Több magyar is Európai Polgár Díjat kap
Farkas Gábor kecskeméti pedagógus, az Európa Jövője Egyesület elnöke, a Raoul Wallenberg Egyesület, és a romániai moldvai csángó népdalénekes, népművelő Nyisztor Ilona is Európai Polgár Díjat kap - derül ki a díjat odaítélő testület által nyilvánosságra hozott listából, amelyen a díjazottak szerepelnek.
Farkas Gábort Tabajdi Csaba magyar szocialista EP-képviselő javasolta kitüntetésre a díjat odaítélő testületnek, mégpedig azért, mert úgy véli: Farkas az általa szervezett találkozók és az azokhoz kapcsolódó szakmai rendezvények lebonyolításával olyan új típusú közművelődési, kulturális szerveződési formát honosított meg a közgondolkodásban, amely európai mércével mérve is egyedülálló.
Tabajdi egyben emlékeztet, hogy Farkas Gábor 1990-ben találta ki az Európa Jövője Nemzetközi Gyermektalálkozót. Ezek a találkozók Tabajdi meglátása szerint hozzájárultak Magyarország jó hírnevének terjesztéséhez Európában. Ismertetése szerint az elmúlt 22 évben az egyesület irányításával 12 gyermek- és ifjúsági találkozót, valamint kulturális csereutat szerveztek, a legutóbbi, 2012 júliusában megrendezett kecskeméti találkozón 21 ország 43 csoportjában csaknem 1200 gyermek vett részt.
Az 1988-ban létrejött Raoul Wallenberg Egyesületet Herczog Edit szintén szocialista EP-képviselő javasolta a díjra. A szervezet honlapjának tanúsága szerint az egyesület célja, hogy hozzájáruljon egy olyan demokratikus szellemi, társadalmi, közéleti gondolkodás kialakításához, amely az embereket valós személyiségük, s nem valamely csoporthoz való tartozásuk alapján ítéli meg.
Az Európai Néppárt soraiból Tőkés László erdélyi magyar EP-képviselő, egykori királyhágómelléki református püspök Nyisztor Ilonát, a moldvai csángók egyik legismertebb népdalénekesét, népművelőjét jelölte, akit a díjat odaítélő testület szintén érdemesnek talált a kitüntetésre. Nyisztor Ilona, amellett, hogy énekel és lemezeket is ad ki, gyűjti és tanítja is a népdalokat.
A díjat a kitüntetettek saját hazájukban vehetik át, az Európai Parlament kihelyezett információs irodái által szervezett rendezvényeken, emellett pedig minden Európai Polgári Díjjal kitüntetett - idén több mint harminc személy és szervezet - részt vehet a központi brüsszeli ünnepségen október közepén.

forrás: MTI
Vitorlással kerülte meg az Alpokat egy magyar hajós
Elba szigetéről indulva a Földközi-tengeren, majd a Rhone-on, a Rajnán és a Dunán keresztül Gönyűig hajózott le Kárpáti Lajos és két társa a Mona nevű vitorláson kiemelés nélkül öt hét alatt. A nyugdíjazása előtt diplomataként dolgozó hajóskapitány a költségeket mérlegelve döntött úgy, hogy olcsóbb és nem utolsó sorban izgalmasabb lenne "lábon" hazahozni a vitorlást.
"Mona a Földközi-tengeren telelt át, és amikor a hazaútját terveztem, rájöttem, hogy nem minden nap kelhet át az ember az Alpokon" - idézte fel a kalandot az MTI-nek Kárpáti Lajos, aki április 6-án indult útnak két társával, Kötél Jánossal és Pettenkoffer Sándorral az Elba szigetén fekvő Portoferraio kikötőjéből.
Elba szigetéről Korzikára egynapos vitorlázással gyorsan átértek, onnan Marseille-be azonban két-három méter magas hullámok között kellett megtenni az utat. Ezután a Rhone, a Saone és a Doubs franciaországi folyókon, a Rhone-Rajna-csatornán felhajózva, a Rajnán és a Rajna-Majna-Duna-csatornán átkelve a Dunán érkeztek el Gönyűig, ahol korábbi terveik ellenére ki kellett emelni Monát a vízből, így Badacsonyt már nem a Sió-csatornán és a Balatonon, hanem közúton érte el a vitorlás.
"Leginkább a folyókon fölfelé volt nehéz a közlekedés. Előfordult, hogy csak három kilométer/órás sebességgel tudtunk haladni, hogy a motort ne terheljük meg nagyon" - idézte fel Kárpáti Lajos.
"Egyik legizgalmasabb élményünk Franciaországban esett meg, amikor egy csatornából kifelé jövet fennakadtunk a Doubs folyón egy kavicságyon, Dole városa előtt. A kikötő 500 méterre volt, de segítség nélkül nem tudtuk elérni, így a vízen kellett éjszakáznunk. Reggel egy evezős pár jött arra, akik megígérték, hogy hoznak segítséget. Nem sokkal később többedmagukkal tértek vissza, a végén a szárazföldről egy kilenctonnás traktorral sikerült kivontatni minket. Partra érkezésünket követően vendégül láttak és megmutatták az egész várost" - elevenítette fel emlékeit a kapitány.
A Mona egy 10,30 méter hosszú, 3,30 széles, 7 tonnás, 1,7 méterre lenyúló tőkesúllyal rendelkező vitorlás.
"Hasonló nagy túrát már nem tervezek, de ha tehetem, a Dunán lemegyek az Al-Dunára, át a Fekete-tengerre, onnan a Boszporuszra és akkor a görög szigeteken elhajózgatok egy kicsit. Erre néhány évet még várni kell ugyan, addig a Balatonon fog szolgálni Mona" - mondta Kárpáti Lajos.

kép: delmagyar.hu
Árvíz - Extrém mennyiségű csapadék indította el a dunai árhullámot
Bár a mostani dunai árvízhez a március 14-i hóvihar, majd a hűvös tavasz és a gyakori mediterrán ciklonok is hozzájárultak, azt közvetlenül egy viszonylag rövid, 36 órás intenzív csapadékos időszak és az akkor lehullott extrém mennyiségű csapadék váltotta ki - olvasható az Országos Meteorológiai Szolgálat honlapján hétfőn közölt tanulmányban.
Kifejtették: az árvizet okozó csapadékos periódus május 30-án kezdődött, akkor elsősorban Győr és Linz között, nagy területen 15-20 milliméternyi eső hullott. Az intenzív esőzés éjszaka is folytatódott, a 20-25 milliméternyi csapadék főleg a felső szakaszra koncentrálódott. Május 31-én ismét Bécs és a forrásvidék között esett jelentős, átlagosan 20 milliméter körüli csapadék. A következő 24 órában inkább csak a felső szakaszon hullott jelentősebb mennyiségű eső, viszont a hegyek között néhány mérőhelyen 24 óra alatt 100 millimétert meghaladó értéket is mértek.
A meteorológusok szerint ha június 1-jén befejeződött volna az esőzés, vagy az előző napokhoz hasonló mennyiségű csapadék hullott volna le, csak egy jóval gyengébb árhullám alakult volna ki a Dunán. Június 1-jén éjjel azonban ismét rendkívül intenzíven kezdett esni. Főként Linz és Passau között, széles sávban, területi átlagban 70 milliméternyi csapadék hullott le. Másnap folytatódott az esőzés, az Inn, az Isar és a Traun vízgyűjtőin újabb 40 milliméter csapadékátlaggal. Az intenzív csapadékos periódus június 2-án estére véget ért, de még több napon keresztül esett kisebb, 5-10 milliméternyi eső a térségben.
Összességében tehát a német-osztrák határ közelében június 2-án reggel 8 óráig, 36 óra alatt többfelé hullott 150 milliméternyinél több eső. Az extrém mennyiségű csapadék szinte azonnal elindította az árhullámot. A magasabb területeken még meglévő hó a ciklon hideg levegőjében nem olvadt el, így az áradásban a hóolvadás nem játszott szerepet - olvasható Horváth Ákos, Nagy Attila és Simon André meteorológusok tanulmányában.

Tavaly több ásványvíz fogyott
Egy átlagos magyar háztartás évente mintegy 330 liter ásványvizet fogyaszt, tavaly 1,3 százalékkal nőtt az eladott mennyiség - közölte a GfK piackutató kedden az MTI-vel.
A GfK napi fogyasztási cikk vásárlásokat nyomon követő háztartáspanelének adatai szerint - a 2011. évi csekély mennyiségi visszaesést követően - tavaly ismét nőtt az ásványvíz-értékesítés, mennyiségben 1,3 százalékkal, értékben közel 8 százalékkal.
A forgalomból egyre nagyobb arányt képviselnek az olyan termékek, mint az ízesített vizek, emellett a gyártói márkák súlya is növekedett a kereskedelmi láncok termékeivel szemben. Az ízesített ásványvizek tavaly az eladott ásványvíz mennyiségének 5 százalékát adták, viszont ebből származott a bevétel 10 százaléka.
Az értékesítésben emelkedett a viszonylag magasabb árszinttel dolgozó - független és lánchoz tartozó - kisboltok szerepe, miközben a hipermarketek piaci részesedése csökkent, a szupermarketeké és a diszkontláncoké pedig stagnált.

Kanadai Nagydíj - Vettel nyert és növelte előnyét összetettben
A világbajnoki címvédő Sebastian Vettel, a Red Bull német pilótája nyerte vasárnap a Forma-1-es Kanadai Nagydíjat, ezzel növelte előnyét az összetett pontversenyben.
A 25 esztendős, háromszoros vb-győztes versenyző - aki korábban még sosem nyert Kanadában - idei harmadik, pályafutása 29. futamgyőzelmét aratta Montrealban.
A második helyen Fernando Alonso, a Ferrari kétszeres világbajnok spanyol pilótája végzett, s így az összetettben is feljött a második helyre. A dobogó alsó fokára Lewis Hamilton, a Mercedes brit versenyzője állhatott fel.
Kimi Räikkönen, a Lotus finn pilótája ezúttal kilencedikként zárt, így sorozatban 24. GP-jén szerzett pontot, s beállította a hétszeres világbajnok Michael Schumacher vonatkozó rekordját.
A rajtot Vettel és Hamilton egyaránt jól kapta el, a pályafutása legjobb időmérős eredményeként a harmadik helyről induló Valtteri Bottast (Williams) pedig már az első kanyarnál megelőzte Nico Rosberg (Mercedes) és Mark Webber (Red Bull), majd röviddel ezután Alonso is. Az első kör végén Vettel, Hamilton, Rosberg, Webber, Alonso, Bottas volt az első hat sorrendje, az élen álló német pilóta pedig körről körre növelte előnyét. A kerékcserék sorát Webber nyitotta meg 13 kör után, két fordulóval később Bottas és Rosberg, a 17. körben Vettel és Alonso, a 20.-ban pedig Hamilton is a boxban járt.
Rosberget valamivel később Webber és Alonso is utolérte, majd könnyedén megelőzte, így féltávnál az élen álló Vettelt és a második Hamiltont sorrendben Webber, Alonso és Rosberg követte, a hatodik helyre Jean-Eric Vergne (Toro Rosso) kapaszkodott fel.
Alonso a 42. körben a célegyenesben megelőzte Webbert, akinek autóján az első szárny néhány körrel korábban megsérült, amikor Giedo van der Garde (Caterham) lekörözése közben a holland pilóta nekiütközött. Van der Garde az eset nyomán boxutca-áthajtásos büntetést kapott.
A 47. körben Webber, a 48.-ban Alonso, majd egy körrel később Hamilton, illetve az 50. körben Vettel is teljesítette második kerékcseréjét. A boxkiállások után az élmezőnyben nagy változás nem történt, majd nyolc körrel a leintés előtt Alonso megelőzte Hamiltont és feljött a második helyre, amelyet a célba érkezésig megtartott.
Vettel szinte hibátlan versenyzéssel győzött, így most 36 pont az előnye a 96 pontos Alonsóval szemben, akit Räikkönen követ 88 ponttal.
A Forma-1-es világbajnoki sorozat június 30-án, a Brit Nagydíjjal folytatódik.

Világbajnok irányítóval erősített az MKB Veszprém kézilabdacsapata
Világbajnok irányítót szerződtetett az MKB Veszprém férfi kézilabdacsapata: a spanyol Carlos Ruesgát vasárnap délután mutatta be a klub a Veszprém Arénában.
Az egyesület honlapjának beszámolója szerint a 28 éves, 184 centiméter magas játékos két évre szóló megállapodást írt alá.
Ruesga pályafutásáról azt írják, hogy szupertehetségéként robbant be, s kezdetben Európa egyik legjobb csapatában, a Pamplonában csillogtatta tudását. Később súlyos térdsérülést szenvedett, de szívós munkával évek alatt újra az elitbe küzdötte fel magát, s az Ademar León vezéregyénisége lett. A tavalyi Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében csapatával éppen a Veszprémet búcsúztatta.
Válogatottként legnagyobb sikerét az idei, hazai rendezésű vb-n érte el, ahol aranyérmet nyert.
"Nagyon örülök, hogy a Veszprém játékosa lehetek! Ellenfélként is nagyon szerettem itt játszani, a régi csarnok és a mostani aréna hangulata is magával ragadó volt még úgy is, hogy ellenfélként léptem pályára. A veszprémiek ellen általában jól ment a játék, remélem, hogy veszprémiként is jó teljesítményt tudok majd nyújtani!" - mondta a spanyol kézilabdázó.
Ruesga a világválogatott tagjaként pályára lép Carlos Perez 16.30 órakor kezdődő búcsúmeccsén.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)