napiTopik

Behatolást észleltek az amerikai külügyminisztérium e-mail-rendszerében

"Aggodalomra okot adó tevékenységet" észleltek az amerikai külügyminisztérium elektronikus levelezőrendszerének egy részében - közölte híroldalán hivatalos forrásra hivatkozva vasárnap a CNN televízió.



Az amerikai diplomáciai tárcánál leállították a nem titkosított e-mail-rendszert, és már dolgoznak biztonságának megerősítésén. A CNN-nek név nélkül nyilatkozó külügyi informátor szerint a tárca titkosított rendszere nem sérült meg.
 
Az illetékes nem válaszolt arra a kérdésre, hogy valamelyik külföldi kormány állhat-e a hackertámadás mögött, de azt elmondta, hogy kapcsolat van a mostani tevékenység és a Fehér Ház nyilvános komputerhálózatába történt múlt havi behatolás között. Az elnöki hivatal gépeinek feltörése mögött Washingtonban orosz hackereket gyanítottak.

 "Van erre bizonyíték?" - kérdezett vissza Dmitrij Peszkov, Vlagyimir Putyin orosz elnök szóvivője, amikor azt kérdezték tőle, hogy van-e kapcsolat Moszkva és a fehér házi komputerrendszerbe történt behatolás között.

  Peszkov szerint az elmúlt időben több alaptalan vádat fogalmaztak meg Oroszországgal szemben, de ezeket Moszkva csak abban az esetben hajlandó komolyan venni, ha bizonyítékokat is felmutatnak.

  Szerdán az amerikai meteorológiai szolgálatot fenntartó Nemzeti Óceáni és Légköri Hivatal (NOAA) közölte, hogy októberben hackerek támadták meg a rendszerét, fennakadást okozva a műholdak adásában és több fontos weboldal működésében. Az elmúlt hetekben a kormányalkalmazottak biztonsági szűrését végző USIS nevű cég és az amerikai posta számítógépeit is támadás érte.

 Lapértesülések szerint a NOAA és posta hálózatába kínai hackerek hatoltak be.

A MasterCard és a Visa az internetes fizetést egyszerűsítő szabványon dolgozik

Az internetes fizetést egyszerűsítő, új hitelesítési szabványon dolgozik a MasterCard a Visával közösen, az új szabványban komoly szerep juthat az egyszer használatos jelszavak és a biometrikus adatok használatának - közölte a MasterCard hétfőn az MTI-vel.    


A MasterCard a közlemény szerint már arc- és hangfelismerő alkalmazásokat tesztel, valamint olyan csuklópánt megalkotásán dolgozik, amely az egyedi szívritmusuk alapján azonosítja be a kártyabirtokosokat.
    

Az új protokoll már 2015-ben életbe léphet és fokozatosan felválthatja a 3-D Secure technológiát, amely további hitelesítési lépcsők beiktatásával igyekszik biztonságosabbá tenni az internetes fizetéseket.
   

 Ajay Bhalla, a MasterCard biztonsági vezetője a közlemény szerint elmondta: azon dolgoznak, hogy a vásárlás során minél kevesebb jelszót kelljen használni, és így a kártyahasználat zökkenőmentesebbé váljon.
    

Egy idei felmérésre hivatkozva a MasterCard hangsúlyozza, hogy 2018-ra várhatóan az internetes kereskedelem 30 százalékát teszi ki a mobil eszközökön történő vásárlás.

forrás: MTI - kép: www.processingfinder.com

Bírósághoz fordul a Vodafone a GVH által kiszabott bírság miatt

Nem ért egyet a Vodafone a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által kiszabott bírsággal, a döntés miatt bírósághoz fordul - közölte az MTI megkeresérére a Vodafone sajtóosztálya pénteken.


A GVH arról tájékoztatott pénteken, hogy 125 millió forintos bírságot szabott ki a Vodafone-ra a cég jogsértő reklámkampánya miatt. A versenyhivatal azt állapította meg, hogy a Vodafone Magyarország Mobil Távközlési Zrt. 2013 második felében jogsértő összehasonlító reklámokat tett közzé, egyúttal tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott a "Legek Hálózata" kampányával.

 Egyes hirdetések azt az üzenetet közvetítették a fogyasztóknak, hogy a Vodafone rendelkezik a legjobb, leggyorsabb adathálózattal, és ezek mint összehasonlító reklámok jogsértőek. A mobilinternet sajátosságai (adatátviteli technológia, hálózati leterheltség, környezeti viszonyok) miatt nem lehet a hálózatok sebességét jogszerűen, tárgyilagosan összehasonlítani - hangsúlyozta a GVH.

Villanyoszlopot döntött ki egy személyautó a XVII. kerületben

Tűzoltók egy eltört villanyoszlop helyreállításán dolgoznak daruval a XVII. kerületi Helikopter úton


2014. november 16-án, miután egy személyautó kidöntötte az oszlopot. A műszaki mentés idejére az utat teljes szélességében lezárták.

forrás : MTI Fotó: Mihádák Zoltán

Holokauszt-emlékév - Térségi emlékközpont létesült Dabason

Egy dabasi zsidó család lakta ház átalakításával térségi holokauszt-emlékközpontot hozott létre a Pest megyei település önkormányzata. Az emlékhelyet november végén adják át - közölte a polgármesteri hivatal kabinetirodájának munkatársa csütörtökön az MTI-vel.


Erdélyi Zsolt elmondta, hogy a környéken egyedülálló projektet a holokauszt-emlékév alkalmából valósították meg. A munkálatokra - beleértve a tervezést, illetve az ingatlan felújítását és berendezését - a Civil Alap pályázatán több mint 15 millió forintot nyertek, a fennmaradó csaknem ötmilliót az önkormányzat fedezte.
 
A Fő utcai ház felújítása idén nyáron kezdődött, és közben hozzáláttak az emléktárgyak beszerzéséhez is. A négy kiállítóteremben főként a dabasi zsidó családok életét, munkáját, foglalkozását bemutató eszközök, dokumentumok, fotók, valamint a zsidó vallás megismerését segítő kegytárgyak kapnak helyet. Az emlékhelyen emlékfalat emeltek azoknak az áldozatoknak a tiszteletére, akik a dabasi járás lakosaiként vesztették életüket a holokauszt idején - mondta Erdélyi Zsolt.
 
Közlése szerint a kiállított tárgyak egy részét az előzetesen szervezett gyűjtésnek köszönhetik: sok irat és családi fotó került így hozzájuk. A gyűjteményt gazdagítják a ház egykori lakói által a szomszédban működtetett szódagyár, illetve egy ismert helyi hentes család munkaeszközei is. Az emlékközpontban az önkormányzat tervei szerint a helyi és térségbeli általános és középiskolák diákjainak kihelyezett történelemórákat is tarthatnak.


forrás: MTI - kép:  http://eszaon.hu/

A mágneses hidrodinamikai hullámok miatt forróbb a Nap koronája

Brit tudósok magyarázatot találtak arra a több évtizedes rejtélyre, hogy miért forróbb a Nap koronája, mint a felszíne: megfigyeléseik szerint a szükséges energiát a mágneses hidrodinamikai (MHD) hullámok szállítják a csillag belsejéből a légkör külső rétegeibe.  


Három nagy-britanniai - a northumbriai, a sheffieldi és a belfasti - egyetem kutatói Richard Morton vezetésével egy saját fejlesztésű, nagyfelbontású képalkotó teleszkóppal (Rapid Oscillation in the Solar Atmosphere/ROSA) roppant éles fotókat tudtak készíteni a Nap kromoszférájáról. Azok segítségével képet alkottak mágneses hidrodinamikai hullámok sebességéről és erősségéről, a nyert információk alapján pedig ki tudták számítani, hogy mennyi energiát továbbítanak a Napfelszín alól a koronához.

A ScienceDaily című hírportál beszámolója szerint a kalkulációk megerősítették, hogy bizonyosan az MHD-hullámok a felelősek azért, hogy a Nap hatezer Celsius-fokos felszíne sokszorosára, egymillió fokosra tudja hevíteni a fölötte lévő gázréteget.

"Megfigyeléseink lehetővé tették, hogy megbecsüljük az MHD-hullámok által szállított energia mennyiségét, és a kapott adatok alapján világossá vált, hogy hullámok energiája teljességgel kielégíti a Napkorona rendkívül nagy hőmérséklet-emelkedését előidéző energiaszükségletet" - közölte Morton, magyarázattal szolgálva a korábban titokzatosnak tartott jelenségre.

A brit tudósok felfedezése valószínűleg más csillagok esetében is megvilágítja azt a mechanizmust, amelynek révén koronájuk több százszor forróbb lehet, mint fotoszférájuk - az a régiójuk, ahol a fény keletkezik -, jóllehet jóval távolabb helyezkednek el a hő forrásától, a csillag belső magjától.

forrás: MTI

Újjáépülhet a római Colosseum arénája

A római Colosseum arénájának újjáépítését javasolta egy olasz régész, akinek ötletét az olasz kulturális miniszter is felkarolta és az olasz régészek szövetsége is megvalósíthatónak tartja.
    
Dario Franceschini miniszter vasárnap jelentette be, hogy támogatja Daniele Manacorda ötletét. A régész egy szakfolyóiratban vetette fel annak a lehetőségét, hogy újjáépítsék a Colosseum arénáját. Emlékeztetett arra, hogy a római amfiteátrum közepén levő aréna a 19. századig megőrizte padlózatát és földdel volt borítva. Akkoriban a látogatók sétálgathattak az arénában, és a Colosseum közepéből csodálhatták meg az ókori építményt. Ezt követően bontották ki és tették láthatóvá az egykori porond alatt húzódó szinteket.
  
  
Az arénára jelenleg nem lehet rálépni, a terv szerint azonban teljes egészében rekonstruálnák, az alatta levő szinteket, ahol egykor többek között az előadásokhoz szükséges emelőszerkezetek és állatketrecek voltak, múzeummá alakítanák át.
    
Az olasz kulturális miniszter Twitter-üzenetben reagált az elképzelésre, amelyről azt írta, tetszik neki. Hozzáfűzte, az aréna újjáépítéséhez csak bátorság kell. Az ötletre az olasz régészek szövetsége is rábólintott, hangsúlyozva, hogy az antik műemlékben történő beavatkozás szakmailag elfogadható és "egyáltalán nem lenne botrányos".
    
Az olasz sajtó szerint az újjáépített arénán akár ismét gladiátorjátékokat mutathatnának be vagy koncerteket rendezhetnének. Francesco Rutelli volt római főpolgármester korábban azt javasolta, hogy a Forum Romanumot és a vele szomszédos Colosseumot is digitális technikával "építsék újjá": a látogatók szeme előtt kelhetnének életre az ókori emlékművek.
    
A Titus császár által 80-ban felavatott Colosseum Róma kőből épített első amfiteátruma volt. Megnyitásakor 100 napig tartó játékokkal ünnepeltek Rómában. A 6. századig rendeztek benne gladiátor- és más játékokat. 

forrás: MTI - kép: de.wikipedia.org

Friss / Extra