Az 1944. október 15-ei sikertelen kiugrási kísérlet és a nyilas hatalomátvétel után a különböző náci- és nyilasellenes politikai csoportok kapcsolatot kerestek egymással, hogy együttműködjenek a nemzeti ellenállás megszervezésében. 1944. november 9-én létrehozták a Magyar Nemzeti Felkelés Felszabadító Bizottságát (MNFFB), amelynek elnöke a börtönből október 15-én kiszabaduló és azóta bujdosó Bajcsy-Zsilinszky Endre lett. A bizottságban ott voltak az 1944 májusában alakult Magyar Front pártjainak (Békepárt, SZDP, Kisgazdapárt, Kettős Kereszt Vérszövetség, Nemzeti Parasztpárt) képviselői, továbbá illegális polgári és katonai csoportok, valamint egyes horthysta szervezetek küldöttei is.
Az illegalitásban működő összefogás célja - ahogyan azt a szervezet november 10-én kibocsátott kiáltványa is megfogalmazta - a nyilas uralom megdöntése és a német csapatok Magyarországról történő kiűzése volt a szovjet csapatokkal együttműködve. Az MNFFB fegyveres szabadságharc kibontakoztatását tervezte, és e harc támogatására, aktív részvételre szólította fel a társadalom minden rétegét. A harc megszervezése és irányítása céljából az alapítók katonai vezérkart állítottak fel, amelynek parancsnoka Kiss János altábornagy, vezérkari főnöke pedig Nagy Jenő ezredes lett. A vezérkar a bizottságnak volt alárendelve, katonai vonalon kellett végrehajtania a politikai elgondolásokat.
A katonai irányító szerv vállalta, hogy felkelést szervez az ellenállásra megnyerhető magyar katonai alakulatok és felfegyverzett munkásalakulatok részvételével. Az volt a terve, hogy megvédik Budapest legnagyobb értékeit a nácik rombolásától, a déli körzetben pedig utat nyitnak a főváros felé közeledő szovjet csapatok előtt. A továbbiakban új hadsereget szándékoztak szervezni a Szovjetunióban lévő hadifoglyokból, az átállt alakulatok katonáiból, partizánokból és munkáscsapatokból, és folytatni akarták a harcot a Vörös Hadsereg oldalán a németek ellen.
Az MNFFB szervezkedése azonban árulás miatt lelepleződött. Mikulich Tibor páncélos főhadnagy volt az áruló, aki eljárt a szervezet gyűléseire, és senki sem gyanakodott rá, mert jó kapcsolatban volt Nagy Jenő ezredessel. Mikulich jelentett a nyilas Nemzeti Számonkérő Különítmény nyomozó alosztálya parancsnokának, Radó Endre csendőr századosnak, és amikor november 22-én a katonai ellenállás vezetői az Andrássy úti Tartsay-lakásban találkoztak, a különítmény emberei rajtuk ütöttek. A tisztek közül egyedül Farkas Endre vezérkari őrnagy menekült meg, mert elkésett az értekezletről. A letartóztatottakat Széchenyi Pál zászlós és Messik János hadnagy megkísérelte kiszabadítani, de nem jártak sikerrel, a csendőrökkel vívott tűzharcban mindketten életüket vesztették. Illegális lakásában letartóztatták Bajcsy-Zsilinszyt is. Az elfogottakat a nyilasok a Margit körúti börtönbe szállították, és brutálisan megkínozták.
Bajcsy-Zsilinszky Endre, Kiss János altábornagy, Nagy Jenő ezredes, Tartsay Vilmos százados, Almásy Pál alezredes, Révay Kálmán százados, Makay Miklós őrnagy, Tóth István százados, Kővágó József százados, Schreiber Róbert őrnagy a Nemzeti Számonkérő Szék bírósága elé került, amelyet Dominich Vilmos elnökölt. Az úgynevezett hűtlenségi perben a vádlottak vállalták tettüket, azzal, hogy az országot és a nemzetet akarták a pusztulástól megmenteni. A bíróság 1944. december 6-án Bajcsy-Zsilinszky Endrét, Kiss Jánost, Nagy Jenőt és Tartsay Vilmost kötél általi halálra ítélte, Almásy Pál halálbüntetését - Szálasi kérésére - 15 évi fegyházra változtatta, és a többiek is súlyos börtönbüntetést kaptak. A három halálraítélt katonatisztet december 8-án a Margit körúti fegyházban felakasztották. Bajcsy-Zsilinszky Endre ügyét elkülönítették, őt a Budapestről menekülő nyilasok Sopronkőhidára hurcolták, és ott végezték ki a fegyházban december 24-én. A börtönbüntetésre ítélteket a nyilasok magukkal vitték Németország területére, ott szabadították ki őket a nyugati szövetségesek. (Révayt és Almásyt később a kommunista diktatúra koncepciós perben újból elítélte: Révay Kálmánt kivégezték, Almásy Pál életfogytiglani börtönbüntetést kapott háborús bűntett, valamint kémkedés vádjával.)
A Magyar Nemzeti Felkelés Felszabadító Bizottsága ezzel szétesett, az ellenállás központi irányítása megszűnt. Elszórtan működtek ugyan partizáncsoportok a magyarországi harcok során, ám az antifasiszta és nyilasellenes politikai csoportokat szélesebben magába foglaló fegyveres harc megszervezésére már nem került sor.
Az áruló Mikulich Tibor a letartóztatás elől 1946-ban Romániába menekült, 1947-től Székelykeresztúron, illetve Székelyudvarhelyen bujkált. 1958-ban a román hatóságok letartóztatták, és kiadták Magyarországnak, ahol halálra ítélték, és 1960. október 6-án kivégezték.
