Havas téli lepedő borítja a tájat, Ilyenkor a jó pezsgő serkenti a májat. Sült malacka vándorol a bendőbe, Kívánunk sok-sok jót az új esztendőre! B.Ú.É.K.!
Mindenkinek köszönjük a figyelmét, várunk titeket jövőre is!
Boldog Újévet!!!
Egy napon világbajnok szeretne lenni a Formula-1-ben, a következő évet azonban a tanulásra szánja Valtteri Bottas, a Williams újdonsült versenyzője.
Bottas idén 15 szabadedzésen vett részt, majd a csapat év végén bejelentette, a következő szezonban Bruno Sennát a 23 éves fiatal pilóta váltja majd.
„Egész egyszerűen az egyik legtehetségesebb fiatal versenyző, akivel valaha találkoztam” – nyilatkozta korábban Bottasról Frank Williams, az istálló csapatfőnöke.
A finn pilóta nem tagadja, egyszer ő is világbajnok szeretne lenni, de egyelőre azon fog dolgozni, hogy a tőle telhető legjobbat nyújtsa csapata, a Williams számára.
„Célom, hogy sikeres legyek a jövőben. Azért vagyok a Formula-1-ben, hogy a legjobbak ellen versenyezzek.”
„Jól akarom végezni a dolgom, és egy nap világbajnok szeretnék lenni. De a következő évben minden a tanulásról fog szólni, arról, hogy minél gyorsabban felvegyem a tempót, minimalizáljam a hibákat és szerezzek néhány pontot.”
A 2011-es év GP3-as bajnoka elmondta, tudja, hogy a csapat is számít rá, így arra fog törekedni, hogy a megtett körök számával a teljesítménye is folyamatosan jobbá váljon.
„Tudom, és a csapat is tudja, hogy ha tapasztaltabb leszek, akkor jó dolgokra leszek képes.”

forrás: hírado.hu
Bottas: Egy nap bajnok akarok lenni
Elindult a 2013-as Dakar-ralira a Sandlander Team csapata.
Pilóták és másodpilóták hada lepte el az év utolsó napján a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret – az érintettek közül azonban csak egy vezeti azt a gépet, amely Peruba vezető első etapon viszi a Sandlander Team tagjait, a többiek majd a dél-amerikai homok- és kősivatagban bizonyíthatnak.
Noha a Dakarra való felkészülés már hónapok óta tart, az alakulat csak most tette meg az első nagy, „kézzelfogható” lépést és elindult a rajtceremóniának helyet adó Limába. A két VDJ 200-as Toyota Land Cruiser versenyautó és az MAN szervizkamion közben már a helyszínen várja őket.
A világ legnagyobb tereprally versenyén másodszor áll rajthoz a Sebestyén Sándor – Bognár József (455-ös rajtszámmal) kettős. Tavaly a sivatag erősebbnek bizonyult náluk, de visszavonulás helyett ők inkább vérszemet kaptak, így idén sokkal felkészültebben és más szemlélettel vágnak neki a versenynek.
A pilóta elmondása szerint a rajt pillanatát várja a legnagyobb izgalommal, nap mint nap szeretne egyenletes, stabil eredményt hozni, a végcél pedig az, hogy az utolsó napi finisvonalon is átguruljon.
„Testileg és lelkileg készen állok” – jelentette ki Sebestyén Sándor, hozzátéve, hogy a hazai és nemzetközi versenyeken szerzett tapasztalatai és navigátorával való közös munka alapján optimistán áll a kihíváshoz. A felkészülésről szólva kiemelte: szinte megállás nélkül vezetett az elmúlt két hónapban, mintegy 40 ezer kilométert, vagyis ahogy fogalmazott „két olajcserényit” autózott.
Az egység nem marad egyedül és nem is akármilyen hátvédeket kap. A szintén versenyútvonalon induló Uniqa Safety Car (405-ös rajtszám) fedélzetén a Dakar legjobb magyar eredményét elérő Szaller Zoltán és Pócsik László is ott lesz – igaz a szerepeket kicsit megvariálták és kamionról autóra váltottak. A volán mögött ezúttal Pócsik László ül, akinek a hetedik Dakarjára induló Farkas Nándor diktálja az itinert, s az autóban kap feladatot Szaller Zoltán is.
Pócsik László az indulás előtt arról számolt be, hogy a Sandlander már jó ideje fejleszti az Autósport Managementet, ami most érett be. Ennek lényege a kevésbé költséges széria autós versenyzés, vagyis a T2-es kategória erősítése, valamint a versenyzőknek biztosított megfelelő háttér.
„Az első métertől az utolsó napi célig árnyékként Sebestyénék nyomában leszünk, az a legfontosabb, hogy minden egyes etapot biztonságosan teljesítsenek” – fejtette ki.
A két versenyautót követi egy szervizkamion is, amelyben Badics Tibor, Polczer Miklós és Buga Tamás fáradhatatlanul vesz részt majd a csapatmunkában.

forrás: sport365.hu
Dakar 2013: Útra kelt a Sandlander Team
Akárcsak egy évvel korábban, 2012 utolsó napján ismét Neymart, a Santos csillagát választották meg Dél-Amerika legjobb labdarúgójának az El País hagyományos voksolásán.
A tavalyinál fölényesebb diadalt arató Neymar 199 szavazatot kapott az uruguayi napilap minden esztendőben megrendezett ankétján, amelyen az idén közel 300 újságíró adta le voksát.
A Santos és a brazil válogatott kiválósága mögött a brazil Corinthiansban futballozó perui Paolo Guerrero lett a második 50 szavazattal, a karrierjét januártól a Paris SG-ben folytató húszesztendős brazil fiatal, Lucas Moura (Sao Paulo) a harmadik 21-gyel.
A negyedik helyen Ronaldinho (Atlético MG, 12) végzett, rajta kívül a szintén brazil Fred (6, Fluminense), az argentin Juan Román Riquelme (5, Boca Juniors), a brazil (de katari állampolgársággal is rendelkező) Emerson (2, Corinthians), az argentin Andrés D'Alessandro (1, Internacional) és a kolumbiai Teófilo Gutiérrez (1, Atléico Junior) kapott szavazatot.
Az újságírók csak olyan játékosokra szavazhattak, akik dél-amerikai klubban futballoznak.
Az El País 1986 óta gondozza az először 1971-ben kiírt, nagy presztízsű szavazást.
Az argentin Juan Sebastián Verón duplázása óta (2008, 2009) Neymar az első, aki megvédte a címét.

forrás: NSO.hu
Ismét Neymar a legjobb Dél-Amerikában
Csapjunk máris a lovak közé, kedves ébren lévő olvasóink: 2013 első híre az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságé (NBA), amelynek utolsó 2012-es játéknapján a címvédő Miami Heat csupán hosszabbításban kerekedett az Orlando Magic fölé a floridai derbin.
A sérülésektől tizedelt Magic végig méltó partnere volt a két vereségből érkező Heatnek, ám a Nagy Hármas döntő fontosságú megmozdulásaira nem volt megfelelő válasza. LeBron James 36 pontjából nyolcat a hosszabbításban ért el, míg a végső szót Dwyane Wade (21 pont) „mondta ki" egy zsákolással 6.2 másodperccel a záró dudaszó előtt.
A rendes játékidő utolsó percében a harmadik muskétás, Chris Bosh (22 pont) két fontos kosárral vette elejét a kellemetlen meglepetésnek. A sorozatban hatodszor veszítő Magicben Nikola Vucevic volt a vezér 20 ponttal és 29 lepattanóval – az utóbbi új csapatrekord.
James tripla dupla közeli teljesítménnyel (36 pont, 11 gólpassz, nyolc lepattanó) járult hozzá ahhoz, hogy a Heat elkerülje idénybeli első hármas vereségszériáját. LeBron király igazi vezérként tesz-vesz, csapata mind a 29 idénybeli meccsén eljutott legalább húsz pontig.
Az NBA pillanatnyilag leghosszabb hazai győzelmi sorozatának táplálásával zárta 2012-t az Oklahoma: a Phoenix legyőzésével megvan a Thunder egymást követő 12. hazai sikere is. Kevin Durant 30 ponttal vitte a prímet, de nem sokkal maradt el tőle a másik pontgyáros, Russell Westbrook sem, aki úgy hintett 24 pontot, hogy az első félidő végén kapott egyet a jobb szeme fölé, és a vérző seb ellátása miatt csak a harmadik negyed közepén jelentkezhetett újra játékra.
A rettenetes dobóformát mutató Chicago Bullsban megfelelő partnert talált a Charlotte Bobcats, hogy véget vessen 18 mérkőzéses vereségszériájának. Kemba Walker 18 ponttal és nyolc lepattanóval járult hozzá a Bobcats idénybeli nyolcadik győzelméhez, amellyel sikerült meghaladni a legutóbbi szezon össztermését (7).
A húszpontos Tony Parker húzta San Antonio a Brooklynon is átgázolt, méghozzá elsősorban annak köszönhetően, hogy a harmadik játékrészben mindössze öt pontot engedélyezett ellenfelének (30–5). A Spurs hatos győzelmi sorozatban van.
Az Atlanta négyes sikersorozata ellenben megszakadt: a Hawks vesztét a szezonja legsúlyosabb vereségéből felgyógyuló Houston okozta. James Harden 28 ponttal vezényelt a texasiaknál, akik a második negyedbeli 16–0-s rohammal alapozták meg sikerüket.

| ALAPSZAKASZ, 59. JÁTÉKNAP | |
| Indiana Pacers–Memphis Grizzlies | 88–83 |
| Chicago Bulls–Charlotte Bobcats | 81–91 |
| Orlando Magic–Miami Heat | 110–112, h. u. |
| Houston Rockets–Atlanta Hawks | 123–104 |
| San Antonio Spurs–Brooklyn Nets | 104–73 |
| Oklahoma City Thunder–Phoenix Suns | 114–96 |
forrás: NSO.hu
NBA: LeBron James pontesővel kívánt boldog új esztendőt
Feliratkozás:
Megjegyzések
(
Atom
)