A Jobbik kormányzóképességét hangsúlyozta Vona Gábor szombaton a Budapesti Kongresszusi Központban, pártja 12. kongresszusán.
"Minden egyes reggel úgy kelünk, hogy kormányra készülünk" - mondta a Jobbik elnöke.
A politikus szerint már Orbán Viktor kormányfő is elismerte pénteki értékelésében, hogy a Fideszt kihívó ellenzéki vezető erő a Jobbik. Vona Gábor azt mondta, hogy 2018-ban a Fidesz és a Jobbik közt választanak majd az emberek.
"Meg fogjuk nyerni az országgyűlési választást, veszünk egy nagy levegőt és újjáépítjük a hazánkat" - fogalmazott a politikus, aki beszédében pártja néppárti politikai irányát hangsúlyozta azzal, hogy számukra ez nem politikai terméket jelent, hanem a megélt valóságot.
Az ellenzéki politikus a múlt évet értékelve a választási megpróbáltatásokat emelte ki. Úgy vélte, 2015 elején már érezhető volt, hogy a Fidesz népszerűségvesztési spirálba került: a veszprémi időközi választás bebizonyította, hogy van kormányváltó hangulat, a tapolcai pedig azt, hogy van kormányváltó erő is, ez pedig a Jobbik. Pártja Tapolcán bebizonyította, hogy a Jobbik képes megverni a Fideszt és képes megverni Orbán Viktort is - tette hozzá.
Azt mondta: nem becsüli le a baloldalt, de azt látni kell, hogy hosszú ideje tartós szétesettségben és akut programhiányban szenved.
A győzelemhez határozott program és nyugodt erő kell - szögezte le. Szerinte Orbán Viktor is kezdi belátni, hogy változtatásra van szükség, ő is emberközeli politikáról beszél. Vona Gábor szerint ez annak beismerése, hogy eddig nem ilyen politikát folytatott a Fidesz, de hiteltelen is a kormánypárttól, mert számukra ez a fogalom egy politikai termék csupán.
A néppárti politikáról azt mondta: arról most kell beszélni, mert a "fronton" már nincs idő taktikai értekezletre és a felelősséget hangsúlyozta.
Úgy vélte, Magyarországot a 20. századba köti a Fidesz és az MSZP, valamint kettejük meddő harca, miközben már a 21. században élünk. Példaként említette erre a német megszállási emlékművet, s kérdésként vetette fel, "vajon előbbre jutottunk azzal, hogy ezt a Fidesz megépítette", illetve azzal, hogy ez ellen az MSZP tiltakozik. Szerinte eközben az ország tönkremegy, az emberek elmennek, családok nyomorognak.
Vona Gábor szerint ebből a 20. századi helyzetből a Jobbiknak kell kimozdítania az országot, az embereknek meg kell mutatniuk a valódi törésvonalakat, amelyek nem a jobb- és baloldal között vannak, hanem a 20. és a 21. század között.
A helyzetet lövészárokhoz hasonlította, amelyben az ember elbújva viszonylagos biztonságból lő, miközben ő maga egy helyben áll.
Azt mondta: ő kijött a lövészárokból és tüzelnek is rá mindkét oldalról. Szerinte jó lenne, ha azok közül is, akik őt nácinak tartják, szintén kijönne valaki a lövészárokból és "lenne bátorsága azt mondani, hogy ebből elég volt". Utalva az István a király rockoperára, Vona Gábor azt mondta: "azt mondanám annak az embernek, nem kérdem én, anyád hol szült világra, s nem kérdem én, apád ki volt", és kérné, hogy próbálják meg ezt az országot talpra állítani.
Szerinte a változás fájdalmas, de ami nem változik, az halott. Az ország irányításához is fejlődni kell, a Jobbikból pedig le kell nyesni mindazt, ami akadályozza őket - mondta.
"Aki náci romantikára vágyik, (...) annak nincs helye ebben a pártban, az eltévesztette a házszámot" - fogalmazott. Hozzátette: azokat a vadhajtásokat is le fogja nyesni, amely egy egyre népszerűbbé váló párt esetén a megjelenő szerencselovagokat jelenti.
Három lehetőséget vázolt pártja előtt: rétegpárt, tucatpárt vagy valódi néppárt lesz, szerinte utóbbinak kell lennie, politikájának pedig a "szükséges és lehetséges harmóniáját" kell jelentenie. Határozott és nyugodt erőre van szükség, mert erőszakkal nem lehet politizálni, ma épp azért tart Magyarország ott, ahol, mert a korrupció és az arrogancia jellemzi.
Hangsúlyozta: a politika szolgálat, a Jobbik pedig kormányra jutva meg fogja valósítani a valódi elszámoltatást. Előrevetítette, olyan szigorú korrupcióellenes hivatalt hoznak majd létre, "amitől még mi is félünk".
A Jobbik néppárti jövőjét egy gyümölcsfához hasonlította, amelynek gyökere van, ez táplál mindent, de a gyümölcsöt mindenkinek termi. Hozzátette: nem akar mindenkit rábeszélni arra, hogy nemzeti radikális legyen, de arról meg akarja győzni az embereket, hogy a gyümölcs az övéké is.
Vona Gábor szerint a kormánypárt is érzi a saját erőtlenségét, ezért hazudni, csúsztatni próbálnak velük kapcsolatban. Erre példaként említette Orbán Viktor pénteki beszédét, amelyben szerinte a kormányfő valótlanságot állított, pártja ugyanis nem akarja kivezetni Magyarországot Európából, hanem ahogy azt korábban is hangsúlyozták: ők az uniós csatlakozási szerződés módosítását, jobb feltételek elérését szeretnék.
Arra is kitért, hogy jövőre tisztújítás lesz a Jobbikban, programbeszédében azt fogja képviselni, amit a mostani kongresszuson elmondott. Önmagáról azt mondta: pártjában neki van a legjobb szimata, megérzi hogy merre, hogyan érdemes tovább lépni és érzi, hogy most jó és helyes úton járnak.
A kongresszus levezető elnöke Sneider Tamás jobbikos országgyűlési képviselő, aki a pártelnököt a Fidesz elnökének és frakcióvezetőjének nevezve konferálta fel. Vona Gábor a hallgatóság derültségére és tapsviharára minderre úgy reagált: korábban már kilépett a Fideszből.
A kongresszus a szombat délutáni órákban többek közt a választmányi elnök megválasztásával folytatódik.
Hamis legókat foglaltak le Miskolcon
Miskolc egyik belvárosi üzletében hamis legókat foglaltak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei - közölte Varga Zoltán, a NAV észak-magyarországi regionális vám- és pénzügyőri főigazgatóságának sajtóreferense szombaton az MTI-vel .
Tájékoztatása szerint az üzletben kedvező áron kínálták a játékok hamisítványait.
Az ügyben ismeretlen tettes ellen iparjogvédelmi jogok megsértése vétség miatt indított eljárást a NAV.
Elmondta azt is: a pénzügyőrök a lefoglalás előtt előzetesen már bevizsgáltatták az egyik ott árult terméket, ez alapján feltételezhető volt, hogy az üzletben árult, hasonló márkajelzéssel ellátott gyerekjátékok is hamisítványok.
A pénzügyőrök 107 doboz, csaknem 450 ezer forint értékű legót foglaltak le a bolt eladóterében és raktárában, ezek gyenge minőségű utánzatok, amelyekből hiányoznak az egyedi azonosító jelek.
Azt, hogy honnan származnak a hamis játékok és hogy a bolt jóhiszeműen vásárolta-e azokat, az eljárás során igyekeznek kideríteni a NAV pénzügyi nyomozói - tette hozzá Varga Zoltán.

Nyári táborozás: 18 ezer és 35 ezer forint között az átlagár
A taborfigyelo.hu adatai szerint egy egyhetes átlagos napközis tábor ára 18-20 ezer forint, a szintén egyhetes, átlagos "ottalvós" táborért pedig 30-35 ezer forintot kell fizetni - mondta a portál képviselője kedden az M1 aktuális csatorna műsorában.
Ez azt jelenti, hogy tavaly óta nem emelkedtek a táboroztatás költségei - közölte Tóth Béla.
A regiszterükben mintegy 160 tábor 524 turnusa szerepel, és nagyon nagy az eltérés az árakban, attól függően, hogy hol van és milyen programot kínál a tábor - ismertette. Példaként említette meg, hogy rúdtáncos, makettes, katonai, paleo- és lövésztábort is hirdetnek a gyerekeknek. Az árak is nagy szórást mutatnak: a napközis táborok esetében 8 ezer és 80 ezer forint között van az egyhetes turnusok ára, ugyanezért "ottalvós" változatban pedig 12 ezer és 180 ezer forint közötti összeget kérnek.
Hozzátette: a táborok egyre népszerűbbek, a szülők ugyanis mindinkább felismerik, hogy nemcsak felügyeleti funkciót töltenek be, hanem komoly szocializációs hatásuk van. Ennek megfelelően 80-90 százalékos telítettséggel üzemelnek a nyári táborok - mondta.

A Facebookon keresnek munkát a diákok
A diákok több mint 70 százaléka a Facebookon keres munkát, ezt követik a diákszövetkezetek weboldalai, valamint az állásbörzék és karriernapok - derült ki a Mind-Diák Szövetkezet felméréséből.
A mintegy nyolcezer tanuló megkérdezésével készített kutatásból kiderült az is, hogy a hallgatók csaknem 80 százalékának a jó fizetés az egyik legfontosabb szempont a diákmunka kiválasztásánál. A válaszadók több mint fele szakmai kihívást jelentő állást keres, és a rugalmas munkaidő is fontos kritérium a diákoknak.
A diákmunkák népszerűségi versenyében továbbra is az adminisztratív munkák vezetnek, ezeket a gyakornoki, vagyis szakirányú tanulmányokat igénylő és a host/hostess munkakörök követik. Mivel azonban vidéken a legnagyobb arányban betanított és könnyű fizikai munkák vannak a szövetkezet kínálatában, a legtöbben ezeken a területeken dolgoznak, míg Budapesten az irodai és gyakornoki munkakörök vezetnek.
A felmérésből kiderül az is, hogy egy diákmunkás azonos bruttó bér mellett jobban kereshet, mint a főállású kollégája, mert bérét csak 16 százalékos személyi jövedelemadó-levonás terheli. Ezzel jól járnak a munkaadók is, hiszen a munkáltatói ráfordítás akár 30-40 százalékkal is kisebb lehet, ami ösztönzőleg hathat a tanulók foglalkoztatására - írják.
A cégek jellemzően nem tervezik a diákok hosszabb távú foglalkoztatását, ennek ellenére folyamatosan bővül a foglalkoztatók köre, csaknem 25 százalékkal nőtt a vállalatok diákmunka iránti igénye a 2015-ös első negyedéves adatok alapján az előző év azonos időszakához képest.

Az El Gordo galaxishalmaz nagyobb, mint feltételezték
A feltételezettnél is nagyobb az eddig ismert legnagyobb galaxishalmaz, az El Gordo - vélik csillagászok az NASA Hubble űrteleszkópjának új kalkulációi alapján.
A hivatalosan ACT-CL J0102-4915 katalógusjelű galaxishalmazt felfedezésekor nevezték el El Gordónak, azaz kövérnek.
Az óriáshalmaz 9,7 milliárd fényévnyire található a Földttől. Ez a legmasszívabb, a legforróbb és a legnagyobb röntgensugárzást kibocsátó galaxishalmaz.
A chilei Atacama-sivatagban működő nagyon nagy teleszkóp (Very Large Telescope, VLT), valamint a NASA Chandra röntgencsillagászati műholdja segítségével fedezték fel több mint két éve. Most a Hubble újrakalkulálta méretét, és az adatokból a csillagászok arra jutottak, hogy az El Gordo 43 százalékkal nagyobb, mint korábban vélték - olvasható a The Daily Telegraph brit napilap honlapján.
A galaxishalmazok a galaxisok csoportosulásai, a csillagászatban a legnagyobb, gravitációsan kötött objektumok, amelyek akár több mint ezer csillagvárost is tartalmazhatnak.
Az El Gordo valószínűleg két halmaz összeütközése révén keletkezett. Ez olyan lehetett, mint amikor két szumóbirkózó egymásnak ront" - idézte a NASA szóvivőjét a brit lap.
forrás: MTI
kép: telegraph.co.uk
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)