Milliárdos logisztikai fejlesztés a Mercedes-gyár közelében, Kecskeméten




MetLog Logisztikai Központ néven, több mint egymilliárd forintból új ipari szolgáltató létesítmény épül Kecskeméten, a Mercedes-gyár tőszomszédságában – tudatta a projekt kiemelt értékesítési partnere, az In-Management Kft. értékesítési igazgatója az MTI-vel.

 
Petrik Zoltán tájékoztatása szerint a kecskeméti Mercedes-Benz autógyártól 600 méterre kezdődött, 1,125 milliárd forintos fejlesztés ez év végére készül el a Metropolisz Ipari Területen. A beruházást az Európai Unió 450 millió forinttal támogatja.     A MetLog2 elnevezésű csarnok 5 ezer négyzetméter alapterületű lesz. Az épület 900 négyzetméteres galériáján irodahelyiségeket is kialakítanak. A logisztikai központhoz egy nagyméretű külső parkoló is tartozik majd – tette hozzá.   
Az értékesítési igazgató szerint a Mercedes-gyár közelsége elsősorban az autóipari beszállítók érdeklődését kelti majd fel a fejlesztés iránt. Az sem kizárt, hogy a gyártó és a logisztikai tevékenységet végző vállalkozások közel azonos arányban telepednek le a komplexumban.   

Közölte: a jelenleg két munkatársat foglalkoztató beruházó Risk Capital Kft. közvetlenül 4-5, míg közvetett módon, a betelepülők és a központ szolgáltatásait igénybe vevők révén várhatóan további 15-20 új munkahelyet teremt majd a fejlesztéssel.     Petrik Zoltán úgy vélte: az előzetes számítások alapján 6-7 év alatt megtérülő projekt sikere biztos: a kivételes gazdasági és földrajzi környezet szinte garantálja annak eredményességét. Emellett a város vállalkozásbarát adó- és fejlesztéspolitikája rendkívül kedvező feltételeket teremt az itt befektetni kívánó cégek számára.     Rámutatott: az M5-ös autópályának köszönhetően Bács-Kiskun megye bekerült Európa kereskedelmi vérkeringésébe, emellett Horvátország, Szerbia, illetve Románia közelsége is sok új vállalkozást csalogat a térségbe.   
A Risk Capital Kft. ingatlanfejlesztéssel és –hasznosítással foglalkozó vállalkozás – amelynek a kecskeméti fejlesztés lesz az első logisztikai célú beruházása - többségi tulajdonosa egy magyar magánszemély.     A nyilvános cégadatok szerint a Risk Capital Kft. nettó árbevétele 2014-ben megközelítette a 97 millió, adózott eredménye pedig a 8 millió forintot. A cég idénre tervezett nettó árbevétele 145 millió forint.