napiTopik

A tánc is szerves része lesz Havasi Balázs decemberi koncertjének

Az ExperiDance közreműködése révén a tánc is szerves része lesz Havasi Balázs zongorista december 6-ai koncertjének, a Havasi Symphonic Aréna Shownak a Budapest Sportarénában.
    

"Nagy örömmel mondtam igent a felkérésre, mert hihetetlenül inspiráló egy ilyen monumentális, mégis aprólékosan precíz produkció részének lenni. Havasi Balázshoz méltó, újító szellemű koreográfiával készülünk" - idézte Román Sándort, az ExperiDance alapítóját és koreográfusát a Havasi Entertainment Zrt. MTI-hez eljuttatott szerdai közleménye.
    
Az alkotók ígérete szerint a közös produkció különleges élménnyel fogja megajándékozni a december 6-ai koncert közönségét. Mint kiemelték, olyan nemzetközi színvonalú show-műsor létrehozása a cél, amely a későbbiekben a világ legnagyobb produkcióival is felveheti a versenyt.
    
"Mindig is vágytam arra, hogy a zenémet ne csak hallhassa, de a mozgás művészetén keresztül láthassa is a közönség. Román Sándorral együtt dolgozni számomra egy álom megvalósulása" - idézte a közlemény Havasi Balázst.
    
Az ExperiDance különlegessége, hogy a tüzes magyar néptáncokat nemzetközi és modern irányzatokkal szelídíti meg, vagy épp a végletekig fokozza, teljesen egyedi stílust teremtve. A társulat tizenkét országban több mint 1500 teltházas előadás során bizonyította már, hogy modern, világszínvonalú előadásmódban a magyar tánc bárhol képes rabul ejteni a közönséget - áll a közleményben.
    
A Havasi Symphonic produkció a Budafoki Dohnányi Zenekarral karöltve ápolja a klasszikus zene hagyományát és a magyar kulturális értékeket, miközben innovatív művészeti megoldásaival ledönti a különböző zenei műfajok és művészeti ágak közötti korlátokat - olvasható a dokumentumban.

forrás: MTI
kép:  gentleman.hu

A MÁV elnyerte a vasúti építészet Oscar-díját

A Budapest-Újszász vasútvonal állomásépületeinek felújítása és új típusépületek építése projektjével a MÁV Zrt. elnyerte a vasúti építészet Oscar-díját, a Brunel-díjat, amelyet szerdán adtak át Amszterdamban - tájékoztatta a MÁV Zrt. az MTI-t.
    

A vonalon jellegzetesen előforduló, szinte azonos típusépületek (Maglódon, Mendén, Sülysápon, Tápiószecsőn, Tápiószelén, Tápiógyörgyén) az eredeti tervek és fotók felhasználásával műemléki igényű rekonstrukción estek át, miközben korszerű szerkezetet, energiatakarékos világítást, vandálbiztos és víztakarékos mosdókat és komfortos padlófűtést kaptak.
    
A vonal két jelentős utasforgalmú megállóhelyére (Maglódi nyaraló és Szentmártonkáta) új, de a régi típusépületekhez méltó megállóhelyi épületet terveztek és építettek a MÁV által megbízott Hajnal Építész Iroda Kft. mérnökei és a kivitelezők. Négy kisebb forgalmú megállóhelyen (Rákoskert, Pusztaszentistván, Tápiószentmárton, Zagyvarékas) modern formájú esőbeállókat alakítottak ki a szakemberek - írta a MÁV Zrt.
     
A MÁV saját forrásából húsz helyszínen megvalósult projekt célja az volt, hogy az utasok számára 21. századi, akadálymentes, családbarát szolgáltatást és környezetet, a vasúti dolgozók számára pedig korszerű munkakörülményeket teremtsen a teljes elővárosi vonalszakaszon.
     
A Budapest-Újszász-(Szolnok) vasútvonalat 1882. március 12-én adták át, ezzel biztosítva saját vonalon a vasúti kapcsolatot Brassóig. A jelentős belföldi és nemzetközi személy- és áruforgalmat lebonyolító fővonal a Budapest közeli elővárosi forgalom szempontjából jelenleg is fontos szerepet tölt be.
    
A Brunel-díj nemzetközi dizájnpályázatot a Watford-csoportban részt vevő vasúttársaságok számára 1985 óta háromévente hirdetik meg. A brit, holland és svéd vasutak építész és formatervező szakemberei által 1963-ban alapított Watford-csoportnak jelenleg 24 országból csaknem 70 tagja van. 2014-ben az értékelés szempontjai között az értékvédelem, az innovatív dizájn, a fenntarthatóság és az utasbarát terek kialakítása szerepelt. Idén 92 pályamű érkezett be, amelyek közül a zsűri négy kategóriában 20 díjat és 11 dicsérő oklevelet ítélt oda.

forrás: MTI
kép: http://www.maxinfo.hu/

A MikulásGyár már fogadja az adományokat

Már októbertől fogadja az adományokat a MikulásGyár, amely idén legalább 350 ezer családnak kíván segíteni játékokkal, ruhaneműkkel, tisztítószerekkel vagy tartós élelmiszerrel.
 

A jótékonysági program első adománygyűjtő pontja a biatorbágyi Premier Outlet központban nyílt meg, ide várják minden hétvégén, december 5-től pedig minden nap a felajánlásokat - közölték a szervezők az MTI-vel.
  
A szervezők elsősorban megunt játékokat, könyveket, jó állapotban lévő ruhákat, tisztálkodó szereket vagy tartós élelmiszert várnak az adományozóktól.
  
Tavaly a jótékonysági akcióban mintegy fél milliárd forint értékű adomány gyűlt össze, ezzel akkor 289 ezer rászorulónak tudták könnyebbé tenni az ünnepeket.

Újra felmérik a lakosság táplálkozási állapotát

Újra felmérik az idén a felnőtt lakosság tápláltsági állapotát, a vizsgálatban több mint háromezer felnőttet keresnek meg az ország 122 településén.
 

Az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézetnek (OÉTI) az MTI-hez eljuttatott közleménye emlékeztet arra, hogy a 2009-es országos táplálkozás- és tápláltságiállapot-vizsgálat adatai szerint a felnőtt lakosság csaknem kétharmada túlsúllyal küzd. Az OÉTI újbóli felmérésével ki szeretnék deríteni, hoztak-e kedvező változást az elmúlt évek erőfeszítései, illetve milyen további lépésekre lehet szükség.
  
A projekt célja, hogy megismerjék a felnőtt lakosság táplálkozási szokásait, újbóli mérésekkel határozzák meg a túlsúly, az alultápláltság és a hasi elhízás előfordulását, valamint nyomon kövessék a változásokat. Ezek az információk - mint a 2009-es vizsgálat is bizonyította - hozzájárulnak a szükséges intézkedések meghatározásához, és ezáltal a lakosság egészségi állapotának javításához.
  
Mint írják, a magyar emberek egészségi állapota rosszabb, mint Európa sok más országában. Az egészségben fontos szerepe van az életmódnak, kiemelten a táplálkozásnak és az egészséges testsúly megtartásának. Egészséges életmóddal például a szív- és érrendszeri betegségek csaknem háromnegyede, a daganatos betegségek egyharmada megelőzhető, és az egészségben töltött élet meghosszabbítható.
  
Folyamatban van az európai lakosság egészségfelmérése, és ennek részeként végzi el a táplálkozási és tápláltságiállapot-vizsgálatot az intézet.
  
Az OÉTI felidézi, hogy a 2009-es vizsgálat adatai alapozták meg azokat az intézkedéseket, rendeleteket, programokat, amelyek a lakosság egészségét szolgálják. Ilyenek például a chipsadó bevezetése és a transzzsírsavrendelet, amely hozzájárul az egészségesebb élelmiszer-választékhoz. Ide sorolható továbbá a gyermekek egészségét védő közétkeztetési rendelet és a Stop só! elnevezésű program is - írják.

Minden negyedik ellenőrzésnél hiányosságot talált az adóhatóság

Több mint 15 ezer vizsgálatot végzett, és csaknem minden negyediknél talált valamilyen hiányosságot a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a júliusban és augusztusban tartott országon ellenőrzések során.

   Az adóhatóság hétfői tájékoztatása szerint a mulasztási bírságok összege meghaladja az 530 millió forintot, 70 esetben került sor 12 napos üzletbezárásra, 6 esetben üzletbezárást helyettesítő bírság kiszabására.
   
Az idén nyáron a kerékpárkölcsönzőkre, a zöldség- és gyümölcskereskedőkre, a szépészeti szolgáltatást nyújtókra, a vendéglátósokra, a romkocsmákra, a taxisokra, a strandok és azok területén működő vállalkozásokra, valamint a horgásztavak környékén árusítókra fordított nagyobb figyelmet a NAV az ellenőrzések során.
   
Az adóhatóság közleményében kiemelte: még mindig magas azok száma, akik nem adnak sem nyugtát, sem számlát. A 12 ezret meghaladó nyugtaellenőrzésből minden ötödik esetben találtak hibát.
   
Mintegy 2500 alkalommal ellenőrizték a foglalkoztatás szabályszerűségét, ennek eredménye nemcsak a klasszikus "fekete foglalkoztatás", hanem a késedelmes bejelentés feltárása is volt. A 2500 ellenőrzésből minden harmadik esetben találtak jogsértést az adóellenőrök és a pénzügyőrök.
   
A NAV munkatársainak tapasztalatai szerint a munkaidőben történő ellenőrzések során javult, viszont a megszokottól eltérő időben - késő délután, éjszaka, hétvégén - romlott a nyugta- és számlaadás fegyelme.
   
Pozitív eredményt mutatnak viszont az árueredet vizsgálatával kapcsolatos megállapítások, ugyanis kiderült, hogy az adózók többsége az előírásoknak megfelelően jár el - közölte az adóhatóság.
   
A szezonális munkákra fogadott alkalmi munkások bejelentése több ízben is elmaradt. A NAV a nyugat-dunántúli régió egy gyümölcsösében a foglalkoztatottak bejelentését vizsgálta, összesen 280 barackszedő munkást talált, akik több vállalkozó alkalmazottai voltak. Az egyik gazdálkodó 172 embert alkalmazott egyszerűsített foglalkoztatás keretében egy héten át mindenféle bejelentés nélkül, 64 embert pedig az ellenőrzés megkezdése előtt jelentett be. Azok a sofőrök is bejelentés nélkül dolgoztak, akik a munkások egy részét szállították buszokkal a gyümölcsöskertbe.
   
Egy dél-dunántúli gyógyfürdő fagylaltozóját mulasztási bírság kiszabása mellett 12 napra be kellett zárni, mert a vállalkozó nem használta az online pénztárgépét. A tulajdonos azonban a szomszéd üzlethelyiségben újra kinyitott és ismét elkezdett fagylaltot árulni. A bizonylat kiállítására azonban kézinyugtát használt, mert a pénztárgépe a lezárt helyiségben maradt. Az újbóli vizsgálat során az ellenőrök megállapították, hogy adózó nem ad szabályos nyugtát, így ismét mulasztási bírságot szabtak ki, valamint az újonnan nyílt üzletet is bezárták - ismertette a NAV.

forrás: MTI
kép:
likefestoon.com

Önkormányzat 2014 - MSZP - Gőgős: menjünk ki az emberek közé!

Nem érdekel az alku, menjünk ki az emberek közé - mondta az önkormányzati választás tanulságait értékelve Gőgös Zoltán, a szocialista párt elnökhelyettese a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában hétfőn reggel.
    

Nem érdekel az alku - jegyezte meg a baloldali pártok összefogására célozva.
    
"Menjünk ki az irodából az emberek közé!" Nem ugyanazt az egymillió szavazatot kell tovább osztogatni, a kormány leváltásához ugyanis két és fél millió kell - fakadt ki Gőgös Zoltán.
    
Az MSZP elnökhelyettese szerint nagyjából az az eredmény született az önkormányzati választáson, amire számítani lehetett. Különösen sajnálta, hogy Sopronban és Szombathelyen szoros versenyben, de alulmaradt pártja, ugyanakkor úgy vélte: sok minden tisztázódott, és erre lehet építeni.
    
A baloldali politikus a Jobbik eredményeivel kapcsolatban megjegyezte, hogy a szélsőjobb előretörése mindig a rossz kormányzás következménye, azt jelzi, milyen sok elkeseredett, kiszolgáltatott ember van az országban.

forrás: MTI
kép:  www.hidlap.hu

A németek több milliárd eurót spórolhatnának gyógyszeren

Németországban több milliárd eurót lehetne megtakarítani, ha az orvosok az azonos hatóanyagú gyógyszerek közül mindig az olcsóbbat írnák fel a betegeknek az AOK betegbiztosító pénztár elemzése szerint.

forrás: MTI - kép: newsee.hu
Az AOK megbízásából készített úgynevezett receptjelentés (AVR) alapján a német orvosok 2012-ben 30,6 milliárd euró értékben írtak fel gyógyszereket, ami 2,6 százalékos emelkedés éves szinten, és csaknem 8 milliárdos emelkedés a tíz évvel korábbihoz képest.
    
A 716 millió kiadott recept elemzése alapján készült tanulmány szerint az orvosok többnyire a termékszabadalmi oltalommal védett, úgynevezett innovatív készítményeket írják fel, holott számos készítménnyel kapcsolatban egyetlen kutatás sem igazolja, hogy jobb hatásfokkal gyógyítanak, mint az azonos hatóanyagú, szabadalmi oltalommal nem védett generikus készítmények, amelyek jóval olcsóbbak. Az orvosok túlságosan gyakran írnak fel úgynevezett analóg készítményeket is, amelyek csak kismértékben térnek el a korábban kifejlesztett, olcsóbb szerektől.
    
A Handelsblatt című üzleti lapban pénteken ismertetett jelentés szerint összesen 3,7 milliárd eurót - a teljes gyógyszerkassza nagyjából 10 százalékának megfelelő összeget - lehetne megtakarítani, ha az orvosok az olcsóbb gyógyszereket választanák.
    
Az ambuláns betegellátás gyógyszerköltségeinek alakulását 1985 óta vizsgálják a receptek elemzésével Németországban, az idei így a 29. AVR. A tanulmány készítői szerint Európában ez az egyetlen független, átfogó és hosszú távú elemzés a receptírási gyakorlatról.

Friss / Extra