napiTopik

NBA: A Lakers elázott az oklahomai kosáresőben, Bryant megsérült

Kikapott a Los Angeles Lakers az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) 116. játéknapján az Oklahoma City Thunder vendégeként (122–105). Kobe Bryanték voltak 18 pontos hátrányban is, majd feljöttek ötre, ám az utolsó 6 percben nem dobtak kosarat, míg a házigazdák tizenkettőt is, így a vereség elkerülhetetlen volt a vendégek számára.



Ráadásul a Lakersnél aggódhatnak a 30 pontig jutó Kobe Bryant állapotáért is, hiszen a jobb könyöke megsérült, ám közel ötperces ápolás után még visszatért a pályára, de később ismét elhagyta azt. 

A Denver immáron hat mérkőzés óta veretlen, a 24 pontot szóró Ty Lawson vezérletével győzött a Nuggets a Sacramento Kings ellen. A Boston a szezoncsúcsig jutó Avery Bradley (22 pont) vezetésével győzött a Philadelphia ellen.

 116. JÁTÉKNAP

Philadelphia 76ers–Boston Celtics 101–109


Oklahoma City Thunder–Los Angeles Lakers 122–105


Sacramento Kings–Denver Nuggets 113–120


forrás: NSO.hu

CAS: Jövő héten felfüggeszthetik a zárt kapus büntetést a magyar-románra

Az AP hírügynökség jelentése szerint a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) már a jövő héten dönthet arról, hogy felfüggeszti-e a Nemzetközi Labdarúgó-szövetségnek (FIFA) a március 22-i Magyarország–Románia világbajnoki selejtezőre vonatkozó zárt kapus büntetését, míg a végső döntést később hozza meg.



A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) múlt hétfőn nyújtotta be mintegy 40 oldalas keresetét a CAS-hoz a FIFA másodfokú döntésével szemben, amely szerint a magyar válogatott zárt kapuk mögött kénytelen fogadni a román együttest, továbbá az MLSZ-nek 40 ezer svájci frankos büntetést kell fizetnie.

Ha a CAS felfüggeszti a FIFA-szankció végrehajtását, akkor elvileg csak a magyar–román találkozó után lesz jogerős döntés az ügyben. Ez azt jelenti, hogy ha a FIFA ítéletét helybenhagynák, a büntetés a következő, észtek elleni hazai meccsre vonatkozna, tehát a románok elleni selejtezőt nézők előtt lehetne megrendezni.

Kérdés, hogy a CAS mikor tűzi napirendre a magyar ügyet, mert a testület hivatalos honlapján szereplő meghallgatási menetrendben még nincs feltüntetve.    

A mai hírrel kapcsolatban felkerestük a Magyar Labdarúgó-szövetség szóvivőjét, jogi igazgatóját, Borbély Zoltánt, aki röviden reagált:  

„Minden létező jogi és eljárási lépést megtettünk annak érdekében, hogy számunkra kedvező döntés szülessen. A továbbiakat a CAS eljárásrendje határozza meg” – nyilatkozta a Nemzeti Sport Online-nak Borbély Zoltán.

A magyar válogatottat azért büntette meg a FIFA, mert az Izrael elleni, augusztus 15-i barátságos mérkőzésen a hazai szurkolók egy csoportja antiszemita rigmusokat kiabált, és sértő jelképeket mutatott fel a Puskás Ferenc Stadionban.

Túlzott reményeket egyelőre nem érdemes táplálni a büntetés megváltoztatásával kapcsolatban. Ugyanakkor jogi szempontból van realitása annak, hogy az idő rövidsége miatt – annak érdekében, hogy megalapozott és arányos döntés szülessen – a CAS felfüggeszti a FIFA büntetését, és végleges határozatot csak a románok elleni meccs után hoz. 

A magyar válogatott négy mérkőzésen kilenc pontot szerzett a világbajnoki selejtezőcsoportban, és ezzel a vb-ezüstérmes hollandok mögött a második helyen várja a tavaszi folytatást. A románokat jobb gólkülönbségével előzi meg Egervári Sándor szövetségi kapitány csapata.

forrás: MTI/NSO.hu

BL: Egy piros lap lett a főszereplő, nyolc között a Real Madrid és a Dortmund

Bár közel hatvan percig magabiztosan tartotta a saját továbbjutását jelentő eredményt, sőt veszélyesebb volt a Manchester United, Nani kiállítása után fordított és továbbjutott a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjéből a Real Madrid.

 

A szakértők többsége azon tanakodott a meccs előtt, hogy a Manchester United beáll-e hazai pályán bekkelni őrizve az első mérkőzésen idegenben szerzett góllal kicsikart minimális előnyt. Nos, Sir Alex igennel felelt a kérdésre, de nagyon hatékony szerkezetet talált ki, amellyel egész térfelüket megszállták a Vörös Ördögök, nem engedtek teret a statikus Real Madrid-játékosoknak, akiknek alig volt lehetőségük.

Vidic egy szöglet után kapufát fejelt, majd van Persie és Welbeck lövéseit is védenie kellett Diego Lópeznek, így jóval veszélyesebb volt a United annak ellenére, hogy nagyrészt a szervezett lerohanásokra koncentrált. Gólt azonban a hazaiak sem szereztek, így a második félidőre maradtak az izgalmak.

A szünet után gyorsan megszületett a hazai találat: van Persie lesgyanús helyezkedése és két blokkolt lövés után Nanihoz került a bal oldalra a labda, ő középre lőtt, Ramos pedig a saját kapujába juttatta a játékszert, miután Welbeck egy picit belepiszkált a passzba. (1-0)

Eleinte nem tűnt úgy, hogy a Real Madrid tud reagálni a helyzetre, de egy kiállítás átsegítette a Királyi Gárdát a mélyponton. Nani a saját térfelén letalpalta a levegőben Arbeloát, amiért a játékvezető piros lapot adott neki. Durva mozdulat volt ez tény, legfeljebb az menthette volna fel a portugált, hogy a labdát nézte.

Emberhátrányban nem igen tudott játékban maradni a Manchester United, mélyen behátrált a kapuja elé és úgy tűnt, csak óriási szerencsével őrizheti meg az előnyét. Ugyan egy jó lövése van Persie-nek még volt, de rendre lendületből indulhattak a Real Madrid középpályásai és csatárai a hazai védelemre, így csak idő kérdése volt az egyenlítés. Ez Modric átlövéséből született meg. A horvát középpályás csodálatosan találta el a labdát, amely egy centivel ment el Evra feje felett, majd a bal kapufáról pattant be. (1-1)


Két perccel később az exmanchesteri, egyébként nem jól játszó Cristiano Ronaldo is betalált. Özil sarokkal passzolt Higuaín elé, ő középre lőtt, a portugál pedig a hosszún érkezve passzolt a kapuba. (1-2)

Ekkor az angol csapatnak már két gólt kellett volna szereznie a továbbjutáshoz. Volt is esélyük a hazaiaknak, de innentől kezdve Diego López nagyszerűen védett. Carrick fejesénél, majd van Persie ziccerénél is hárított, Rooney magasról kapura húzott labdáját pedig a felső léc fölé imádkozta. Kakának volt még egy lehetősége a góllövésre, de neki sem volt szerencséje - a kapufáról De Gea hátára pattant a játékszer, de onnan sem ment be -, így nem változott az eredmény.

A Real Madrid jutott tehát a két óriás párharcából a legjobb nyolc közé, Alex Fergusonnak és játékosainak valószínűleg csak a játékvezető szidalmazása marad. Nyilván nem is fog ez elmaradni.

 Manchester United-Real Madrid 1-2 (0-0)
 gólszerzők: Ramos (48. - öngól), illetve Modric (67.), Ronaldo (69.)
 kiállítva: Nani (57.)

Továbbjutott a Real Madrid 3-2-es összesítéssel.

A továbbjutás kérdését már az első félidőben eldöntötte a Borussia Dortmund, amely Santana és Götze góljával a szünetre 2-0-ás előnyt kapart össze magának a Sahtar Donyeck elleni Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő visszavágóján.

A németek ugyanakkor a második félidőben sem álltak meg, s Jakub Blaszczykowski révén a harmadikat is begyötörték Andrij Pjatov kapusnak. A sárga-feketék 5-2-es összesítéssel, teljesen megérdemelten jutottak tovább a negyeddöntőbe.

Borussia Dortmund - Sahtar Donyeck 3-0 (2-0) 

Gól: Santana (31.), Götze (37.), Blaszczykowski (59.)

Továbbjutott a Dortmund 5-2-es összesítéssel.

forrás: hatharom.hu



 


 

 

 

Élő tv-közvetítések - Szerda, csütörtök

A szerdai és csütörtöki élő sportközvetítések a hazai televíziókban:


  március 6., szerda:

        Sport 1
17.45: Labdarúgás, Ligakupa, negyeddöntő, visszavágó, DVSC-TEVA -Videoton

    SportKlub
18.30: Kézilabda, női NB I, FTC-Rail Cargo Hungaria - Győri Audi ETO KC

    Eurosport
14.45: Kerékpár, Párizs-Nizza, 3. szakasz
17.45: Labdarúgás, Algarve Kupa, Dánia-Németország

    Eurosport 2
14.30: Kerékpár, Tirrén-Adria körverseny, 1. szakasz
17.00: Labdarúgás, Algarve Kupa, Svédország-Kína
20.30: Kosárlabda, Európa Kupa, negyeddöntő, 1. mérkőzés, Valencia-Kazany

    Digisport 1
20.15: Labdarúgás, Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, visszavágó, PSG-Valencia

    Digisport 2
17.45: Jégkorong, MOL Liga, döntő, 3. mérkőzés, Miskolci Jegesmedvék - Dab.Docler
20.40: Labdarúgás, Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, visszavágó, Juventus-Celtic

 március 7., csütörtök:


     Story 4
20.55: Labdarúgás, Európa Liga, nyolcaddöntő, 1. mérkőzés, Tottenham Hotspur-Internazionale

    Sport 1
1.00: Jégkorong, NHL, alapszakasz, Toronto Maple Leafs-Ottawa Senators

    Sport 2
16.30: Jégkorong, KHL, rájátszás

    Eurosport
12.00: Sílövészet, Világkupa, Oroszország, női egyéni
15.15: Sílövészet, Világkupa, Oroszország, férfi egyéni

    Eurosport 2
14.45: Kerékpár, Párizs-Nizza, 4. szakasz

    Digisport 1
18.45: Labdarúgás, Európa Liga, nyolcaddöntő, 1. mérkőzés, VfB Stuttgart-Lazio
20.50: Labdarúgás, Európa Liga, nyolcaddöntő, 1. mérkőzés, Benfica-Bordeaux

    Digisport 2
4.55: Kosárlabda, NCAA, California-Stanford
18.55: Labdarúgás, Európa Liga, nyolcaddöntő, 1. mérkőzés, Steaua Bucuresti-Chelsea
21.00: Labdarúgás, Európa Liga, nyolcaddöntő, 1. mérkőzés, FC Basel-Zenit Szentpétervár


forrás: MTI 

Egyre idősebb gépeket használnak a magyar háztartások

A magyar családok által használt nagy háztartási gépek minden kategóriájában nőtt a nyolcévesnél idősebb készülékek aránya 2009 óta - derül ki a CECED Magyarország Egyesülés, a hazai háztartásigép-gyártó és –forgalmazó vállalatokat tömörítő szakmai szövetség legfrissebb tanulmányából.
   
Az egyesülés honlapján található összefoglaló szerint a CECED Magyarország 2009-ben vizsgálta először, hogy hány évesek a hazai háztartásokban használt hűtőgépek, fagyasztók, mosógépek és elektromos tűzhelyek, illetve ezek a készülékek mennyit fogyasztanak. Négy évvel ezelőtt a készülékek 43 százaléka volt nyolc évnél idősebb, és ezek a gépek feleltek az összes nagy háztartási gép fogyasztásának 72 százalékáért.
  
A CECED Magyarország megbízásából a GfK Hungária tavaly november és idén január között felmérést végzett, amelyből kiderült, hogy jelenleg a gépek 46 százaléka korosabb nyolc évesnél, a fogyasztásuk pedig már az összfogyasztás 73 százalékát teszi ki.
  
2009-ben a régi gépek évente 2,68 millió megawattóra energiát fogyasztottak, ez 2013-ra több mint 3 millió megawattórára emelkedett. Az elmúlt négy évben 1,66 millió tonnáról 1,94 millióra nőtt a nagy háztartási gépek által okozott szén-dioxid kibocsátás.
  
Az uniós szabályozás szerint a tagállamoknak évi 1 százalék megtakarítást kell elérni. A CECED Magyarország 2009-es tanulmánya szerint ez az 1 százalék Magyarország számára 1,54 millió tonna szén-dioxid-megtakarítást jelentett. Az ország tehát az évi 1 százalékos előírást bőven teljesítené, ha a háztartások minden régi gépet takarékos, új készülékre cserélnének - közölte az egyesülés.
  
A tapasztalatok szerint azonban a családok a válság hatására elhalasztják a vásárlásokat, még azokban a háztartásokban is alig magasabb az átlagosnál a vásárlási hajlandóság, ahol tíz évnél idősebb gépek vannak.
  
A CECED Magyarország a régi háztartási gépek cseréjének állami ösztönzését sürgeti. Tájékoztatásuk szerint ez a megoldás már több európai országban, például Hollandiában, Olaszországban és Spanyolországban is sikerrel járult hozzá a környezetvédelmi és energiahatékonysági célkitűzések eléréséhez.
  
Az egyesülés szerint ezzel a megoldással mindenki nyerhet: a gyártók és a kereskedők azért, mert az előrehozott vásárlásokkal javulhatnak a piaci trendek, a vásárlók pedig azért, mert kedvezménnyel juthatnának hozzá korszerű gépekhez, amelyek használatával csökken a villanyszámlájuk.
  
Nyerhet az állam is, miután a program a környezettudatos szemléletre nevelés mellett az energiahatékonysági célkitűzések eléréséhez is hatékony eszköz. A CECED Magyarország szerint emellett most különösen időszerű lehet egy olyan támogatási forma, amely a hosszú távú környezetvédelmi előnyök mellett rövidtávú, válságenyhítő hatással is bír: a kevesebb energia használata miatt csökken az ország energiafüggése, a program gazdaságélénkítő hatása pedig kedvező hatással lehet Magyarország versenyképességére és a munkahelyek megőrzésére is.

forrás: MTI

Megnyílt a 83. Nemzetközi Genfi Autókiállítás

A sajtónappal kezdetét vette kedden a 83. Nemzetközi Genfi Autókiállítás, amelyre március 7-től 17-ig mintegy 700 ezer látogatót várnak a szervezők.
  
A világ egyik legfontosabb mustráján 130 világ- és európai premiert tartanak, a közel 260 kiállító közül nem hiányzik egyetlen, az európai piacon jelen lévő gyártó sem: egyebek mellett a Volkswagen-csoport (Volkswagen, Audi, Seat, Skoda, Lamborghini), a Fiat-csoport (Fiat, Alfa Romeo, Lancia, Maserati, Ferrari), a PSA-csoport (Peugeot-Citroen), a Toyota és a BMW is kiállítja legújabb modelljeit, de a fontosabb tervező stúdiók, háttéripari- és kisszériás gyártók is jelen vannak.

A gyártók mintegy 900 autót mutatnak be a 11 a napos  benmutatón. A szériaautók mellett a gyártók nagy hangsúlyt fektettek a koncepció járművek kiállítására is, ezzel irányt mutatva a jövő autógyártásának.

A Palexpo 110 ezer négyzetméteres, hét csarnokra osztott épületében kedden az autógyártók, szerdán pedig a háttéripar mutatja meg a sajtó képviselőinek újdonságait, a látogatók március 7-től 17-ig látogathatják a kiállítást. A világ minden tájáról több mint 10 ezer újságíró érkezett az eseményre.

Mint 2009 óta minden évben, a szervezők az idén is kiemelt szerepet szánnak a zöld energia népszerűsítésének, külön csarnokban mutatják be azokat a modelleket, amelyek alternatív meghajtásúak. A jövő autózásáról és szállítmányozásáról tíz szakember tart konferenciát március 8. és 15. között.

A kiállításhoz kapcsolódva hétfőn ismertette az európai "Év Autója 2013" zsűrije, hogy ebben az évben a Volkswagen Golf viselheti ezt a címet. A döntőben nyolc autó (a Golfon kívül a Toyota ST86/Subaru BRZ, a Volvo V40, a Ford B-Max, a Magyarországon gyártott Mercedes A-osztály, a Renault Clio, a Peugeot 208 és a Hyundai i30) közül választotta ki a nyertest a 22 országból verbuvált 57 tagú zsűri, amelynek magyar tagjai Gajdán Miklós és Csikós Zsolt.

A Magyarországon gyárral rendelkező Mercedes, Audi és Suzuki is tartott világpremiert a svájci városban: az Audi az A3-as konnektorról is tölthető hibrid változatát, az RS6 Avantot, a Mercedes a Magyarországon gyártott A-osztály legsportosabb, A45 AMG verzióját mutatta be, a Suzuki pedig az SX4 S-Cross szabadidő terepjárót (SUV) mutatta be.

A genfi autókiállítást a világ öt legfontosabb mustrájának egyikeként tartják számon, a detroiti, a tokyio-i, a frankfurti és a Los Angeles-i mellett.

forrás: MTI

A genfi autószalonon mutatja be az új SX4-et a Suzuki

A Suzuki Motor Corporation a Genfi Nemzetközi Autószalonon mutatja be az új SX4-et - tájékoztatta kedden az MTI-t a Suzuki.

A kocsi, bár nagyobb lett elődjénél és egy magasabb, s az úgynevezett C kategóriás "crossover" kategóriát képviseli, továbbra is az SX4 modellmegjelölést viseli majd. Az új SX4 a C kategóriához méltó méreteinek, tágas utasterének és csomagterének köszönhetően családi autóvá lépett elő.
 
Az autó 1,6 liter lökettérfogatú benzin- és 1,6 literes dízelüzemű motorral lesz kapható öt- vagy hatfokozatú manuális, valamint hétfokozatú automata váltóval.
 
Az új SX4 a Magyar Suzuki esztergomi gyárában készül és az idén ősszel kerül piacra.
 
A Suzuki Motor Corporation a 2012-es naptári évben 7,1 százalékkal 2,68 millióra növelte globális autóeladásait, bár ugyanezen idő alatt európai értékesítései az általános autópiaci forgalomcsökkenés miatt 13,5 százalékkal, 202 ezerre estek vissza.
 
A Suzuki legsikeresebb modellje a Swift idén januárban - nyolc évvel és két hónappal a 2004-es piaci bevezetés után - elérte a hárommilliós értékesített darabszámot.
 
Az áprilistól márciusig tartó pénzügyi éve első kilenc hónapjában, 2012 áprilisától decemberig a Suzuki Motor 1823 milliárd jen (4244 milliárd forint) értékesítési árbevételt ért el, 1,4 százalékkal magasabbat az egy évvel korábbinál.

forrás: MTI

Friss / Extra