A főpolgármester szerint nem a műszaki feltételeken, hanem a jogi kérdések rendezésén múlik, hogy 2014 tavaszán át tudják-e adni a 4-es metrót.
Tarlós István az M1 Ma reggel című műsorában szerda reggel arról beszélt, hogy a 6-7 éve kötött szerződések nyomán jogi problémák, többletkövetelések álltak elő, amelyek sokkal inkább veszélyeztetik a metróvonal átadását, mint a műszaki feltételek.
Utóbbira bőven elég lesz az idő, a kivitelezők dolgoznak, s a munkálatok az egyezkedések függvényében gyorsulhatnak vagy lassulhatnak - tette hozzá.
A főpolgármester a jogi-pénzügyi problémák kapcsán azt mondta, ha megkapják a kormány jóváhagyását és az egyéb jogi támogató vélemények is rendelkezésre állnak, akkor a vitákat 2013 első félévében le tudják zárni.
forrás: MTI
4-es metró átadása jogi kérdéseken múlik
Egy euró 290,59 forintot ért reggel hét óra körül, hétfőn késő délután 292,11 forint volt az árfolyam.
A svájci frank 240,43 forintba került a kedd délutáni 241,93 forinttal szemben.
A dollár árfolyama 221,08 forintról 219,09 forintra változott, egy jen 2,5631 forintot ért a keddi 2,5091 forintot követően.
Az euró árfolyama 1,3270 dollár volt szerda reggel.
forrás: MTI
Erősödött a forint szerda reggelre
Míg 2011-ben az első tizenegy hónapban 60, egy évvel később 63 hatósági eljárás indult orvvadászat miatt - tudta meg a lap az Országos Rendőr-főkapitányságtól.
A hatályos jogszabályok egyaránt büntetik azt, aki tiltott eszközzel, valamint tiltott módon vadászik vagy halászik. Az új Btk.-ban változnak az orvvadászatra vonatkozó előírások. Már nemcsak a vad elejtése számít, hanem az is bűncselekmény, amikor a vadat még nem ejtették el, de a magatartás erre irányul.
Büntethető lesz az úgynevezett külső orvvadászat (amikor az orvvadászatot nem vadász követi el) és a belső orvvadászat (amikor a vadászok idegen vadászterületen végeznek vad elejtésére, elfogására irányuló tevékenységet anélkül, hogy bérvadászként, vendégvadászként erre engedélyük lenne) is. Büntetendő az a magatartás is, amikor vadászati tilalmi idő hatálya alá eső vadfaj egyedét ejtik vagy fogják el.
Orvhalászat alatt ugyanakkor a jogosulatlan halfogásra irányuló tevékenységet érti a jogalkotó, de csak a halászhálóval vagy más halászati eszközzel folytatott orvhalászat számít bűncselekménynek, a horgászbotos halfogásra nem vonatkozik az új Btk. rendelkezése.
forrás: MTI
Emelkedett az orvvadászatok száma
Ebben az esztendőben az összes ünnepnapunk munkanapra esik majd, azaz mind a nyolc, rögzített dátumú ünnepünk, ezenkívül a húsvét és a pünkösd egy-egy napja is hétfőre esik, így tíz nap pluszszabadságot nyernek a munkavállalók - írja a Magyar Nemzet.
Az év végi ünnepek a lap szerdai száma szerint a tavalyihoz hasonlóan alakulnak. A munkanapok áthelyezéséről szóló miniszteri rendelet szerint a kétnapos ünnepnek számító karácsony rekordhosszúságúra nyúlik, összesen hat napot tölthetnek az állampolgárok otthon, családi körben. Ehhez két szombaton kell majd dolgozni. Ezenkívül még egy szombati munkanappal kell számolni az augusztus 20-i ünnephez kapcsolódóan.
forrás: MTI
Az idén hatnapos lesz a karácsony
Nem Magyarország orosz gáztarifája a legmagasabb Európában, a magyar árak európai összehasonlításban versenyképesek - mondta a Népszabadságnak Szergej Komljev, a Gazprom exportcégének szerződésekért és árakért felelős vezetője.
Szergej Komljev a lap szerdai számában közölt interjúban arra a kérdésre, igaz-e az EU-nak az a feltevése, hogy Kelet-Európába drágábban szállítják a gázt, mint a kevésbé kiszolgáltatottabb Nyugat-Európába, azt válaszolta: nem tehetők ilyen általános megállapítások; az országokra vonatkozó gázárak a náluk érvényes egyedi formula alapján havonta változnak.
Arról, hogy elképzelhetőnek tartja-e, hogy a magyar tarifa ne az olaj, hanem a gáz piaci árán alapuljon, kifejtette: a jelenlegi ellátási szerződés még két évig érvényes. Készen állnak a meghosszabbításról tárgyalásokat folytatni a magyar piaci szereplőkkel. Amint az egyeztetések megindulnak, a Gazprom automatikusan figyelembe fogja venni az energiapiac aktuális változásait. Ezek bizonnyal érvényesülnek majd a gázformulában is.
Hozzátette: partnereik gyakorta kérik, hogy az azonnali (spot) gázpiac változásait is építsék be az árformulába. Igaz, ez a szemlélet manapság, hogy emelkedik a piaci gázár, egyre kevésbé népszerű - tette hozzá.
Hogy az épülő magyar-szlovák gázvezeték, mint alternatív beszerzési forrás lejjebb viheti-e a tarifákat, úgy vélekedett, ez attól függ, milyen mennyiségek válnak általa elérhetővé, és az ár versenyképes lesz-e.
forrás: MTI
Nem Magyarország orosz gáztarifája a legmagasabb
Havas téli lepedő borítja a tájat, Ilyenkor a jó pezsgő serkenti a májat. Sült malacka vándorol a bendőbe, Kívánunk sok-sok jót az új esztendőre! B.Ú.É.K.!
Mindenkinek köszönjük a figyelmét, várunk titeket jövőre is!
Boldog Újévet!!!
Egy napon világbajnok szeretne lenni a Formula-1-ben, a következő évet azonban a tanulásra szánja Valtteri Bottas, a Williams újdonsült versenyzője.
Bottas idén 15 szabadedzésen vett részt, majd a csapat év végén bejelentette, a következő szezonban Bruno Sennát a 23 éves fiatal pilóta váltja majd.
„Egész egyszerűen az egyik legtehetségesebb fiatal versenyző, akivel valaha találkoztam” – nyilatkozta korábban Bottasról Frank Williams, az istálló csapatfőnöke.
A finn pilóta nem tagadja, egyszer ő is világbajnok szeretne lenni, de egyelőre azon fog dolgozni, hogy a tőle telhető legjobbat nyújtsa csapata, a Williams számára.
„Célom, hogy sikeres legyek a jövőben. Azért vagyok a Formula-1-ben, hogy a legjobbak ellen versenyezzek.”
„Jól akarom végezni a dolgom, és egy nap világbajnok szeretnék lenni. De a következő évben minden a tanulásról fog szólni, arról, hogy minél gyorsabban felvegyem a tempót, minimalizáljam a hibákat és szerezzek néhány pontot.”
A 2011-es év GP3-as bajnoka elmondta, tudja, hogy a csapat is számít rá, így arra fog törekedni, hogy a megtett körök számával a teljesítménye is folyamatosan jobbá váljon.
„Tudom, és a csapat is tudja, hogy ha tapasztaltabb leszek, akkor jó dolgokra leszek képes.”
„Egész egyszerűen az egyik legtehetségesebb fiatal versenyző, akivel valaha találkoztam” – nyilatkozta korábban Bottasról Frank Williams, az istálló csapatfőnöke.
A finn pilóta nem tagadja, egyszer ő is világbajnok szeretne lenni, de egyelőre azon fog dolgozni, hogy a tőle telhető legjobbat nyújtsa csapata, a Williams számára.
„Célom, hogy sikeres legyek a jövőben. Azért vagyok a Formula-1-ben, hogy a legjobbak ellen versenyezzek.”
„Jól akarom végezni a dolgom, és egy nap világbajnok szeretnék lenni. De a következő évben minden a tanulásról fog szólni, arról, hogy minél gyorsabban felvegyem a tempót, minimalizáljam a hibákat és szerezzek néhány pontot.”
A 2011-es év GP3-as bajnoka elmondta, tudja, hogy a csapat is számít rá, így arra fog törekedni, hogy a megtett körök számával a teljesítménye is folyamatosan jobbá váljon.
„Tudom, és a csapat is tudja, hogy ha tapasztaltabb leszek, akkor jó dolgokra leszek képes.”
forrás: hírado.hu
Bottas: Egy nap bajnok akarok lenni
Feliratkozás:
Megjegyzések
(
Atom
)