Hungarikum lett a WTCC!

A legnagyobb múltra visszatekintő nemzetközi túraautós hírportál, a TouringCarTimes hagyományos év végi közönségszavazásán kiderült, amit eddig is tudtunk: sehol a világon nem szeretik annyira a WTCC-t, mint nálunk, Magyarországon. 


Ennek okai: a Zengő Motorsport, Michelisz Norbert és Wéber Gábor. Miattuk lett WTCC-bolond az ország. Tehát alap, hogy ők a legjobbak a mezőnyben.

 A TouringCarTimes közönségszavazásának értelmében a 2012-es WTCC-szezon legjobb versenyzője Michelisz Norbert, legjobb csapata a Zengő Motorsport, legjobb nem-gyári versenyzője Michelisz Norbert, legjobb nem-gyári csapata a Zengő Motorsport, legjobb újonca Wéber Gábor, legjobb autója pedig a BMW lett. 

Ilyen szavazás nem volt, de kicsit mindegyik szavazás erről is szólt, úgyhogy mi itt leírjuk: a 2012-es WTCC-szezon legjobb szurkolói toronymagasan a magyar szurkolók voltak!

 A „legjobb versenyző” szavazáson Michelisz Norbi a szavazatok 47%-át söpörte be, míg a 2. helyen Tom Coronel végzett mögötte 12%-kal, dacára annak, hogy a holland még hivatalos sajtóanyagot is kiküldött annak idején, melyben szavazásra buzdította szurkolóit szerte a világon. 

A Zengő Motorsport a „legjobb csapat” és a „legjobb nem-gyári csapat” szavazáson is több mint a szavazatok felét gyűjtötte be, csakúgy, mint Michelisz Norbi a „legjobb nem-gyári versenyző” és a BMW a „legjobb autó” szavazáson. 

A „legjobb újonc” szavazáson Wéber Gábor nyert hasonlóan elsöprő fölénnyel, hiszen háromszor annyi szavazatot kapott, mint a mögötte második helyen végző Alex MacDowall.

Noha a TouringCarTimes újságírója a szavazás végeredményét közzétevő cikkében azon lamentál, hogy szerinte ezúttal inkább a szurkolói szimpátia és nem a pályán nyújtott teljesítmény határozta meg a szavazások végkimenetelét, és ezért elképzelhető, hogy 2013-tól egy új rendszert találnak ki a szavazás lebonyolítására, ám mi ezt alapvetően másképp látjuk.

Persze, nyilván a szurkolói szimpátia döntött. Csakhogy sem Michelisz Norbi, sem Wéber Gábor, sem a Zengő Motorsport nem úgy született, hogy eleve mindenki szerette őket, a WTCC sem volt eleve sikerre ítélve Magyarországon stb. Ők ezt maguknak építették fel a semmiből, és ha nincs a pályán nyújtott kimagasló, esetenként csodaszámba menő teljesítményük (pl.: Norbi hungaroringi győzelme, slovakiaringi pole pozíciója, monzai vezetése, sonomai dupla dobogója, Wéber Gábor monzai Q2-be jutása és látványos előzései stb.), akkor aligha szeretnék őket most annyian, amennyien. Szóval mégiscsak a pályán nyújtott teljesítmény döntött.

Egyedül csak a „legjobb autó” szavazás eredményével nem értünk egyet. A tények makacs dolgok, 2012-ben egyértelműen a Chevrolet volt a legjobb autó a mezőnyben. Ezért is olyan nagy szó, hogy a Zengő Motorsport és Michelisz Norbi a régóta nem fejlesztett BMW-vel is fel tudta venni velük a kesztyűt, és nem is csak egy-egy futamon, hanem többnyire állandó jelleggel. Idén meg jön ugye a Honda-projekt, reméljük, az is legalább ilyen nagyot fog szólni.

forrás: P1Race.hu