A jáde, valamint a Cartier-ékszerek esetében rekordot jelentő 27,44 millió dolláros összegért (6 milliárd forintért) kelt el a Sotheby's hongkongi árverésén egy 27 kínai jádegyöngyből a világhírű ékszerház által készített, rubin és gyémánt kapoccsal díszített nyaklánc, "a legkiválóbb jádeékszer a világon".
A Hutton-Mdivani-nyakláncként ismert ékszer sötétzöld köveinek átmérője 15,4 és 19,2 milliméter közötti, a kapcsát pedig 18 karátos aranyba ágyazott bagett csiszolású gyémántok, valamint rubinok díszítik - írta a Forbes magazin.
A láncot Barbara Woolworth Hutton számára tervezte a Cartier, a gazdag amerikai örökösnő apjától, Frank Winfield Woolworth mágnástól kapta az ékszert, amelyben 1933-ban, Alexis Mdivani herceggel kötött esküvőjén pompázott először. Fénykép hónapokkal később, a New York-i Metropolitan Operaházban készült a páratlan nyakláncról. A ritkaság évtizedeken át családi tulajdonban maradt. 1988-ban elárverezték kétmillió dollárért, azóta 1994-ben is kalapács alá került.
A nyakéket most a hírek szerint a Cartier vásárolta meg húsz percig tartó heves licit után. A leütési ár végül az előzetesen becsült 12 millió dollár több mint kétszerese lett.
Aukciós rekord született a Red Emperor (Vörös császár) nevű nyaklánc esetében is. A burmai rubin és gyémánt nyakék - amelyet James W. Currens tervezett a Fai Dee ékszerház számára - 9,9 millió dollár feletti összegért (2,18 milliárd forintért) kelt el a hétfői árverésen. Rubin és gyémánt nyaklánc ennél magasabb áron még nem cserélt gazdát aukción. A ritkaság 30 szív és 30 körte alakú galambvér-vörös rubinból áll, amelyek 104,51 karátot nyomnak. A rubinok között briliáns csiszolású, körte és ovális alakú gyémántok sorakoznak, összesen 59,04 karátnyi. A foglalat 18 karátos sárgaarany és platina. A nyaklánc több mint száz éve talált rubinokból készült, csiszolása nyolc évig tartott.
A rubinok esetében árverési rekordot jelentő 7,3 millió dollárért (1,61 milliárd forintért) vettek meg egy 29,62 karátos burmai rubin gyűrűt, amelyet a Cartier formázott meg. A platinafoglalatot 2,50 karátnyi briliáns csiszolású gyémántok díszítik.
Tetemes összeget, 6,5 millió dollárt (1,45 milliárd forintot) fizettek a Nirav Modi indiai ékszerház egy 17 darab több mint 10 karátos gyémántból álló nyakláncáért.
http://www.forbes.com/sites/anthonydemarco/2014/04/07/hutton-mdivani-jadeite-necklace-sells-for-record-27-4-million/
forrás: MTI
kép: forbes.com
Rekordáron kelt el "a legkiválóbb jádeékszer a világon"
- Teri vagyok, 15 éve használok Calgon-t, ami eddig 876.545 Ft-omba került!- Juli vagyok, szarok én a Calgonra, inkább 3 évenként 4500 Ft-ért veszek egy új fűtőszálat!
szerző: ismeretlen
Calgon | sajnos ezek tények!...
A választási
bizottságok nem vizsgálhatják az önkormányzati választáson induló
jelöltek vagy jelölő szervezetek kampányígéreteinek valóságtartalmát,
még abban az esetben sem, ha teljesen egyértelmű, hogy azokat lehetetlen
teljesíteni.
A választási jogszabályok nem tartalmaznak olyan rendelkezést, amely a választási bizottságok hatáskörébe utalná a kampányanyagokban megjelent, médiában, gyűlésen elhangzott információk valóságtartalmának vizsgálatát.
A
választási eljárásról szóló törvény szerint kampánytevékenység a
kampányeszközök (plakát, közvetlen megkeresés, politikai hirdetés vagy
reklám, választási gyűlés) kampányidőszakban - azaz a szavazást megelőző
50. naptól a szavazás végéig - történő felhasználása és minden egyéb
kampányidőszakban folytatott tevékenység a választói akarat
befolyásolása vagy ennek megkísérlése céljából.
A választási
bizottságok (a szavazatszámláló bizottság, a helyi, területi
bizottságok, illetve a Nemzeti Választási Bizottság) a választópolgárok
független, kizárólag a törvénynek alárendelt szervei, elsődleges
feladatuk a választási eredmény megállapítása, a választás
tisztaságának, törvényességének biztosítása, a pártatlanság
érvényesítése és szükség esetén a választás törvényes rendjének
helyreállítása.
A jogszabályok azonban nem tartalmaznak olyan
rendelkezést, amely a választási bizottságok hatáskörébe utalná a
választásban résztvevő jelölőszervezetek és jelöltek
kampánytevékenységének megítélését, a jelölőszervezetek és a jelöltek
plakátjain, szórólapjain, egyéb kampányanyagain megjelent, médiában,
gyűlésen elhangzott információk, ígéretek teljesíthetőségét. Az erre
irányuló kifogásokat tehát a választási bizottságok hatáskör hiányában
elutasítják.
forrás: MTI
kép:
A választási bizottságok nem vizsgálhatják a kampányígéreteket
Ókori császárvillára benne pedig egy márványszobor fejére találtak Róma közelében, Aranovában, a tengerparton: a régészek szerint a szobor Juliát, Augustus császár lányát ábrázolta.
Építkezés közben került felszínre a régészek által monumentálisnak nevezett ókori villa. A Fiumicino római repülőtérhez közeli Aranova területén decembertől folytatott ásatás során a földben találták meg az életnagyságú szoborfejet. A fehér márványból formázott szobor többi része még nem került elő.
A finom vonású, enyhén balra fordított női fejet Juliával, Augustus császár (Kr.e. 63-Kr.u. 14) lányával azonosították, aki második feleségétől Scriboniától született. Ő volt a császár egyetlen gyereke. A szobor fülén fúrt lyukakból arra következtettek, hogy fülbevaló is díszítette az alkotást, tehát arisztokrata család tagjáról van szó.
A szobor hajviselete is segített az azonosításban. A római szobrászat korhűen követte a hölgyek hajviseletét - mondta a sajtónak Alfonsina Russo Tagliente, a régészeti felügyelőség munkatársa. A szobrot a Villa Giulia római etruszk múzeumban restaurálják, ahol a sajtónak is bemutatták.
A szakértő szerint a Kr. e. 1. század és a Kr u. 2. század közötti villa méretei arra utalnak, hogy Aranovában eddig ismeretlen császári nyaralót találtak.
forrás: MTI
Ókori császárvillát találtak Róma közelében, a tengerparton
Az én életemben a nő
olyan mint egy jó
MountainBike kerékpár,
olyan mint egy jó
MountainBike kerékpár,
Jól meglehet tekerni
és aztán lehet váltogatni.
és aztán lehet váltogatni.
ötletelte: Dr.Ganyé
Én és a nők!.....
Megbeszélést
folytatott Orbán Viktor miniszterelnök Alekszej Millerrel, a Gazprom
vezérigazgatójával hétfő délután Budapesten, az Országházban -
erősítette meg az MTI érdeklődésére Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki
Sajtóiroda vezetője.
A
Gazprom által hétfő este Moszkvában kiadott közlemény szerint a téli
időszakra vonatkozó stabil és megbízható földgázellátásról és a Déli
Áramlat földgázvezeték megvalósításáról tárgyalt a Gazprom
vezérigazgatója. A találkozón külön téma volt a Déli Áramlat európai
gázvezeték megépítése, amely - mint a Gazprom tájékozatójában áll - az
előre eltervezett menetrend szerint halad.
A budapesti
tárgyalásról szóló moszkvai közlés szerint Magyarországon jelenleg az
osztrák Baumgarten irányába vezető szakasz tervezési-felmérési,
területrendezési munkálatainak, és a környezeti hatástanulmányoknak az
elvégzésére kiírt pályázat van folyamatban. A magyar szakaszt tervező
céget október végéig tervezik kiválasztani.
A Gazprom közleménye
szerint az orosz gázt Dél- és Közép-Európa több országába eljuttató
Déli Áramlat vezetéken keresztül Magyarországra 2017-ben érkezik az első
szállítmány. Arra is emlékeztetnek, hogy az Ukrajna elkerülésével
tervezett rendszeren 2015 végétől, 2016 elejétől tervezik beindítani az
első szállításokat. A Déli Áramlat teljes kapacitását 2018-ra éri el,
amely akkor már évi 63 milliárd köbméter földgázt szállít.
forrás: MTI
kép: www.telegraph.co.uk
Fidesz
,
földgáz
,
Gazprom
,
magazin hírek
,
Orbán Viktor
,
politika
.
szeptember 22, 2014
.
sörbarát
Orbán Viktor a Gazprom vezetőjével egyeztetett
Feliratkozás:
Bejegyzések
(
Atom
)


