napiTopik

Magyarország stratégiailag fontos a Heineken csoport számára

Magyarország stratégiailag fontos a Heineken csoport számára, mivel a Heineken Hungária Sörgyárak Zrt. nemcsak az innovációban jár élen a csoporton belül, hanem több országot is ellát a csoport névadó termékével - mondta Joris Huijsmans pénteken az MTI-nek Sopronban.


A Heineken Hungária Sörgyárak Zrt. vezérigazgatója abból az alkalomból beszélt erről, hogy megújította a társaság legismertebb - piacvezető - belföldi márkáját, amelyet pénteken mutatott be a nyilvánosságnak Sopronban. A vezérigazgató jelezte: a Heineken Hungária a múlt évhez hasonlóan az idén is árbevétel-növekedésre számít. Ennek  mértékét azonban most még nem lehet megbecsülni, mivel azt számos piaci tényező - például a magyar gazdaság növekedése, és a bevezetett újdonságok fogyasztói fogadtatása is - befolyásolja.
   
Magyari Ákos pénzügyi igazgató közölte: tavaly a Heineken Hungária Sörgyárak Zrt. 49,5 milliárd forint nettó árbevételt ért el. Ez több, mint 5 százalékkal haladta meg az előző évit.
   
A pénzügyi igazgató emlékeztetett: a múlt évi árbevétel döntő hányada a belföldi eladásokból származott. Ez 47,6 milliárd forintot tett ki. Az exportból származó árbevétel pedig 1,9 milliárd forintra rúgott. Ez utóbbit az idén növelni kívánja a cég - fűzte hozzá a vezérigazgató. A múlt évben ugyanakkor némileg csökkent a társaság üzemi eredménye, mivel a kedvezőtlen piaci hatásokat, például az alapanyagok és a csomagolóanyagok árának növekedését, valamint a jövedéki adó - 10 százalékos - emelkedését nem tudta ellensúlyozni a cég. Az üzemi  eredmény azonban így is meghaladta a 900 millió forintot 2013-ban.
   
Magyari Ákos beszélt arról: a társaságnál évente mintegy 2 millió hektoliter sört állítanak elő a soproni és a martfűi gyárban. Ennek a mennyiségnek mintegy 70 százalékát Sopronban, a fennmaradó hányadot pedig a martfűi gyárban főzik. A Heineken Hungária Sörgyárak Zrt.-nek a magyar sörpiacból 30 százalékos a részesedése. A cég mintegy 3 milliárd forintért vásárol a magyar mezőgazdaság által termelt alapanyagot.
   
Pálfalvi Márta vállalati kapcsolatok és kommunikációs igazgató azt hangsúlyozta: a múlt évben a belföldi piacon csökkent a sörfogyasztás. A jövedéki adó emelése miatt pedig az olcsóbb, a gazdaságos árkategóriájú sörök nyertek teret a prémium kategóriákkal szemben. Így a belföldi piac értéke csökkent - hívta fel a figyelmet. A pénzügyi igazgató hozzátette: a Heineken Hungária többek között azért is tudta növelni tavaly az árbevételét, mert egy új gazdaságos árkategóriába tartozó terméket vezetett be a piacra az előző évben, és ezt a terméket márkaként kezelte.
forrás: MTI

EP-választás - A Jobbik ezúttal is programközpontú kampányt folytat

A Jobbik az európai parlamenti választásokra is programközpontú kampánnyal készül.

Dúró Dóra, a párt szóvivője pénteki sajtótájékoztatóján az országgyűlési választás tapasztalatait elemezve kiemelte: az eredmény egyértelműen visszaigazolta, hogy a pozitív kampánynak van "táptalaja", így ezt folytatják a későbbiekben is.
    
A párt erősödésére utalva elmondta: mintegy 2200 településen a második legtöbb szavazatot kapta a Jobbik, míg a baloldal csak 800-on; 130 olyan település volt, amelyik már a "szebb jövőre szavazott", miközben a baloldali pártszövetség csak 70 helyen kapta a legtöbb voksot.
    
A szóvivő szerint a Jobbik 2009 óta százalékosan és a szavazók számát tekintve is növelte támogatottságát, s a mostani választáson 130 ezerrel többen szavaztak rá, míg például a Fidesz 700 ezer szavazót vesztett.
    
Dúró Dóra tájékoztatása szerint az EP-választáshoz az aktivisták már gyűjtik az ajánlásokat és készül a párt programja.
    
Kérdésre beszélt arról is: az unióval kapcsolatos álláspontjuk nem változott, képviselőik Magyarország érdekeit szeretnék képviselni Brüsszelben.
    
Szólt a levélben leadott szavazatokról is, ahol az érvényes voksok 95,49 százalékát a Fidesz-KDNP pártszövetség kapta. A Jobbikra 2,28 százalék, a "kormányváltó" baloldali összefogásra 1,16 százalék, az LMP-re 0,45 százalék voksolt. A Jobbik szóvivője papírformának tartja az eredményt, ugyanakkor fájónak nevezte pártja alacsony támogatottságát. Mint mondta, a későbbiekben figyelniük kell arra, hogy a határon túl is növelni tudják támogatóik számát.
forrás: MTI
kép: jobbik.hu

Cipővel próbálták megdobni Hillary Clintont

Egy nő cipővel próbálta megdobni Hillary Clinton volt külügyminisztert, aki Las Vegasban mondott beszédet egy újrahasznosítási szakmai konferencián - közölte helyi idő szerint csütörtökön a volt elnökök és családtagjaik védelméért is felelős Secret Service.


Clinton elhajolt, és a lábbeli nem találta el.
    
"Te jó ég, nem tudtam, hogy a szilárd hulladék kezelése ennyire vitatott téma" - mondta a politikus, aki a videofelvételek szerint nem vesztette el lélekjelenlétét.
    
"Hál'istennek, ő nem volt softball-játékos, mint én" - tette hozzá támadójával kapcsolatban Clinton.
    
A Sercret Service őrizetbe vette a nőt, aki nem volt a mintegy ezerfős tanácskozás hivatalos résztvevője. Célt tévesztett dobása után a támadó feltartott kézzel indult el a terem vége felé és nem tanúsított ellenállást. Indítékait egyelőre nem közölték.
    
Hillary Clinton gyakran tart nagy létszámú közönség előtt beszédeket, amióta lemondott a diplomáciai tárca éléről. A volt first ladyt favoritnak tartják a 2016-os elnökválasztási küzdelem hivatalos demokrata jelöltségének elnyerésére.
forrás: MTI

Gyorsaságimotoros ob - Rajt a hétvégén, Szlovákiában

A hétvégén, a Slovakiaringen rajtol el a hétfordulós nyílt gyorsaságimotoros országos bajnokság, amelyet az elmúlt három évhez hasonlóan a szlovákkal közösen szervez a magyar szövetség.

Az ob-vel együtt rendezik az úgynevezett IMRC - magyar, romániai, szlovák, cseh és lengyel versenyzőknek kiírt - nemzetközi sorozat futamait, így a mezőny népes lesz, az idény végén pedig kategóriánként hirdetnek eredményt az IMRC-ben, valamint a résztvevő országok nemzeti bajnokságaiban.
   
Fekete János, a Magyar Motorsport Szövetség (MAMS) gyorsasági szakágának vezetője azt mondta az MTI-nek, várhatóan Superstock 600-ban lesz a legnagyobb a küzdelem a bajnoki címért.
   
"Ebben a géposztályban tavaly több versenyen is csak század-, vagy ezredmásodpercek döntöttek az első helyről, ugyanakkor az 1000 köbcentimétereseknél is nagy csatára van kilátás a címvédő Sárkány Dezső, valamint Juhász Dávid és Bezzegh István között" - jelentette ki a szakágvezető. Kiemelte, hogy a magyar pilóták közül többen is teszteltek, illetve versenyeztek tavasszal, Kis Viktória (H-Moto Team) a katari nemzeti bajnokságban nyert meg egy versenyt, Gyutai Adrián (Tomracing Motorsport) pedig a romániai bajnokságban állhatott a dobogó tetejére.
   
Superstock 600-ban az esélyesek közé a címvédő Gyutai, az IMRC és Alpok-Adria második helyezettje mellett a 2012-ben Alpok-Adria-győztes és magyar bajnok Chrobák János (PAMSE), illetve a 2007-ben Európa-bajnok Győrfi Alen (H-Moto Team) tartozik.
   
"A címvédés a célom az ob-n, ugyanakkor talán az elmúlt évek legerősebb mezőnye áll majd rajthoz" - nyilatkozta az MTI-nek Gyutai Adrián. Hangsúlyozta, hogy örül Chrobák visszatérésének, valamint annak, hogy Győrfivel és tavalyi legnagyobb riválisával, Magda Attilával versenyezhet majd. Hozzátette, fő versenyének az októberi Európa-bajnokságot tartja, amelyre a májusban kezdődő Alpok-Adria sorozatban vívhatja ki a részvételt. Gyutai tavaly 14., vagyis pontszerző volt az Eb-n.
   
A nyílt ob versenynaptárában a Hungaroring, a Pannoniaring és a Slovakiaring mellett a csehországi Most szerepel.
forrás: MTI

Csaknem az egész országban talaj menti fagyra figyelmeztetnek

A várható talaj menti fagy miatt három megye kivételével az egész ország területére figyelmeztetést adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzés szerint Baranya, Bács-Kiskun és Csongrád megye kivételével az egész országban várható talaj menti fagy.
   
Csütörtök este néhol még kialakulhatnak zivatarok, amelyeket jégdara, kis eséllyel szélerősödés kísérhet. Főként északkeleten intenzívebb záporok környezetében, kisebb területen jelentősebb mennyiségű - akár 10-25 milliméternyi – csapadék is hullhat.
   
Péntek hajnalban a szélcsendes, kevésbé felhős területeken előfordulhat talaj menti fagy – tették hozzá.
   
Az előrejelzés szerint pénteken néhol erősen gomolyfelhős, másutt napos lesz az ég. Legfeljebb délen és keleten lehet néhol zápor. Napközben megélénkül, főként keleten meg is erősödik a szél. A legalacsonyabb hőmérséklet általában 0 és plusz 5 Celsius-fok között várható, de a fagyzugos helyeken hidegebb is lehet. A legmagasabb hőmérséklet 13-17 fok között alakul.
forrás: MTI

Környezettudatos fesztivált szerveznek hétvégén Budapesten

Kétnapos programra várja a környezettudatosság iránt érdeklődőket a hétvégén a MagNet Közösségi Házban a ZöldMag fesztivál, amelyen a fenntartható háztartásokról és az ökoéletmódról szerezhetnek hasznos ismereteket az érdeklődők.

Az előadásokon a fenntartható háztartásról, a megújuló energiaforrásokról, a pénzügyi tudatosságról, a városi kerékpározásról, az ökoházakról és a zöld életmódról tudhatnak meg többet a látogatók, akik az alkotóműhelyeken többek közt sörkollektort, merített papírból pedig fülbevalót vagy könyvjelzőt is készíthetnek - közölték csütörtökön a szervezők az MTI-vel.
   
A háziasszonyok tippeket kapnak, hogyan lehet egyszerűen, káros anyagoktól mentesen tisztító- és tisztálkodószereket gyártani házilag, valamint megismerhetik a természetes szépítőszerek és speciális balzsamok készítésének fortélyait is.
   
A gyerekek a két nap során játékos formában tanulhatnak a környezetvédelem fontosságáról, az alkotni vágyók pedig készíthetnek karkötőt színes naptárakból vagy papírlapokból. A programot táncház, mese és zene is színesíti.
   
A szombati napot "Green Party" zárja, amelyre zöld kiegészítőt vagy ruhadarabot viselő közönséget várnak, vasárnap, a fesztivál zárásaként Szekeres Adrien ad koncertet.
forrás: MTI
kép: hir24.hu

Véres valóság - 162A / rendszám: 01-24

Ez a véres valóság fogadott 2013. 08. 24.-én (idő:22,15) a 162A BKV járatán.

Retkes, koszos és ez mellett csupa vér volt a padló de még a kapaszkodó korlát is. 
Nem értem ha a végállomáson ott állt a busz, márpedig ott állt miért nem takarították ki. 
(talán a sofőrnek ez derogál?) arról ne is beszéljünk, hogy higiénia. 
De az is lehet, hogy kussoljak 350.- ért...






Friss / Extra