napiTopik

David Gilmour új albumán börtönkórus énekel



David Gilmour, a Pink Floyd gitárosának új kislemezén annak a börtönnek a kórusa énekel, amelyben fia töltötte le büntetését.

 
A Rattle That Lock című számot a The Liberty Choir közreműködésével vették fel. Az elítéltek számára rehabilitációs szerepet betöltő kórusban a Wandsworth börtön egykori rabjai és helyi énekesek szerepelnek.
 
A rocklegenda szerint a dalárda "valódi reményt és optimizmust" ad a raboknak.
 
Gilmour fia, Charles 2011-ben került a Wandsworth falai közé, miután letartóztatták egy tandíjellenes diákmegmozduláson. A fiút, aki a 2010-es tüntetésen levett egy zászlót egy háborús síremlékről és megdobálta a királyi konvojt, erőszakos viselkedése miatt 16 hónapra ítélték, ebből végül négy hónapot töltött a börtönben.
 
A gitáros a BBC Newsnak elmondta: fia börtönbüntetése hívta fel a figyelmét a börtönállapotokra, és arra, hogyan lehetne azokon javítani.
 
A börtönkórushoz heti rendszerességgel látogatnak el a Dél-londoni Kórus tagjai, hogy a rabokkal  énekeljenek, a büntetésüket letöltött elítélteket pedig befogadja a patronáló énekkar. A volt rabok közül heten énekelnek a Rattle That Lock harmincfős kórusában.
 
Gilmour és felesége jótékonysági alapítványán keresztül pénzadománnyal is támogatja a The Liberty Choir munkáját, valamint azt, hogy más börtönök felé is terjeszkedjenek.
 
Gilmour - aki kedden ellátogatott a Wandsworth börtönbe - arról is beszélt, hogy a rabok körében nagyon népszerű a kórus, sokan akarnak csatlakozni.
 
A zenész elárulta, hogy a Rattle That Lock nem a börtönről szól: arra bátorít mindenkit, hogy álljon talpra és ne süppedjen bele az apátiába.

http://www.bbc.com/news/entertainment-arts-33772293

Növelte forgalmát és nyereségét az adidas a második negyedévben



A vártnál nagyobb mértékben nőtt az adidas forgalma és nyeresége a második negyedévben - derül ki a vállalat honlapján közzétett eredmény beszámolóból.

 
A sportruházat és felszerelés forgalmazó vállalat a második negyedévben az előző évinél 14,9 százalékkal magasabb, 3,907 milliárd euró értékesítési árbevétel mellett üzleti eredményét 7,5 százalékkal 234 millió euróra, adó előtti eredményét 11,1 százalékkal 225 millió euróra, nettó nyereségét 1,4 százalékkal 146 millió euróra növelte.

Elemzők 3,81 milliárd euró forgalmat és 225 millió euró üzleti eredményt jeleztek előre.

Az adidas kétszámjegyű százalékos mértékben növelte forgalmát a nyugat-európai, a kínai, a közel-keleti és ázsiai piacokon.

A bruttó eredmény bevételarányosan 0,9 százalékponttal 48,3 százalékra csökkent, a bevételarányos jövedelmezőség pedig 0,4 százalékponttal 6,0 százalékra. Az eredménymutatók romlását az adidas megnövekedett marketing költségeinek és a golf üzletág csökkenő bevételének tulajdonította.

Az adidas az idei teljes évre értékesítési árbevételének "közepes egyszámjegyű" százalékos növekedését és 7-10 százalékkal magasabb nyereséget jelzett előre.

http://www.adidas-group.com/media/filer_public/32/21/3221accd-1299-4b2c-b9e6-769956a5996a/adidasag_2015firsthalfresults_en.pdf

Bemutatták a magyar olimpiai csapat sportruházatát




Több mint kétórás, látványos showműsor keretében mutatták be szerdán este a magyar olimpiai csapat Rio 2016 kollekcióját, amelyet az adidas készített a jövő évi játékokra.

 
A budapesti Várkert Bazárban, a játékok rajtja előtt kereken egy évvel megtartott rendezvényen kiderült, hogy a japán alapanyagból készült, magyar motívumokat is tartalmazó kollekció domináns színárnyalata - a korábban megszokott bordóval szemben - ezúttal a méregzöld lesz, s mellette még az almazöld kap szerepet.
 
Szabó Bence, a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára elmondta, megtisztelőnek tartja, hogy a tervezésbe az adidas a MOB-ot is bevonta.
 
Az est során többször elhangzott, hogy a világcég összesen hat ország sportolóit öltözteti Rio de Janeiróban, a magyaron kívül még a német, a brit, az ausztrál, az etióp, valamint a Trinidad és Tobagó-i olimpiai csapatot.
 
Közülük a németen kívül a magyar ötkarikás válogatott az egyetlen, amely 1968 óta mindig az adidas szerelésében szerepelt a nyári játékokon.
 
A bemutató vendégei a sportdivat változását is nyomon követhették, miután az elmúlt 47 esztendő eddigi összes magyar olimpiai ruházata feltűnt a színpadon. Ebben olyan híres magyar sportolók nyújtottak segítséget, mint Dunai Antal, Kulcsár Győző, Bóbis Ildikó, Foltán László, Martinek János, Kovács Antal, Kovács István, Vörös Zsuzsanna, Vajda Attila, Varga Tamás, Dombi Rudolf és Fazekas-Zur Krisztina.
 
A riói sportkollekciót pantomimesek mutatták be, akik mozdulataikkal a magyar sikersportágak jellemző pillanatait elevenítették meg. Az est egy brazil szambaelőadással zárult.

kép: Illyés Tibor

Korrupciótól bűzlik a kormány

Az MSZP szerint az ország egész lakossága szenved a "rendszerszintű állami korrupciótól", amelytől "orrfacsaróan bűzlik a kormány".
 
Burány Sándor, a szocialisták országgyűlési képviselője, a parlament költségvetési bizottságának elnöke fogalmazott így vasárnap, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján.


Az ellenzéki politikus elfogadhatatlannak nevezte, hogy a magyar hatóságok többszöri kérésre sem hajlandók kivizsgálni vezető tisztségviselők korrupciós gyanúit, helyette "tragikomikus" módon "össze-vissza hazudoznak".

Szerinte a hatóságoknak már hónapokkal ezelőtt, Horváth András volt NAV-dolgozó (Nemzeti Adó- és Vámhivatal) ezermilliárd forintosra becsült áfacsalásról szóló állításai után nyomozást kellett volna indítaniuk, a vizsgálat idejére felfüggesztve az érintetteket. A kabinet vizsgálat helyett azonban még csak személyi konzekvenciákat sem vont le akkor sem, és most a kitiltási ügyben sem - fejtette ki a szocialista képviselő, aki kiemelte: nem külföldről, a CIA-től, hanem a magyar főügyésztől, belügyminisztertől és rendőrségi vezetőktől várnak lépéseket a korrupciógyanús ügyekben.

Burány Sándor szólt arról is, úgy gondolják, az internetadóról nincs mit tárgyalni, arra ugyanis egyértelműen nincs szükség. Emellett gyanúsnak ítélte, hogy "friss sajtóhírek" szerint hamis okmányokkal rendelkezett az a sofőr, aki az önkormányzati választások előtt halálra gázolta Váradi András alcsútdobozi juhászt, az Együtt-PM helyi polgármesterjelöltjét, így az ügyben jelenleg ismeretlen tettes ellen folyik nyomozás.

 Kérdésekre válaszolva a szocialista képviselő elmondta, az MSZP úgy döntött, vezetői és tagjai magánemberként eldönthetik, részt vesznek-e a vasárnap délutánra meghirdetett, a NAV elnökének távozását követelő tüntetésen, de az eseményen - a szervezők kérésére - pártszimbólumokat nem használnak majd.

Kismamabarát applikációt indított a Családháló.hu

Kismamabarát telefonos alkalmazást indított a Családháló.hu honlap. Az okostelefonokra letölthető applikáció megmutatja, hogy az ország területén hol találhatók kismamabarát helyek, tehát pelenkázó-, és szoptatóhelyiségek - közölte Emberi Erőforrások Minisztériuma csütörtökön az MTI-vel.


Az új applikációt, amelynek most indul a nyílt tesztidőszaka, Novák Katalin, a tárca család- és ifjúságügyért felelős államtitkára mutatta be Budapesten.

A közlés szerint a "családháló" elnevezésű alkalmazás azzal segíti a kismamák mindennapjait, hogy megmutatja, hol és milyen lehetőség van tisztába tenni vagy megszoptatni a csecsemőket, ha úton van a család.

A Családháló.hu honlap és közösség az elmúlt hetekben elkészítette a kismamabarát intézmények, köztük kávézók, éttermek, áruházak, boltok adatbázisát, amelyet folyamatosan frissítenek azalkalmazas@csaladhalo.hu címre beérkező javaslatok alapján.

Az alkalmazás lehetőséget biztosít az egyes kismamabarát helyek értékelésére, Gooogle-térkép alapú útvonaltervezésre, akár gyalogosként, tömegközlekedéssel vagy autóval utazik a család.

Az applikáció ingyenesen letölthető, egyelőre csak androidros telefonokra, de a tervek szerint nemsokára IOS-en is elérhető lesz.

Csehország tárgyalni kíván Magyarországgal a menekültekről



Csehország tárgyalni kíván Magyarországgal, hogy fogadja vissza azokat a menekülteket, akiket a dublini egyezmény alapján vissza kell fogadnia - jelentette be Miloslav Koudelny, a csehországi menekülttáborok kezelőségének igazgatója szerdán Prágában.

 
"Levelet írtunk a magyar belügyminiszternek, amelyben követeljük a helyzet normalizálását" - mondta Koudelny újságíróknak.
 
Az igazgató utalt arra, hogy a cseh hatóságok mintegy 470, Magyarországról érkezett menekültet vettek őrizetbe, de állítása szerint Magyarország közülük csak 50-et fogadott vissza.
 
Koudelny szerint a cseh belügyminisztérium képviselői Magyarországra utaznak, hogy magyar partnereikkel megtárgyalják a menekültek visszaadásának feltételeit.

Arcfelismerési agyi régiót azonosítottak a kutyáknál




Az arcfelismerés öröklött képesség a kutyáknál - mutatták ki az egyesült államokbeli Emory Egyetem kutatói, akik arcfelismerési agyi régiót azonosítottak az ebeknél.

   
Az Emory Egyetem élettani intézetében folyó projekt keretében az ember legősibb és leghűségesebb barátjával kapcsolatos evolúciós kérdésekre keresik a választ. Korábban a kutatók azonosították a kutyáknál azt az agyterületet, ahol a "boldogsághormon", a dopamin által közvetített jutalmazási mechanizmus fejti ki hatását - olvasható a PhysOrg hírportálon.
   
A kutyákat mindenekelőtt arra kellett megtanítani, hogy nyugtatószer adagolása, vagy lekötés nélkül mozdulatlanul feküdjenek a funkcionális mágneses rezonancia-vizsgálat (fMRI) alatt. Mint a modern képalkotó eljárás kimutatta, a jutalmazási agyi régió erőteljesebben reagált az ismerős személyekkel kapcsolatos illatokra, mint az ismeretlen emberek, vagy akár ismerős kutyák szagára.
   
A legújabb kísérletek során a tudósok azt vizsgálták, hogy miként reagálnak a kutyák az arcokra és a mindennapi tárgyakra.
   
"A kutyák szociális lények, így feltételeztük, hogy felismerik az arcokat. A kutatások során arra kerestük a választ, hogy az arcfelismerés veleszületett, vagy tanult készség-e" - magyarázta Gregory Berns neurobiológus, a tanulmány vezető szerzője.
   
A kutyáknak az fMRI-vizsgálat során fényképeket és videofelvételeket mutattak. A kísérlet különlegessége abban rejlik, hogy az ebek általában nem tudnak mit kezdeni a 2D-képekkel, így meg kellett őket tanítani arra, hogy figyeljék a képernyőt.
   
Mint Gregory Berns megjegyezte, a kísérletek hiányossága a kis számú résztvevő, hiszen a nyolc kiképzett kutyából csupán hatot sikerült arra beidomítani, hogy legalább 30 másodpercen át figyeljenek egy-egy képet, vagy videofelvételt.
   
A hat kísérleti alanynál a halántéklebeny meghatározott régiója szignifikánsan élénkebben reagált az emberi arcokat bemutató videókra, mint a filmeken szereplő tárgyakra. Ugyanilyen különbséget észleltek, amikor az ebeknek arcképeket, valamint kutyafotókat mutattak meg, és ezek a reakciók kifejezettebbek voltak, mint amilyeneket a mindennapi tárgyakat megjelenítő felvételek váltottak ki.
   
"Amennyiben az arcfelismerés tanult készség lenne, amelyet például az emberi arccal azonosított étel vált ki, az agy jutalmazási régiója aktiválódna. Kísérleteink során azonban nem ezt tapasztaltuk, egyértelműen öröklött képességről van szó" - hangsúlyozta Gregory Berns.
   
A szakemberek eredményeiket a PeerJ szabad hozzáférésű tudományos folyóiratban ismertették.

http://phys.org/news/2015-08-dogs-specialized-brain-area-reveals.html

Friss / Extra