napiTopik

Amy Winehouse alkoholmérgezésben halt meg a megismételt vizsgálat szerint is

Alkoholmérgezés okozta a 27 évesen tavalyelőtt elhunyt Amy Winehouse halálát - mondta ki véglegesen és hivatalosan a haláleset ügyében elrendelt, megismételt vizsgálat vezetője keddi végzésében.


A kivételes tehetségű, többszörös Grammy-díjas brit souldívát - aki a rhythm & blues és a dzsessz műfajában egyaránt otthonosan mozgott rövid, de kiemelkedő sikerű karrierje során - testőre találta holtan 2011 nyarán, az énekesnő észak-londoni lakásán.

Az angol-walesi törvények "váratlan, illetve erőszakos halálesetek" körülményeinek felderítésére a rendőrségi nyomozás mellett minden esetben bírósági eljárás formáját öltő, külön halottkémi vizsgálatot is előírnak.

Ezt a vizsgálatot egyszer már elvégezték Suzanne Greenaway halottkémi törvényszéki bíró vezetésével. Greenaway annak idején hivatalosan "szerencsétlenségnek" minősítette Amy Winehouse halálát; ez a törvényi meghatározás a brit jogban a nem természetes, de nem is szándékosan előidézett halálesetekre. A halál közvetlen okát az első vizsgálat vezetője alkoholmérgezésben jelölte meg.

Az illetékes londoni kerületi tanács azonban időközben kiderítette, hogy Greenaway - akit férje, a területileg illetékes londoni halottkémi hivatal volt vezetője nevezett ki saját helyettesévé - nem rendelkezett az ilyen jellegű vizsgálatok elvégzéséhez megkövetelt brit jogi képesítéssel, és nem is volt bejegyezve gyakorló jogászként Nagy-Britanniában, csak szülőhazájában, Ausztráliában.

Azóta mind Greenaway, mind férje távozott tisztségéből, a hatóságok pedig elrendelték a haláleset újbóli vizsgálatát, amely kedden zárult az eredetivel megegyező végzéssel.

A vizsgálat megállapította, hogy Amy Winehouse súlyos fokban ittas volt a halál bekövetkeztének pillanatában. A vizsgálati adatok szerint 416 milligramm alkoholszintet mértek 100 milliliter vérben, vagyis több mint az ötszörösét annak a 80 milligrammos felső tűréshatárnak, amelyet a brit törvények az autóvezetők számára engedélyeznek.

Shirley Radcliffe halottkémi törvényszéki bíró, a megismételt vizsgálat vezetője a keddi végzésben megállapította, hogy az ilyen fokú ittasság "rendszerint halálozással jár".

A végzésben szerepel az is, hogy Amy Winehouse ágya mellett két üres vodkásüveget találtak.

Az énekesnő körzeti orvosa a vizsgálathoz beterjesztett írásbeli nyilatkozatában közölte: Amy Winehouse-t az elhunyta előtti napon látta. Winehouse az orvos szerint akkor egyértelműen kijelentette neki, hogy nem akar meghalni, ugyanakkor az orvosi tanácsok megfogadására sem volt hajlandó, és a legutolsó időszakban már étkezési rendellenességekkel is küszködött.

Amy Winehouse-ról köztudott volt igen súlyos kábítószer- és alkoholfüggősége. Az énekesnő többször kórházi kezelésre is szorult a kábítószerezéssel összefüggő komoly tüdő- és szívpanaszokkal, bár halála előtt állítólag szabadulni próbált szenvedélybetegségeitől.

forrás: MTI

IFFHS: A brazil és az olasz élvonal is jobb az angol PL-nél

A labdarúgás statisztikáival és történelmével foglalkozó szervezet, az IFFHS rangsora szerint 2012-ben a spanyol volt a legszínvonalasabb első osztályú labdarúgó-bajnokság, amelyet brazil, valamint a német követ a dobogón. Az angol Premier League csak az ötödik helyre fért fel, még az olasz Serie A is megelőzte. 


A top 10-ben további dél-amerikai ligákkal – így az argentinnal, a paraguayival és a chileivel – is találkozhatunk, a 19. helyezett orosz élvonalat európaiként megelőzi többek között az ukrán (11.), a belga (12.), a román (14.), a török (a dél-koreaival holtversenyben 15.), a görög (17.) és a portugál (18.). A 126 ligát tartalmazó listán a magyar NB I hármas holtversenyben – Grúziával és Lettországgal – a 46. helyen áll.

 A top 10-ben több helycsere is történt az egy évvel ezelőttihez képest, de csak a portugál esett ki onnan, amelyet a paraguayi váltott. Akkor a dobogón spanyol, angol, brazil volt a sorrend, míg a magyart az 54. helyen jegyezték, szintén hármas holtversenyben, ám akkor a litvánnal és a macedónnal.


 A LEGERŐSEBB BAJNOKSÁGOK RANGSORA 2012-BEN
  1. Spanyolország (Primera División) 1283
  2. Brazília (Campeonato Brasileiro Série A) 1057
  3. Németország (Bundesliga) 1037
  4. Olaszország (Serie A) 1034
  5. Anglia (Premier League) 1007
  6. Argentína (Primera División)   919
  7. Franciaország (Ligue 1)   880
  8. Hollandia (Eredivisie)   738
  9. Paraguay (Division Profesional)   712.5
10. Chile (Primera División)   711.5
...46–48. Grúzia, Lettország, Magyarország   355
forrás: NSO.hu

Fociban is román-magyar közös liga lesz?

A román labdarúgó liga első embere közös román-magyar bajnokságot szeretne. Így egy év alatt akár többször is megmérkőzhet mondjuk a Ferencváros és a Steaua. Több néző, nagyobb bevétel lenne. 


A román bajnokságban egyre több klub jelent csődöt. Így a ligaelnök, Dumirtu Dragomir is változtatásokon gondolkodik - szövetkezne a magyarokkal. Elképzelése szerint a közös magyar-román ligában olyan csapatok küzdenének, mint a Steaua, a Dinamo, a Rapid, a Kolozsvári CFR, az FC Vaslui, az Astra Giurgiu, a Petrolul Ploiesti, a Pandurii Tg. Jiu, a Galaci Oţelul egyik részről, illetve a Ferencváros, az Újpest, a Győri ETI, az MTK, a Debrecen, a Budapest Honved, a Videoton, a Paksi SE és a Kecskeméti TE a másikról - írja a manna.ro.


Az ötlet nem új keletű és egyáltalán nem valóságtól elrugaszkodott. A kis országok gazdasága nem tud fenntartani csak 1-4 nemzetközi szinten maximum középszer elérésére képes csapatot - lásd Videoton. Ha megnövelik a piacot, a potenciálisan elérhető helyszíni és televíziós nézőszámot, a hirdetőnek jobban megéri invesztálni, a televízió nagyobb összeget fizet a jogokért, ergo minden téren nőhet a klubok bevétele. Így jobb játékosokat vehetnek, jobb meccseket játszhatnak, nőhet a színvonal, közelebb kerülhetnek az európai elithez.

A sport24 kérdésére Domonyai László, az MTK klubigazgatója elmondta: "Más sportágakban ez már egy kipróbált, jól működő minta. Hogy ez a román-magyar liga vagy egy tágabb, Közép-Európa több országának élcsapatait tömörítő bajnokság kell-e legyen - például román-szlovák-magyar -, azt nem tudom. Én, mint klubvezető mindenesetre látom értelmét a felvetésnek, valószínűleg van, lesz jövője az elképzelésnek."

És valóban: kosárlabdában már régen megoldották ezt a problémát - Adria Liga, Szolnok, Körmend. De a MOL Liga a hokiban is remek példát szolgáltat, ott már évek óta egymás ellen küzd például az Újpest, a Fradi, a romániai Brassó, a Csíkszereda vagy éppen idén a szlovák HC Nové Zámky csapata.

George F. Hemingway más véleményen van. "Ennek a felvetésnek semmi realitása nincsen. Egyelőre nekünk azzal kell foglalkoznunk, hogy az NB1-et gazdaságilag helyreállítsuk!" - mondta kérdésünkre a Honvéd tulajdonosa.

Haraszti Zsolt, a Paks FC ügyvezetője egy újabb szempont szerint fogalmazta meg véleményét: "Már néhányszor felvetődött egy "Közép-Európai Liga" munkanéven futó bajnokságnak az ötlete, de ezek a felvetések rendre elhaltak. Végiggondolva egy ilyen nemzetközi bajnokság lehetőségeit; nyilván ez azoknak a nagy csapatoknak, amelyek szóba jöhetnek, mint résztvevő nagyobb bevételt, fejlődést jelentene. A kisebb csapatok viszont rosszabbul járnának. Érdektelenebb lenne a honi küzdelem, így ellehetetlenülnének."

forrás: sport24.hu/manna.ro

Az öttusázók Amerikába mennek

Az ünnepek után nem sokat pihenhettek a legjobb hazai öttusázók, január 3-án ugyanis már a tatai edzőtábor pástjain volt "jelenésük". 


"Az őszi idénykezdet után már jó néhány napot eltöltöttünk Tatán, emellett lovas- és vívóversenyeken, illetve a hagyományoknak megfelelően a vívók decemberi országos bajnokságán is elindultak versenyzőink. Az új esztendőt is Tatán kezdtük, a vívóválogatott tagjaival kétnapos közös edzőtáborozáson vettek részt legjobbjaink" - adott helyzetelemzést a hazai sportági szövetség honlapjának Pálvölgyi Miklós.


A szövetségi kapitány kitért arra, hogy Kovács Sarolta és Kasza Róbert térdsérülés, illetve operáció miatt az ősszel nem tudta a társakkal együtt elkezdeni a felkészülést, ám azóta felépültek, csatlakoztak a többiekhez, s most már ők is teljes értékű edzéseket végeznek.

A szakvezető a február elején esedékes budapesti idénynyitó fedettpályás versenyig terjedő időszakot érintve elmondta: ezúttal nem Barcelonában készülnek, mint ahogy azt éveken át tették, hanem itthon maradnak, január 14-étől két hetet töltenek a tatai edzőtáborban.

"Február első hétvégéjén rendezzük meg a fedett versenyt, majd öt fiú és három lány, Marosi Ádám, Kasza Róbert, Tibolya Péter, Demeter Bence, Demeter Gergely, Gyenesei Leila, Kovács Sarolta és Földházi Zsófia kéthetes amerikai edzőtáborozásra utazik, melynek végén Palm Springsben Demeter Gergely kivételével valamennyien rajthoz állnak a Világkupa-sorozat első állomásán" - mondta Pálvölgyi Miklós.

forrás: MTI

Szalay: Már az első dűnesoron elástuk magunkat

A nagyon mély homok miatt rengeteg pozíciót veszítettek Szalay-ék, ám próbálták visszaszerezni a pozíciót. 


A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős egy helyezést javított az összetettben és már a 29. helyen áll, még úgy is, hogy mivel semmiből sem akartak kimaradni, a magyar fiúk is beszálltak a Pisco és Nazca közötti szakasz elején random kialakult össznépi homokozásba.

 „Már az első dűnesoron elástuk magunkat és sajnos nagyon mély volt a homok, ezért csak úgy tudtunk kijönni, hogy folyamatosan rakosgattuk az autó elé a homokfutót, ami hasznos, csak nagyon lassú. Sok időt veszítettünk, vagy negyven autó és kamion megelőzött, és óriási port csináltak előttünk, mert persze utóbb megpróbáltuk visszaszerezni a pozíciónkat” - mondta Szalay Balázs a dakar.hu-nak, aki a szakaszon a 32. helyet érte el az új Opel Mokkával, amely eddig kiválóan bírja a kiképzést.

A szakasz közepe táján olyan látványban volt részük a versenyzőknek, amire Szalay azt mondta: az ehhez hasonló, felejthetetlen tájak miatt is érdemes eljönni a Dakarra.

 „Két szikla között megérkeztünk egy nagyon mély lejárathoz, amely annyira meredek volt, hogy szinte csúszott rajta lefelé az autó. Előttünk pedig közben hullámzott az óceán – egyszerűen lélegzetelállító volt a látvány. Utána még vagy két kilométert mentünk a parton, s megint következtek a dűnék. 

Szóval az elejét leszámítva jó kis szakaszunk volt, a történtek fényében nem rossz az összetettbeli 29. hely, de bevallom, abban reménykedtem, hogy előrébb leszünk. 

De ami jó hír, hogy lassan újra belelendülünk a sivatagi autózásba” - mondta Szalay Balázs.

forrás: hatharom.hu

Győr: Löke visszautasította a Larvikot

A Győri Audi ETO KC két norvég klasszisának, Heidi Lökének és Katrine Lunde Haraldsennek idény végén lejár a szerződése, és egyelőre még nem született egyezség a hosszabbításról, bár a legnagyobb esély a maradásukra van. Löke korábbi klubja, a Larvik ajánlatát is visszautasította már. 


A norvég sajtó természetesen kiemelten foglalkozik a két játékos jövőjével, akik iránt több klub is érdeklődik, miközben a Győrrel is tárgyalásban állnak a hosszabbításról.


Ami biztos, hogy Löke visszautasította a Larvik ajánlatát, így egyelőre nem tér vissza korábbi klubjába.

„Löke visszautasította az ajánlatunkat. Hiába vagyunk a legnagyobb klub Norvégiában, de pénzügyileg nem tudjuk felvenni a versenyt más európai élcsapatokkal. Pedig addig elmentünk, ameddig csak tudtunk" – nyilatkozta Björn-Gunnar Bruun Hansen, a Larvik igazgatója, aki ugyanakkor biztos benne, Löke egyszer még visszatér a csapathoz. A Larvik most már teljes erejével koncentrálhat másik célpontja, Marit Malm Frafjord megszerzésére.

A Győri ETO természetesen szeretné megtartani értékeit, az egyeztetések ugyanakkor még zajlanak a felek között.

„A tárgyalás még folyamatban van a klub és a játékosok között. Pénteken kiadunk egy közleményt az aktuális állásról" – idézi a norvég hírügynökség Szilágyi Andreát, az ETO kommunikációs vezetőjét.

A norvég lapok korábban megszólaltatták Kelecsényi Ernőt, a kisalföldiek elnökét is, aki kifejtette, amilyen hamar csak lehet, szeretnék lezárni az ügyet:

„Jó feltételekkel kínáltunk nekik szerződést, mint ahogy a többi játékosunknak is. Azonban nem akarunk sokáig várni, szeretnénk, ha minél hamarabb eldőlne a kérdés" – idézik Kelecsényit.

A hírek szerint Lökéék évi nettó egymillió koronát (40 millió forintot) keresnek Győrben.
Lunde, aki harmadik esztendeje szerepel az ETO-nál, is csak annyit közölt a norvég lapokkal, hogy zajlanak az év elején elkezdődött tárgyalások a klubbal.

Löke már korábban elmondta, sokat nyomhat a latba, ha honfitársa is marad a csapatnál.

forrás: NSO.hu

Vitalij Klicsko Pacquiao sorsára juthat

Több szakértő és szurkoló is attól tart, hogy Vitalij Klicsko is arra a sorsa jut, mint Manny Pacquiao, azaz belefut egy súlyos vereségbe. 


Vitalij Klicsko pártja tavaly bejutott az ukrán parlamentben, így a WBC (Bokszvilágtanács) nehézsúlyú világbajnokának rengeteg munkája van. Érdekesség, hogy a parlamentben is verekedhet Klicsko, ugyanis gyakoriak a tömegverekedések az üléseken. Nos, a legfontosabb kérdésre még mindig nem kaptunk választ. Vajon visszavonul-e a negyvenegy esztendős klasszis? David Haye ismét kihívta őt, de Klicsko egyelőre semmire sem reagált.

 Közben a szurkolók és a szakértők is attól tartanak, hogy Vitalij úgy jár majd, mint Manny Pacquiao a Juan Manuel Márquez elleni találkozón, azaz beleszalad egy komoly vereségbe. Igaz Klicsko a pályafutása alatt, még egyszer sem vizsgálta meg a ring padlójának a borítását, pedig annak idején a Lennox Lewis elleni összecsapáson hatalmas ütéseket szedett be.
A szakértők arra alapozzák a félelmüket, hogy Klicsko lelassult és a mozgása is teljesen szétesett, ezen felül már közel sem bokszol úgy, mint pár évvel ezelőtt. Arról nem is beszélve, hogy Pacquiaóhoz hasonlóan most már ő is politikus, azaz egy sokkal fontosabb dolgot csinál, mint az ökölvívás. Reméljük, hogy a közeljövőben végre kiderül az, hogy Klicsko folytatja-e a pályafutását.


forrás: sport365.hu

Friss / Extra