légitársaság utolsó járata, az MA745-ös Helsinkiből háromnegyed tízkor landolt Budapesten; új légitársaság nem alakult a Malév helyett. Az egyéves évfordulón több megemlékezést is tartanak.   
A leállás közvetlen előzménye az volt, hogy január 9-én az Európai Bizottság a Malév számára nyújtott "összeegyeztethetetlen" állami támogatás visszafizettetésére szólította fel Magyarországot. Az Európai Unió brüsszeli végrehajtó testülete megállapította, hogy a magyar nemzeti légitársaság számára 2007 és 2010 között a privatizációval és a visszaállamosítással összefüggésben nyújtott finanszírozás jogellenes állami támogatásnak minősül, mivel a Malév nem volt képes ilyen finanszírozáshoz jutni a piacról a magyar hatóságok által nyújtott feltételek mellett.
  
A kormány többször jelezte: elkötelezett a nemzeti légitársaság mellett. Később, január 30-án, miután a légicég finanszírozása ellehetetlenült, a kormány a légitársaságot stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetnek minősítette. A csődtörvény szerint a kormányrendelet kihirdetésétől kezdve a hitelezők csődeljárást nem kezdeményezhettek a Malév ellen.
  
Február 2-án, egy nappal a leállás előtt, a Fővárosi Bíróság rendkívüli moratóriumról és rendkívüli vagyonfelügyelő kirendeléséről döntött, ez alapján a légitársaság a csődvédelemhez hasonló védelmet élvezett. Berényi János, a Malév igazgatóságának elnöke sajtótájékoztatón arra a kérdésre, hogy meddig finanszírozható a vállalat, azt mondta: erre csak a likviditási terv ismeretében lehet válaszolni.
  
Másnap reggel 6 órakor sajtóközleményben jelentette be a Malév, hogy a kár minimalizálása érdekében leállt a légitársaság. Limburger Lóránt vezérigazgató azt mondta, a megjelent információk hatására a szolgáltató partnerek elvesztették bizalmukat, és egyik napról a másikra elkezdték előre kérni az általuk nyújtott szolgáltatások kifizetését. Ez olyan mértékben gyorsította fel a pénzkiáramlást, hogy tarthatatlanná vált a légitársaság helyzete, a tulajdonos pedig az EU elmarasztaló határozatát követően nem tud további forrást biztosítani a működéshez.
  
A Malév utolsó járata az MA745-ös járatszámú Helsinki-Budapest útvonalat repülő Boeing 737-es volt. A közelkörzeti légiirányítástól a landolás előtt a pilóta "az utolsó Malév járat" nevében megköszönte a több évtizednyi közös munkát.
  
A flotta gerincét adó 18 darab Boeing 737 Next Generation gépből 14-et, a "fekete sereget" még aznap este Shannonba, a gépek tulajdonosának, a International Lease Finance Corporation (ILFC) európai bázisára repülték. Budapestről a HA-LOB lajstromú 737-7Q8-as szállt fel utolsóként február 17-én; ez a gép volt 2003-ban az első Next Generation Boeing, amely Budapestre érkezett.
  
A Malév leállása előtt egy másik típus, a Bombardier Q400 Dash 8-as is része volt a flottának, négy szolgált belőlük. A repülők közül kettő február 10-én repült Torp-Sandefjordba, egy akkor még Innsbruckban volt javításon. A leállás előtt szolgálatban lévő flotta utolsó gépét, amely szintén egy Q400-as volt, Leposa Attila és Leposa Edina - apa és lánya - repülte Torpba. Két Malév-festésű gép maradt így a repülőtéren, amelyek most is a forgalmi előtéren vannak és a régebbi flotta tagjai voltak. A korábbi hosszú távú járatokon szolgáló Boeing 767-200-as, valamint a Malév Express színeiben repülő CRJ200-as tulajdonviszonyai rendezetlenek.
  
A leállást követően több szimpátiatüntetést is tartottak Budapesten, a Malév reptéri stewardess központja előtt több hétig gyertyák égtek, a légiutas kísérők sáljai lógtak a korlátra kötve, és felvonulást is tartottak. A kormány vizsgálóbizottságot hozott létre, amely a Malév privatizálását, majd visszaállamosítását vizsgálja. Bár Orbán Viktor miniszterelnök február 3-án azt mondta, nem lehetetlen az újraindulás, azóta nem jött létre újabb nemzeti légitársaság, bár civil kezdeményezések voltak erre.
  
Az egyéves évforduló alkalmából megemlékezéseket tartanak: civilek a Hősök terén emlékeznek az egykori légitársaságra, a Malév Virtual Airlines pedig online szimulátoros emlékrepülést szervezett az évfordulóra.
  
A Nemzetgazdasági Minisztérium korábbi közlése szerint a légitársaság a központi költségvetés bevételeihez közvetlen és közvetett módon évi mintegy 70 milliárd forinttal járult hozzá. Döntő részben külföldről származó árbevételei miatt az ország egyik legjelentősebb exportőre, a Budapest Airport forgalmának 40 százalékát biztosította. A Malév közel 3 millió utast szállított évente 23 ezer járatpáron és 45 városba repült közvetlenül. A Liszt Ferenc-reptér utasszáma 4,7 százalékkal csökkent tavaly, részben a Malév csődje miatt.
forrás: MTI

Veszélyes Mesterházy kapkodása euróügyben

Veszélyes kapkodásnak tartja a Fidesz Mesterházy Attila MSZP-elnök elképzelését a magyarországi euróbevezetés ügyében - közölte Kocsis Máté, a kormánypárt kommunikációs igazgatója és Puskás Imre, a parlament költségvetési bizottságának fideszes alelnöke.   
Kocsis Máté a budapesti sajtótájékoztatón emlékeztetett a Magyar Nemzetben szombaton publikált Századvég-felmérésre, amely szerint a lakosság többsége szerint 2018 után lenne időszerű megkezdeni a csatlakozási folyamatot az eurózónához, a 2014-2018 közötti kormányzati ciklusban még nem.
 
Ez azt jelenti, hogy a magyarok kellően megfontoltan állnak ehhez a kérdéshez, ellentétben Mesterházy Attilával, aki egy közelmúltbeli külföldi lapinterjúban arról beszélt, 2015. január 1-jén be kellene lépnie Magyarországnak az euró előszobájába - mondta a Fidesz kommunikációs igazgatója.
 
Szerinte az MSZP elnöke elfelejtette tájékoztatni a magyarokat arról, hogy ez az "elkapkodott, megfontolatlan, a magyar emberek többségének véleményével ellentétes álláspont" iszonyú megszorításokkal, áremelkedéssel, az infláció mértékének brutális megugrásával, növekvő munkanélküliséggel és a vállalkozások terheinek aránytalan emelkedésével járna.
 
Puskás Imre megjegyezte: Magyarország 2002-ben valóban nagyon közel volt az euró bevezetésének lehetőségéhez, így ha a szocialisták tényleg úgy gondolják, hogy az euróhoz való csatlakozás fontos előrelépés lenne az országnak, akkor úgy kellett volna kormányozniuk 2002 és 2010 között, hogy ez meg is történhessen.
 
Mesterházy Attila most ismét "mondott egy nagyot", amit azért tehetett, mert Magyarország újra viszonylag közel jár a bevezetéshez szükséges feltételekhez - fogalmazott a költségvetési bizottság fideszes alelnöke.
 
Összegzése szerint jelenleg biztosan nem szolgálná az ország érdekét egy gyors és elkapkodott eurócsatlakozás.
 
A sajtótájékoztatón az újságírók érdeklődtek a német E.ON magyarországi földgázipari érdekeltségeinek visszavásárlásáról is, amellyel kapcsolatban Puskás Imre azt mondta: a döntés Magyarország energiabiztonságát szolgálja, így ugyanis sokkal kiegyensúlyozottabb lesz a helyzete a földgázbeszállítás területén. A vételárat a politikus megfelelőnek nevezte, mint fogalmazott, "Magyarország nagyon jó üzletet köt".
 
Az ellenzéki kritikákat úgy kommentálta, "savanyú a szőlő", mert - mint mondta - "fanyalognak", ők ugyanis ezeket a döntéseket nem tudták és nem is merték volna meghozni.

forrás: MTI

Friss / Extra